TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

A debreceni pszichológia napokra hívtak bennünket előadást tartani a hallgatók.

Gondoltuk, idén az élmény lehetne a téma.

Éppen azon méláztunk, mit is volna fontos ez ügyben me_élni, amikor rájöttünk, milyen sokat számít itt a betű melletti döntés, mennyire erről az egybetűnyi („s”- „g”) különbségről szól mostanában a munkánk – és főleg az életünk.

Az első esetben ülünk a parton, nézünk a vízre és igyekszünk fel/meg/oda/bele-idézni valamit, ami

– korábban talán ott volt (talán nem), de most már biztosan nincsen,

– esetleg ott lehetne, de most épp biztosan nincsen (hiszen a parton ülünk)

– egyszer majd ott lehet valahol valahogy, de addig biztosan nincsen, amíg előbb fel nem emeljük a fenekünket, vissza nem megyünk és bele nem merítkezünk.

Ennyit tesz az „s”.  „S” persze megadja a lehetőséget olyan megfoghatatlan dolgok forgatásának (ott, kinn a parton), mint a minősítés, címkézés, tanulság találás, értékelés, következtetés levonás, ok-feltárás, és így tovább.

Ezek mind olyan nyalánkságok, amiknek biztosan nincs ízük, hisz egyetlen molekulát sem tartalmaznak, mégis mélyen keserű ízt hagyhatnak a szánkban. Mert képesek vagyunk ám ott, kinn a parton, a reflexió kellős közepének csúcsában csücsülve is pocsékul érezni magunkat! Csak épp az érzéshez hiányozni fog az érzés megtestesülése, az izmaink mozdulása, a szívünk erősebb dobbanásának értelme.

Ehhez képest a „g”  (amit kezdek úgy megszeretni, hogy lassan logót rajzolok belőle) maga az élet: íze van, illata, ritmusa, sodrása, színe, hőmérséklete, fénye és érdessége.

Ahogy ültem Miklós mellett az anyósülésen, majdnem pont úgy ült a férfi az útpadkán a felborult mikrobusztól és a szétszóródott áruktól nagyjából tíz méterre. Annyi volt a különbség a testtartásában, hogy ő előre dőlt. Ettől az alkarja a combtöve helyett a térdére támaszkodott. Én jobbra néztem, felé fordítottam a fejem, ő előre meredt, pillantása nem követte a mi mozgásunkat.

A férfit nézve, aki belső moziját vetítette, bennem is elindult a belső mozi. És megláttam mellette, a férfi jobb oldalán egy éppen ilyen angyalt, amint tekintetét a férfin tartva hátulról lassan a bal oldala mellé lép, majd puhán, felkarjával éppen csak súrolva a férfi vállát, mellé telepedik a padkára. A belső mozimban ezután együtt ültek szótlanul: az angyal és tőle jobbra a férfi. Ketten, mindegy hogy meddig. Ketten, szótlanul, időtlenül.

Annyira akartam az „s”-t „g”-re cserélni, mert nekem az élet így van élve.

Egy barátunk azt mondta a betűdilemmámra: megélés nélkül nincs mesélés.

Remélem, igaza van.

A fotót egy másik barátunk, Laci készítette. Eredeti méretben (nem Lacit, a fotóját) megnézheted itt.

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Eszembe jut egy asszony, aki hatvanhét éves korában azt mondta nekem: „Sokat nézegettem a képmásom a tükörben, mire most azt mondhatom, elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. A vékonyodó hajammal, az arcom ráncaival és a szeplősödő kézfejemmel együtt.”.

Nagymamasága ihlette a tükörképével való barátkozást, és az unokái értékítélete segítette önmaga újraértékelésében. Az ő szemükkel kezdte nézni előbb saját magát, de azóta már a környezetét is. Most hetvenkét éves, energikus, derűs, és egy csodálatos tanyát vezet.

Szívesen elviszlek hozzá látogatóba…

Elsőként küldd körbe a tekinteted a környezeteden, és engedd megállapodni valamin. Bármi lehet az, segíteni fog meglátnod, milyen csodás az Öregasszony világa!

Ha a pillantásod megragadta valami, a képét őrizve hunyd be a szemed. Lásd tovább a képet, amit megtaláltál, és az összes többi körülötte levőt engedd elhalványulni. Mintha kiradíroznád, vagy kifakulnának a színek.

Most már csak az a dolgot látod, körülötte üresség.

Nyisd meg most ezt az ürességet az Öregasszony előtt, és hagyd, hogy ez a te képed az ő világában találjon helyet. Egy polcon, egy falon, egy asztalon, egy széken, az udvaron, akár egy bokor alatt a kertben, a kerítés tetején vagy az ólban. Hagyd, hogy a dolog, amit a tekinteted kiválasztott, helyet találjon az Öregasszony tanyáján, és ezzel téged is odavigyen.

Most már látod. Kezd élénkké, színessé válni az egész kép. Ez már az ő világa. Talán meg is mozdul. Te is mozdulhatsz. Szabadságodban áll, érezd otthon magad!

Nézz körül, érints, szagolj, hallgass, kóstolj!

E z a világ a jelen világa, az apró örömök birodalma. Kicsi szépségek, aprócska kedves helyzetek, a pillanat parányi csillanásai várnak itt. Mind szívmelengető, örülni-derülni való. Itt nyugalom van, harmónia és az Élet megannyi apró csodája vár.

Te idehoztál valamit a képzeleteddel, gazdagítottad ezt a világot. Cserébe te is kapsz valamit, ami mosolyt csal az arcodra, ami megmelengeti a szíved.

Csak figyelj jól, és hamarosan észreveszed, mi az a múló pillanatban, ami örömet hoz neked!

Figyeld meg alaposan. Engedd bele magad a pillanatba. Hagyd, hogy hassanak rád a színek, a fények! Hallgasd a hozzá tartozó hangokat! Érezd a mozgást! Valami illatot is érzel? Esetleg egy íz van a szádban, miközben az élménybe feledkezel? A mosolyod jelzi, megtaláltál egy arany pillanatot az Öregasszony világában.

Magaddal hozhatod. Ez már a tiéd. Bármikor felidézheted ismét vagy visszajöhetsz egy újabb apró élményért.

Ahogy lassan kinyitod a szemed, kicsit furcsának hat az a dolog, aminek képe a másik világba vitt. De csak rövid ideig. Aztán újra visszasimul az itteni világba.

Most már tudod az utat az Öregasszonyhoz, és ezzel a szívmelengető apró örömökhöz. Bármikor visszamehetsz, csak engedned kell a tekintetedet megállapodni valamin, lehunyt szemmel lassan elhalványítani a környezetét, és engedni, hogy megjelenjék abban a másik világban. Vele együtt te is odakerülsz, és megkereshetsz egy újabb arany pillanatot. Sosem fogynak el, mindig kicsit mást, mindig újakat találsz.

Becsüld meg ezt a világot, vigyázz rá és látogasd gyakran.

Megszépíti az életedet.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Lili rózsát vett Miklós születésnapjára. Cserépben.

Néhány nap után kiültettük a többi rózsához, a tuja mellé, de a tyúkok kikapirgálták, s mire észrevettük, elszáradt.

Hogyan pótolható a szülinapi rózsa?

Lili könnyedén kitalálta.

Éppen oda állított, ahol Miklós rózsájának a helye van…

(A rózsás felsőt egyébként Miklós vette nekem Trevisoban – a boltkórosságot tanulmányozva -, de ennek tudása Liliben már biztosan tudattalan, ugyanis másfél éve történt:-))