HÁT(TÉR)KÉP – Amit szem előtt vesztünk, de ott van a hátunk mögött

Ezúton valljuk meg mindenkinek, aki ott volt október 4.-én este a Család, párkapcsolat, szülőség című előadásunkon, a Magyar Pszichológiai Társaság „Pszichológiáról mindenkinek” sorozat évadnyitóján, és arra gyanakodott, hogy az elsőként hozzászóló közgazda hölgy „beépített emberünk”:

– Igen, valóban gyakran és szívesen veszünk rá embereket arra, hogy felesleges és értelmetlen dolgokat csináljanak, olyan csínyekben vegyenek részt, amiket a „többiek” értetlenül vagy mosolyogva néznek, olyan szerepekbe bújjanak, amik távol állnak a saját, megszokott viselkedésmódjaitól.

– Igen, többször előfordult már a Miskolci Kamaraszínháztól a Pszinapszis programjáig, hogy valaki mást küldtünk fel a színpadra saját magunk helyett előadást tartani, miközben mi másvalaki szerepébe bújva nyomultunk a mikrofon mögé.

– Igen, az ismerőseink közül sokaknak küldünk meghívót október negyedikére, sőt, arra is buzdítottuk őket, hogy kérdéseikkel gazdagítsák az előadást (Nekik szívből köszönjük az építő, elgondolkodtató és bevilágító hozzászólásokat és kérdéseket!).

– Sajnos azonban a közgazda hölgy nem volt beépített emberünk**. Ennek ellenére ezúton is köszönjük a mosolygó arcokat és a hozzászólását követő tapsot! Ígérjük, a továbbiakban az előadásainkon gondoskodni fogunk róla, hogy a kérdést feltevők között mindig legyen legalább egy ilyen színvonalú csínykedő.

**Ugyanez igaz, a szeretet témában berzenkedő férfiemberre:-))

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Vicces, mert ha reggel ezt a lapot húzom ki, azzal indulok neki a napnak: valami jó fog történni! Figyelem is nagyon az eseményeket, hogy vajon mi lehet az? Aztán többnyire elvisznek a napi dolgok, belefeledkezem valamibe. Csak akkor jut eszembe ismét, amikor váratlan öröm ér. Akkor már tényleg váratlanul! Persze rögtön beugrik, mire is számítottam reggel… Nos, ma éppen így indulok a napnak.

Mielőtt reggel nekiindulsz a világnak, képzeld csak el, ahogy megkevered a kártyapaklit és kihúzod a váratlan öröm lapját.

Végigsuhannak fejedben a nap várható eseményei, és kicsit mindegyikbe belegondolsz. Vajon melyik hoz majd váratlan örömet, és mi módon? Gondold meg kikkel találkozol. Melyikükről feltételezed, hogy kellemes meglepetést hoz számodra?

Most fordítsunk egy kicsit a dolgon!

Azok az emberek, akik előbb eszedbe jutottak, a te részedről vajon hogyan meglephetők? Milyen váratlan örömet tudnál okozni nekik és hogyan? Mi az az apró, részükről nem várt dolog (tárgy, cselekedet, mondat vagy bármi más), amivel mosolyt csalhatnál az arcukra?

Ahogy gondolatban megleped ezeket az embereket, talán kedved támad a valóságban is megismételni valamelyik meglepetést. Légy hozzá bátor, egyszer érdemes kipróbálni!

Végiggondoltad a napod várható eseményeit és találkozásait? Akkor itt az ideje, hogy azokat a helyzeteket is számba vedd, melyek elsőre nem jutottak eszedbe. Közlekedés, vásárlás, találkozás valakivel az utcán. Így is érhet vidám meglepetés, főleg, ha örömre vagy hangolva. Hisz úgy könnyebben észreveszed, ha kedvesek, figyelmesek, mosolygósak veled.

És vajon milyen ötleted van arra, hogy alig ismert vagy akár idegen embereknek te okozz váratlan örömet? Gondold meg, van-e ezek között megvalósítható elképzelés, olyan cselekvés, melybe bátran és derűsen belemész!

