ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Az Özvegyemberrel csak néhanapján találkozom. A szokásosnál nehezebb és fájóbb tapasztalatok ezek. Mélyre nyúlnak. Előhoznak elfeledett élményeket, kinyitnak lezártnak hitt emlékeket. Lénye, jelenléte a múlttal való szembesülést adja. A visszanézésnél jobban szeretem a jelen és a jövő felé fordulást, de néha, amikor a dolgok – valami titokzatos módon – nehezen mennek, szükség van rá. Meg kell mozgatni egy-egy gyökeret, és megkeresni, hová kapaszkodik a vége…

Akkor tarts velem ezen az úton, ha úgy érzed, valami visszafog, valami akadályoz, valami gátol, s hiába teszel erőfeszítéseket, azok nem hozzák az elvárható eredményt.

Hunyd le a szemed. Öt hosszú be- és kilégzés után indulj el megkeresni az elmédben azt a temetőt, amit gyerekkorodban láttál. Belégzés, kilégzés. Be, ki.

Talán játszottál ott, talán virágot szedtél a barátaiddal, esetleg kamaszként ijesztgettétek egymást.

Belégzés, kilégzés.

Bárhogy volt, nekünk most megfelel, mert az a temető, ami lassan felbukkan az emlékeidből és kirajzolódik a szemed előtt, titokzatos, egyszerre vonzó és taszító.

Belégzés, kilégzés.

Már ott vagy.

Nappal van, hűvös idő. Tél vége     vagy nagyon késő ősz. Vegyél fel egy jó puha kabátot, ami megvéd a hidegtől. Burkolózz bele, dugd mélyen a zsebébe a kezed.

Így most már jó. Érzed az arcodon a levegő csípősségét, de a kabát melegít.

Indulj el, és keresd meg az Özvegyembert. Valahol balra, hátul fogod meglátni, ahogy csendesen álldogál, kezét egy fa törzsének támasztva.

Némán nézi, amint odalépsz hozzá. Ez így van jól. Ő nagyon ritkán beszél. Neked is jó, ha szótlan marad, mert pontosan így mondja a legtöbbet. Persze figyelni kell rá nagyon. A szeme villanása, az arca rezdülései, a teste finom mozdulatai árulják el, amit gondol.

Te is csendben maradhatsz, ha úgy akarod. Ő hall téged mindenképpen. Elmondhatod halk szavakkal, de csupán a gondolataiddal is, mi a gondod, miért jöttél, mi az a kérdés, amire választ keresel. Hamar megérti miről van szó, és megmutatja neked az utat.

Elengedi a fa törzsét, és lassú léptekkel elindul. Tarts vele.

Egy olyan helyre vezet a temetőben, amelyben ott rejlik a válasz a kérdésedre.

Figyeld merre haladtok, mi mellett mentek el, és hol állapodtok meg végül.

Nézd az arcát, és kövesd a tekintetét.

Amit látsz – legyen az akár egy tárgy, akár egy növény, akár egy fénykép vagy felirat – abban ott van a válasz a kérdésedre.

Nézd, amit ő, és hagyd, hogy feljöjjenek az emlékeid. Képek, arcok, szavak, érzések.

Volt a múltadban valaki vagy valami, aminek köze van a mostani nehézségeidhez. Ezt mutatja meg neked az Özvegyember.

Nézd a tárgyat, és engedd, hogy jöjjenek a képek. Talán nehéz lesz, de amíg keresel, ő ott marad melletted.

Ha meglelted a választ, ő jóváhagyólag rád néz, majd hátat fordít és elindul. Nem várja meg, hogy összeálljon neked a kép, csak azt, hogy megfogd a fonalat. Engedd menni. Ő teljesítette a feladatát.

Te még maradhatsz és felfejtheted milyen múltbéli akadály gátol, vagy visszajöhetsz és az álommunkádra bízhatod a többit.

Mielőtt indulnál, küldj egy gondolatbéli köszönömöt az Özvegyember felé, aztán gondolatban is hunyd le a szemed és lélegezz ötöt nyugodtan, mélyen.

