TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Anyunak ötkor kell kelnie, mert a tyúkot levágni, kopasztani, legalább egy óra. A levesnek kell négy óra. Visszaszámolva a déli harangszótól, ez hétórára időzített tyúkfogást jelent. Arra persze már el kell végezni sok egyebet.

Amíg szépen lassú lángon fődögél a leves, addig anyu rántja a húst, süti a piskótát, keveri a krémet, terít. El van foglalva a konyhával. Apu meg a gyerekekkel szöszmötöl. Beállítják a nyerget, mert megint alacsony.

Anyunak Rozi segít, apunak Palkó és Peti. Aztán hármasban kipróbálják a bringákat. Dobálnak a kutyának, hadd ugráljon bele a patakba. Szednek a réten szegfűgombát: ha a harangszó kezdetén belehajítják a levesbe, az utolsó kondulásra már meg is ízesíti.

Megint be kell látnunk egy tradíció zseniális mélységét. Jó ideig mi is beálltunk a sorba, amely vállvetve skandálta, anyu keverjen inkább porból levest, rendeljenek pizzát, csak legyen együtt a család.

Saci kotlósunk kezdte kinyitogatni a szemünket: amíg csibéivel volt, elzavarta Séró kakast. Igenám, csakhogy Séró elkezdett Hermina után koslatni. Az igazi fordulatot Géza és Sári hozta szemléletünkben.

Sári bűnös jószágként, rút kalibánként ráncigálta elénk Gézát: olyan lusta dög, hogy miatta meg is fulladhatnak a gyerekei. Mert míg a kölykök a vízben vergődnek, addig ő a parton szundikál.

Kiderült, Géza jó úszó, a víz nyakig ért a gyerekeknek, hagyta hát őket, hadd szokják a mozdulatokat. Csakhogy Sári ott állt a parton, és valahányszor vergődni kezdtek a gyerekek, ugrasztotta Gézát.

Sári ott, az uszodában kiabált először Gézával. – És utoljára is – mondja Géza. Mindaddig egészen jól megvoltak. A hasonló helyzetekben ugyan volt némi feszültség, de azt elég jól benyelték.

Sárinak eléggé leesett az álla, amikor azt javasoltuk, készítsen egy igazi vasárnapi ebédet. Tyúkleves töltelékkel, rántott hús, petrezselymes krumpli, almás rétes. Elég lesz kettőre, arra ér haza Géza a gyerekekkel.

Sári elvetette fenntartásait az ügyben, hogy Géza élve hozza haza a kölyköket. Helyette azt kérdezte, mikor lesz együtt a család? Mondtuk, délután Géza szundikál egyet, addig ő is összebújhat a két sellővel.

Sári erősködött, ő Gézával is együtt akar lenni. Felháborodott, hogy akkor küldjék át a gyerekeket a szomszédba. – Nem úúúúgy gondoltam! – húzza el az úgy szócskát. – Hanem hogy? Ha nem úúúgy?

Négyesben. – Mint a tévében? – provokáljuk. – Neeem. – Hanem hogyan? – Hát négyesben. Mint egy család. – Mint az uszodában? – provokáljuk. Erre már kitör. Azt mondja, mindenki tudja, hogyan kell egy családnak együtt lennie.

Elmondjuk neki, a gyerekekkel szülőként vannak együtt, két különböző szülői stílus, mint az uszodában. Kettesben pedig az lenne jó, ha párként lennének együtt, mint amikor még „csak jártak”.

–        De hát a család, az egész család, de hát együtt – kapkodta a levegőt Sári, mint egy fuldokló.
–        Nagy rendezői munkával, komoly statisztériával összerakott filmjelenet – nyugtatjuk.
–        Szemfényvesztés? – kérdi csalódottan.
–        Vasárnap kettőkor van esély rá néhány percre. Legkésőbb addig, amíg a rétest is tálalja.
–        Szóval külön-külön, egyedül neveljük a gyerekeinket? – döbben meg újra Sári.
–        Sőt, vonjanak be bárkit, akitől figyelmet és szeretetet kapnak a gyerekeik. Mindannyian szebbé teszik a gyermeki örömök virágos kertjét.

Amit úgy fogalmazunk meg, hogy a gyerekeknek szülőkre van szükségük, hogy együtt legyen a család, az nagyrészt azt jelenti, hogy a gyereknek figyelmes és értő felnőtt jelenlétre van szüksége. 

A vasárnapi ebéd hagyománya arra világít rá, hogy a szülőktől kevésbé együttes jelenlétet, sokkal inkább gondoskodó együttműködést várnak gyermekeik. Együttműködést abban, hogy a gyerek szeretetben és biztonságban érezzék magukat.

A biztonság fontos hordozója a tradíció. Az, hogy vasárnap úgy, akkor és az kerül az asztalra, ahogy azt megszoktuk. Ez a világ rendjébe vetett hitet erősíti meg. Egyhangú? Egy szép hang a hét dallamában.

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A rántott csirke azért van a topon minden ételek között, mert a panír ropogóssága és a hús omlóssága kiegészítik egymást. Ropogós ételekre azért vágyunk, mert frissek. A friss gyümölcs roppanását idézhetik.

Ha tanyasi csirkét hirdetnek, csak mosolygok. Valójában omlós húsú, felfújt, ketrecből vágott csirkét adnak. A tanyasi csirke rántva csak rágóguminak használható. Megmértük, Nyakaska hat hetes korában napi 16 kilométert fut le.

Nyakaska és a többi csibe csak rövid ideig időzik ott, ahol nagy a táplálékbőség, például búza van kiszórva. Folyamatosan mezgerélnek, bejárják a teljes területet. A kotlós vezeti őket erre. A felderítés fontosabb a jóllakásnál.

A kicsi gyerek, ha teheti, mezgerél, bejárja a területet, kipróbál, megkóstol amit lehet. Azt is, amit nem szabad. Nevelői igyekeznek ettől visszatartani, tiltják. Sokszor szólnak rá, hogy ezt nem, azt nem. Így kergetik bele a dackorszakba.

A dackorszakba mi tanítjuk bele a gyereket. Azt gondolja, a világ olyan, hogy ha valaki tesz valamit vagy kérnek tőle valamit, akkor azt kell válaszolni – lehetőleg üvöltve – nem, nem nem, nem nem, nem szabad.

Zsombor anyukája állítja:

– Nem, nem, aztán nem, nem tiltja semmitől Zsombikát.

– Nem, nem – kontrázik rá a nagymama, – csak az apja tiltja mindentől, mi csak attól tiltjuk, amit nem szabad. Nem, nem, nem, nem tiltjuk mi semmitől Zsombikát.

Elmondjuk, a minden, a semmi, az örökké és a soha is tagadás. Azt állítjuk velük, nincs olyan eset, amikor másképpen lenne.

– Nem, mi soha semmitől nem tiltjuk semmitől Zsombikát, mégis örökké ellentmond és sose hallgat ránk – válaszolják.

Szemléltetik a belső ellentmondást. Contradictio in adjecto. Négyszögletes kör. Omlós húsú tanyasi csirke. Én nem mondok ellent neked, hiába is mondod, hogy én mondok ellent neked, én sohasem mondok ellent neked.