Hiszek abban, hogy az általunk adott és a hozzánk érkező jó folyamatos kiegyensúlyozódásban van. Ha örömet okozol, ha derűt sugárzol, akkor te is részesülsz ebben. Nem pont ott és nem épp attól, akinek adtál. Máshol és mástól kapod vissza. Ez így van rendjén.

A mosoly és a kedvesség ingyen van.
Próbáld ki épp ma, hogyan gyűjthetsz be minél több meleg mosolyt és kedvesen csillogó pillantást.

Ha így indulsz a napnak, estére legalább három váratlan örömet könyvelhetsz be a képzeletbeli mérlegfőkönyvedbe. De inkább többet.

Ezt kívánom neked mára.

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Ez a torta évek óta kiemelt szerepet tölt be az édes-derűs pillanatainkban. Születésnapokon és bármely más alkalommal, amikor kívánság-finomság készül, a gyerekek egyöntetűen ilyen tortát kérnek. A recept az Eszterházy-tortából nőtte ki magát. No nem a bárhol kapható dió alapú mű-Eszterházyra gondolok, hanem a csurig mandulás igazira, aminek a leírását majd tizenöt éve a Budapest szakácskönyvben találtuk.

A Baktay-torta azért sokkal jobb, mert az ínycsiklandó ízeit követő utóhatásai is tökéletesek. No cukor-sokk, sehol a másfél-órával későbbi hiszti. Így tényleg még a drágasága is vállalható: a ráfordított temérdek óra a konyhában és a belesütött értékes alapanyagok arányosak az élménnyel:-)

Mit teszünk bele?

200 g hámozott, őrölt mandulát (ebből 50 g liszt finomságúra, a többi darásra őrölve)

6 hideg házi tojást

8 ek mézet

1/2 vanília rudat

300 g szobahőmérsékletű vajat

Hogyan készítjük?

A tojások fehérjét és sárgáját külön választjuk, a fehérjét hűtőszekrénybe tesszük.

A tojások sárgáját 6 ek mézzel és a hosszában felvágott vaníliarúddal habosra keverjük, félretesszük.

A vajat habosra verjük, finoman hozzácsurgatjuk a vaníliás krémet, végül belekeverjük a liszt finomságúra darált 50 g mandulát. A szép simára kevert krémet néhány órára betesszük a hűtőszekrénybe, a fehérje helyére. 

Ugyanis amíg a krém hűl, kényelmesen elkészíthetjük a tortalapokat.

A lehűtött tojásfehérjéből 2 ek mézzel kemény habot verünk, amibe finoman beleforgatjuk a 150 g grízesre őrölt mandulát. A masszából öt lapot sütünk egyenként, kerekre vágott jófajta sütőpapíron, 150 fokosra előmelegített sütőben. Egy-egy lap 10-15 perc alatt lesz kész, de figyelni kell: akkor jó kivenni, amikor a széle picit barnulni kezd.

A már megsült tortalapokat sütőpapírral felfelé fa felületre rakjuk pihenni. Amikor kihűltek, finoman lehúzzuk róluk a sütőpapírt (minél inkább a lappal párhuzamosan haladunk, a papír annál könnyebben lejön, s annál szebb marad a tortalapok felülete).

Amikor az összes tortalappal megvagyunk, jöhet a legjobb rész: a torta összeállítása.

A hűtőből kivett vaníliás krémet hat egyenlő részre osztjuk. A krém 2/3-át egyenletesen elosztva a lapok közé kenjük, a maradék 1/3-ot pedig elkenjük a torta tetején és oldalán.

Látványos dolog a torta oldalát vágott mandulával, a tetejét pedig hámozott mandulaszemekkel díszíteni, de a gyerekeink következetesen a tányérjuk szélére túrták mandulaszemeket, amivel arra tanítottak bennünket, hogy a Baktay-torta simán a krémmel legjobb.

Szeletelés előtt a tortát néhány órára fagyasztóba tesszük (s amíg a finomság tart, ott is tároljuk), mert Miklós a forró vízben előmelegített nagykésével akkor tud igazán formás darabokat szelni, ha a vaníliakrém jó fagyos.

A hideg tortaszeletet ráadásul lassabban esszük, aminek köszönhetően az élmény is tovább tart.