Belégzés, kilégzés. Be, ki. Be, ki. Be, ki. Be, ki.

Visszajöttél, kinyithatod a szemed.

Az elkövetkező napokban sokszor eszedbe jut majd a múltad egy időszaka, vagy egy személy, aki egykor lényeges volt. Talán visszautazol egy régi helyszínre, vagy beszélsz valakivel, aki emlékszik azokra az időkre. Ebben már nagy a szabadságod. Haladj úgy, ahogy a legjobb neked.

Most már meg fogod találni, ami a múltból visszafog, és el tudod tőle oldozni magad. Már tudod miről van szó, innentől ismét te vagy a főnök a saját életedben.

Legyen további szép utad!

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

A nagyváros sivatag.

Levegője poros, száraz, tele rossz gázokkal. A tömeg nyomasztó.

Aki gyalog jár, ügyeit intézi, vagy vásárol, hamarosan azt veszi észre, hogy kiszáradt a torka és ég a szája. Valamiért azonban mégsem elsősorban víz után áhítozik.

A csokival, krémesekkel megrakott kirakatok vonzzák magukhoz. Vajas krémes sütemények figyelnek bennünket, noha amúgy talán nem is szeretjük őket.

Sütemény és kávé. Ez a megszokott pihenő.

Éppúgy tévútra kerülünk, mint amikor száraz bőrre zsíros kenőcsöt kenünk. Pedig hidratáló kellene, mert nem a zsír-, hanem a víz hiánya okozza a szárazságot. Ugyanez a helyzet a kiszáradt torokkal, égő szájjal. Egyszerűbbnek tűnik valami zsíros krémes gyógyír.

Ráadásul a vércukorszintünk is leesik. Hirtelen fáradtságot érzünk. Ezt hivatott enyhíteni a kávé. Csakhogy vízhajtó hatása tovább bonyolítja a helyzetet. Alig keltünk fel a pihenőtől, máris pisilni kell. Jól megfizettük a kávét és a süteményt, lett volna tiszta WC, most pedig az utcán toporgunk nagy szükségünkben. A vízhajtó hatás újra szomjúságot okoz. Kiszárad a torkunk és ég a szánk. Kezdődik minden elölről.

A mókuskereket kétféleképpen kerülhetjük el.

Be sem szállunk. Viszünk magunkkal egy kis flaska vizet, abból kortyolgatunk aprókat.

Ha már előállt a stresszhelyzet, kiszárad a torkunk és ég a szánk, akkor adjunk neki pozitív kereteket.

Gondoljunk arra, hogy szerelmesen is éppen ilyet éreztünk. Amint felidéződnek a szép emlékek, úgy emeljük a tekintetünket.

Nézzünk meg néhány homlokzatot, fedezzük fel bennük a szépet. Nézzünk néhány arcot, találunk köztük vonzót. Így feltankolhatunk a következő oázisig.

Mert sivatag a nagyváros, de attól még lehet élni benne. Küzdve, találékonyan, rugalmasan.

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Péter fintorog.

– Nem ízlik – mondja.

– Mit szeretnél másképp benne? – kérdezem.

– Csípi a számat.

– Kókusz van benne, mandula, méz és aszalt szilva.

– Nem szeretem a szilvát. Tudnál olyat csinálni, amiben nincsen?

Nálam a labda. Ügyesen átpasszolta. Bár Miklós a labdajátékos, adogatni Péter is remekül tud. Tényleg.

Sárgabarackot áztatok, darálom a mandulát, a kókuszt, készül az új massza, berreg a gép, jár az agyam.

– Ezt majd tegyük el – hajol a fülemhez Miklós – és akkor kóstoltassuk meg vele, amikor jól megéhezett. Mondjuk a reptéren.

Remek ötlet. Elteszem, ahogy a sárgabarackos golyócskákat is dobozolni kezdem.

