ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Tartós kapcsolatainkban – legyen szó akár szerelmi viszonyról, családi kötelékről vagy baráti kapcsolatról – pillanatnyi cselekvéseinket legritkább esetben határozza meg csupán a jelenlegi helyzet és eseménysor. Viselkedésünk aligha érthető és magyarázható pusztán az aktuális szituáció ismeretében. Jelenbéli reakcióink a múltban gyökereznek: a másik emberhez fűződő élményeink, tapasztalataink, érzelmeink talaján,  közös történetünkbe mélyedve.

A kutya hűsége a gyakorlatban nem sokban különbözik az emberétől, bár létezik városi legenda olyan jószágról, aki a szeretett ember sírjánál maradt.

Mikor akaratunkon kívül elveszítünk valaki fontosat, érzelmileg még sokáig vele maradunk. Kötődünk hozzá akkor is, ha életünk hétköznapjainkban már nincs aktívan jelen. A kapcsolat megszűnése nem szünteti meg a kapcsolódást.

De vajon képes így hatni egy meglévő kapcsolat is? Vagy ami aktív, könnyebben bontja önmagát?

A gazdáját szerető, benne bízó kutyára kevés befolyással van, ha a gazda elkezdi elhanyagolni, figyelmen kívül hagyni, esetleg bántani. A kutya hihetetlenül sokáig hűséges marad, ha egyszer már elköteleződött.

Nálad hogyan van ez? A múltban mélyen kapaszkodó gyökerek meddig tudják tartani a kapcsolataidat, ha a jelen azt már nem indokolja?

Képzeld el, amint simogatod ezt a kutyát! Nyugodtan hever a zöld fűben, de a lélegzése ritmusa kivehető a háta fel-le mozgásából. A szőre selymesen puha, fényes. Jó hozzáérni.

Ahogy végigsimítod a kezeddel, érzed a teste melegét.

Ki jut eszedbe a mozdulat közben, akihez kutyahűséggel ragaszkodsz?

Miben gyökerezik ez a kötődésed? Hogyan alapozódott a múltban a kapcsolatotok?

Képzeld el, amint a jelenből egy-egy szál indaként a múltad felé halad. Milyen élményekbe kapaszkodnak ezek a szálak? Milyen történésekhez, eseményekhez rögzítve tartják a jelent?

Tényleg: mi is a helyzet ezzel a kapcsolattal most? Tudod még jobbá tenni? Képes vagy gazdagítani? Van jelenbéli okod is a kapcsolatban lenni? 

Milyen képed van a jövőtökről? Szeretnél-e valamit változtatni? Kívánsz-e valamit változatlanul tartani? 

Vajon a másik fél, akihez kötődsz, hogyan érzi magát, mire számít, milyen elvárásai vannak?

Talán igent mondasz és ő is: Adjatok egymásnak sok örömet!

Talán a nem mellett teszed le a voksot, és valami változni fog: Tégy olyan lépéseket, melyek mindkettőtök önérzetét engedik megőrizni!

Bárhogy legyen is, tudd:

Módodban áll döntést hozni, és képes vagy a döntésednek megfelelően cselekedni.

Ehhez kívánok ma sok erőt és bölcsességet!

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A tálalás egyik értelme bizonyára annak feledtetése, miből is készült az étel. A tálalás másik értelme bizonyára annak kihangsúlyozása, miből is készült az étel. A vendéglátó így mutathatja meg, hogy biztonsággal fogyaszthatnak nála.

Előbbire a hortobágyi húsos palacsinta a klasszikus példa, utóbbira a grillcsirkét választanám. A tálalásnak most az az értelme foglalkoztat, ami feledteti majd, hogy Gyöngyi tyúkunkból készült az étel.

Mondhatnánk, Gyöngyi tyúkunk van a fazékban, a tálban, a tányérban.  Egyelőre azonban azon vagyunk, hogyan tálaljuk Gyöngyi tyúkunk sorsát a gyerekeknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Gyöngyi tyúk macska lenne.

Kinek jut eszébe a mi kultúrkörünkben, hogy egy öreg, kövér, mihaszna macska tálalását tálalja?! Pedig hát Gyöngyi tyúknak ugyanaz a funkciója nálunk, mint a cicáknak: elfedni a gyerekek előtt, hol is járnak.

