A testi állapotok és az érzelmek összefüggéséről kicsit gondolkoztunk már. Ideje másik szemszögből is megnézni a dolgot, mert minél pontosabb képünk van, annál nagyobb eséllyel alakítjuk kedvünk szerint a kedvünket.

Néha az élményt követi a testi reakció – ilyen például az, amikor megpillantjuk a szerelmünket, és rögvest felgyorsul a pulzusunk és a légzésünk –, de az is gyakran előfordul, hogy valamilyen testi változás van erős befolyással a viselkedésünkre, közérzetünkre, hangulatunkra.

A táplálkozás kiváló példa arra, hogyan okozhatnak teljesen természetes fiziológiás folyamatok furcsa viselkedést vagy nehezen érthető érzelmi reakciókat. Nemcsak gyerekeknél, hanem nálunk, felnőtteknél is!

Amikor a szülők arra panaszkodnak, hogy a gyerekük nyűgös, nehezen kezelhető, néha furcsán fölpörög, ritkán gondolnak bele, hogy ezekkel a felszíni reakciókkal vajon milyen belső, testi történések járnak együtt? Az meg még ritkábban jut eszükbe, hogy esetleg valamilyen testi változás lehet a gyerek viselkedésének oka.

Azért érdekes ez, mert a szülőséget általában úgy kezdjük, hogy a síró kisbabánkat megetetjük vagy megitatjuk vagy tisztába tesszük… – szóval a gyerek viselkedéséből könnyen és lazán eszünkbe jut, hogy valami testi diszkomfort érzés lehet a bőgés mögött.

Sőt, amikor a gyerekünk beteg, akkor is teljesen elfogadhatónak tartjuk, ha morcosabb, követelőzőbb vagy másként viselkedik, mint általában.

De a hétköznapok normál menetében elvárnánk azt, hogy a gyerek is normálisan viselkedjen. Kedvesen, együttműködően, korának megfelelő érzelmi szinten, stb.

Aztán ehelyett a testvérek szobája felől egyszer csak valami visító-nyávogó hang jön. Vagy a gyerek akaratosan, sírósan, netán hisztisen viselkedik, pedig az előző öt perc történései ezt egyáltalán nem indokolják. Vagy váratlanul rohangálni, ugrabugrálni kezd.

A legtöbbször arra derül fény, hogy ezek mögött a nehezen viselhető és kezelhető furcsaságok mögött a vércukor-hintának nevezett fiziológiás jelenség áll  (még inkább mozog).

De hogyan kerülünk bele a vércukor-hintába? Egyáltalán mi ez?

Amikor cukorral édesített ételeket vagy finomított szénhidrátokat eszünk, a bennük található rövidláncú szénhidrátok már a szánkban elkezdenek fölszívódni, s pillanatok alatt a keringésbe kerülve megemelik a vércukorszintet. A cukor puszta jelenléte viszont még nem elegendő ahhoz, hogy a testünk energiát kapjon. Ahhoz, hogy a cukor a vérből az agyba, a szívbe, az izmokhoz és a többi szervhez jusson, inzulinra van szükség.

Az inzulin a hasnyálmirigy által termelt anyag, amely a szervezet visszacsatolása alapján termelődik. Amikor megemelkedik a vércukorszint, némi kis késéssel, nagyjából a cukor szintjének megfelelő mértékben inzulint állít elő a hasnyálmirigy, és azt ki is löki a vérbe. Az inzulin hozzákapcsolódik a vérben lévő cukorhoz, a keringésből kiviszi a testbe.

Ilyenkor észlelhető a cukor felpörgető hatása: a gyerek jókedvű, rohangál, teli van energiával, kedves, mosolygós, együttműködő.

Pontosan ez az a hatás, amiért „édesgetni” szokták egymást az emberek.

Gondolj csak bele, ki és milyen helyzetben kínált téged legutóbb édességgel? Vagy idézd fel, kinek és milyen helyzetben kínáltál te magad cukortartalmú ételt/italt?

Csakhogy az inzulin hatására a megemelkedett vércukorszint sajnos nem a normál szintre megy vissza. Ó, pedig milyen szép volna úgy a világ! Akkor tényleg nyugodtan bármikor édesgethetnénk egymást.

Sajnos, amikor hirtelen nagyobb mennyiségű cukor kerül a vérbe, a hasnyálmirigy fokozott inzulintermeléssel reagál, s ez a hirtelen vérbe áramló inzulin a normál szintnél jóval alacsonyabbra viszi a vércukor szintet. Minél inkább hirtelen és minél nagyobb mennyiségben kerül be a cukor, annál nagyobbat zuhan a vércukorszint az inzulin túltermelés következtében.

Sajnos nagyjából egy jó óránk van csak ilyen jól felcukrozva, mert aztán leérünk a mélypontra.

A szervezet az alacsonyra lezuhant vércukorszintet vészhelyzetként éli meg, s a vészhelyzetre vészreakciókat ad. Nem szép tőle, de ez van.

Az agynak nem napjában kétszer kell sok cukor, hanem folyamatosan. Feltéve, hogy nem napjában kétszer várunk el tőle rendes működést.

A cukor-mínusz következtében nyugtalanság, ingerültség, dühkitörés, türelmetlenség, hiszti  – és persze édesség utáni vágy jelentkezik. A mélypontot a cukor elfogyasztását követő másfél-két óra múlva érjük el.

Mivel a gyerekek előszeretettel fogyasztanak édes ételeket és cukrozott italokat, gyakran megfigyelhető náluk ez a hullámzás: hatására a kicsik hisztissé, nehezen kezelhetővé válnak.

Ezért fordul elő gyakran, hogy bár a boltba indulás előtt a szülők otthon még megetetik a gyerekeket, de mire végigérnek a hatalmas bevásárlóközponton, és mindent a kocsiba gyűjtenek, ami kell (és azt is, ami nem), addigra a kasszánál a kicsi óriási hisztit rendez a csokiért, cukorkáért, rágóért.

Megjegyzem, a legtöbb hisztiző kisgyerek nem tudja, hogy azért követeli az édességet, mert leesett a vércukorszintje és gyorsan pótlásra van szüksége. Viszont a legtöbb gyereknek van arról pozitív élménye, hogy édesség evés után sokkal jobban érzi magát. És aki épp rosszul van és szeretne jobban lenni, az követeli azt, amiről a teste már tudja, hogy segít…

Hogyan lehet elejét venni az ilyen kétségbeesett édességvágynak?

Vasárnap ezt is megírom