ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Az Özvegyemberrel csak néhanapján találkozom. A szokásosnál nehezebb és fájóbb tapasztalatok ezek. Mélyre nyúlnak. Előhoznak elfeledett élményeket, kinyitnak lezártnak hitt emlékeket. Lénye, jelenléte a múlttal való szembesülést adja. A visszanézésnél jobban szeretem a jelen és a jövő felé fordulást, de néha, amikor a dolgok – valami titokzatos módon – nehezen mennek, szükség van rá. Meg kell mozgatni egy-egy gyökeret, és megkeresni, hová kapaszkodik a vége…

Akkor tarts velem ezen az úton, ha úgy érzed, valami visszafog, valami akadályoz, valami gátol, s hiába teszel erőfeszítéseket, azok nem hozzák az elvárható eredményt.

Hunyd le a szemed. Öt hosszú be- és kilégzés után indulj el megkeresni az elmédben azt a temetőt, amit gyerekkorodban láttál. Belégzés, kilégzés. Be, ki.

Talán játszottál ott, talán virágot szedtél a barátaiddal, esetleg kamaszként ijesztgettétek egymást.

Belégzés, kilégzés.

Bárhogy volt, nekünk most megfelel, mert az a temető, ami lassan felbukkan az emlékeidből és kirajzolódik a szemed előtt, titokzatos, egyszerre vonzó és taszító.

Belégzés, kilégzés.

Már ott vagy.

Nappal van, hűvös idő. Tél vége     vagy nagyon késő ősz. Vegyél fel egy jó puha kabátot, ami megvéd a hidegtől. Burkolózz bele, dugd mélyen a zsebébe a kezed.

Így most már jó. Érzed az arcodon a levegő csípősségét, de a kabát melegít.

Indulj el, és keresd meg az Özvegyembert. Valahol balra, hátul fogod meglátni, ahogy csendesen álldogál, kezét egy fa törzsének támasztva.

Némán nézi, amint odalépsz hozzá. Ez így van jól. Ő nagyon ritkán beszél. Neked is jó, ha szótlan marad, mert pontosan így mondja a legtöbbet. Persze figyelni kell rá nagyon. A szeme villanása, az arca rezdülései, a teste finom mozdulatai árulják el, amit gondol.

Te is csendben maradhatsz, ha úgy akarod. Ő hall téged mindenképpen. Elmondhatod halk szavakkal, de csupán a gondolataiddal is, mi a gondod, miért jöttél, mi az a kérdés, amire választ keresel. Hamar megérti miről van szó, és megmutatja neked az utat.

Elengedi a fa törzsét, és lassú léptekkel elindul. Tarts vele.

Egy olyan helyre vezet a temetőben, amelyben ott rejlik a válasz a kérdésedre.

Figyeld merre haladtok, mi mellett mentek el, és hol állapodtok meg végül.

Nézd az arcát, és kövesd a tekintetét.

Amit látsz – legyen az akár egy tárgy, akár egy növény, akár egy fénykép vagy felirat – abban ott van a válasz a kérdésedre.

Nézd, amit ő, és hagyd, hogy feljöjjenek az emlékeid. Képek, arcok, szavak, érzések.

Volt a múltadban valaki vagy valami, aminek köze van a mostani nehézségeidhez. Ezt mutatja meg neked az Özvegyember.

Nézd a tárgyat, és engedd, hogy jöjjenek a képek. Talán nehéz lesz, de amíg keresel, ő ott marad melletted.

Ha meglelted a választ, ő jóváhagyólag rád néz, majd hátat fordít és elindul. Nem várja meg, hogy összeálljon neked a kép, csak azt, hogy megfogd a fonalat. Engedd menni. Ő teljesítette a feladatát.

Te még maradhatsz és felfejtheted milyen múltbéli akadály gátol, vagy visszajöhetsz és az álommunkádra bízhatod a többit.

Mielőtt indulnál, küldj egy gondolatbéli köszönömöt az Özvegyember felé, aztán gondolatban is hunyd le a szemed és lélegezz ötöt nyugodtan, mélyen.

Belégzés, kilégzés. Be, ki. Be, ki. Be, ki. Be, ki.

Visszajöttél, kinyithatod a szemed.

