STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Azért jó szoknyában biciklizni a péksüteményért, mert így árthat legkevesebbet a nadrágszáramnak a lánccal való találkozás. Azért jó pántos fölsőben tekerni, mert így kellemesen hűsíti a karom belsejét a menetszél. Ráadásul a sarkos cipő kifejezetten szerencsés, ha olyan útra mész, amelynek csak az első felén kell fölfelé tekerni.

Állítólag a biciklizés úttesten veszélyes. Ma úgy látom, az alsóruhának tűnő fölsőben való biciklizés akár még biztonságos is lehet. Ugyanis ez itt mellettem már a harmadik férfi, aki szépen türelmesen lelassít, és figyelmesen, óvatosan kerül el mellettem…

Az egyetlen diszharmonikus elem a lila biciklimre tervezett bélelt kosár. Erre a pékáruk felé lépdelve jövök rá. A pinkes-narancsos virágok világa ütősen elüt a Péter válogatta ruháktól. Talán kizárólag a fekete-ezüst színházi táskát kellett volna magammal hoznom…

Nini, viszont a pénztáros alaposan ismeri ezt a virágos anyagot! Rutinos mozdulatokkal pakolja át bele a zacskókat. De ami ennél a rutinnál sokkal izgalmasabb: rájövök, hogy a látótávolsága csak fejmagasságban egy méter, lejjebb csak ötven centi.

Indulok is haza. Csak az út első felén kell fölfelé tekerni. Tekerek, visszaváltok. Közben akörül jár az eszem: Miért is ennyi?

A vevő feje egy méterre, az összes többi cucc ötven centire. A Nedű utca magasságában visszaváltok. Innen hazáig gurulok a lejtőn.

A Kardos kereszteződésnél hirtelen az a kérdés röppen a fejembe: Miért is lenne több?

Hiszen éppen ennyire van szüksége! Így tartja magát a lehető legmegkíméltebb állapotban.

Különben még elárasztanák az ingerek, s alig győzné őket a következő műszakig processzálni. Hazamenne és csak bambulna és bambulna és bambulna. Aztán jönne újra dolgozni, és este otthon az egész rengeteg bambulást kezdhetné elölről.

Lám, ő ettől mind megkíméli magát!

S hogy én ezt ma felismertem, azt csakis a pure Peter-style öltözékemnek köszönhetem. No meg a bicajnak. No meg a bambulásomnak. És a lejtőnek.

Éljenek a Peter-style ruhák!

Nálunk a vasárnap a viráglocsolásé, a növények gondozásáé és a kapcsolatápolásáé. Vasárnap külön figyelmet szentelünk azoknak a dolgoknak, melyek egész héten megszépítik a napjainkat. Hogy ennek mi köze egy fátylas nőalakhoz, aki bőségszaruból pénzt hint és vörös rózsákat szór? Mindjárt meglátod!

A magyar panaszkodós nemzet. Gyakran akkor is siránkoznak emberek, amikor örvendezniük lehetne. „Jaj, nem is tudod milyen nagy gondban vagyok, teljesen ellepték a hangyák a teraszt” – mondja frissen épült hűvösvölgyi házáról egy fiatalasszony. „Annyira hideg van Hamburgban, el sem tudom képzelni, hogy fogom kibírni ott egy évig”– panaszkodik az egyetemista, aki egy éves ösztöndíjat kapott. „Szörnyű lassú itt az ügyintézés, hogyan fogok így odaérni a következő tárgyalásomra?” – méltatlankodik az üzletember Audi kabriója átvételekor az autószalonban. És valóban: mindhármuk arcán látszik az elkeseredettség, a kétségbeesés, a zaklatott nyugtalanság.

Azért akadnak ellenpéldák, még ha kicsit keresgélni kell is őket. „Olyan szerencsés vagyok a férjemmel, rengeteget dolgozik, mégis mindig megpróbál hazaérni fürdetésre” – mondja egy nyolc hónapos kisfiú anyukája. „Hál’ Istennek, egészségesek vagyunk mindannyian, és a menyem is igyekszik beleszokni a családba” – mosolyog régi ismerősére a buszon egy szatmári néni. „Annyira jó, hogy végül az összes fontos vizsgám sikerült!” – örvendezik a főiskolás, akit két vizsgáztató is visszahívott javítani.
Ők tényleg úgy érzik: dolgaik jól haladnak, életük megfelelő irányba alakul, szerencsés emberek.

