NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

 
– Megvalósítjuk álmait… – betűzi Péter a negyvenharmadik oldalon található felhívást, majd érdeklődve kinyitja a lapok közé applikált kis felhőforma kartont, ami annak az „ingyenes” reklámmagazinnak a közepén lapul, ami a legutóbb vásárolt Nők Lapja közepén lapult, amit ezúttal – nyilván éppen ezért – befóliázva árultak.

– Hogy visz az közelebb az álmomhoz, hogy iPadot, 1 milliós vásárlási utalványt vagy autót nyerek? – kérdezi Péter – Hogy leszek én ezektől könnyebben képregény-rajzoló?

Ketten ülünk a konyhában, így egyedül csodálom Pétert.

Pedig milyen jó volna, ha itt lenne Miklós és ő is hallaná. Milyen jó volna, ha még itt lenne Lili és ő is hallaná. Miklós örvendezne Péter rendszer-gondolkodása és lényeg-látása felett. Lili pedig talán belátná, megérezné, mire is utal a bátyja.

De Lili már elrohant.

– Akkor nem is érdekel – vágta hozzánk még utoljára felbőszülten, sírásra görbült szájjal, mielőtt felviharzott a szobájába.

Az „ingyenes” reklámmagazin tizenötödik oldalán látható piros bőrszoknyára és a hozzá illő piros bőrdzsekire kívánt rá. Az óriásflitteres miniszoknyán való viccelődésünk okán valószínűleg volt némi sejtése, milyen csekély eséllyel tervezgetem, hogy megvegyem neki a felnőtt nőkre való holmikat. Ezért annak a vágyának adott hangot, hogy majd Karácsonyra hozzon neki ilyen szoknyát és dzsekit a Jézuska.

– Szerinted Jézuska majd bemegy a nő ruhaboltba és megveszi neked ezeket?

A válaszként kapott kérdésből érződő irónia már sok volt Lilinek.

Mi lesz így az ő álmával? Azzal, ami épp most, épp az „ingyenes” reklámmagazin csupa-vörös divatoldalának hatására ébredt benne?

Ki törődik most már az ő vágyaival, ha még Jézuskára sem lehet számítani?

A válasz negyed órával később született meg, amikor egymás között megbeszéltük Miklóssal, hogy a délutáni mozi előtt bevisszük Lilinket a Mangoba, és megengedjük, hogy fölpróbálja a szíve-vágya ragyogó-piros bőrcuccokat.

Mert kell néha egy kis kockázatot vállalni az ÉLMÉNY érdekében…

Főleg, ha ingyen beengedünk efféle magazinokat az otthonunkba.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Kérdés, hogy a „vagy” után mi következik?

Amikor megláttam Woody Allen nevét az „írta és rendezte” sor után, akkor az első élmény, ami megmozdult bennem, egy évtizednél régebbi moziban ülés volt.

Nagyon szerettem akkoriban néhány Robin Williams filmet és a körúton bóklászva az Agyament Harry plakátján valahogy ráfókuszáltam a nevére.

– Hű, micsoda párosítás! – gondoltam, de a részleteket inkább hagyjuk. A lényeg, hogy egy óra múlva már ott ültünk Miklóssal a Corvin moziban és vártuk, hogy megjelenjem a vásznon Robin Williams.

Vártunk és fészkelődtünk. Fürkésztük egymás arcát. Aztán még vártuk és tovább fészkelődtünk – jó sokat. Meg még többet. Addigra már mindketten láttuk, hogy a film a másiknak sem tetszik.

De hát ha már eddig eljöttünk, ha már ennyit költöttünk, ha más ennyi időt rászántunk…

Hát vártunk még. Mire Robin Williams felbukkant, nem tudtam, nekem káprázik a szemem vagy tényleg annyi az összes szerepe, hogy „out of focus” legyen. Annyi volt. Emlékeim szerint kb. kettő perc negyven másodpercig volt a vászon.

Aztán még vártunk, kicsit tovább vizslattuk egymást, majd egyetértésben bólintva kikecmeregtünk a széksorból, megkönnyebbültem kinyújtóztattuk rémültre gémberedett tagjainkat és nekiindultunk a hunyorgásnak.

A világosban fény derült rá, milyen büszkék vagyunk magunkra, hogy milyen szép nagy ugrás volt mindkettőnk részéről, a film közepén kijönni a moziból.

Azóta az „Agyament Harry” kettőnk között arra vonatkozó utalás, hogy azért, mert valamibe energiát fektettünk, erőforrásokat és időt fordítottunk rá, netán hittel fogtunk bele, attól még NEM KELL benne maradni, és további energia, erőforrás és idő áldozásával önmagunknak szenvedést okozni. Nem „futunk a pénzünk után”!

No, hát ez volt ez első asszociációm Woody Allen nevének láttán, aztán tegnap este a Barátság moziban egy nagyon kellemes estét töltöttünk.

Majd írok arról is talán, szakmailag hogyan volt és mi lett kérdés.