 ***

Boldog születésnapot, Jutka mama!

***

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

A nagyváros sivatag.

Levegője poros, száraz, tele rossz gázokkal. A tömeg nyomasztó.

Aki gyalog jár, ügyeit intézi, vagy vásárol, hamarosan azt veszi észre, hogy kiszáradt a torka és ég a szája. Valamiért azonban mégsem elsősorban víz után áhítozik.

A csokival, krémesekkel megrakott kirakatok vonzzák magukhoz. Vajas krémes sütemények figyelnek bennünket, noha amúgy talán nem is szeretjük őket.

Sütemény és kávé. Ez a megszokott pihenő.

Éppúgy tévútra kerülünk, mint amikor száraz bőrre zsíros kenőcsöt kenünk. Pedig hidratáló kellene, mert nem a zsír-, hanem a víz hiánya okozza a szárazságot. Ugyanez a helyzet a kiszáradt torokkal, égő szájjal. Egyszerűbbnek tűnik valami zsíros krémes gyógyír.

Ráadásul a vércukorszintünk is leesik. Hirtelen fáradtságot érzünk. Ezt hivatott enyhíteni a kávé. Csakhogy vízhajtó hatása tovább bonyolítja a helyzetet. Alig keltünk fel a pihenőtől, máris pisilni kell. Jól megfizettük a kávét és a süteményt, lett volna tiszta WC, most pedig az utcán toporgunk nagy szükségünkben. A vízhajtó hatás újra szomjúságot okoz. Kiszárad a torkunk és ég a szánk. Kezdődik minden elölről.

A mókuskereket kétféleképpen kerülhetjük el.

Be sem szállunk. Viszünk magunkkal egy kis flaska vizet, abból kortyolgatunk aprókat.

Ha már előállt a stresszhelyzet, kiszárad a torkunk és ég a szánk, akkor adjunk neki pozitív kereteket.

Gondoljunk arra, hogy szerelmesen is éppen ilyet éreztünk. Amint felidéződnek a szép emlékek, úgy emeljük a tekintetünket.

Nézzünk meg néhány homlokzatot, fedezzük fel bennük a szépet. Nézzünk néhány arcot, találunk köztük vonzót. Így feltankolhatunk a következő oázisig.

Mert sivatag a nagyváros, de attól még lehet élni benne. Küzdve, találékonyan, rugalmasan.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Bátor sok nyikorgás, sivalkodás, nyavalygás és ugatás után végül a teraszon töltötte az éjszakát.

Na jó, volt némi huzakodás. Úgy tizenegyig kint ültem vele a teraszon, ott olvasgattam a hálószoba helyett. De akkor a „ki ki tanít?” kérdést alaposan végiggondolva végül azt a választ találtam megfelelőnek, hogy „mi tanítjuk őt”.  Legalábbis elsősorban.

Önerősítésül még megnéztem az oltási könyvét. Egyetlen sor lehet belőle világosan elolvasni:

Születési idő: 2011. 06.23.

Szóval így állunk!

Bátor már jóval több, mint nyolc hónapja kinti kutya! Mert hogy Pátyon az udvaron lakott, azt a tenyésztői világosan megmondták.

Hogyan is hagynánk ezután meggyőzni magunkat, hogy nálunk viszont feltétlenül bent kell aludnia?

Azért a nagy szakmai hitem mellett némi lelkifurdalás is bujkált bennem, amikor végül nyugovóra tértem.

Végül is kiskutya.

Végül is csak most került távol a családjától.

És olyan bájosan szusszanva kezd neki az alvásnak a lábam mellett abban a percben, ahogy leülök! És olyan fürgén pattan fel, hogy velem jöjjön, amint felemelem a fenekem.

Végül is azzal győztem meg magam, amivel Lilit is nyugtattam este: ott van neki a mi nyugodt és türelmes Galibánk, Bátor biztonságban van vele.

No ez épp annyira volt elég, hogy becsukjam a hátsó ajtót és gyorsan felspurizzak az emeletre. Ha nem hallom, hogy nyüszög, könnyebben bent maradok, s úgy tényleg nem erősítem meg benne azt, hogy érdemes neki sírdogálni az ajtó előtt. Minél következetesebb vagyok, annál hamarabb tanul, annál jobb lesz mindenkinek.