Mondd, te hány olyan dolgot tudsz felsorolni egy hétre visszamenőleg, melyben észrevetted a saját szerencsédet? Most vasárnap van, elég hétfőig visszamenned gondolatban. Mik voltak ezek?

És ha úgy igazán, alaposan belegondolsz, vajon találsz-e legalább még egyszer annyi eseményt, helyzetet, kapcsolatot, körülményt, amely távolabbról nézve, nagyobb perspektívában szemlélve szintén szerencsésnek mutat? Nézd meg ezeket is gondolatban.

Talán mesterkéltnek tűnik elsőre, de ha sorra észreveszed az apró kis örömöket, sok helyzetben meglátod a szerencsés körülményeket, észleled és közvetíted a jó történéseket, akkor a derűd és a nyitottságod további pozitívumokat is bevonz az életedbe. Van abban jó, ha süt a Nap, de abban is, ha esik az eső. Aki észreveszi, tud neki örülni. Aki nem látja, nem éli át a jót.

Egy öreg barátnőm anyagilag nagyon nehéz körülmények között él, és krónikus betegsége is évek óta kínozza. Az elmúlt két évben elvesztette a férjét és idős édesanyját, felnőtt lánya pedig a munkája miatt tőle távoli városba költözött. Ez az asszony mégis mindig mosolyogva és derűs pillantással üdvözli azokat, akikkel találkozik. Mikor megkérdeztem tőle, hogyan is van ez, azt felelte: „Tudod, lányom, a síró embert senki sem szereti.”

Ezt én úgy fordítanám át neked:

„Jusson eszedbe, hogy az emberek és a Szerencse egyaránt a mosolygó embert szeretik.”

Mosolyogj minél többet, és a Szerencse gyakori vendég lesz nálad

A végben maradt vászon csodálatos dolog! Ha eszembe jut bánni vele, mielőtt felszabdalnám vagy tűvel böködném, olyan csodák születnek belőle, amiket egész évben élveznek a gyerekek. Nyáron a kertben, a fákra vagy a fészer gerendájára kötve, télen a szobájukban fellógatva.

Elég a vászonra egy-két csomó, Miklós kis szerszámos kamrájából zugából néhány karabiner vagy kötél darab, és készen is vannak a rögtönzött a függőágyak, -székek. Ráadásul ezek a kis lengő-kuporgók igazi kuckós élményt adnak. Lili szeret teljesen beléjük burkolózni, Péter meg remek tornamutatványokat mutat rajtuk, mint a Cirque du Soleil artistái a magasból függő selymeken. Én a legszívesebben a meggyfa és a szilva között himbálódzok – kicsit hitetlenkedve, hogy az a vékony kis macis pamutvászon még engem is elbír…

Akkor vettünk belőle egy szép formás rolnival, amikor Miklóssal beleszerettünk a baba-kifutó alkotásba.

A fél éves Petyka ott szeretett legjobban időzni, ahol éppen minket látott. Hiába a kitárt dupla szárnyú ajtók, amikor a konyhában tettünk vettünk, ő is oda vágyott, ha a nappaliban, mellénk kívánkozott. Mint egy kis juhászkutya. Épp mint Galiba. A család összes tagját látótávolságban tudva mélázni a világ dolgairól – van-e ennél megnyugtatóbb?

Azokban a percekben tudott Petyka a legjobban elmélyülni, amikor szép nyugodtan tettünk-vettünk a közelében.

Csakhogy a kiságy rácsai által határolt terület hamar szűköcske lett – ráadásul az ágy hordozhatóságának sokat ártott a hozzá rögzített teljességgel haszontalan, de annál tetszetősebb baldachin. Ha viszont Pétert kivettük és a padlóra tettük, az túlontúl tág teret adott. Egyrészt hiányoztak a kapaszkodók közt néhány lépéssel áthidalható biztonságos helyek, másrészt ott voltak a vezetékek, a szobanövények és az alacsony polcokon sorakozó tárgyak.