Most egyelőre az a lényeg, hogy eláruljam: Lili-öltözékben nyíltam ki, az alábbiak szerint.

Zelka holnapi bátorkodása meglepetés és titok.

Az esti beszélgetés résztvevőinek meglepetés.

Azoknak, akik távol maradnak, titok.

Ha érdekelnek a részletek kattints ide.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Kijelentem, hogy a címben szereplő R és C betűket én csak zárójelbe tettem. A szövegszerkesztő csinált belőle karikás jeleket.

De ha már így adódott, Péter méltónak találta, hogy maradjon is így.

Az „adódás” azért szerencsés szempont ehhez az összeállításhoz – amit egyébként bármily meglepő, Péter válogatott – mert a legtöbb eleme amolyan szembejövősen, hirtelen-váratlanul került az életembe, szekrényembe.

„Adódott” nekünk Bátor kutya is.

Ezt még nem írtam ugyan, de napok óta éppen egy ilyen forma kiskutyáról ábrándoztunk, amikor a kirándulás közepén szembejött(ment) Miklóssal és Péterrel.

Valahogy hiszünk abban, hogy amire amúgy igazán vágyunk, amit amolyan rendesen megálmodtunk, amit igazán fontosnak gondolunk, az előbb-utóbb szembejön velünk. Adódik. A vágyás, megálmodás, a rágondolás tulajdonképpen csak azért kell, hogy a szenzorainkat kellően érzékenyítse, hogy észrevegyük, meglássuk, meghalljuk, kiszagoljuk, megérezzük a „szembejövést” – különben még a végén szépen elsétálnánk mellette.

Gondolom azért is hiszünk az „adódásban”, mert használjuk, mint megoldási módot. Feladjuk magunknak a „feladatot”, aztán nyitott szemmel és füllel járunk-kelünk. Vagy feladat-adás nélkül, csak simán járunk-kelünk nyitott szemmel és füllel.

Ez ma nekem egy nyitott szemes/füles öltözék. Talán ezért is érzem:

Olyan jó lenne, ha megírnád, a te életedben mi „adódott” így…

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Bátor sok nyikorgás, sivalkodás, nyavalygás és ugatás után végül a teraszon töltötte az éjszakát.

Na jó, volt némi huzakodás. Úgy tizenegyig kint ültem vele a teraszon, ott olvasgattam a hálószoba helyett. De akkor a „ki ki tanít?” kérdést alaposan végiggondolva végül azt a választ találtam megfelelőnek, hogy „mi tanítjuk őt”.  Legalábbis elsősorban.

Önerősítésül még megnéztem az oltási könyvét. Egyetlen sor lehet belőle világosan elolvasni:

Születési idő: 2011. 06.23.

Szóval így állunk!

Bátor már jóval több, mint nyolc hónapja kinti kutya! Mert hogy Pátyon az udvaron lakott, azt a tenyésztői világosan megmondták.

Hogyan is hagynánk ezután meggyőzni magunkat, hogy nálunk viszont feltétlenül bent kell aludnia?

Azért a nagy szakmai hitem mellett némi lelkifurdalás is bujkált bennem, amikor végül nyugovóra tértem.

Végül is kiskutya.

Végül is csak most került távol a családjától.

És olyan bájosan szusszanva kezd neki az alvásnak a lábam mellett abban a percben, ahogy leülök! És olyan fürgén pattan fel, hogy velem jöjjön, amint felemelem a fenekem.

Végül is azzal győztem meg magam, amivel Lilit is nyugtattam este: ott van neki a mi nyugodt és türelmes Galibánk, Bátor biztonságban van vele.

No ez épp annyira volt elég, hogy becsukjam a hátsó ajtót és gyorsan felspurizzak az emeletre. Ha nem hallom, hogy nyüszög, könnyebben bent maradok, s úgy tényleg nem erősítem meg benne azt, hogy érdemes neki sírdogálni az ajtó előtt. Minél következetesebb vagyok, annál hamarabb tanul, annál jobb lesz mindenkinek.

Ez így racionális. Sőt, szakmai.

De hogy az érzelmekről is szóljak: ébredéskor Bátor volt az első gondolatom.

És nagyon-nagyon jól esett a reggeli örömködése, amikor fél hét tájban kinyitottam a hátsó ajtót. Szinte táncra perdült. Muszáj volt percekig dögönyözni, simogatni és a kopasz kis pociját csikizni.

A kutya-lélekben az ilyen örömre való képesség az egyik legkedvesebb dolog számomra. Anélkül, hogy „miért nem jöttél korábban?” pillantásokkal  sértődne, duzzogna, morogna, a kutya egyszerűen a jelen pillanatba hemperedve örül a társaságnak és élvezi a kapott figyelmet.

Ettől aztán éppen ilyen szivárványos, szökdécselni való jókedvem támad, mint amilyenbe Péter öltöztetett!  

Köszi, Péter!

