Bori: Lefőtt a kávé.

Laci: Miféle kávé? Itt, a tisztáson?

Bori: Úgy értem, tudom, mi lesz a jövőnk.

Laci: Gyerekek szaladgálnak a gyepen egy loncsos kutyával.

Bori: Az első júniusban születik, a második éppen két év múlva.

Laci: Most van augusztus 20., szóval azonnal neki kell fognunk. Vagy még felverhetem a sátrat?

Bori: Éppen, hogy nem. Vörös riasztás van.

Laci: Akkor verhetem.

Bori: Szeptember első hetében csinálunk babát. Az államvizsgára már hatalmas pocakkal megyek, a diplomát már te veszed át meghatalmazással.

Laci: Vágom.

Bori: Mire a kicsi is oviba megy, teljesen át tudom venni anyutól a patikát. Fokozatosan cserélünk, először csak kicsit van a kicsikkel, én kicsit vagyok a patikában.

Laci: Erről az jut eszembe, lefagyasztunk némi spermát, aztán szépen magamat is, amíg eljön az én időm.

Bori: Ezt hogy érted?

Laci: Például majd ha nagyon éhesek lesznek, kiolvasztanak. Azt hiszem, valamelyik pók teszi el így a férjét tápláléknak…

Bori: Akarsz velem gyerekeket, családot?

Laci: Persze. Csak vicceltem. Alapjában.

Szeptember közepén:

Bori: Azt hittem, csak pecsételő vérzés, de ez már több annál. Vörös riasztás van.

Laci: Újra nekiállunk. Az előző próbálkozásban kifejezetten örömömet leltem…

Bori: Mindent jól csináltunk. Hőemelkedésünk volt, kivártunk előtte négy napot…

Laci: egy örökkévalóságnak tűnt…

Bori: …éreztem is, hogy kész vagyok rá. Évek óta érzem azt a napot.

Laci: Így van. Szoktad mondani.

Bori: Az a helyzet, hogy benned van a hiba.

Laci: Egyetlen kísérlet alapján…

Bori: Egyetlen esélyem maradt. Holnap megyünk Gyula bácsihoz.

Laci: Mennyit röhögtem Gyula bácsin, akinek mindig ellopják a pornó újságait a kisszobából.  

Bori: Protekciónk van. Bemegyek veled.

Szeptember végén:

Gyula bácsi: Az lehet a megoldás, hogy közvetlenül a heréből veszünk spermát és inszeminációval…

Laci: Remek lesz.

Bori: Szó sem lehet róla.

Laci: Fel fogom szívni magam, ígérem. A meleg víztől lehetett ez a mélypontocska, a forró fürdőktől, meg a sok szaunázástól.

Bori: Az idén még nem voltál meleg vízben. Karácsonyra azért kaptál bő gatyákat, hogy hűvös legyél.

Laci: Azóta főzted a kávédat. Erre most nincs bele tejecske…

Bori: Gyere, ezt kint beszéljük meg. Köszönjük, Gyula bácsi.

Gyula bácsi: Aludjatok rá egyet. Sok minden okozhatja.

Laci: Köszönjük, Gyula bácsi.

Bori: Oda üljünk.

Laci: Vészterhes.

Bori: A következő peteérést nem hagyhatom ki. Mással fogok élni. Volt egy idő, amikor szerettelek, de igazad volt, alig volt közös jövőképünk.

Laci: El fogom kérni Gyula bácsitól azt a spermamintát. Örökké rád fog emlékeztetni.

Bori: Most ne gúnyolódj!

Laci: Komolyan mondom. Nálad gecibb alakot még nem láttam. Attól is undorodom, hogy bemenjek a lakásodba. Égess el mindenemet. Csáó.

Bori: Laci!

Laci: Bori!

Bori: Laci!

Laci: Bori!

Bori: Laci!

Laci: Bori! Menj vissza Gyula bácsihoz, kérj valami élénk spermát, vagy protekcióval azt, aki produkálta.

