Miklós álmában egy kicsi babát dajkált. A baba anyukája látszólag bízott Miklósban, mégis percenként megjelent. Miklós igyekezett elsinkófálni a fürdetést, mert az a meggyőződése, elég kimosni a baba popsiját pelenkacserénél, amúgy csak illatozzon a finom bőre. Anyuci azonban befigyelt, így hát Miklós szépen beletette a babát egy kiskád vízbe. Figyelt rá, és jól tette. Mert a baba bizony buggyant. Ahányszor csak jól teleszívta magát levegővel, lecsúszott a víz alá, s onnan vigyorgott rá. Kievickélni eszébe sem jutott, Miklósnak kellett őt kiemelni, amikor a levegője már fogyni kezdett.

Most bezzeg nem volt ott az anyuka, így Miklós azon gondolkodott, mivel tudja biztosan felhívni a figyelmét erre a veszélyre.

Az előző napi események: 

Júlia 15 éves, élete első divatbemutatóját segítünk szervezni. Mi vagyunk a sajtósok. Édesanyja hol engedi, hol aggódva figyeli. Joggal, mert mi is szorongunk, hogyan fogadják az újságírók a gondolatot.

Egy apuka járt nálunk, aki fürdetésre hazamegy, alig várja, hogy elaludjon a baba, megy is a szeretőjéhez. Anyuka annyira szorongott, hogy senkire sem merte rábízni a gyereket, pedig kapacitáltuk, hogy néha szusszanjon egyet. Egyre növekszik benne a düh és a feszültség, félő, hogy kitör és baj lesz. 

Arról is beszéltünk, milyen fontos GAP szindrómásoknál a megfelelő fürdő. Egyszerűen szólva: olyan vízben fürödjünk, amibe nyugodtan beleihatunk. Tehetünk bele almaecetet, szódabikarbónát vagy főzetet – például illatos citromfűből. 

Végül eszünkbe jutott: Miklós előző este vízilabdázott. Egy volt profi nagyon lenyomta. Ez szabályos, amíg a labdás játékosnál van a labda. Csakhogy Miklós már elpöccintette. Félig tréfából, félig figyelmeztetésből a víz alatt messze elúszott. A játékostársak megzavarodtak.

Lilink rákérdezett, nagyon erős volt-e a bácsi, aki annyira lenyomta apát. 

– Bizony, volt válogatott – mondta Miklós – sőt, világbajnok.

– Nálad is erősebb – döbbent meg Lili.

– Bizony.

– Szerintem azt is csak álmodtad – vigasztalta Lili – Ne is törődj vele, az csak egy gondolat, amit csak az agy lát.

– Igazad van – mondta Miklós elgondolkodva.

– Na, látod, csak gondolj arra álmodban, hogy erős vagy, és akkor erős is leszel, mert tudod, akkor azt látja az agyad.

– Anya, láttad a sütit, hogy hogyan meg van zabálva? – kérdezte Lili Kamilla nap estéjén, amikor először készítettünk Kamilla süteményt. Azóta csak néhány nap telt el (igaz, Új Esztendő kezdődött), de a család megevett további két tepsivel.

Miklós szerint ez az „Év Süteménye”. És ezt tegnapelőtt mondta, úgyhogy a díj mára biztosan és véglegesen oda van ítélve! Idén mindkét gyerek ilyet szeretne vinni a szülinapján az iskolába – és ez is eljön hamarosan.

De kezdem a kezdeteknél!

Az úgy volt, hogy Kamilla nap délelőttjén a kedvenc kávézónkban, ahol többnyire vizet vagy frissen facsart narancslevet kortyolgatunk, néha pedig mézes gyümölcsteát rendelünk, Lili meglátta a Marlenka sütemény plakátját.

Előbb felcsillant a szeme (mert régen nagyon szerette ezt a diós-mézes finomságot), majd elsötétült az arca (mert most már csak olyan sütiket eszik szívesen, amikből garantáltan kimarad a liszt és a cukor).

– Anya, tudsz olyan Marlenkát sütni, amiben nincsen cukor és liszt? – kérdezte reménykedve.

Hamar elszaladtunk Márk zöldségeshez, vettünk fél kiló diót, aztán spuri haza! A kamrában szerencsére volt sok szép saját tojás, került illatos akác méz és finom friss vaj is jócskán.

A sütőt 150 fokra kapcsoltam, hadd nőjön a hő odabent, amíg elkészül a süti massza, 20 deka vajat meg fölé raktam egy kis tálkában, hadd lágyuljon el legalább úgy, ahogy én Lili vágyakozó pillantásától.