Közben nekem is jön egy megoldás szikra, egy emlék. Valahányszor együtt gyúrunk, sütünk, sodrunk, formázunk a gyerekekkel, mindig jó étvággyal eszik az elkészült ételt. Az élmény kóstolják olyankor, a kekszekben a lapítás és kiszúrás mozdulatát harapják, a golyócskákban a kanyarítás lendületét kapják be, a krémekben a keverés ívét ízlelik.

Talán ezért esik jobban, a bontani való mogyoró, a köpeszteni való pisztácia.

– Tényleg – gondolom félhangosan. – Mostanában a fekete magokkal teli, matatni való görögdinnye dívik, s a sajtból kiskéssel szalonnázás, amikor maguk kanyarítanak minden egyes falatot!

Miközben a dobozolt golyókat a hűtőbe rakom, megszületik bennem az elszánás:

Legközelebb több időt szánok, s velük készítem az ételüket. Vagy – ami még jobb – hagyom, hogy maguk csinálják…

Ez az életerős asszony számomra a megújulás, a nehéz helyzetekben való megoldás találás, a gondokon való felülkerekedés lapja. Ha valamiben elbizonytalanodom, gyakran Hozzá fordulok. Ma megmutatom, hogyan teszem. Ha velem haladsz, a következő nehéz napodon már neked is segítségedre lesz…

Az özvegyasszonnyal találkozni kell ahhoz, hogy megtapasztalhasd az emberi érzelmek iránti érzékenységét, megláthasd határozottsága mögött rejlő finom szelídségét, megérezd életbölcs, mégis üde humorát. A lénye varázslatos, a személye értékes, ezért érdemes elmenni hozzá – még akkor is, ha egy csettintésnyinél tovább tart az út.

A használd a hangfájlt az utazáshoz. Ha szükséged van rá, bármikor leállíthatod vagy újraindíthatod a lejátszást.

A legjobb onnan indulni, ahol éppen vagy. Csak egy kis képzelőerőre van szükséged és néhány mély lélegzetvételre, hogy megteljen a tüdőd levegővel. Mert mikor az özvegyasszonyhoz készülsz, ahogy újabb és újabb adag levegőt lélegzel be, egyre könnyebb és könnyebb lesz a tested – míg végül lebegően könnyűvé alakul.

Hunyd le a szemed és lélegezz mélyeket. Belégzés és kiengedés, be és ki…

Figyeld, ahogy a lélegzésed által egyre könnyedebbé, felszabadultabbá válsz. Be és ki, be, ki…

Mind könnyedebb vagy és lassan, finoman a felemelkedsz.

Vedd észre, mennyire más minden felülről! A hely, ahonnan indultál és a körülötte levő dolgok is. Mások a színek, a fények, az árnyékok. Talán szívesen elidőznél így, de eszedbe jut: menned kell, várnak rád.

Indulj hát!

Néhány lélegzetvétellel emelkedj még magasabbra, fel, a levegőbe. Lélegezz, be és ki, be, ki…

Már magasan vagy.

Pillants körbe, aztán repülj abba az irányba, ahol a legtöbb zöldet látod.

Alattad a táj, és te abban a tempóban haladsz, ahogy számodra a legkellemesebb. Az út maga is öröm. Élvezd a bőrödön a levegőt, éld meg, amint szinte úszol a kék égen.

Hamarosan közelebb érsz, ahhoz a helyhez, ami távolról talán csak egy zöld foltnak tűnt. Most már jól látod. Kirajzolódnak a részletek, és könnyűszerrel megtalálod azt a kis ösvényt, amit kerestél. Itt néhány kilégzéssel csökkentve a magasságodat puhán leszállhatsz, hogy gyalogosan haladj tovább. Lélegezz be és sóhajts: belégzés és sóhaj, be és ki, be, ki …

Indulj el az úton. Az ösvény egy magas kerítéshez visz. Nem látsz keresztül rajta, de a kerítés maga is érdekes. Tapintsd meg, érzed ujjaiddal az anyagát, figyeld meg a mintázatát. Ismerősnek tűnik. Belülről, a mellkasod felől érzed, hogy hamarosan odaérsz egy kapuhoz, melyen keresztül bejutsz a kertbe, a kerítés mögé. Haladj a kerítés mentén és meg fogod találni a kaput…

Itt is van. Éppen olyan, mint vártad. Nyisd ki, lépj be rajta, és halkan csukd be magad mögött.