Később…

…Laci azt híresztelte Boriról, Gyula bácsi hozta össze a férjével.

…Bori azt híresztelte Laciról, merevedése is csak nagy hidegben volt és egyáltalán nem járt merevedéssel.

Az emberi kapcsolatok egyik kulcsfogalma számomra a másik ember jó szándékára való nyitottság. Még pontosabban az a kérdés: hogyan tudjuk észrevenni és támogatni a másik ember jó szándékát? Ez néha akkor a legnehezebb, amikor a jó szándék felénk irányul, bennünket érint…

Az elfogadás és a kapott figyelmességekért való köszönet kinyilvánítása sokaknak okoz nehézséget. Apám például a mai napig nem tanult meg köszönetet mondani. Amikor neve napján vagy Karácsonykor átadtunk neki egy-egy gondosan kiválasztott ajándékot, férfias zavarában olyasmiket mondott: „Jaj, minek ez? Nem kellett volna erre költeni!”. Anyám sokáig a bókokkal állt hadilábon. Ha megdicsérte valaki a ruháját, rögtön szabadkozni kezdett: „Kedves vagy, de hát ez csak egy amolyan turkálós kis darab.”. Neki mostanra sikerült eljutnia odáig, hogy egy kedves mosoly kíséretében egyszerűen csak annyit mondjon: „Köszönöm!”.
Kis dolognak tűnik, de komoly, nagy változások vannak mögötte.

Azon már biztosan elgondolkoztál, te miként vagy elfogadással és köszönetmondással, így most – a másik jó szándékának segítése kapcsán – inkább az kérdezem tőled:

Hogyan is vagy a kéréssel?

Milyen könnyen és milyen gyakran kérsz valamit magadnak?

Csak részben arra gondolok, szoktál-e olyasféle mondatszerkezeteket vagy szófordulatokat használni, amelyek megfelelek a nyelvünkben szokásos kérési módoknak. Az is fontos persze, hogy kimondj afféle szavakat, mint „légy szíves”, „kérlek”, „szeretném”, „jó lenne”, „örülnék, ha…” és  hasonlók. De most ennél jóval többet kérdezek tőled:

A saját magad számára fontos kéréseidet hogyan tudod célba juttatni?

Tudsz-e tisztán, nyíltan és világosan kérni MAGADNAK?

Amíg ki nem próbálod, nehezen tudod képzelni, milyen csodálatos dolog, milyen jót tesz a kapcsolataidnak.
Kezdetnek néhány apróság is megteszi, hogy kipróbáld az élményt, hogy ráhangold magad és a környezetedet. Teremtsd meg a kommunikációs helyzetet (ellenőrizd, hogy a másik lát-e téged, figyel-e rád, hallja-e, amit mondasz), és kérj egyszerű, könnyen teljesíthető dolgokat. Lehetnek ezek akár álkérések is, elsőként úgyis a tapasztalatszerzés a lényeg:

„Kérem szépen a sótartót!”
„Megszomjaztam, kérlek, tölts nekem egy pohár vizet!”
„Olyan melegem van, nyisd ki légy szíves az ablakot.”
„Idefelé jövet légy szíves vegyél két zsemlét!”
„Kérlek, csörgesd meg a telefonomat, hogy meghalljam hová tettem!”

(Olyankor szabálytalan a kérés, amikor a másik éppen elmélázott valamin, hiszen olyankor aligha nem is jut el hozzá az üzeneted!!!)

Miután kértél, figyeld, hogyan reagál a másik? Mit mond, hogyan változik az arca, milyen a pillantása, miként cselekszik? Ha megteszi, amit kértél, köszönd meg. Csak úgy egyszerűen:
„Köszönöm!”.