A tojásokat szétválasztottam, a sárgájákat félretettem, a fehérjéket egyenesen a habverőbe. Amíg a robotgép egy kis mézzel habosra verte a tucat tojás fehérjét, gyorsan megdaráltam a diót. A negyedét félretettem a krémbe és díszíteni, a többit óvatosan beleforgattam a tojáshabba. Ezzel kész is volt a „tészta”. A diós habot elterítettem a nagy tepsiben egy sütőpapíron: irány a sütő! A konyhai órát 20 percre programoztam.

Ez az óra nekem nagyon fontos segítség, mert akár négy öt perc alatt is képesek egészen messzire kalandozni a gondolataim, amitől az ételeim fele a kukában, másik fele a tyúkudvarban végezné. Így viszont sokkal jobb a fogyaszthatósági arány, mert az óra csipogását még két emelettel feljebb is meghallom. Amikor mégse, akkor Miklós vagy valamelyik gyerek szól, hogy a konyhai óra szól.

A vaj habosítása előtt öblítettem egyet a habos tálon, és már eresztettem is neki a robotgépet. Milyen jó ez így! Emlékszem, mennyire kézfájdító volt negyedikben a gyakorlati foglalkozáson kézzel habosra kavarni egy egész tortára való vajat!

Amíg a gép dolgozott, a kézi habverővel én a tucat sárgájának estem neki. Ehhez két tojásonként kell egy teáskanál méz kell, de bele lehet tenni csak úgy „gondolom szerint” is. A lényeg, hogy ez a süti nagyon laktató, tehát felesleges túlédesíteni.

Amire a sárgáják egészen fehérek és könnyű habosak lesznek, addigra nagyjából elkészül a vaj is. A kettőt kézzel vagy alacsony fokozaton jó összevegyíteni, különben a két, külön-külön gyönyörű habból egy használhatatlanul folyós löttyöt kapunk – pedig valójában finom könnyű krémre vágyunk. A darált dióból néhány kanál elég lesz a süti megszórására, a többi mind mehet bele a krémbe. Ettől izgalmas lesz az íze és az állaga, és egészen más jelleget kap, mint az amúgy eléggé hasonló jó öreg Baktay-torta krémje.

Ha kisült és kihűlt a süti-lap, felezd el kétszer. Így négy egyforma lapot kapsz, ezek közé rétegezd a diós krémet úgy beosztva, hogy a sütit tetejére is maradjon. Ha kész az összeállítás, hints darált diót a sütit tetejére és oldalára.

Nálunk Lili néhány szem diót is szívesen a tetejére biggyeszt, de ezt Péter szerint nyugodtan el lehetne hagyni.

Nekünk terítéssel együtt negyven perc kellett és már ettük is a csodás Kamilla sütiket. Mézes kamilla teát ittunk hozzá (mi mást?), aztán a maradékot betettük a hűtőbe. Amikor a diós-vajas krém megszilárdul, sokkal szebb szeleteket lehet vágni belőle, ezért az első kóstolásnál inkább csak annyit szeljetek, amit egy ültő helyetekben megesztek.

Vigyázat, nagyon finom!. Figyeld csak meg, fél nap múlva hogyan „meg lesz zabálva”.

U. i. 1: A kényelmesek kedvéért még egyszer a hozzávalók:

– fél kiló darált dió

– 12 tojás

– 20 dkg vaj

– 3-5 evőkanál méz

U. i. 2: Azért neveztük el Kamilla sütinek, mert Kamilla napon készült először. De ezt már biztosan kitaláltad :-))

NAPOS OLDAL

–  Anya, elmondjam neked a fohászt, amit reggel szoktunk Zsolttal az iskolában? – ült fel az ágyban ma reggel fél hatkor Lili.

–  Igen, mondd – mosolyodtam el a sötétben.

Felragyog a nyájas Nap
Ő világít egész nap.
Lélek, szellem, hatalom
Mozdítja lábam, s karom.

A napfényben, Istenem,
Ember erőm tisztelem,
Melyet a te jóságod
A lelkembe beoltott,

Hogy lehessek dolgos,
Tudni vágyó, szorgos.
Fény és erő Tőled ered,
Szeretet és hála Neked.

 Jó volt így ébredni:-)

Nektek is szép napot!

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

Az ötödiki rettentő-rettegős itt-alvós buli másnapján Lilink kiscicát talált a házunkkal szemközti árokparton.