Máris szereted ezt a kertet. Jó érzések kerítenek hatalmukba: megnyugvás, otthonosság érzés. Mintha haza érkeztél volna. És valóban. Mindig szívesen látott vendég vagy itt.

A növények dúsak és jó az illatuk. Látod rajtuk a gondos kezek nyomát, ahogy azt is: itt szabadon nőhetnek, a kertészük inkább csak segíti a kibontakozásukat, mintsem irányítaná vagy szabályozná. Minden növény azt kapja meg ebben a kertben, amire szüksége van.

Ahogy beljebb haladsz, meglátod őt, az özvegyasszonyt. A fűzfa alatti a padon ül. Fekete ruhájához képest váratlanul fiatal az arca, sudár termetéhez képest meglepően bölcs és nyugodt a pillantása. Örül neked. Már várt rád és most szeretettel fogad, régi ismerősként üdvözöl. Megnyugszol és feloldódsz a társaságában. Biztonságban érzed magad.

Ülj le mellé! Élvezd a kert látványát, illatait, hangjait.

Ez az asszony tudja mi foglalkoztat téged, világos számára, miért jöttél. Mégis: türelmesen végighallgat. Van rád ideje és figyelme.

Mondd el, mit szeretnél. Figyeld közben az arcát. Ő szeret téged, és a legjobbat akarja neked. Elfogadja, ha hibáztál, örül annak, amit jól csináltál. Feltétel nélkül szeret, a te érdekedben cselekszik, érted érez felelősséget, amikor kérdez.

Halld meg a kérdését, mert fontos megértened és pontosan válaszolnod rá. Vele lehetsz őszinte, hisz jobban ismer, pontosabban ért, mélyrehatóbban lát, mint te önmagadat.

A kérdésében ott van a válasz, amit keresel.

Maradj itt vele a kertben, amíg jólesik. Kívül vagy most a hétköznapokból, akár hosszan is időzhetsz. Csak akkor indulj vissza, amikor örömmel teszed.

…

Akkor köszönj el, menj a kapuhoz, lépj ki rajta és finoman csukd be magad után.

Előtted az ösvény. Menj végig rajta odáig, ahol földre szálltál. Milyen más a út visszafelé! Talán te is más vagy? Másként érzel, mást gondolsz valamiről?

Néhány lélegzetvétellel megkönnyebbítve magad emelkedj a levegőbe: be és ki, be, ki… Egyre könnyedebb vagy. Be és ki… felemelkedsz.

Repülj vissza oda, ahonnan elindultál.

Suhan alattad a táj, élvezd a látványt, a levegő frissességét! Hamarosan meglátod a helyet, ami felett körülnéztél induláskor. Ha kedved van, most elidőzhetsz kicsit a színek, a fények, az árnyékok szemlélésével.

Aztán néhány kilégzéssel puhán ereszkedj le. Belégzés és kifújás, be és ki, be, ki… Visszaérkeztél. Jó megjönni, jó itt lenni. Megtudtad, amit kellett.

A találkozás emléke veled van. Ő visszavár, és te most már mindig megtalálod a hozzá vezető utat. Bármikor odamehetsz, amikor szükségét érzed. Bárhol is vagy, megtalálod őt. Csak néhány lélegzetvétellel megkönnyítve magadat fel kell emelkedned, körülnézned a magasból, és legnagyobb zöld felé indulnod. A levegőből lepillantva bármikor könnyedén rábukkansz az ösvényre, a kertkapu mindig nyitva lesz számodra, ő pedig ott lesz a kertben.

Szeretettel fogad, és te mindig számíthatsz rá…

HÁT(TÉR)KÉP – Amit szem előtt vesztünk, de ott van a hátunk mögött

A vércukor-hintáról gondolkoztunk és ott tartottunk, hogyan lehet elejét venni a kétségbeesett édességvágynak?