Az elkövetkező napokban sokszor eszedbe jut majd a múltad egy időszaka, vagy egy személy, aki egykor lényeges volt. Talán visszautazol egy régi helyszínre, vagy beszélsz valakivel, aki emlékszik azokra az időkre. Ebben már nagy a szabadságod. Haladj úgy, ahogy a legjobb neked.

Most már meg fogod találni, ami a múltból visszafog, és el tudod tőle oldozni magad. Már tudod miről van szó, innentől ismét te vagy a főnök a saját életedben.

Legyen további szép utad!

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Lili rózsát vett Miklós születésnapjára. Cserépben.

Néhány nap után kiültettük a többi rózsához, a tuja mellé, de a tyúkok kikapirgálták, s mire észrevettük, elszáradt.

Hogyan pótolható a szülinapi rózsa?

Lili könnyedén kitalálta.

Éppen oda állított, ahol Miklós rózsájának a helye van…

(A rózsás felsőt egyébként Miklós vette nekem Trevisoban – a boltkórosságot tanulmányozva -, de ennek tudása Liliben már biztosan tudattalan, ugyanis másfél éve történt:-))

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Az ízes beszéd is éppúgy hozzá tartozik az ételhez, mint az ízes étel az élethez.

A hagyományos gesztenyesütést azért élveztük legjobban Cákon, mert Józsi bácsi ízes szavakkal kísérte bámulatos mozdulatait.

 „Na, igyunk egy kis bort. Mert aki a bortól elfekszik, az másnap felkel. Aki a víztől fekszik el, az  sose kel fel…
A gesztenyét addig kell sütni, amíg leég a héja. Aztán akkor már csak rázogatni kell, aztán megköpeszti saját magát…”

A tyúktartás is valójában egy hagyomány fenntartása. A tyúkól és a tyúkok által bejárt terület az ő világuk, minél kisebb mértékben avatkozunk be, annál jobban működik. Az elején volt a legtöbb nehézségünk.

Az első tyúkjainkat bottal kellett bever ni az ólukba. Palotájukba. Ők bizony Séró kakas vezérlete alatt a tuján akartak aludni. Több napi kemény munka volt őket beszoktatni. Tanácsot is hiába kértünk.

Az igazán tapasztalt tyúktartók nem tudtak tanácsot adni. Ők már örökölték a baromfi-kolóniát. Most, hogy beszoktak a tyúkok a házukba, már mi is alig emlékszünk küzdelmeinkre.

Most már odabenn vívják saját kis tyúkpöreiket, egymásközt döntik el, kinek hol van a helye a tyúklétrán. Mi csak a hangokból tudjuk, mi zajlik. Helyesebben, mi, kolónia-alapítók már a hangokból is tudjuk, mi zajlik.

A régi világban is úgy volt, hogy a ház régen megvolt, a család régen megvolt, a jövevény, az új asszony csak alkalmazkodhatott. A közös identitás azt jelentette, a férj identitását kényszerítették rá a feleségre.

Így, utólag megállapíthatjuk: nagyon nagy, irigylésre méltóan nagy átfedésű közös identitás volt. Mondhatni ideális. Igaz, az asszonyka még sokáig pityergett, ha eszébe jutott édesanyja és az otthoniak.

Ilyenkor énekelgette a saját kis nótáit és szép lassan beilleszkedett az új életvilágba. Ezt már csak onnan is tudjuk, hogy egy generációval később már ő lett az anyós, aki betörte a menyét.

Meg is pofozta.

Az asztali szokásokat is valahogy úgy próbáljuk megteremteni a gyerekekkel, ahogyan a tyúk-kolóniát. Csak a botot hagyjuk a sarokban. Megpróbáljuk magunkat együtt az asztalhoz terelgetni, hátha…

Hátha sikerül megtalálni az étel és a hozzá való szavak ízét, a közös étkezés stílusát. Ha már nem örököltük, mint mások a tyúkólat. Igyekszünk, dolgozunk keményen, hogy egyszer majd sokkal könnyebb legyen.

A rend, a hagyományok és az őket hordozó szavak azért olyan szépek és megnyugtatók, mert kímélik az idegrendszert. Mert megóvnak attól a rátarti vágytól, hogy helyettük újat, jobbat találjunk ki.