Behozta, kényeztette, simogatta, etette, itatta, az egerek almából kakiló-helyet készített neki – éppen úgy sürgölődött, mint aki szeretné megtartani a frissen megszeretett csöppséget.

Éjszakára kiengedtük a cicát az emeleti erkélyre. Ott nem járnak a kutyák, és a vadszőlővel befutott fal élén lépkedve könnyedén lejut az udvarra, ha akar.

A cica reggel ott nyávogott a konyhaablakban. Lili behozta, kényeztette, simogatta, etette, itatta, még jobban szerette, mint előző napon.

Éjszakára ismét az erkélyre tereltük, reggel megint ott nyávogott a konyha ablakában, onnan vette kajába Lili. Kicsit odaengedte Péterhez, kicsit már a barátnői is simogathatták délután.

Felsejlett bennünk a gondolat, hogy Lili és a kiscica ugyanazt akarják. Méghozzá nagyon.

Itt ez a  mi kutyás családunk, elmésen-ügyesen ellenálltunk az Ági által kínált kormos kis csöppségnek, remek kreativitással távkezeltük Zsuzsa barátunk kiscica kínálatát, és most ez fél kilónyi szőrös kis jószág megingatja a mi cicátlan magabiztosságunkat?

Mit tegyünk? Hogyan jöjjünk ki ebből jól??

Egerek, nyulak, kutyák, csibék, halak kint és bent – van itt simogatni és nézegetni való bőven. Két éjszaka másutt alvást is igencsak nehezen tudunk már megszervezni, mi okunk volna egy újabb állatkát magunkhoz venni?

Az, ha a békesség macskája lesz. De hogyan?

Lilivel, Péterrel és a cicával leültünk a konyhában.

Amikor Lili szemébe nézve kimondtam, akkor tarthatják meg a macskát, ha Lili Péternek ajándékozza, a szemem sarkából is világosan láttam a Péter szemében megcsillanó felismerést, és a szája sarkánál rezdülő örömöt. Pontosan érezte, mennyit jelenthet számára, ha efféle hatalmat kap.

Lili elpityeredett, majd amúgy mezítláb elindult az utca irányába, mondván:

– Akkor keresek magamnak másik cicát!

Az ajtó felé közeledve meglassultak a léptei. A küszöbön megállt. Karjában a cicával érvelni próbált:

– Ezt a cicát én találtam!

– Igen, tudjuk. Te találtad, te hoztad be. Igazad van, ennek alapján a te cicád lenne. De úgy döntöttünk, csak akkor maradhat nálunk, ha a békesség cicája lesz. Akkor, ha odaajándékozod Péternek, és amikor játszani szeretnél vele, tőle kéred el. Ha kedves vagy Péterrel, oda fogja adni neked.

– Igen, odaadom – bólogatott Péter, majd szelíden hozzátette: – de akkor kedvesnek kell lenned, Lili.

Lili durcás arccal visszaült a székére és szótlanul ölelte, simogatta a kiscicát. Jó harminc másodpercig cikázott a szeme. Látszott, nagyon gondolkodik. Aztán felállt, odament Péterhez,  még mindig szótlanul átnyújtotta neki a macskát, majd szélesen elmosolyodott.

Ennek a széles mosolynak éppen két hete. A kiscicát Péter nevezte el, Lili azon a néven hívja, amit a bátyja adott a cicának, akit ő talált. Napjában többször hallom, amint Lili kedves hangon mondja:

– Péter, kérem szépen a cicát!

A szokásos válasz az lett:

– Jó.

És csak néhányszor hallom:

– Most nem, Lili.

És ezek a „nem”-ek, csak rövid időre érvényesek. Mert Lili szereti a cicát, és kedves Péterhez. Péter pedig jó szívű. És az igazságérzete hatalmasan fejlett.

És ahogy hallom őket, egyre inkább azt gondolom, ezzel a kiscicával bizony megsegített minket a jóisten.  

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

 
– Megvalósítjuk álmait… – betűzi Péter a negyvenharmadik oldalon található felhívást, majd érdeklődve kinyitja a lapok közé applikált kis felhőforma kartont, ami annak az „ingyenes” reklámmagazinnak a közepén lapul, ami a legutóbb vásárolt Nők Lapja közepén lapult, amit ezúttal – nyilván éppen ezért – befóliázva árultak.

– Hogy visz az közelebb az álmomhoz, hogy iPadot, 1 milliós vásárlási utalványt vagy autót nyerek? – kérdezi Péter – Hogy leszek én ezektől könnyebben képregény-rajzoló?

Ketten ülünk a konyhában, így egyedül csodálom Pétert.