De elejét kell-e venni egyáltalán , ha egyszer az „édesgetés” olyan jó kis állapotot teremt testi-lelki szinten egyaránt?

A vércukor-hinta kicselezésére a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnik, ha a mélypont elérése előtt még idejében visszafelé lendítjük a hintát, azaz óránként nyomunk magunkba is és a gyerekünkbe is egy-egy adag cukrot. Akkor aztán tréfa, jókedv, derű és kacagás lesz az élet!

Csakhogy ezt a kézenfekvő megoldást sajnos nagyon-nagyon sok idővel ezelőtt kellett volna bevezetni, hogy ma működőképes legyen. Ha evolúciós múltunkban elegendő cukor állt volna rendelkezésünkre ahhoz, hogy éber óráinkban folyamatosan nektárt szopogassunk és édes mézecskén éldegéljünk, akkor (ha ki nem pusztultunk volna már réges rég) genetikai állományunk révén bizonyára ennek megfelelően összerakott testet örökölnénk ma.

Mivel azonban akkoriban másként volt, a mi fránya hasnyálmirigyünk manapság komoly korlátokkal bír. Ha el akarjuk kerülni a cukorbetegséget, egyéb anyagcsere-zavarokat és az elhízás szövődményeit, akkor más megoldás után kell néznünk.

Mi volna, ha mondjuk egyszerűen elkerülnénk ezt az egész hinta-dolgot jó messziről? Eleve bele se szállnánk… Ez jó ötletnek tűnik.

Némileg megnehezíti a velünk született édesség preferencia, és az a tény, hogy ha egy teljes héten át meg is álljuk, hogy édességet együnk (vagy etessünk a gyerekünkkel), a nyolcadik nap reggelén elfogyasztott túrós batyutól vagy kakaós csigától ugyanúgy beleng a vércukor-hinta.

Némileg megkönnyíti a dolgot, hogy ha egy teljes héten át édesség evéssel kezdtük is a napot, a nyolcadik nap reggelén akkor is elkerülhetjük a hinta bemozdulását egy jó kis tojás-rántottás reggelivel.

Azért jó, ha megérted a rendszer logikáját, ha látod a szemléletet, mert egyrészt kiveheted a gyerekedet, a családtagjaidat vagy saját magadat ebből a hullámzásból, másrészt elkerülheted, hogy beinduljon a hinta mozgása.

Amikor épp szülői működésed és táplálkozás-tudatosságod csúcsán vagy, akkor az a jó, ha a felismered a mi magyar nyelvünk bölcsességét, mely a cukros ételeket desszertnek hívja, és az ilyen rövidláncú szénhidrátokkal teli kajákat csak akkor engeded saját magad és szeretteid emésztőrendszerébe, amikor vannak már benne hosszabb láncú szénhidrátok, meg fehérjék, meg zsírok is. Ez két szempontból is előnyös. Egyrészt a vércukor szint emelkedés (és emiatt később a süllyedés) nem olyan drasztikus, másrészt a teli gyomorba jóval kevesebb édesség fér, mint az üres-éhesbe – és emiatt a vércukor szint emelkedés (és később a süllyedés) nem olyan drasztikus.

Amikor ennél gyarlóbb-emberibb módon működsz (és ennek igenis szabad megtörténnie, de erről a felelőtlenségről majd később írok), akkor használd a következő szubrutint:

Ha a gyerek nyűgös, sír, hisztizik, indokolatlanul érzékeny, dühös, türelmetlen vagy amit szokásosan tenni szokott, akkor gyorsan pörgesd vissza fejben, mit és mikor evett utoljára, s a cselekvési tervedet ennek megfelelően formáld. Ha kiderül, hogy a vércukor-hintában csücsül, előbb szedd ki belőle, nézd meg mi változik, s ha még mindig hisztis, csak akkor vidd terápiára.

Első hallásra úgy tűnhet, a táplálkozásnak semmi köze sincs a pszichológiához, pedig sok „hisztis gyerek” tényleg csak azért nehezen kezelhető, mert ott csücsül szegény a vércukor-hintában.