Jaj, Mikikém, kisfiam!…

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Tartós kapcsolatainkban – legyen szó akár szerelmi viszonyról, családi kötelékről vagy baráti kapcsolatról – pillanatnyi cselekvéseinket legritkább esetben határozza meg csupán a jelenlegi helyzet és eseménysor. Viselkedésünk aligha érthető és magyarázható pusztán az aktuális szituáció ismeretében. Jelenbéli reakcióink a múltban gyökereznek: a másik emberhez fűződő élményeink, tapasztalataink, érzelmeink talaján,  közös történetünkbe mélyedve.

A kutya hűsége a gyakorlatban nem sokban különbözik az emberétől, bár létezik városi legenda olyan jószágról, aki a szeretett ember sírjánál maradt.

Mikor akaratunkon kívül elveszítünk valaki fontosat, érzelmileg még sokáig vele maradunk. Kötődünk hozzá akkor is, ha életünk hétköznapjainkban már nincs aktívan jelen. A kapcsolat megszűnése nem szünteti meg a kapcsolódást.

De vajon képes így hatni egy meglévő kapcsolat is? Vagy ami aktív, könnyebben bontja önmagát?

A gazdáját szerető, benne bízó kutyára kevés befolyással van, ha a gazda elkezdi elhanyagolni, figyelmen kívül hagyni, esetleg bántani. A kutya hihetetlenül sokáig hűséges marad, ha egyszer már elköteleződött.

Nálad hogyan van ez? A múltban mélyen kapaszkodó gyökerek meddig tudják tartani a kapcsolataidat, ha a jelen azt már nem indokolja?

Képzeld el, amint simogatod ezt a kutyát! Nyugodtan hever a zöld fűben, de a lélegzése ritmusa kivehető a háta fel-le mozgásából. A szőre selymesen puha, fényes. Jó hozzáérni.

Ahogy végigsimítod a kezeddel, érzed a teste melegét.

Ki jut eszedbe a mozdulat közben, akihez kutyahűséggel ragaszkodsz?

Miben gyökerezik ez a kötődésed? Hogyan alapozódott a múltban a kapcsolatotok?

Képzeld el, amint a jelenből egy-egy szál indaként a múltad felé halad. Milyen élményekbe kapaszkodnak ezek a szálak? Milyen történésekhez, eseményekhez rögzítve tartják a jelent?

Tényleg: mi is a helyzet ezzel a kapcsolattal most? Tudod még jobbá tenni? Képes vagy gazdagítani? Van jelenbéli okod is a kapcsolatban lenni? 

Milyen képed van a jövőtökről? Szeretnél-e valamit változtatni? Kívánsz-e valamit változatlanul tartani? 

Vajon a másik fél, akihez kötődsz, hogyan érzi magát, mire számít, milyen elvárásai vannak?

Talán igent mondasz és ő is: Adjatok egymásnak sok örömet!

Talán a nem mellett teszed le a voksot, és valami változni fog: Tégy olyan lépéseket, melyek mindkettőtök önérzetét engedik megőrizni!

Bárhogy legyen is, tudd:

Módodban áll döntést hozni, és képes vagy a döntésednek megfelelően cselekedni.

Ehhez kívánok ma sok erőt és bölcsességet!

Nálunk a vasárnap a viráglocsolásé, a növények gondozásáé és a kapcsolatápolásáé. Vasárnap külön figyelmet szentelünk azoknak a dolgoknak, melyek egész héten megszépítik a napjainkat. Hogy ennek mi köze egy fátylas nőalakhoz, aki bőségszaruból pénzt hint és vörös rózsákat szór? Mindjárt meglátod!

A magyar panaszkodós nemzet. Gyakran akkor is siránkoznak emberek, amikor örvendezniük lehetne. „Jaj, nem is tudod milyen nagy gondban vagyok, teljesen ellepték a hangyák a teraszt” – mondja frissen épült hűvösvölgyi házáról egy fiatalasszony. „Annyira hideg van Hamburgban, el sem tudom képzelni, hogy fogom kibírni ott egy évig”– panaszkodik az egyetemista, aki egy éves ösztöndíjat kapott. „Szörnyű lassú itt az ügyintézés, hogyan fogok így odaérni a következő tárgyalásomra?” – méltatlankodik az üzletember Audi kabriója átvételekor az autószalonban. És valóban: mindhármuk arcán látszik az elkeseredettség, a kétségbeesés, a zaklatott nyugtalanság.