Mikor ezt már jól begyakoroltad, kérj valami nagyobbat. Olyat, amire tényleg szükséged van, amire valóban vágysz. Racionálisan persze, de már tágítva a kereteket. Egy közös programot, amire időt kell szánni; egy tárgyat, ami extra kiadást jelent; egy cselekvést, ami a másiknak erőfeszítésébe kerül. Indokold meg a kérésedet olyan személyes okkal, mint:

„…régóta szeretném.”
„…úgy vágyom rá.”
„…örömet szereznél vele.”

Tudom, beletelik egy kis időbe.

De ha megtanulsz kérni, elfogadni és megköszönni, azáltal arra is képes leszel, hogy megtanítsd a számodra fontos személyeket úgy és azt adni neked, hogy valóban örömet szerezzenek, tényleg kedveskedhessenek.

És ezzel az ő jó szándékukat tiszteled meg és ismered el értékesnek.

Szívből kívánom, hogy sikerüljön ily módon is becsülnöd magadat és a szeretteidet!

–  Részletek a Hajbeszéd c. könyvből –

            Elöljáróban:

A Hajbeszéd könyvvel jóval nagyobb célt tűztem mi, mint a haj kommunikációs és pszichológiai szerepéről összegyűjtött kutatási- és ismeretanyag átadását. Azt szeretném elérni, hogy akik a könyvet olvassák, élményt szerezve, saját tapasztalataik révén tanulják meg jól beszélni és érteni a Hajbeszéd nyelvét. A könyvből ezért itt csakis olyan részleteket idézek, amelyek élményt adnak, saját tapasztaláshoz segítenek hozzá.
Ha megcsinálod a feladatokat, olyan belátásokhoz jutsz, amik pontosan ehhez szükségesek.
Ha csupán olvasod a bejegyzéseket, remélem, jól szórakozol majd.

Akkor érdemes ehhez a feladathoz lépned, ha átélted már a parókás kalandot, vagy legalábbis valami ahhoz hasonlót. Ma a megfigyelésről szeretnék élményt adni neked.

 "…2. feladat

Vegyél magad elé egy tükröt meg valamit, amivel írni tudsz.

Nézd meg magad minél több oldalról és nézőpontból, majd és készíts egy listát mindarról, ami a tükörképedet szemlélve a saját hajadról eszedbe jut.

– Előbb elég, ha csak jelzőket sorolsz.

– Ha ez megvan, gondold meg: vajon mit szeretnél sugallni a hajviseleteddel?

– Ha másvalakin látnál ugyanolyan frizurát, mint a tiéd, mit gondolnál róla, milyen tulajdonságokat tulajdonítanál neki?

– Gyűjts és írj össze néhány szempontot is, amiket a hajjal kapcsolatban általában hiszel, gondolsz vagy hallottál másoktól.

Később érdekes lesz majd elővenned ezt a listát, s újragondolni, bővítgetni.

Ha belegondolsz, mennyi időt, energiát, gondolatot, milyen jelentős erőforrást szánnak rá az emberek (különösen a hölgyek), hogy hajuk a lehető leginkább hasonlítson arra, amilyet maguknak elképzeltek, s hogy milyen erővel képesek ragaszkodni ahhoz, amit végre megtaláltak a maguk számára, akkor könnyen megérted miért állítom, hogy a hajunk az identitásunk, az önazonosságunk kiemelten fontos része.

Jó mérce saját megállapodottságod, stabilitásod megítéléséhez, ha magadban válaszolsz arra a kérdésre: „Tervezem-e, hogy a közeljövőben jelentőset változtassak a hajamon?”. 

Igenlő válasz esetén máris érdemes elgondolkodnod, a frizurádon kívül mi egyéb van még az életedben, amin a közeljövőben jó lenne változtatod? Nagy esély van rá, hogy a találsz ilyet. Javaslom, fontolnod meg: mi történne, ha a hajad helyett előbb inkább azon a másik dolgon változtatnál.