A fő-fő pszichológia a dologban az, hogy teljesen más egy olyan gyerekkel együtt élni, aki azért viselkedik idegesítően, mert aktuálisan egy komoly testi diszkomfort érzést él át, mint egy olyannal, aki csak simán, ok nélkül idegesítő. Ráadásul – ha az alapot sikerül rendbe tenni – elkerülhetsz egy sor kellemetlen szituációt, és a gyerekről is leveszed azt a terhet, hogy ő „rossz”. Hiszen nem is az. A benne zajló fiziológiás változások mellett teljesen érthető a viselkedése.

És van még egy szempont, ami miatt célszerű megelőzni az ilyen „jeleneteket”. A gyerekek könnyen rátanulnak arra, melyik viselkedésük eredményes. Még akkor is, ha eredetileg egy fiziológiás folyamat volt az alap: ha kitanulom, hogy egy jó hangos bőgéssel az akaratom szerint tudom mozgatni a nagyokat, akkor olyankor is megéri majd nagyot bőgnöm, ha testileg jól vagyok, csak éppen nagyon akarok valamit…

A testi állapotok és az érzelmek összefüggéséről kicsit gondolkoztunk már. Ideje másik szemszögből is megnézni a dolgot, mert minél pontosabb képünk van, annál nagyobb eséllyel alakítjuk kedvünk szerint a kedvünket.

Néha az élményt követi a testi reakció – ilyen például az, amikor megpillantjuk a szerelmünket, és rögvest felgyorsul a pulzusunk és a légzésünk –, de az is gyakran előfordul, hogy valamilyen testi változás van erős befolyással a viselkedésünkre, közérzetünkre, hangulatunkra.

A táplálkozás kiváló példa arra, hogyan okozhatnak teljesen természetes fiziológiás folyamatok furcsa viselkedést vagy nehezen érthető érzelmi reakciókat. Nemcsak gyerekeknél, hanem nálunk, felnőtteknél is!

Amikor a szülők arra panaszkodnak, hogy a gyerekük nyűgös, nehezen kezelhető, néha furcsán fölpörög, ritkán gondolnak bele, hogy ezekkel a felszíni reakciókkal vajon milyen belső, testi történések járnak együtt? Az meg még ritkábban jut eszükbe, hogy esetleg valamilyen testi változás lehet a gyerek viselkedésének oka.

Azért érdekes ez, mert a szülőséget általában úgy kezdjük, hogy a síró kisbabánkat megetetjük vagy megitatjuk vagy tisztába tesszük… – szóval a gyerek viselkedéséből könnyen és lazán eszünkbe jut, hogy valami testi diszkomfort érzés lehet a bőgés mögött.

Sőt, amikor a gyerekünk beteg, akkor is teljesen elfogadhatónak tartjuk, ha morcosabb, követelőzőbb vagy másként viselkedik, mint általában.

De a hétköznapok normál menetében elvárnánk azt, hogy a gyerek is normálisan viselkedjen. Kedvesen, együttműködően, korának megfelelő érzelmi szinten, stb.

Aztán ehelyett a testvérek szobája felől egyszer csak valami visító-nyávogó hang jön. Vagy a gyerek akaratosan, sírósan, netán hisztisen viselkedik, pedig az előző öt perc történései ezt egyáltalán nem indokolják. Vagy váratlanul rohangálni, ugrabugrálni kezd.

A legtöbbször arra derül fény, hogy ezek mögött a nehezen viselhető és kezelhető furcsaságok mögött a vércukor-hintának nevezett fiziológiás jelenség áll  (még inkább mozog).

De hogyan kerülünk bele a vércukor-hintába? Egyáltalán mi ez?

Amikor cukorral édesített ételeket vagy finomított szénhidrátokat eszünk, a bennük található rövidláncú szénhidrátok már a szánkban elkezdenek fölszívódni, s pillanatok alatt a keringésbe kerülve megemelik a vércukorszintet. A cukor puszta jelenléte viszont még nem elegendő ahhoz, hogy a testünk energiát kapjon. Ahhoz, hogy a cukor a vérből az agyba, a szívbe, az izmokhoz és a többi szervhez jusson, inzulinra van szükség.