Azért akadnak ellenpéldák, még ha kicsit keresgélni kell is őket. „Olyan szerencsés vagyok a férjemmel, rengeteget dolgozik, mégis mindig megpróbál hazaérni fürdetésre” – mondja egy nyolc hónapos kisfiú anyukája. „Hál’ Istennek, egészségesek vagyunk mindannyian, és a menyem is igyekszik beleszokni a családba” – mosolyog régi ismerősére a buszon egy szatmári néni. „Annyira jó, hogy végül az összes fontos vizsgám sikerült!” – örvendezik a főiskolás, akit két vizsgáztató is visszahívott javítani.
Ők tényleg úgy érzik: dolgaik jól haladnak, életük megfelelő irányba alakul, szerencsés emberek.

Mondd, te hány olyan dolgot tudsz felsorolni egy hétre visszamenőleg, melyben észrevetted a saját szerencsédet? Most vasárnap van, elég hétfőig visszamenned gondolatban. Mik voltak ezek?

És ha úgy igazán, alaposan belegondolsz, vajon találsz-e legalább még egyszer annyi eseményt, helyzetet, kapcsolatot, körülményt, amely távolabbról nézve, nagyobb perspektívában szemlélve szintén szerencsésnek mutat? Nézd meg ezeket is gondolatban.

Talán mesterkéltnek tűnik elsőre, de ha sorra észreveszed az apró kis örömöket, sok helyzetben meglátod a szerencsés körülményeket, észleled és közvetíted a jó történéseket, akkor a derűd és a nyitottságod további pozitívumokat is bevonz az életedbe. Van abban jó, ha süt a Nap, de abban is, ha esik az eső. Aki észreveszi, tud neki örülni. Aki nem látja, nem éli át a jót.

Egy öreg barátnőm anyagilag nagyon nehéz körülmények között él, és krónikus betegsége is évek óta kínozza. Az elmúlt két évben elvesztette a férjét és idős édesanyját, felnőtt lánya pedig a munkája miatt tőle távoli városba költözött. Ez az asszony mégis mindig mosolyogva és derűs pillantással üdvözli azokat, akikkel találkozik. Mikor megkérdeztem tőle, hogyan is van ez, azt felelte: „Tudod, lányom, a síró embert senki sem szereti.”

Ezt én úgy fordítanám át neked:

„Jusson eszedbe, hogy az emberek és a Szerencse egyaránt a mosolygó embert szeretik.”

Mosolyogj minél többet, és a Szerencse gyakori vendég lesz nálad

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Bár a nyitott tenyérben érméket látsz a mélység felett, azt javaslom, hagyjuk ma azt, mennyi van a bankszámládon, felejtsük el egy kicsit a jövedelmi viszonyaidat és a vagyonodat. Lényegesek ezek, de a jelentőségük úgyis nap mint nap ott van a tudatodban: irányítja a cselekedeteidet, hatással van a gondolataidra, sőt, nagy eséllyel az érzelmeidet is befolyásolja.

Vannak neked olyan értékeid is, melyeket ritkábban veszel a kezedbe, kevesebbet gondolsz rájuk – annak ellenére, hogy fontosabbak számodra, mint az anyagiak. Igen, arra hívlak ma, hogy az erényeidről, érdemeidről, életed becses dolgairól gondolkodj.

Ahogy a fény értékére akkor csodálkozunk rá, amikor hirtelen sötétben találjuk magunkat, úgy az életünk becses dolgait is gyakran akkor vesszük észre, amikor valami változik velük kapcsolatban.

Ezért arra kérlek, menjünk vissza gondolatban az öt évvel ezelőtti önmagadhoz. Segíthet, ha tovább olvasod a szöveget, vagy az is, ha elindítod a fájl lejátszását és egyszerűen becsukod a szemed.

(A space billentyű lenyomásával bármikor megállíthatod/újraindíthatod a szöveget.)