Ez így racionális. Sőt, szakmai.

De hogy az érzelmekről is szóljak: ébredéskor Bátor volt az első gondolatom.

És nagyon-nagyon jól esett a reggeli örömködése, amikor fél hét tájban kinyitottam a hátsó ajtót. Szinte táncra perdült. Muszáj volt percekig dögönyözni, simogatni és a kopasz kis pociját csikizni.

A kutya-lélekben az ilyen örömre való képesség az egyik legkedvesebb dolog számomra. Anélkül, hogy „miért nem jöttél korábban?” pillantásokkal  sértődne, duzzogna, morogna, a kutya egyszerűen a jelen pillanatba hemperedve örül a társaságnak és élvezi a kapott figyelmet.

Ettől aztán éppen ilyen szivárványos, szökdécselni való jókedvem támad, mint amilyenbe Péter öltöztetett!  

Köszi, Péter!

UI: Az még fontos, hogy Bátornak ebből az összeállításból a szőrös táska a kedvence:-)

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Eszembe jut egy asszony, aki hatvanhét éves korában azt mondta nekem: „Sokat nézegettem a képmásom a tükörben, mire most azt mondhatom, elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. A vékonyodó hajammal, az arcom ráncaival és a szeplősödő kézfejemmel együtt.”.

Nagymamasága ihlette a tükörképével való barátkozást, és az unokái értékítélete segítette önmaga újraértékelésében. Az ő szemükkel kezdte nézni előbb saját magát, de azóta már a környezetét is. Most hetvenkét éves, energikus, derűs, és egy csodálatos tanyát vezet.

Szívesen elviszlek hozzá látogatóba…

Elsőként küldd körbe a tekinteted a környezeteden, és engedd megállapodni valamin. Bármi lehet az, segíteni fog meglátnod, milyen csodás az Öregasszony világa!

Ha a pillantásod megragadta valami, a képét őrizve hunyd be a szemed. Lásd tovább a képet, amit megtaláltál, és az összes többi körülötte levőt engedd elhalványulni. Mintha kiradíroznád, vagy kifakulnának a színek.

Most már csak az a dolgot látod, körülötte üresség.

Nyisd meg most ezt az ürességet az Öregasszony előtt, és hagyd, hogy ez a te képed az ő világában találjon helyet. Egy polcon, egy falon, egy asztalon, egy széken, az udvaron, akár egy bokor alatt a kertben, a kerítés tetején vagy az ólban. Hagyd, hogy a dolog, amit a tekinteted kiválasztott, helyet találjon az Öregasszony tanyáján, és ezzel téged is odavigyen.

Most már látod. Kezd élénkké, színessé válni az egész kép. Ez már az ő világa. Talán meg is mozdul. Te is mozdulhatsz. Szabadságodban áll, érezd otthon magad!

Nézz körül, érints, szagolj, hallgass, kóstolj!

E z a világ a jelen világa, az apró örömök birodalma. Kicsi szépségek, aprócska kedves helyzetek, a pillanat parányi csillanásai várnak itt. Mind szívmelengető, örülni-derülni való. Itt nyugalom van, harmónia és az Élet megannyi apró csodája vár.

Te idehoztál valamit a képzeleteddel, gazdagítottad ezt a világot. Cserébe te is kapsz valamit, ami mosolyt csal az arcodra, ami megmelengeti a szíved.

Csak figyelj jól, és hamarosan észreveszed, mi az a múló pillanatban, ami örömet hoz neked!

Figyeld meg alaposan. Engedd bele magad a pillanatba. Hagyd, hogy hassanak rád a színek, a fények! Hallgasd a hozzá tartozó hangokat! Érezd a mozgást! Valami illatot is érzel? Esetleg egy íz van a szádban, miközben az élménybe feledkezel? A mosolyod jelzi, megtaláltál egy arany pillanatot az Öregasszony világában.

Magaddal hozhatod. Ez már a tiéd. Bármikor felidézheted ismét vagy visszajöhetsz egy újabb apró élményért.