Az inzulin a hasnyálmirigy által termelt anyag, amely a szervezet visszacsatolása alapján termelődik. Amikor megemelkedik a vércukorszint, némi kis késéssel, nagyjából a cukor szintjének megfelelő mértékben inzulint állít elő a hasnyálmirigy, és azt ki is löki a vérbe. Az inzulin hozzákapcsolódik a vérben lévő cukorhoz, a keringésből kiviszi a testbe.

Ilyenkor észlelhető a cukor felpörgető hatása: a gyerek jókedvű, rohangál, teli van energiával, kedves, mosolygós, együttműködő.

Pontosan ez az a hatás, amiért „édesgetni” szokták egymást az emberek.

Gondolj csak bele, ki és milyen helyzetben kínált téged legutóbb édességgel? Vagy idézd fel, kinek és milyen helyzetben kínáltál te magad cukortartalmú ételt/italt?

Csakhogy az inzulin hatására a megemelkedett vércukorszint sajnos nem a normál szintre megy vissza. Ó, pedig milyen szép volna úgy a világ! Akkor tényleg nyugodtan bármikor édesgethetnénk egymást.

Sajnos, amikor hirtelen nagyobb mennyiségű cukor kerül a vérbe, a hasnyálmirigy fokozott inzulintermeléssel reagál, s ez a hirtelen vérbe áramló inzulin a normál szintnél jóval alacsonyabbra viszi a vércukor szintet. Minél inkább hirtelen és minél nagyobb mennyiségben kerül be a cukor, annál nagyobbat zuhan a vércukorszint az inzulin túltermelés következtében.

Sajnos nagyjából egy jó óránk van csak ilyen jól felcukrozva, mert aztán leérünk a mélypontra.

A szervezet az alacsonyra lezuhant vércukorszintet vészhelyzetként éli meg, s a vészhelyzetre vészreakciókat ad. Nem szép tőle, de ez van.

Az agynak nem napjában kétszer kell sok cukor, hanem folyamatosan. Feltéve, hogy nem napjában kétszer várunk el tőle rendes működést.

A cukor-mínusz következtében nyugtalanság, ingerültség, dühkitörés, türelmetlenség, hiszti  – és persze édesség utáni vágy jelentkezik. A mélypontot a cukor elfogyasztását követő másfél-két óra múlva érjük el.

Mivel a gyerekek előszeretettel fogyasztanak édes ételeket és cukrozott italokat, gyakran megfigyelhető náluk ez a hullámzás: hatására a kicsik hisztissé, nehezen kezelhetővé válnak.

Ezért fordul elő gyakran, hogy bár a boltba indulás előtt a szülők otthon még megetetik a gyerekeket, de mire végigérnek a hatalmas bevásárlóközponton, és mindent a kocsiba gyűjtenek, ami kell (és azt is, ami nem), addigra a kasszánál a kicsi óriási hisztit rendez a csokiért, cukorkáért, rágóért.

Megjegyzem, a legtöbb hisztiző kisgyerek nem tudja, hogy azért követeli az édességet, mert leesett a vércukorszintje és gyorsan pótlásra van szüksége. Viszont a legtöbb gyereknek van arról pozitív élménye, hogy édesség evés után sokkal jobban érzi magát. És aki épp rosszul van és szeretne jobban lenni, az követeli azt, amiről a teste már tudja, hogy segít…

Hogyan lehet elejét venni az ilyen kétségbeesett édességvágynak?