Vagy: „Istenuccse, tényleg csak új frizurát szeretnél”? Akkor is jó várnod még egy kicsit. Ha már úgyis olvasod ezeket a sorokat nem árt előbb tisztába jönnöd a „mivel mit kommunikálsz?”, s a „mire milyen reakciót várhatsz?” kérdéskörével, és csak utána nagyot alakítani a hajadon.

A „jelentős” változtatáson olyasmit értek, amikor valaki a haját úgy és olyan mértékben alakítja át, hogy az egyáltalán nem, csak nagy nehézségek árán, vagy hosszú idő elteltével hozható újra az eredeti állapotába. Az ilyen tartós változtatások arról ismerszenek meg, hogy az új frizurával megjelenő személynek komoly kilátása van az ismerőseitől a magánélete változásait vagy a lelkiállapota milyenségét firtató kérdéseket kapni.

Ígérem, én kerülni fogom, hogy ilyen helyzetbe hozzalak. Mivel azonban ez a könyv a kommunikációról szól, ami természeténél fogva minimum két oldalú, szeretném, ha élnénk a lehetőséggel és próbálgatnánk még kicsit a környezetedet, mielőtt elmélyedünk a Hajbeszéd szempontjainak részletes átgondolásában.

Remélem, a  parókás kaland és az eddig olvasottak felbátorítottak már annyira, hogy most a saját hajaddal kísérletezzünk. Nyugi, nem fog fájni. Ráadásul csak átmeneti változtatásokra kérlek. Erről szól majd a harmadik feladat…”

Ági: Az necces volt. Vezessek?

Botond: Csak szólj, ha látszik a tükörjég.

Ági: Jól vagy?

Botond: A vezetés lefoglal. Letisztít. Világossá, egyértelművé teszi a döntéseket.

Ági: Például?

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Itt lesz az esküvőnk.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Két hónap alatt képtelenség áttenni máshová.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Szóval nem lesz esküvő.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Többet nem jössz, mert?

Botond: Ronggyá aláztak.

Ági: Igazából te aláztad magad. Ittál, mint a csutak és kiütött.

Botond: Adott esetben először aláztak. Ott toporogtam a disznó körül, nem engedtek hozzáférni, csak vízért szaladgáltam.

Ági: Engem helyettesítettél. Igazából én szoktam, nekem szokott hozzáfagyni a kezem az öntőhöz…

Botond: Élvezték, hogy kiszorítanak a munkából. Nyomorultul ácsorogtam körülöttük. Ők mondták, legalább igyál. Férfiember iszik. Az első felest akkor nyomták belém, amikor leszúrták a disznót. Éhgyomorra. Azonnal benyomtam tőle. De kellett is.

Ági: Konkrétan miért kellett?

Botond: Az jutott eszembe, a szovjeteknél olyan a kivégzés, hogy leszorítják a szerencsétlent aztán tarkón lövik.

Ági: Hol szebb?

Botond: Aaz volt feladatom, hogy fogjam a két hátsó lábát összehurkoló kötelet.

Ági: Én sem szeretem a disznóvágást.

Botond: Felénk őszintébbek. Disznóölést mondanak. Jön a böllér és a segédje, pár óra alatt elintézik. Még kóstolni sem kell, úgyis tudják, hogyan szeretjük.

Ági: Apu, bátyó és Zoli kifejezetten élvezik.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Lehet, hogy most kiszorultál, majd megtalálod a helyed. Azért ha tízkor már tántorogsz, délben bevered a szunyát, nehéz a kedvedre tenni.

Botond: Éhgyomorra egy lórúgás pálinka, utána még egy, ezzel ölni lehet. Két óra hosszat csak a vad marást éreztem.

Ági: Az esküvőre jönnek majd főző asszonyok…

Botond: … és a sütő asszonyok összegányolják azt a borzalmat, amitől a Zsanették esküvőjén lettem rosszul.

Ági: Zsanették esküvőjén is a pálinkától lettél rosszul.

Botond: A Zsanették esküvőjén konkrétan csak sört ittam.