Miklós óvatosan csodáló pillantásaimat kerülve* apai gondossággal és az érett férfi türelmességével előfúrt nyolc négyszer négyes fenyő lécet tizenkét centinként kettő centiméter mélyen, beléjük illesztett válogatott hetven centi hosszú másfeles tipli rudakat, és a sarkokat ügyesen összefogatta**. A Népszínház utcai matracosnál tett tanulmányút alkalmával kiderítettük, hogy „padlózatként” a négy centi vastag szivacsmatrac a legmegfelelőbb. Erre vettük az első négy és fél méternyi darabot a macis pamutvászonból.

A kilencvenszer két méter belterületű baba-kifutónak hatalmas sikere lett. Vendégeink lelkesedésre Miklósra is visszaszállt, s legyártott még vagy öt hasonló csodát.

Ehhez vettük a macis véget, ebből lett a hordozókendő, amiben Lili babáskodott, s ebből vannak még most, nyolc év után is függőágynak, lengő-kuporgónak való szép hosszú darabok…

Ha egyszer már elvágtam a vásznat, utólag összevarrhatom újból.

De hiába vagyok ügyes, az már úgy sokkal kisebb terhelésre szakad.

Azok az igazán jó alapanyagok, amiket sikerül kezdettől egy darabban tartani.

* Ennek magyarázataként idelinkelem majd Miklós vonatkozó írását.

** Ha szeretnél csodakifutót készíteni, írj egy e-mailt. Szívesen eláruljuk a sarkok titkát is:-)

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A leveshez idő kell. Ha forr, zubog vagy akár csak rotyog, szétszaggatja a belevalókat. A jó levesben látszik, mi van benne. Ezért is éljük a krémlevesek korát.

A csibéhez idő kell. Három hét. Hiába forralnánk a tojást, hiába ráznánk. Saci kotlós melege kell neki. Túlfűtöttsége. Fészekmelege. Saci három hetet ült a tojáson révületben. Percekre jött le, csipet búza, korty víz, tollászkodás.

Amikor megjelent, a többi tyúk bántani kezdte. Menekült vissza a kotlás egykedvű merengésébe, módosult tudatállapotába. 21 nap után változatlan volt a helyzet, kiderült, záptojásokon ül.

Zita azért jött el hozzánk a párjával, mert végre megszületett a baba, negyedik beültetésre. Mégsem boldogok. Norbi, az apa, azt mondja, a sok orvosozás szétverte a párkapcsolatukat. Zita türelmetlen a gyerekkel, állást keres.

Zita azt mondja, ő beáldozta magát a gyerek kedvéért, mert a munkaerőpiacon van egy űr a 35 éves nők körül. Norbi igyekszik segíteni neki, kevés meggyőződéssel. Talán egy második gyerek megoldás lenne.

Saci tyúk napokig bolyongott, amikor kiszedtük alóla a bűzlő záptojásokat. Bedobtuk a vizes hordóba, majd a hideg víztől észhez tér. Csökönyösen ráült mindenre, ami tojás forma volt. Megint megfürdettük, ugyanaz. Végül szereztünk neki egy újabb fészekalja szemes tojást.

Öcsi bácsi, aki a tojásokat adta, azt mondta, ne csináljuk, beledöglik a Saci. Azt nem mondta, mit csináljunk. Mert a Saci menedéke a kotlás. Különben rászáll a Séró kakas és kergeti a Gyöngyi tyúk.

Lehetne most azon izgulni, milyen kotlós lesz a Saci, ha megéri, hogy kikeljenek az Öcsi bácsi féle tojások. Nekünk máson jár az eszünk. A kotlás módosult tudatállapotán, téren- és időn kívüliségén.

Amíg a jó leves elkészül, legalább kétszer enni kell. A jó leves akkor jó, ha megfeledkezünk róla. A jó leves akkor jó, ha a szakácsnak is meglepetés, hogy készen van. A jó leves kilép az ételtérből és az időből. Módosult tudatállapotban készül.

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Első pillantásra ez a téma, inkább illene a „Fények és Remények” rovatba. Mégis itt a helye, mert határozott szándékom, hogy saját élmény adjak vele neked. Kissé borús még a homlokom a kezdés nehézségeitől, de a felhők felett már ott ragyog a nap!