Vasárnap ezt is megírom

Egy olyan férfivel volt találkozóm tegnap, aki minden vagyonát elvesztette: kocsiját, lakását, két cégét, bankszámláit. Az ő története kapcsán ismét rádöbbentem: azt hiszem, velem ilyesmi nem történhet meg. Eszembe sem jut, hogy engem is sújthat szerencsétlenség. Van valami ősbizalmam a világ felé, irreális hitem az igazságban. Hogy ha nem mászok túl magasra, ha használok köteleket és más biztonsági felszereléseket, ha hozzáértő és megbízható társasággal vágok neki kockázatos utaknak – ha egyáltalán nekivágok –, akkor nem eshetek veszélyesen nagyot. Pedig igen! Hiába is rejtegetem magam elől, velem is megtörténhet. A szerencsétlenség nem azokat sújtja, akik megérdemlik. Akkor büntetés volna a neve. A szerencsétlenség bárkit utolérhet. Engem is, téged is…

Balsors, kedvezőtlen fordulat, negatív esemény. Akkor is jön, ha nem számítunk rá. Változásra kényszerít, átrendezi az értékrendünket, megerőszakolja az életünket. Utána sosem lesz már olyan, mint előtte volt. A kérdés az: mi marad meg? Mi erős ahhoz eléggé, hogy ne sodorja el az ár?

Hosszú évtizedek óta látom: az ember egyedül erőtlen. A legnemesebb lélek, a legcsillogóbb elme, a legalkotóbb szellem is igényli a társaságot, szeretné érzelmeit, gondolatait, alkotásait megosztani valakivel. A pozitív időszakokban is fontos számunkra, hogy legyen, aki észleli az életünket, aki tanúja a létünknek, aki jelen van a világunkban, de fokozottan így van ez a szerencsétlen, nehéz helyzetek idején.

Gondold csak meg:
Te kivel osztod meg az örömeidet? Kinek adsz bepillantást a számodra fontos dolgokba? Kinek van kulcsa hozzád?
És ki az, akinek az örömeiben osztozol? Ki enged bepillantanod a számára fontos dolgokba? Kinek a belső világához van kulcs a kezedben?

Ha egyszer a te életedben történik szerencsétlenség, ha a te életed erőszakolja meg egy negatív esemény, vajon kit tudhatnál magad mellett? Melléd állna-e az, akivel az örömökben osztozol? Ott lenne-e valaki, aki neked mutatja meg a fontos értékeit?

S van-e még valaki rajtuk kívül, akit szeretnél magad mellett tudni? Ki ő?

Nézd végig gondolatban, mit tehetsz ezekért az emberi kapcsolataidért? Miképpen alakíthatod őket úgy, hogy jöjjön akármilyen balsors, érjen benneteket bárminemű szerencsétlenség, ott lehessetek egymás számára, és a változás söprő hulláma ne ingathassa meg a kapcsolatotok alapjait.

Nagy ebben a felelősséged minden időben. A nehézségekben és a szép napokban egyaránt. Szánj időt a számodra fontos személyekre: hívd fel őket egyszer egy héten, igyál meg velük egy kávét vagy teát egyszer egy hónapban, hívd el őket az otthonodba minden évszakban legalább egyszer. Az idő gyorsan repül, és sok a tennivalód, tudom. De ez csak tíz perc hetente, csak egy óra havonta, csak egy délután negyedévente. És ők fontosak neked. Te is fontos vagy nekik. Keresd őket, ápold velük a jó viszonyt, hogy amikor majd úgy alakul, megmutathassátok egymásnak, hol nyílik, melyik kő mögött virít a gyógyító virág.

Elsőként az is megjárja, ha egyszerűen küldesz nekik egy e-mailt vagy sms-t: elmeséled egy apró örömödet és megkérdezed, hogy vannak. Megteheted akár most azonnal. A péntek éppen jó nap erre. Pont tökéletes. És most úgyis ott ülsz a gépnél.

Csak annyit tégy, hogy megnyitod a postafiókodat vagy előveszed a mobilodat és elkezded írni: "Kedves XY…" . A többi 19 szó már magáról jönni fog.

UI: Ha van kedved, írd meg, nálad mi lett az a többi 19  szó. Lehet itt valaki, akinek segítesz vele:-)

Az enyém:

Drága Lulu!
Tegnap a MOMban jártam, isteni Zacher tortát ettem. Eszembe jutottál róla. Mi van veled? Összefuthatnánk jövő szerdán.
Puszi: MZ/X