Gyöngyi tyúkot azért fogjuk feltálalni, mert lényegében különbözik a cicáktól és a kutyáktól.

Azért javasoljuk, hogy legyen a gyerekeknek saját cicájuk vagy kutyájuk, mert velük tanulják meg a feltétlen szeretetet és a gondoskodást.

Azért javasoljuk, hogy a gyerekeknek cicájuk vagy kutyájuk legyen, mert olyan szerencsés a végső életkoruk.

Amikor a gyerek már képes elfogadni egy cicát vagy kutyust, abban a korban van, hogy éppen vele együtt nő fel és kedvenc pusztulása hozza el a felnőttség élményét.

Ha valahol a tejfogak elvesztése idején kaphat a gyerek egy cicust, vagy kutyust, azzal olyan élményvilágot adunk ezzel neki, amely messze többet ér a fáradozásnál.

Persze könnyű azonnal elszúrni a dolgot olyan sugalmazásokkal, mint „Ha nem viszed le pisilni, irány a menhely!”  „Ezzel is csak én fogok kínlódni!”  „Na, kíváncsi vagyok, akkor is így oda leszel-e érte, amikor…”

A dolog éppen arról szól, ha elfogadjuk a cicust, elfogadjuk gyermekünket. Ha vele örülünk, ő is örül. Ha segítünk gondoskodni, megkapja a gondoskodás élményét. A cicussal több élmény adunk, mint amennyit mi magunk adni tudunk.

A képeken látható hat szépség valójában  Zsuzsa barátunk frissen született 6 kismacskája. Elvihetők egyben vagy darabonként, egy zsák búza és/vagy kukorica az áruk…

Gyöngyi tyúk sztrájkol. Egyetlen tojást sem láttunk tőle az utóbbi időben. Elhízott. Elkezdtük a sugalmazásokat: Gyöngyi tyúk már a húsát növeszti. Hamarosan kikelnek Saci csibéi, őket már meg kell védeni Gyöngyi rigolyáitól.

Gyöngyi tyúkot úgy fogjuk feltálalni, hogy bizonyítsuk vele, milyen jó élményvilágot választottunk. Van benne valami ős-természetes. Levest főzünk belőle, mint a régi öregek. Töltelékkel.

Ó, Gyöngyink!

Egy olyan férfivel volt találkozóm tegnap, aki minden vagyonát elvesztette: kocsiját, lakását, két cégét, bankszámláit. Az ő története kapcsán ismét rádöbbentem: azt hiszem, velem ilyesmi nem történhet meg. Eszembe sem jut, hogy engem is sújthat szerencsétlenség. Van valami ősbizalmam a világ felé, irreális hitem az igazságban. Hogy ha nem mászok túl magasra, ha használok köteleket és más biztonsági felszereléseket, ha hozzáértő és megbízható társasággal vágok neki kockázatos utaknak – ha egyáltalán nekivágok –, akkor nem eshetek veszélyesen nagyot. Pedig igen! Hiába is rejtegetem magam elől, velem is megtörténhet. A szerencsétlenség nem azokat sújtja, akik megérdemlik. Akkor büntetés volna a neve. A szerencsétlenség bárkit utolérhet. Engem is, téged is…

Balsors, kedvezőtlen fordulat, negatív esemény. Akkor is jön, ha nem számítunk rá. Változásra kényszerít, átrendezi az értékrendünket, megerőszakolja az életünket. Utána sosem lesz már olyan, mint előtte volt. A kérdés az: mi marad meg? Mi erős ahhoz eléggé, hogy ne sodorja el az ár?

Hosszú évtizedek óta látom: az ember egyedül erőtlen. A legnemesebb lélek, a legcsillogóbb elme, a legalkotóbb szellem is igényli a társaságot, szeretné érzelmeit, gondolatait, alkotásait megosztani valakivel. A pozitív időszakokban is fontos számunkra, hogy legyen, aki észleli az életünket, aki tanúja a létünknek, aki jelen van a világunkban, de fokozottan így van ez a szerencsétlen, nehéz helyzetek idején.

Gondold csak meg:
Te kivel osztod meg az örömeidet? Kinek adsz bepillantást a számodra fontos dolgokba? Kinek van kulcsa hozzád?
És ki az, akinek az örömeiben osztozol? Ki enged bepillantanod a számára fontos dolgokba? Kinek a belső világához van kulcs a kezedben?