Ahogy lassan kinyitod a szemed, kicsit furcsának hat az a dolog, aminek képe a másik világba vitt. De csak rövid ideig. Aztán újra visszasimul az itteni világba.

Most már tudod az utat az Öregasszonyhoz, és ezzel a szívmelengető apró örömökhöz. Bármikor visszamehetsz, csak engedned kell a tekintetedet megállapodni valamin, lehunyt szemmel lassan elhalványítani a környezetét, és engedni, hogy megjelenjék abban a másik világban. Vele együtt te is odakerülsz, és megkereshetsz egy újabb arany pillanatot. Sosem fogynak el, mindig kicsit mást, mindig újakat találsz.

Becsüld meg ezt a világot, vigyázz rá és látogasd gyakran.

Megszépíti az életedet.

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Belesimulok a fotelbe. Az alkaromat lazán ráengedem a karfára, a hátamat nekiengedem a támlának. A nyakam ellazítom, hátrabillentett fejemet Timi puhán nekiengedi a gallérnak.

A hajszálaim között simogatva-csiklandoz a vízsugár.

Újra érzem Timi ujjait. Körülvesz a hajbalzsam illata.

A masszázs ellazítja a testem és felpezsdíti a gondolataim.

Fejben már éppen készen vagyok a következő fejezettel, amikor meghallom Lili mosolygós hangját:

– Anya, azért jó a kopaszoknak, mert nekik bármikor masszírozzák meg a fejüket, mindig jó marad a frizurájuk.

Timivel felnevetünk, megsimogatom Lili derekát.

„Azért jó, hogy van haj a fejemen” – gondolom magamban, – „mert így van okom Timihez jönni, s olyan arccal ülni a hajmosóban, hogy arról még Lili is simán leolvassa az örömömet”.

Hallatlanság 1. – Anyuka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

Muki szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak.

Hat méterrel odébb, az úton, anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

A szomszéd bácsi elköszön, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

Rövid hajú, de pink kislány halad tovább a járdán. Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire.

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Bucika…

Rövid hajú, de pink kislány almalevelet kínál a nyusziknak.

– Bucika…– toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán. – Bucika, gyere, megyünk tovább!

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

Rövid hajú, de pink kislány a kert irányába fordul.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Galibával hátra indulok.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…

Hallatlanság 2. – Kislány

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog.

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd. A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

Rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába. – Hátjamegyek!

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt. – Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány! – köszönök el, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz.

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.

Hallatlanság 3. – Zelka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Hat méterrel odébb, az úton anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el nagylelkűen a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

– Nem megyek. Itt akajok menni!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd – pillantok az anyuka felé, miközben Galibát simogatom.

Az anyuka nem reagál.

– A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom mindkettőjüknek.

Anyuka nem reagál. Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Bucika…

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

– Bucika…

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Bucika, gyere, megyünk tovább – toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán.

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Hátjamegyek!

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Mindannyian érezzük.

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt.

– Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány – köszönök el tanulva a szomszéd nagylelkűségéből, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz, majd anyukájához fordul:

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…

Hallatlanság 4. – Miklós

A konyhában Miklós azzal fogadott, máskor, ha gyerekek jönnek, mondjuk, hozzanak magukkal szülőt is. A házba csak a kislány hallatszott be, anyuka hallatlan maradt:-))

Ui.: Nagyon érdekel, milyen szempontokat láttok meg. Írjatok!

HÁT(TÉR)KÉP – Amit szem előtt vesztünk, de ott van a hátunk mögött

A vércukor-hintáról gondolkoztunk és ott tartottunk, hogyan lehet elejét venni a kétségbeesett édességvágynak?

De elejét kell-e venni egyáltalán , ha egyszer az „édesgetés” olyan jó kis állapotot teremt testi-lelki szinten egyaránt?

A vércukor-hinta kicselezésére a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnik, ha a mélypont elérése előtt még idejében visszafelé lendítjük a hintát, azaz óránként nyomunk magunkba is és a gyerekünkbe is egy-egy adag cukrot. Akkor aztán tréfa, jókedv, derű és kacagás lesz az élet!