Pedig milyen jó volna, ha itt lenne Miklós és ő is hallaná. Milyen jó volna, ha még itt lenne Lili és ő is hallaná. Miklós örvendezne Péter rendszer-gondolkodása és lényeg-látása felett. Lili pedig talán belátná, megérezné, mire is utal a bátyja.

De Lili már elrohant.

– Akkor nem is érdekel – vágta hozzánk még utoljára felbőszülten, sírásra görbült szájjal, mielőtt felviharzott a szobájába.

Az „ingyenes” reklámmagazin tizenötödik oldalán látható piros bőrszoknyára és a hozzá illő piros bőrdzsekire kívánt rá. Az óriásflitteres miniszoknyán való viccelődésünk okán valószínűleg volt némi sejtése, milyen csekély eséllyel tervezgetem, hogy megvegyem neki a felnőtt nőkre való holmikat. Ezért annak a vágyának adott hangot, hogy majd Karácsonyra hozzon neki ilyen szoknyát és dzsekit a Jézuska.

– Szerinted Jézuska majd bemegy a nő ruhaboltba és megveszi neked ezeket?

A válaszként kapott kérdésből érződő irónia már sok volt Lilinek.

Mi lesz így az ő álmával? Azzal, ami épp most, épp az „ingyenes” reklámmagazin csupa-vörös divatoldalának hatására ébredt benne?

Ki törődik most már az ő vágyaival, ha még Jézuskára sem lehet számítani?

A válasz negyed órával később született meg, amikor egymás között megbeszéltük Miklóssal, hogy a délutáni mozi előtt bevisszük Lilinket a Mangoba, és megengedjük, hogy fölpróbálja a szíve-vágya ragyogó-piros bőrcuccokat.

Mert kell néha egy kis kockázatot vállalni az ÉLMÉNY érdekében…

Főleg, ha ingyen beengedünk efféle magazinokat az otthonunkba.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Kérdés, hogy a „vagy” után mi következik?

Amikor megláttam Woody Allen nevét az „írta és rendezte” sor után, akkor az első élmény, ami megmozdult bennem, egy évtizednél régebbi moziban ülés volt.

Nagyon szerettem akkoriban néhány Robin Williams filmet és a körúton bóklászva az Agyament Harry plakátján valahogy ráfókuszáltam a nevére.

– Hű, micsoda párosítás! – gondoltam, de a részleteket inkább hagyjuk. A lényeg, hogy egy óra múlva már ott ültünk Miklóssal a Corvin moziban és vártuk, hogy megjelenjem a vásznon Robin Williams.

Vártunk és fészkelődtünk. Fürkésztük egymás arcát. Aztán még vártuk és tovább fészkelődtünk – jó sokat. Meg még többet. Addigra már mindketten láttuk, hogy a film a másiknak sem tetszik.

De hát ha már eddig eljöttünk, ha már ennyit költöttünk, ha más ennyi időt rászántunk…

Hát vártunk még. Mire Robin Williams felbukkant, nem tudtam, nekem káprázik a szemem vagy tényleg annyi az összes szerepe, hogy „out of focus” legyen. Annyi volt. Emlékeim szerint kb. kettő perc negyven másodpercig volt a vászon.

Aztán még vártunk, kicsit tovább vizslattuk egymást, majd egyetértésben bólintva kikecmeregtünk a széksorból, megkönnyebbültem kinyújtóztattuk rémültre gémberedett tagjainkat és nekiindultunk a hunyorgásnak.

A világosban fény derült rá, milyen büszkék vagyunk magunkra, hogy milyen szép nagy ugrás volt mindkettőnk részéről, a film közepén kijönni a moziból.

Azóta az „Agyament Harry” kettőnk között arra vonatkozó utalás, hogy azért, mert valamibe energiát fektettünk, erőforrásokat és időt fordítottunk rá, netán hittel fogtunk bele, attól még NEM KELL benne maradni, és további energia, erőforrás és idő áldozásával önmagunknak szenvedést okozni. Nem „futunk a pénzünk után”!

No, hát ez volt ez első asszociációm Woody Allen nevének láttán, aztán tegnap este a Barátság moziban egy nagyon kellemes estét töltöttünk.

Majd írok arról is talán, szakmailag hogyan volt és mi lett kérdés.

Most egyelőre az a lényeg, hogy eláruljam: Lili-öltözékben nyíltam ki, az alábbiak szerint.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Az elsős évnyitóról biciklizünk hazafelé. Lili elöl gurul a lejtőn, én kissé lemaradva óvatoskodom. Barátnője mögöttem, bőszen kapaszkodik a derekamba és nyújtja a lábát, ahogy csak bírja.