Ha egyszer a te életedben történik szerencsétlenség, ha a te életed erőszakolja meg egy negatív esemény, vajon kit tudhatnál magad mellett? Melléd állna-e az, akivel az örömökben osztozol? Ott lenne-e valaki, aki neked mutatja meg a fontos értékeit?

S van-e még valaki rajtuk kívül, akit szeretnél magad mellett tudni? Ki ő?

Nézd végig gondolatban, mit tehetsz ezekért az emberi kapcsolataidért? Miképpen alakíthatod őket úgy, hogy jöjjön akármilyen balsors, érjen benneteket bárminemű szerencsétlenség, ott lehessetek egymás számára, és a változás söprő hulláma ne ingathassa meg a kapcsolatotok alapjait.

Nagy ebben a felelősséged minden időben. A nehézségekben és a szép napokban egyaránt. Szánj időt a számodra fontos személyekre: hívd fel őket egyszer egy héten, igyál meg velük egy kávét vagy teát egyszer egy hónapban, hívd el őket az otthonodba minden évszakban legalább egyszer. Az idő gyorsan repül, és sok a tennivalód, tudom. De ez csak tíz perc hetente, csak egy óra havonta, csak egy délután negyedévente. És ők fontosak neked. Te is fontos vagy nekik. Keresd őket, ápold velük a jó viszonyt, hogy amikor majd úgy alakul, megmutathassátok egymásnak, hol nyílik, melyik kő mögött virít a gyógyító virág.

Elsőként az is megjárja, ha egyszerűen küldesz nekik egy e-mailt vagy sms-t: elmeséled egy apró örömödet és megkérdezed, hogy vannak. Megteheted akár most azonnal. A péntek éppen jó nap erre. Pont tökéletes. És most úgyis ott ülsz a gépnél.

Csak annyit tégy, hogy megnyitod a postafiókodat vagy előveszed a mobilodat és elkezded írni: "Kedves XY…" . A többi 19 szó már magáról jönni fog.

UI: Ha van kedved, írd meg, nálad mi lett az a többi 19  szó. Lehet itt valaki, akinek segítesz vele:-)

Az enyém:

Drága Lulu!
Tegnap a MOMban jártam, isteni Zacher tortát ettem. Eszembe jutottál róla. Mi van veled? Összefuthatnánk jövő szerdán.
Puszi: MZ/X

A mai mélázás rendhagyó lesz. Egy történetet mesélek el. Régóta jár hozzám egy fiatalember. Komoly belső küzdelmeket vív, mert szereti a feleségét, nagyon erősen kötődik hozzá, ugyanakkor egyre erősebben él meg bizonyos hiányokat, és egy másik lány után vágyódik…

Tamás, elmondása szerint, számos extra képességgel bír: látja az emberek színét, kiszagolja a lelki és testi változásaikat. Zsigeri szintű empátiájától sokat szenved: egy-egy erősebb belső élménynél gyakran kiabálva vonaglik, mert az érzékletei olyan hevesek és viharosak, hogy fájdalmat okoznak neki. Ami azonban leginkább megnehezíti az életét az, hogy rendkívül erős érintési szükséglete van. Nagyjából az átlagemberek folyadékszükségletéhez mérhető.

Ha nem kapja meg a napi „érintés adagját”, olyasmi testi tünetei keletkeznek, mint egy szomjazó embernek. Előbb diffúz nyugtalanság, aztán koncentrációs zavarok, majd egyre erősebb beszűkültség. Végül – ahogy a szomjazó akár egy pocsolyára is ráveti magát – Tamásban annyira erőssé válik a vágy, hogy akár üzlettársai vagy férfi barátai megérintésével, de igyekszik csillapítani. Alapjában persze női érintésre vágyik, de a helyzet erre gyakran alkalmatlan. Képzelheted, milyen furcsállva reagálnak azok a tárgyalópartnerek vagy üzletfelek, akiknek Tamás kezét, karját, vállát fogdossa. Szokatlan ez még akkor is, ha ezek az érintések cseppet sem erotikusak.

A másik gondot az jelenti, hogy Tamás az erotikus kapcsolataiban egyáltalán nem gyengéd, sőt. Durvaságra, erőszakosságra, kemény érintésekre érez vágyat. A feleségétől, aki kedveskedést, cirógatásokat, finom egymáshoz-éréseket kívánna, éppen ezen a szálon kezdett távolodni. Együttléteik alkalmával vagy Tamás fékezi magát nehezen és szenvedve, vagy felesége él át fájdalmakat és szerez egy-egy erősebb szorítástól kék-zöld foltokat.