Vegyél néhány mély lélegzetet. Be, ki, be, ki, be, ki…
Indulj vissza gondolatban ahhoz az önmagadhoz, aki öt évvel ezelőtt voltál. Talán az segít képbe kerülni, ha visszaemlékszel, hol éltél akkor, milyen volt a szoba, ahol reggelente ébredtél. De az is jó, ha felidézed, hol volt akkoriban a munkahelyed, milyen hangok, fények, színek vettek ott körül nap mint nap.

Ha megvan az öt évvel ezelőtti önmagad, keress egy olyan helyzetet az emlékeid között, melyben egy számodra fontos érték – amit te őrizni, óvni akartál – megkérdőjeleződött.

Kik voltak a helyzet szereplői? Mi volt a szituáció? Hogyan érezted magad benne?
Ha a legkifejezőbb képet akarnád megtalálni erről a helyzetről, mi volna az?

Engedd, hogy jöjjenek és menjenek tudatodban az emlékek, és hagyd, hogy az az egy, a leginkább jellemző, kirajzolódjon. Hirtelen, szinte villanásszerűen, vagy lassan, fokozatosan.

Milyenek a kép színei? Milyenek benne a fények? Nézd meg a környezetet, a szereplőket, ismerd fel az arcukon, testtartásukon az érzelmi állapotukat.
Figyelj a hangokra is! Ki szólal meg? Mit mond? Milyen hatást kelt ez?

Ha alaposan körülnéztél, itt az ideje, hogy az akkori magadra figyelj.

Előbb csak arra, milyen a hajad, az öltözéked, a lábbelid? Aztán lassan befelé is: a testtartásodra, az izmaid tónusára, a hőérzetedre.
Végül – a testi emlékek felidézése után – figyelj az öt évvel ezelőtti önmagad érzéseire, gondolataira, vágyaira. Milyen szándék van benned? Mit szeretnél? Mire mondasz igent? Vajon meg tudod-e majd valósítani, ami megfogalmazódik benned?

Amellett az értéked mellett, ami veszélybe került, keress még három másikat, melyek öt éve fontosak voltak neked.

Öt évvel ezelőtti erényeid, érdemeid, az akkori életed becses dolgai közül emelj ki három lényegeset. Ha megvan, gyere vissza a jelenbe, ide, ahol most vagy.

Rövid ideig – két-három nyugodt be- és kilégzés erejéig – tekints rá az egykor megkérdőjelezett értékre. Be, ki, be, ki, be, ki…

Mi a helyzet most? Hogyan jutottál el a jelenlegi helyzethez? Mire vagy belőle büszke? Mit tennél másként? Milyen lehetőségeid vannak a jövőre nézve?

S vajon miként vagy most a másik három érdemmel, erénnyel, becses dologgal? Fontosak még? Vagy a jelenben másik hármat választanál? Ha igen, melyek ezek? Hogy óvod őket, mit teszel – vagy nem teszel – annak érdekében, hogy megmaradjanak?

Mit gondolsz, öt év múlva hogyan viszonyulsz majd hozzájuk? Akarod még akkor is megtartani őket? Vagy szeretnél addigra valami más, jelentősebb értéket magadénak tudni? Ha igen, mi volna az?

Most gondolatban nézd meg az utat, ami az öt év múlva elképzelt jövődhöz vezet. Mennyit és mit látsz belőle? Vannak-e világos pontok? Hol, melyek? Látsz-e sötét foltokat? Melyik szakaszon? Kanyarok, emelkedők, lejtők?

Képzelj el egy igazi utat! Nézd meg milyen a talaja, mi szegélyezi, milyen ívet ír le?
Képzeld el azt is, milyen érzés haladni rajta. Milyen tempót választanál? Mennyire éreznéd közben jól magad? Ha kell, változtathatsz bármiben.
Alakítsd úgy az utad, hogy vonzó legyen számodra, örömöt jelentsen járnod rajta.

Amikor készen vagy, fogj egy tarisznyát, tedd bele a most fontos értékeket, nézz előre, a távolba – arrafelé, ahol öt év múlva tartani szeretnél – és gondolatban tegyél néhány lépést ezen az úton, amit elképzeltél.

Figyeld meg, milyen érzés! Tapogasd meg a tarisznyádat, barátkoztasd magad azzal, amire készülsz. Ha jó, ha rendben való, akár lassan el is indulhatsz.