Már azt gondoltam, túl vagyunk a gyereküléses időszakon, mindenki tekeri a maga kétkerekűjét. És tényleg.

Épségben hazaérkezünk.

– Első osztályú iskolások vagyunk! – újságolják örvendezve a lányok Ottinak, majd a következő ünneplésbe vetik magukat. Megérkezett hozzánk Bátor, a nyolchetes kiskutya.

Galiba megszaglássza, azután visszamegy az asztal alá hűsölni,onnan figyeli a fejleményeket.

Bátor a teraszon viseli a simogatásokat, időnként hanyatt fordul, csupasz pocakját is odakínálja a kislánykezeknek.

Az udvarra vezető lépcső tetején megáll, türelmesen várja a segítséget.

Leteszem a járdára, jön velünk egy kört új otthonában, aztán felügyeskedik utánunk a lépcsőn.

Újabb simogatások, pocicsiki. Már alig látszik szomorúnak.

Mikor megint lemegyek a lépcsőn, vidám farok-csóválással utánam szökdécsel.

Szóval tudja ő ezt, csak érdeklik a keretek.

Azt hiszem, jó lesz így. Van ünnepelni valónk bőven.

Első osztályú iskolások, első osztályú Bátor kiskutya.

A mai naphoz Lili öltöztetett.

Úgy látom, Bátornak tetszik az összeállítás.

Megfelelő a méltó fogadásához.

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Belesimulok a fotelbe. Az alkaromat lazán ráengedem a karfára, a hátamat nekiengedem a támlának. A nyakam ellazítom, hátrabillentett fejemet Timi puhán nekiengedi a gallérnak.

A hajszálaim között simogatva-csiklandoz a vízsugár.

Újra érzem Timi ujjait. Körülvesz a hajbalzsam illata.

A masszázs ellazítja a testem és felpezsdíti a gondolataim.

Fejben már éppen készen vagyok a következő fejezettel, amikor meghallom Lili mosolygós hangját:

– Anya, azért jó a kopaszoknak, mert nekik bármikor masszírozzák meg a fejüket, mindig jó marad a frizurájuk.

Timivel felnevetünk, megsimogatom Lili derekát.

„Azért jó, hogy van haj a fejemen” – gondolom magamban, – „mert így van okom Timihez jönni, s olyan arccal ülni a hajmosóban, hogy arról még Lili is simán leolvassa az örömömet”.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Lili rózsát vett Miklós születésnapjára. Cserépben.

Néhány nap után kiültettük a többi rózsához, a tuja mellé, de a tyúkok kikapirgálták, s mire észrevettük, elszáradt.

Hogyan pótolható a szülinapi rózsa?

Lili könnyedén kitalálta.

Éppen oda állított, ahol Miklós rózsájának a helye van…

(A rózsás felsőt egyébként Miklós vette nekem Trevisoban – a boltkórosságot tanulmányozva -, de ennek tudása Liliben már biztosan tudattalan, ugyanis másfél éve történt:-))

A repülőtéri sétákban az a legjobb, hogy ahányszor végigsétálunk a kifutópálya mentén, és ahányszor hazafelé fordulunk, mindig más és más élményt kapunk.

Azért írom, hogy kapunk, mert elvenni, elvárni, kikövetelni hiába is próbálnánk.

Az egyetlen, ami lehetséges: nyitottnak lenni a pillanatra, a jelen lenni az „itt és most”-ban, meglátni és szeretni éppen annak az órának éppen azt a csodáját, ami elénk tárul.

Van, amikor az erős napsütésben a felmagzott száradó füvek illata dominál, van, amikor a lemenő naptól megvilágított fátyolfelhők színei, van, amikor a réti rovarok röpte.

Ma a szellőt érzem.

Boldogan lobogok a Lili választotta ruhában.

Élvezem, ahogy a lebegő kelme finoman simogat, ahogy a hűs levegő körülöleli a nyakam, ahogy a karom bőrét csiklandozzák a selymes színek.

És hallgatom a szökdécselő gyerekek és kergetőző kutyák felém szálló hangjait.

Éppen olyan ez az élmény, mint a kacskaringózó-tekerő inda-mintáim.

Olyan ívek, olyan lendület, olyan színek.

Varázslatos élmény.

Időtlen és pillanatnyi.

Aprócska és tágas.

Mozdulatlanul is minden ízében vibrálóan él.