NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Miklós úgy szereti, ha Ottilia tűzön forralja a tejet a vendégek kényeztetésére készített cafe latte- és cappuccino-költeményeihez. Időigényesebb, több figyelmet kíván, de abban hiszünk, a ráfordítást meghálálja magát. Kiérződik Otti gondossága, s ez a mi dolgunkban is sokat segít.

Sűrű hetünk volt a héten, sűrű használatban forgott a tejforraló edény. Tegnap estére – amikor Miklós egyik legcsinosabb hölgyvendége is elköszönt – masszív és vastag sötétbarna réteg jelezte az alján a hétvége időszerűségét.

Miközben odafent a nappaliban épp azt a metaforát boncolgattuk, mit lehet és mit szabad tenni, ha egy házasságban „kifut a tej”, odalent a konyhában a tejes edény aljára alaposan odaégett a metaforikusnak aligha nevezhető folyadék. Ez van. A péntek esti utolsó tejforralásnál nehéz már olyan figyelemmel lenni, mint az összes többinél.

Így került a mosogató jobb oldali medencéjébe vízbe áztatva éjszakára, így találtam meg reggel cseppet sem könnyebben kisúrolható állapotban a mi tejforraló edényünket.

Nekifogtam erővel, támadtam hővel, mert ott járt a fejemben Karcsi barátunk tanítása, miszerint egy dolog a mechanikai erő, a másik az idő, a harmadik a hőmérséklet, a negyedik meg a vegyi hatás. Vagy valami hasonló. A lényeg az, hogy ezt a négyet változtatva többféle módon is elérhetjük, hogy valami koszos újra tiszta legyen. Az idő már játszott, önmagában kevésnek bizonyult, forralni is próbáltam rajta egyet, hátha attól felpuhul a sötétbarna réteg, de minek is. Épp a  súrolóerőmet teszteltem, amikor toporgásaim kipróbált-bevált mentora, Miklós, arra fordult vízilabdára menet.

Szerencsére. Küldött is odébb a leégett edénytől.

Ha azt gondolnád, hogy férfierejét akarta fitogtatni, netán rendhagyó bemelegítésre vágyott, akkor félreismered. Nem azért küldött el, hogy ő odaférjen, hanem azért, mert három lépéssel odébb ott volt a bekapcsolt számítógép a megnyitott böngészővel. Arról élveztem azt a jó kis akusztikus hátteret, amint a sky.fm adott a konyhai sürgölődésemhez.

Gugli néne tanácsa: töltsem meg vízzel az edényt, tegyek bele egy evőkanál szódabikarbónát és forraljam néhány percig.

Éppenséggel volt bennem kétely, de mit veszthetek?

Mire odatettem az edényt gázra, épp hívott Miklós, hogy elmarad a vízilabda, jött is róla e-mail tegnap este, de így legalább hoz nekem habverőt a tegnap tönkrement régi helyett, s holnap már újra a kedvem szerint készíthetem a reggeli családi pudlingokat.

Mire visszafordultam a tűzhelyhez, a lassan melegedő víz tetején valami sötét dolog úszott. Meglehetősen gyanúsan nézett ki. Kicsit ijesztő, kicsit gusztustalan – olyasforma izé, amit az ősember is inkább csak bottal piszkált volna.

Óvatosan megmozgattam egy fakanállal: odébb úszott. Kiemeltem a vízből: az edény aljáról levált jókora darab égett tej volt.

További két perc kellett „csodabirkának” , hogy a kikaparhatatlannak tűnő nyomok az edény aljáról mind a víz színére kerüljenek. Az összidő gulgizással, telefonálással együtt kb. öt percet tett ki, de az élmény maga maximum öt másodperc volt.

Ott kezdődött, hogy megpillantottam azt a sötét úszó valamint és akkor tetőzött, amikor rájöttem mi az.

Ebben a néhány másodpercben valami megmozdult bennem, valami változás történt a testemben. A felismerésre, az örömre, az oldódásra valami odabent is átalakult. Olyasmi mozdult, aminek a leírására elégtelenek a szavak. az enyémek legalábbis. 

De ebből az érzésből tudom, hogy a „csodabirka a tejforralóban” igazi ÉLMÉNY, és ennek az öt másodpercnek a fényei, a hangjai, a színei, a mozdulatai véglegesen beégtek a memóriámba, úgy, hogy még egy csodabirka sem tudja többé kiszedni őket.  És azért kellett ezt megírnom, mert az élményt jó megosztani…

Hétfőn pedig jöhetnek a vendégek, hisz a tejforralónk olyan szép, mint új korában!