A mi kertünkben olyan a szilva, hogy friss reggeli fényekben a legjobb összeszedni.

Éjszaka kenyérkosárnyi potyog mostanában, s ébredés után a mozgás is jól esik.

A Galiba lépteitől és a tyúkok csőrétől érintetlen, hamvas hullott szilvaszemek a nyulak maradéka mellé kerülnek.

Persze mostanában már cselesek vagyunk, s kifogunk a nyulakon! A roskadozó almaágról, amit Miklós vág nekik csemegéül, előbb gyorsan lekapkodjuk a gyümölcsöt, s csak aztán adjuk a leveles ágat a kifutójukba.

A nyúlvárost megjárt zöld almákat eddig a komposztálóba lapátoltam, a fehérre rágott almaágakat meg hátravittem a fűrészbakhoz, hogy Miklós kötegelhesse őket. Jól jönnek bográcsoláshoz, szalonnasütéshez vagy esti hangulatfénynek.

A frissen vágott ágról leszedett almák a hétvége találmányai, s egy szomszédba átnyúló nagy-nagy ágat fűrészeltünk, erről szedtük le őket először.

Mennyivel nagyobb öröm az almákat egy jó nagy fazékban összefűzni és a reggel kerített szilvával megbolondítani!

„A mi kertünkben olyan a szilva
minden szem meg van puszilva
Éjjel, amikor kúsznak az árnyak
egymásra hajolnak az ágak…”

Főztünk már belőle dzsemet, a legszebb szemeket lefagyasztottuk szilvás gombócba, és most itt ez az almás csodafőzet, aminek még a tetőtérbe is felkúszik az illata, s lecsalja a gyerekeket egy kis kóstolásra!

Miklós reggeli ábrándozásának gyümölcseként olyan finomságra vágyik, amelynek belseje szaftos, külseje illatos-ropogós.

Javasolja, süssek az egyik acéledényben, s félidőben fordítsam át az egész miskulanciát, úgy a ropogósra sült alja majd felülre kerül.

És legyen körben teljesen lezárva a tészta, az oldala is – szól még utánam a konyhába fordultamban.

Bevallom, sunnyogok. Anyósom erre mondaná válaszként: "Egen". Azután tenne a maga feje szerint.

Na igen. Acéledény helyett a kerek tortaformákat veszem elő. Mindkettőt, mert a szilvás alma igencsak kiadós mennyiség lett. Közben kicsit izgulok és nagyon bizakodom, mert ez a sütő felülről nyomja a forróságot.

Anyósom kipróbált-bevált pite tésztája 30-20-10-es szabvány szerint készül. Ennek most a dupláját veszem, hogy mindkét formába jusson elég belőle: 60 dkg liszt, 40 dkg vaj, 20 dkg porcukor. Ehelyett inkább mézre szavazok!

Ahogy kezdem gyúrni eszembe jut: kell bele tojás is! Dupla adagba éppen kettő.

Mindkét kezem csupa tészta, szerencsére arra jár Otti. A házi tojásoknál óvatosságra szoktunk, így a tojást előbb egy kistányérba üti, s onnan adja a masszához, aztán a másikkal teszi ugyanezt. Máris látszik a tésztán a változás: gyönyörűséges sárga lesz a színe, és pillanatok alatt összeáll. A masszát hűteni kell, ez szent szabály!

Közben a költözéskor elrakott nyújtófa is előkerül végre! A hűtőben pihent tésztát felnégyelem, aztán az első darabból a tortaformánál körben jó három centivel nagyobb lapot nyújtok. Izgalmas pillanat, sikerül-e a sodrófára feltekert vékony tésztát épen a helyére tenni!

A széleket egyenletesen a forma oldalára simítom – ezt már tényleg Miklós kedve szerint –, aztán megszórom egy kis morzsával a tésztát. Jöhet a következő!

A két tortaforma éppen felveszi a nagy fazéknyi szilvás-almás finomságot. Az egyiket megszórom őrölt fahéjjal is – izgalmasabb, ha sokfélék az ízek.

Az utolsó két lappal gondosan letakarom a tortaformákba simított gyümölcsöt, a széleket pedig alaposan körbenyomkodom, hogy biztosan belül maradjon a töltelék. A tetejét villával megböködöm, egy tojással megkenem, s megy is az első az előmelegített sütőbe.

Fél óra alatt megsül és a széle gyönyörűen leválik a formáról.

Néhány ügyes vágás, egy sor bravúros emelés, és máris az asztalra kerül hat szelet szaftos szilvás alma ropogós pitében.

Éppen olyanra sikerült, ahogy Miklós megálmodta.

Így merül feledésbe sunnyogásom az acéledény körül, s mire a tányérok kiürülnek, a második adag is éppen megsül.

Csodás az illata!