Útravalóként annyit még: olyan utat alkoss magadnak, olyan környezetben és olyan tarisznyával a válladon, mely örömet, derűt, jó érzéseket, elégedettséget hoz számodra – így minden méternek örülhetsz, minden kilométerért hálát adhatsz majd.

***

Ha jól megnézzük, a multik az almára alapozzák a gyümölcsléket. Száz százalék gyümölcs, tizede ribizli, a többi alma. Tanulhatunk tőlük, mert tényleg nagyon jó hordozó az alma. Lekvároknál, dzsemeknél és jameknál is bejön ez az arány.

A kertünkben is nagyjából hasonló az arány. Igaz, az idén az almafák egy kicsit túlvállalták magukat, potyog az éretlen alma. Sebaj, főzésre megpuhul, cukorral megédesül. Tanulunk mi a multiktól…

A roskadozó fákról néha vágunk egy-egy ágat a nyulaknak. Lerágják a levelét, még a kérgét is, egészen fehérre rágják, mint a csontváz, úgy világít, de az éretlen almák ott fityegnek rajta. Próbáltuk felvágni az almát, úgy sem kell nekik.

Majd meg kell nézni a multik nyúltápját, mert abban is biztosan minden benne van, amit az ipar nem tud velünk megetetni. A kutyáknál már kitapasztaltuk, hogy igaz az elmélet, miszerint az ürülékünk miatt szerződött mellénk az ősük.

A régi öregek persze ezt mind tudták. Bódy bácsi, gyerekkori suszter szomszédunk még Bogár kutyája kíséretében ment a kert végébe nagydolgára. Bogár még a papírt is feleslegessé tett. Mennyi Szabad Népet megspórolt!

Amikor költözködtünk, azzal vidítottuk magunkat, mennyi mindent tudtak a régi öregek. Ha egy konnektor jó helyen volt, a régi öregek tudták, hová kell tenni. Amikor találtunk helyet a dupla hűtőnek, a régi öregek beosztását dicsértük.

Ha egy szekrénynek szűk volt a forduló, a régi öregek tudták, mekkora bútort kell készíteni. Pedig Feri a nyolcvanas években épített a házat, a két kezével. Olyan forró napon falazott, hogy az apja vízzel locsolta a hátát. A régi öregek még tudtak valamit.

Meg is fizetjük drágán, hogy elfeledtük a régi öregek bölcsességét. Lilink nemrég például vett zöldborsó főzelék alapot. Zacskóban. Minden volt benne, csak borsó és tej kellett hozzá. A többi – például liszt, cukor, só – ott volt a zacskóban…

Zelkával mostanában úgy teszünk, mint a régi öregek. Esténként olvasgatunk. Összetétel avagy ingredients a mi breviáriumunk. Így csodáljuk, mennyit keresnek azok, akik ellesik a régi öregek titkait.

Azon is törjük a fejünket, miért tették olyan fontos mesehőssé a régi öregek a nyulat.

Kővári Barna Lajos, a nyúlfalu ura cáfolja a mesenyulak lélekrajzát.

Lélektani hiteles leírás szerint nagy dobbantásokkal riogatja a többieket.

Meglehet, suta mozgásukkal a kicsi gyerekre hasonlítanak. Főleg pedig abban, hogy mindent azonnal a szájukba vesznek.

Ez volt megtévesztő az almahéjjal is. Bedobtuk nekik, rácsaptak, aztán otthagyták…

A mai mélázás rendhagyó lesz. Egy történetet mesélek el. Régóta jár hozzám egy fiatalember. Komoly belső küzdelmeket vív, mert szereti a feleségét, nagyon erősen kötődik hozzá, ugyanakkor egyre erősebben él meg bizonyos hiányokat, és egy másik lány után vágyódik…

Tamás, elmondása szerint, számos extra képességgel bír: látja az emberek színét, kiszagolja a lelki és testi változásaikat. Zsigeri szintű empátiájától sokat szenved: egy-egy erősebb belső élménynél gyakran kiabálva vonaglik, mert az érzékletei olyan hevesek és viharosak, hogy fájdalmat okoznak neki. Ami azonban leginkább megnehezíti az életét az, hogy rendkívül erős érintési szükséglete van. Nagyjából az átlagemberek folyadékszükségletéhez mérhető.