Csakhogy ezt a kézenfekvő megoldást sajnos nagyon-nagyon sok idővel ezelőtt kellett volna bevezetni, hogy ma működőképes legyen. Ha evolúciós múltunkban elegendő cukor állt volna rendelkezésünkre ahhoz, hogy éber óráinkban folyamatosan nektárt szopogassunk és édes mézecskén éldegéljünk, akkor (ha ki nem pusztultunk volna már réges rég) genetikai állományunk révén bizonyára ennek megfelelően összerakott testet örökölnénk ma.

Mivel azonban akkoriban másként volt, a mi fránya hasnyálmirigyünk manapság komoly korlátokkal bír. Ha el akarjuk kerülni a cukorbetegséget, egyéb anyagcsere-zavarokat és az elhízás szövődményeit, akkor más megoldás után kell néznünk.

Mi volna, ha mondjuk egyszerűen elkerülnénk ezt az egész hinta-dolgot jó messziről? Eleve bele se szállnánk… Ez jó ötletnek tűnik.

Némileg megnehezíti a velünk született édesség preferencia, és az a tény, hogy ha egy teljes héten át meg is álljuk, hogy édességet együnk (vagy etessünk a gyerekünkkel), a nyolcadik nap reggelén elfogyasztott túrós batyutól vagy kakaós csigától ugyanúgy beleng a vércukor-hinta.

Némileg megkönnyíti a dolgot, hogy ha egy teljes héten át édesség evéssel kezdtük is a napot, a nyolcadik nap reggelén akkor is elkerülhetjük a hinta bemozdulását egy jó kis tojás-rántottás reggelivel.

Azért jó, ha megérted a rendszer logikáját, ha látod a szemléletet, mert egyrészt kiveheted a gyerekedet, a családtagjaidat vagy saját magadat ebből a hullámzásból, másrészt elkerülheted, hogy beinduljon a hinta mozgása.

Amikor épp szülői működésed és táplálkozás-tudatosságod csúcsán vagy, akkor az a jó, ha a felismered a mi magyar nyelvünk bölcsességét, mely a cukros ételeket desszertnek hívja, és az ilyen rövidláncú szénhidrátokkal teli kajákat csak akkor engeded saját magad és szeretteid emésztőrendszerébe, amikor vannak már benne hosszabb láncú szénhidrátok, meg fehérjék, meg zsírok is. Ez két szempontból is előnyös. Egyrészt a vércukor szint emelkedés (és emiatt később a süllyedés) nem olyan drasztikus, másrészt a teli gyomorba jóval kevesebb édesség fér, mint az üres-éhesbe – és emiatt a vércukor szint emelkedés (és később a süllyedés) nem olyan drasztikus.

Amikor ennél gyarlóbb-emberibb módon működsz (és ennek igenis szabad megtörténnie, de erről a felelőtlenségről majd később írok), akkor használd a következő szubrutint:

Ha a gyerek nyűgös, sír, hisztizik, indokolatlanul érzékeny, dühös, türelmetlen vagy amit szokásosan tenni szokott, akkor gyorsan pörgesd vissza fejben, mit és mikor evett utoljára, s a cselekvési tervedet ennek megfelelően formáld. Ha kiderül, hogy a vércukor-hintában csücsül, előbb szedd ki belőle, nézd meg mi változik, s ha még mindig hisztis, csak akkor vidd terápiára.

Első hallásra úgy tűnhet, a táplálkozásnak semmi köze sincs a pszichológiához, pedig sok „hisztis gyerek” tényleg csak azért nehezen kezelhető, mert ott csücsül szegény a vércukor-hintában.

A fő-fő pszichológia a dologban az, hogy teljesen más egy olyan gyerekkel együtt élni, aki azért viselkedik idegesítően, mert aktuálisan egy komoly testi diszkomfort érzést él át, mint egy olyannal, aki csak simán, ok nélkül idegesítő. Ráadásul – ha az alapot sikerül rendbe tenni – elkerülhetsz egy sor kellemetlen szituációt, és a gyerekről is leveszed azt a terhet, hogy ő „rossz”. Hiszen nem is az. A benne zajló fiziológiás változások mellett teljesen érthető a viselkedése.