UI: Az még fontos, hogy Bátornak ebből az összeállításból a szőrös táska a kedvence:-)

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Az elsős évnyitóról biciklizünk hazafelé. Lili elöl gurul a lejtőn, én kissé lemaradva óvatoskodom. Barátnője mögöttem, bőszen kapaszkodik a derekamba és nyújtja a lábát, ahogy csak bírja.

Már azt gondoltam, túl vagyunk a gyereküléses időszakon, mindenki tekeri a maga kétkerekűjét. És tényleg.

Épségben hazaérkezünk.

– Első osztályú iskolások vagyunk! – újságolják örvendezve a lányok Ottinak, majd a következő ünneplésbe vetik magukat. Megérkezett hozzánk Bátor, a nyolchetes kiskutya.

Galiba megszaglássza, azután visszamegy az asztal alá hűsölni,onnan figyeli a fejleményeket.

Bátor a teraszon viseli a simogatásokat, időnként hanyatt fordul, csupasz pocakját is odakínálja a kislánykezeknek.

Az udvarra vezető lépcső tetején megáll, türelmesen várja a segítséget.

Leteszem a járdára, jön velünk egy kört új otthonában, aztán felügyeskedik utánunk a lépcsőn.

Újabb simogatások, pocicsiki. Már alig látszik szomorúnak.

Mikor megint lemegyek a lépcsőn, vidám farok-csóválással utánam szökdécsel.

Szóval tudja ő ezt, csak érdeklik a keretek.

Azt hiszem, jó lesz így. Van ünnepelni valónk bőven.

Első osztályú iskolások, első osztályú Bátor kiskutya.

A mai naphoz Lili öltöztetett.

Úgy látom, Bátornak tetszik az összeállítás.

Megfelelő a méltó fogadásához.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Amikor reggel megláttam ezt a ruhát, komoly kérdés volt számomra, vajon kinek a stílusa?

Jó kis találgatni való a hétvégére.

Szerinted ki készítette elő ezt a kombinációt, Lili vagy Péter???

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Lili rózsát vett Miklós születésnapjára. Cserépben.

Néhány nap után kiültettük a többi rózsához, a tuja mellé, de a tyúkok kikapirgálták, s mire észrevettük, elszáradt.

Hogyan pótolható a szülinapi rózsa?

Lili könnyedén kitalálta.

Éppen oda állított, ahol Miklós rózsájának a helye van…

(A rózsás felsőt egyébként Miklós vette nekem Trevisoban – a boltkórosságot tanulmányozva -, de ennek tudása Liliben már biztosan tudattalan, ugyanis másfél éve történt:-))

A repülőtéri sétákban az a legjobb, hogy ahányszor végigsétálunk a kifutópálya mentén, és ahányszor hazafelé fordulunk, mindig más és más élményt kapunk.

Azért írom, hogy kapunk, mert elvenni, elvárni, kikövetelni hiába is próbálnánk.

Az egyetlen, ami lehetséges: nyitottnak lenni a pillanatra, a jelen lenni az „itt és most”-ban, meglátni és szeretni éppen annak az órának éppen azt a csodáját, ami elénk tárul.

Van, amikor az erős napsütésben a felmagzott száradó füvek illata dominál, van, amikor a lemenő naptól megvilágított fátyolfelhők színei, van, amikor a réti rovarok röpte.

Ma a szellőt érzem.

Boldogan lobogok a Lili választotta ruhában.

Élvezem, ahogy a lebegő kelme finoman simogat, ahogy a hűs levegő körülöleli a nyakam, ahogy a karom bőrét csiklandozzák a selymes színek.

És hallgatom a szökdécselő gyerekek és kergetőző kutyák felém szálló hangjait.

Éppen olyan ez az élmény, mint a kacskaringózó-tekerő inda-mintáim.

Olyan ívek, olyan lendület, olyan színek.

Varázslatos élmény.

Időtlen és pillanatnyi.

Aprócska és tágas.

Mozdulatlanul is minden ízében vibrálóan él.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Lili beleszerethetett a szombati pöttyös kerti libbenéseimbe, mert mára nagyon hasonló öltözéket költött s készített.

De az én gondolatom ezúttal megelőzi a kiscsibéket: tükörtojást készítek reggelire.

Szép vékonyra szelt angol szalonna darabokra pirítok a serpenyőben.

Már árad a szalonna illata, mire előszivárog a család.

Sütöm, s felütöm Hermina tojásait.

Olyan sötéten sárga a közepük, hogy az már inkább narancs.

Szép fejét tányérokat teszek az asztalra, aztán kiflit karikázok a kenyérkosárba.

Kis időm még arra is marad, hogy odaüljek Miklóshoz a teraszra. A gyerekek mellett így már én is lepem. Derűsen mosolyog, olyan jó napsütéses az arca.

Benézek a tojásokra.

A fehérje szépen megszilárdult, a sárgája felül finom folyós maradt.

Kitálalom, körülüljük az asztalt, s amint a villát a kezembe veszem, Péter szemében meglátom, miről is jutott eszembe épp ma, hogy tükörtojást süssek reggelire:-)