Ha nem kapja meg a napi „érintés adagját”, olyasmi testi tünetei keletkeznek, mint egy szomjazó embernek. Előbb diffúz nyugtalanság, aztán koncentrációs zavarok, majd egyre erősebb beszűkültség. Végül – ahogy a szomjazó akár egy pocsolyára is ráveti magát – Tamásban annyira erőssé válik a vágy, hogy akár üzlettársai vagy férfi barátai megérintésével, de igyekszik csillapítani. Alapjában persze női érintésre vágyik, de a helyzet erre gyakran alkalmatlan. Képzelheted, milyen furcsállva reagálnak azok a tárgyalópartnerek vagy üzletfelek, akiknek Tamás kezét, karját, vállát fogdossa. Szokatlan ez még akkor is, ha ezek az érintések cseppet sem erotikusak.

A másik gondot az jelenti, hogy Tamás az erotikus kapcsolataiban egyáltalán nem gyengéd, sőt. Durvaságra, erőszakosságra, kemény érintésekre érez vágyat. A feleségétől, aki kedveskedést, cirógatásokat, finom egymáshoz-éréseket kívánna, éppen ezen a szálon kezdett távolodni. Együttléteik alkalmával vagy Tamás fékezi magát nehezen és szenvedve, vagy felesége él át fájdalmakat és szerez egy-egy erősebb szorítástól kék-zöld foltokat.

Egyszerű megoldásnak tűnhet a válás, Tamás azonban – valamilyen titokzatos okból – újabb meg újabb elszánások és változatos különválási kísérletek után végül mindig feleségével marad.

Évek óta rendszeresen megkeres. Sok dolgokban eredményesen sikerült együtt dolgoznunk, legutóbb éppen a sötétségtől való félelmével küzdött meg. De járt már a múltjában homályos arcú, gondoskodó nők között egy nagy víz alatti búra alatt, ahol telepátiával kommunikáltak (ő Atlantisznak nevezte el), és utazott a saját jövőjébe, beszélgetni ötven éves önmagával, tanácsokat nyerni a jelene formálásához.

Ennyi idő és találkozás után tegnap este volt egy újabb olyan alkalom, amely friss szempontokat hozott Tamás érintés-viszonyához.

Az anyjáról beszélgettünk, akivel már régóta megszakította a kapcsolatot, és – csak úgy mellesleg – feljött egy emlék Tamás születése körüli időből. Kiderült: koraszülött volt. Nagyon kicsi súllyal és pocsék paraméterekkel jött világra. Az élete első két hónapját egy inkubátorban töltötte bekötözött végtagokkal (mert a bőre sem volt megfelelően fejlett), miközben az édesanyja életéért egy másik kórházi osztályon küzdöttek. Tamás és ő nem találkoztak. Csak két hónap után érinthették meg egymást.
Később sem alakult ki közöttük igazi kötődés, testük mélyéből jövő érzelmi kapcsolat. Bár az asszony legjobb tudása szerint igyekezett megfelelni anyai szerepének, a reakciói mindig is fejben dőltek el: mérlegelésen és nem beleérzésen alapultak.

Az érintések, melyeket Tamás élete első hónapjaiban kapott, csupán az ápolónők rutinmozdulatai voltak, és bizony gyakran fájdalmat okoztak. Mégis, legalább tudósították arról, hogy nincs a világban egyedül.

A világrajövetel körüli pozitív élmények bevésődését kisfia születésekor élte át Tamás, több mint huszonöt évvel azután, mint ahogyan kellett volna. Újszülött fiát még meztelenül, egy lepedőbe takarva a kezébe adták, és egy teljes órán át nála hagyták.
Az akkori érintések hatása máig meghatározó. Tamás és a kisfia észlelik egymás hangulatait, testi állapotait, érzelmi változásait.

És ki volt még jelen ebben a döntő, testi kötődést kiváltó élményben? Tamás felesége. Tamás nemcsak kisfiával simult össze a születés utáni imprintáló pillanatokban, hanem az asszonnyal is. Az anyával, aki a gyereket világra hozta. Vele tapasztalta meg azt, amit a saját születésekor, a saját anyjával nem állt módjában. Hogyan is hagyná el őt?