És van még egy szempont, ami miatt célszerű megelőzni az ilyen „jeleneteket”. A gyerekek könnyen rátanulnak arra, melyik viselkedésük eredményes. Még akkor is, ha eredetileg egy fiziológiás folyamat volt az alap: ha kitanulom, hogy egy jó hangos bőgéssel az akaratom szerint tudom mozgatni a nagyokat, akkor olyankor is megéri majd nagyot bőgnöm, ha testileg jól vagyok, csak éppen nagyon akarok valamit…

Nálunk a vasárnap a viráglocsolásé, a növények gondozásáé és a kapcsolatápolásáé. Vasárnap külön figyelmet szentelünk azoknak a dolgoknak, melyek egész héten megszépítik a napjainkat. Hogy ennek mi köze egy fátylas nőalakhoz, aki bőségszaruból pénzt hint és vörös rózsákat szór? Mindjárt meglátod!

A magyar panaszkodós nemzet. Gyakran akkor is siránkoznak emberek, amikor örvendezniük lehetne. „Jaj, nem is tudod milyen nagy gondban vagyok, teljesen ellepték a hangyák a teraszt” – mondja frissen épült hűvösvölgyi házáról egy fiatalasszony. „Annyira hideg van Hamburgban, el sem tudom képzelni, hogy fogom kibírni ott egy évig”– panaszkodik az egyetemista, aki egy éves ösztöndíjat kapott. „Szörnyű lassú itt az ügyintézés, hogyan fogok így odaérni a következő tárgyalásomra?” – méltatlankodik az üzletember Audi kabriója átvételekor az autószalonban. És valóban: mindhármuk arcán látszik az elkeseredettség, a kétségbeesés, a zaklatott nyugtalanság.

Azért akadnak ellenpéldák, még ha kicsit keresgélni kell is őket. „Olyan szerencsés vagyok a férjemmel, rengeteget dolgozik, mégis mindig megpróbál hazaérni fürdetésre” – mondja egy nyolc hónapos kisfiú anyukája. „Hál’ Istennek, egészségesek vagyunk mindannyian, és a menyem is igyekszik beleszokni a családba” – mosolyog régi ismerősére a buszon egy szatmári néni. „Annyira jó, hogy végül az összes fontos vizsgám sikerült!” – örvendezik a főiskolás, akit két vizsgáztató is visszahívott javítani.
Ők tényleg úgy érzik: dolgaik jól haladnak, életük megfelelő irányba alakul, szerencsés emberek.

Mondd, te hány olyan dolgot tudsz felsorolni egy hétre visszamenőleg, melyben észrevetted a saját szerencsédet? Most vasárnap van, elég hétfőig visszamenned gondolatban. Mik voltak ezek?

És ha úgy igazán, alaposan belegondolsz, vajon találsz-e legalább még egyszer annyi eseményt, helyzetet, kapcsolatot, körülményt, amely távolabbról nézve, nagyobb perspektívában szemlélve szintén szerencsésnek mutat? Nézd meg ezeket is gondolatban.

Talán mesterkéltnek tűnik elsőre, de ha sorra észreveszed az apró kis örömöket, sok helyzetben meglátod a szerencsés körülményeket, észleled és közvetíted a jó történéseket, akkor a derűd és a nyitottságod további pozitívumokat is bevonz az életedbe. Van abban jó, ha süt a Nap, de abban is, ha esik az eső. Aki észreveszi, tud neki örülni. Aki nem látja, nem éli át a jót.

Egy öreg barátnőm anyagilag nagyon nehéz körülmények között él, és krónikus betegsége is évek óta kínozza. Az elmúlt két évben elvesztette a férjét és idős édesanyját, felnőtt lánya pedig a munkája miatt tőle távoli városba költözött. Ez az asszony mégis mindig mosolyogva és derűs pillantással üdvözli azokat, akikkel találkozik. Mikor megkérdeztem tőle, hogyan is van ez, azt felelte: „Tudod, lányom, a síró embert senki sem szereti.”

Ezt én úgy fordítanám át neked:

„Jusson eszedbe, hogy az emberek és a Szerencse egyaránt a mosolygó embert szeretik.”

Mosolyogj minél többet, és a Szerencse gyakori vendég lesz nálad