Egyszerű megoldásnak tűnhet a válás, Tamás azonban – valamilyen titokzatos okból – újabb meg újabb elszánások és változatos különválási kísérletek után végül mindig feleségével marad.

Évek óta rendszeresen megkeres. Sok dolgokban eredményesen sikerült együtt dolgoznunk, legutóbb éppen a sötétségtől való félelmével küzdött meg. De járt már a múltjában homályos arcú, gondoskodó nők között egy nagy víz alatti búra alatt, ahol telepátiával kommunikáltak (ő Atlantisznak nevezte el), és utazott a saját jövőjébe, beszélgetni ötven éves önmagával, tanácsokat nyerni a jelene formálásához.

Ennyi idő és találkozás után tegnap este volt egy újabb olyan alkalom, amely friss szempontokat hozott Tamás érintés-viszonyához.

Az anyjáról beszélgettünk, akivel már régóta megszakította a kapcsolatot, és – csak úgy mellesleg – feljött egy emlék Tamás születése körüli időből. Kiderült: koraszülött volt. Nagyon kicsi súllyal és pocsék paraméterekkel jött világra. Az élete első két hónapját egy inkubátorban töltötte bekötözött végtagokkal (mert a bőre sem volt megfelelően fejlett), miközben az édesanyja életéért egy másik kórházi osztályon küzdöttek. Tamás és ő nem találkoztak. Csak két hónap után érinthették meg egymást.
Később sem alakult ki közöttük igazi kötődés, testük mélyéből jövő érzelmi kapcsolat. Bár az asszony legjobb tudása szerint igyekezett megfelelni anyai szerepének, a reakciói mindig is fejben dőltek el: mérlegelésen és nem beleérzésen alapultak.

Az érintések, melyeket Tamás élete első hónapjaiban kapott, csupán az ápolónők rutinmozdulatai voltak, és bizony gyakran fájdalmat okoztak. Mégis, legalább tudósították arról, hogy nincs a világban egyedül.

A világrajövetel körüli pozitív élmények bevésődését kisfia születésekor élte át Tamás, több mint huszonöt évvel azután, mint ahogyan kellett volna. Újszülött fiát még meztelenül, egy lepedőbe takarva a kezébe adták, és egy teljes órán át nála hagyták.
Az akkori érintések hatása máig meghatározó. Tamás és a kisfia észlelik egymás hangulatait, testi állapotait, érzelmi változásait.

És ki volt még jelen ebben a döntő, testi kötődést kiváltó élményben? Tamás felesége. Tamás nemcsak kisfiával simult össze a születés utáni imprintáló pillanatokban, hanem az asszonnyal is. Az anyával, aki a gyereket világra hozta. Vele tapasztalta meg azt, amit a saját születésekor, a saját anyjával nem állt módjában. Hogyan is hagyná el őt?

– Tamás, ki tud róla, hogy az élete első két hónapját inkubátorban töltötte?
– A mostani életemből senki.
– A felesége?
– Nem.
– A barátai?
– Ők sem.
– A szerelme?
– Nem. De elmondom neki.
– Én sem tudtam. Hány éve is ismerjük egymást?
– Nem jutott eszembe mondani. Nem gondoltam, hogy ez fontos lehet. Most hülyeségnek tűnik… Vajon miért?
– Talán annyira szerette volna, hogy ne legyen fontos. Talán félt szembesülni vele…

Gondolom, nincs szükséged magyarázatra az értelmezéshez. Esetleg még egyetlen apró tényre. Tamás – nagyjából egy órával azután, hogy elköszöntünk egymástól – sms-t küldött a lányról, akivel annyira hasonlónak érezte magát, és akivel úgy egymásra találtak az érintések világában, ahogy a feleségével sosem: „Az gáz, hogy Ő hét és fél hónapra született és öt hétig volt inkubátorban? Ugyanolyan bolondot választottam, mint én… Csók, Tamás”.

Az útravalóm számodra ma csupán egyetlen kérdés:

Tudatában vagy-e annak, hogyan indultál ebbe az életedbe, és miként befolyásol most ez az indulás?