– Tamás, ki tud róla, hogy az élete első két hónapját inkubátorban töltötte?
– A mostani életemből senki.
– A felesége?
– Nem.
– A barátai?
– Ők sem.
– A szerelme?
– Nem. De elmondom neki.
– Én sem tudtam. Hány éve is ismerjük egymást?
– Nem jutott eszembe mondani. Nem gondoltam, hogy ez fontos lehet. Most hülyeségnek tűnik… Vajon miért?
– Talán annyira szerette volna, hogy ne legyen fontos. Talán félt szembesülni vele…

Gondolom, nincs szükséged magyarázatra az értelmezéshez. Esetleg még egyetlen apró tényre. Tamás – nagyjából egy órával azután, hogy elköszöntünk egymástól – sms-t küldött a lányról, akivel annyira hasonlónak érezte magát, és akivel úgy egymásra találtak az érintések világában, ahogy a feleségével sosem: „Az gáz, hogy Ő hét és fél hónapra született és öt hétig volt inkubátorban? Ugyanolyan bolondot választottam, mint én… Csók, Tamás”.

Az útravalóm számodra ma csupán egyetlen kérdés:

Tudatában vagy-e annak, hogyan indultál ebbe az életedbe, és miként befolyásol most ez az indulás?

Tegnap egy olyan házaspárral találkoztam, ahol a férj és feleség több, mint egy évtizede nem értek egymáshoz, és ettől nemcsak ők ketten szenvednek, hanem egyre inkább a gyerekeik is. Hogy bírták ki mégis, mi működtette az együttélésüket?

Belemerülhetnénk abba, te hogyan vagy az érintéssel, de ezt egy másik kép kapcsán szeretném majd megtenni, úgyhogy most egyszerűen csak hagylak róla egyedül gondolkodni – amennyiben ezt akarod.

De ha inkább velem tartanál, akkor másfajta irányba viszlek. Azt kérdezem tőled: Mi az a dolog az életedben, ami a múltadban is jelen volt, most is megvan, és szeretnéd, hogy a jövőben is veled legyen?

Ha van kedved, hunyd le a szemed és haladj a hangom után. Ha úgy esik jobban, akkor egyszerűen csak olvass tovább.

Mi az a dolog az életedben, ami a múltadban is jelen volt, most is megvan, és szeretnéd, hogy a jövőben is veled legyen?

A válasz keresésekor érdemes az emlékeid között kezdeni a kutatást. Csak engedd sorjázni a képeket, haladj képzeletben az életed fonalán, és próbáld illeszteni a felbukkanó emléknyomokat a jelen élményeivel és a jövőbeli vágyaiddal, álmaiddal.

Már régóta veled van, és szeretnéd, hogy ez így is maradjon. Mi ez valójában? Mi az életedben az állandóság megtestesítője? Talán egy érték, talán egy kapcsolat, talán egy szokás vagy viselkedésmód – valami olyan, amit szeretsz, amihez ragaszkodsz, ami hozzád fűződik.

Lélegezz lassan.

Ahogy újra és újra beszívod majd kiengeded a levegőt, hívj elő újabb és újabb képeket. Nyugodtan, de ritmusosan.

Lélegezz, vizsgáld meg, ami felbukkan, majd engedd el.

Aztán fogj újat a következő belégzéssel, és engedd el, ahogy kiengeded a levegőt.

Belégzés. Múlt. Kép. Kilégzés. Kép el.
Belégzés. Jelen. Kép. Kilégzés. Kép el.
Belégzés. Jövő. Kép. Kilégzés. Kép el.

Lélegezz be és ki, amíg csak kell.

Addig, míg végül megállapodsz egynél, amíg végül megáll a képek mozgása. Van időd megvárni, míg végül ugyanaz bukkan fel múltban, jelenben és jövőben…

Most megvan. Az origó. A tengely, ami körül mozogsz. A szál, amelyre felfűződik az életed. Ez nagyon te vagy.

Nézd meg, aztán finoman nyisd ki a szemed és nézz rá újra a képre.

Látni fogod benne az életed fix pontját. Eddig is ott volt, de most látod meg. Már tudod mi az. Tudod, mi a képed, és hogyan van rajta a lapon.

Amikor este lefekszel és behunyod a szemed, vetítsd ki magadnak, egy pillanatra nézd meg újra és adj hálát érte, hogy létezik.

Legyen mindig veled!

***