Reménnyel telve és bizakodva indulok ennek a rovatnak, és szívesen írnék is egyszerre öt bejegyzést, de pontosan tudom, milyen nagy szerepe van a türelmes várakozásnak. Azt szeretném, hogy megérezd ezeknek a mélázásoknak az ízét, megtapasztald a „székben utazás” hangulatát, megleld benne a magad örömét – és ehhez legelső sorban időre, s újabb és újabb tapasztalásra van szükséged. Így hát most lehorgonyzom magam, megkeresem a pontot, amelyben megnyugvást lelek, és elképzelem, amint te egy másik helyen és másik időben nézed ezt a rajzot.

Azt is elképzelem, ahogy előkészítesz egy lapot és egy tollat – mert tudod, magadnak teszel jót vele, ha leírod válaszaidat, saját felismeréseidet a kérdéseimre.

Neked milyen reményeid vannak? Vannak-e egyáltalán reményeid? Remélem igen!

Ha egy percre most megállsz és elgondolkozol a saját életedről, saját jelenedről, rá fogsz lelni mi az a dolog, mi az a történés, mi az a fordulat, amiben bízol, amitől – úgy érzed – jobbá, szebbé, boldogabbá válna a jövőd?

Legyen ez a te reményed párkapcsolattal, családdal, egészséggel, anyaiakkal, munkával vagy az életed bármely más területével kapcsolatos – ha megtaláltad –, tedd fel maradnak a kérdést:

Mit tehetek érte, hogy a reményeim valóra váljanak, miként cselekedjek, hogy amiben bízom, teljesüljön?

Talán neked is időre és türelemre van szükséged, mint a képen szereplő nőalaknak?

Esetleg a hitedet kell erősítened? Van-e benned elég hit, ami erőt ad, ami magához vonzza a kívánt jövőt?

Nézd a homokos talajt a képen!

Neked mi adja az alapot a reményedhez, a bizakodásodhoz? Mi az a talaj, amelyen lehorgonyozhatsz, mi az az érték a jelenben, amire támaszkodhatsz? Keresd meg, biztosan van ilyen! Vedd észre, ha aprócska is.

Nézd a felhőt és a vihart!
Vajon nálad milyen veszélyek leselkednek, mik azok a tényezők, amik gátat szabhatnak, amik hátráltathatnak, amik kockázatot jelenhetnek? Hogyan tudsz védekezni ellenük, milyen mozgástered van, miben dönthetsz szabadon?

Gondold meg, hol tart most ezt a te hajód, merre van a nagy vízen, és milyen irányba halad?
Talán azt várnád, hogy jó szél jöjjön, mely a megfelelő irányba segít – de vajon lesz olyan? Vagy szembe fúj a szél? Ha igen, vedd észre a benne rejlő lehetőséget. A szembe szél is jobb, mint a teljes szélcsend, hiszen cikkcakkban haladva lassabban ugyan, de szembe széllel is célhoz érhetsz.

Ha viszont szélcsendet érzel, akkor mindenképp nézd meg a nőalak melletti rózsát!

Neked mi segít hinned, miből merítesz erőt a bizonytalanság idején? Mi az a saját erőd, ami előremozdíthat?

Egy kicsit tedd össze a két kezed, hunyd le a szemed és figyelj a tenyered közepébe! Négy öt lélegzetvételnyit elég lesz. Akkor már megérzed azt az erőt, mely belőled beléd sugárzik! Figyelj a két tenyered közepére, a melegségre, amit érzel. Ez segít meglelned a saját magadban rejlő energiát, mely mindennap ott van, minden helyzetben rendelkezésedre áll.

Hiszem: a reményeidben a legtöbbet te magad számítasz. A hited, a gondolataid, a hozzáállásod. Az erő, melyet magadból merítesz, a bizakodás, melyet kisugárzol, és a megoldást kereső gondolataid, melyek segítenek meglelni a legjobb utat, a helyes válaszokat, a kedvező módszereket.

Reményem az, hogy az első útravalót ehhez már ott áll saját betűiddel azon a lapon, amit az imént magad mellé készítettél. Remélem, megtartod, s magaddal viszed.