Ági: Zsanették esküvőjén már délután pálinkáztál.

Botond: A Zsanettkéd esküvőjén szépen elöntöttem a pálinkát.

Ági: Zsanett.

Botond: A Zsanett.

Ági: Zsanett.

Botond: A Zsanett.

Ági: A magyar nyelvben személynév előtt nem használunk határozott névelőt.

Botond: A németben.

Ági: Sem.

Botond: Azt mondtad, a magyar, ami egyben mutató névmás, tehát megkülönböztető.

Ági: jó. Én az mondom Zsanett.

Botond: Zoli.

Ági: Zsanett és Zoli. Megy ez.

Botond: Zoli fasz. Többet nem jövök ide.

Ági: Ez azt jelenti, hogy nem lesz esküvő. Szóval vége.

Botond: Konkrétan igen.

Ági: Mert éhgyomorra benyomtál?

Botond: Mert kurvára idegesít, hogy határozott névelő nélkül modoroskodsz, miközben véded fasz Zolit, hogy pipiskedsz, miközben apád a szart keni, cicomázkodsz, mert anyád trampli.

Ági: Állj meg kiszállok.

Botond: Szálljál.

Ági: A kabátom a csomagtartóban.

Botond: Az enyém is. Sétáljunk egyet. Ennél több van a mi kapcsolatunkban, mint hogy Zoliról vitatkozzunk.

Ági nevet: A Zoliról.

Botond: Pontosan emlékszem, mennyire utáltad te is a disznóvágást. Te magad mesélted.

Ági: Disznóölést.

Botond: Házasodjunk össze úgy, hogy csak Kriszti és Andris a tanúink.

Ági: Tagadjam meg a családomat? Az egész falu erről fog beszélni.

Botond: Egész életemben ki leszek szolgáltatva a gyűlöletüknek.

Ági: Igazából csodálnak.

Botond: Irigyelnek. Nem tudják megbocsátani a sikeremet.

Ági: Klasszikus kérdés. A családodat vagy a szeretődet választod…

Botond: Azért ez itt más helyzet. Itt nem a gyerekeidről van szó. És azért engem sem nevezhetsz szeretődnek.

Ági: Nem. Szüleimről van szó és Marcról.

Botond: Marc? Ki a fasz az a Marc?

Ági: Szerelmes vagyok bele. Dán srác. Azt hittem, csak nászfrász és elmúlik. Azt hittem, nem tehetem meg a szüleimmel, hogy lemondom az esküvőt.

Botond: Vőlegénycsere. A Marc belép, a Botond lelép. Tudod mit? Adott helyzetben azt is mondhatom, megkönnyebbültem.

Ági: Hát még én. Igazából mindketten hálásak lehetünk Istennek.

Botond: Az istennek, meg fasz Zolinak.

Ági: Induljunk. Hallgassunk zenét. Mindent megbeszéltünk.

Botond: Prince?

Ági: Purple Rain!

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Azt hiszem, mindenképpen magyaros az, amit paprikával megszórt dinsztelt hagymára szórunk aztán jó tűznél főzni kezdünk. Ha hús, akkor pörkölt, ha tészta, akkor slambuc, ha zöldség, akkor lecsó, ha hal…

Azt hiszem, az lehet a titka, hogy a hagyma illóolaja, a zsiradék és a paprika olyan emulziót képez, ami rátelepszik a falatok kérgére, belsejük pedig ennek védelmében puhul. Sajátos egyensúlyi rendszer.

Cili tyúk is a csibék sajátos erőmezőjében mozog. Nyakaska már nyurgult, hosszú lábain előre szalad, Barbi pedig még mindig a szárnya alatt csipog. A többi öt pedig ötfelé. Ha Cili nevelőnő lenne, megbolondulna.

Cili jó kotlós. Járja a maga útját, megmutatja, hol érdemes csipegetni, hagyja Nyakaskát és bevárja Barbit, ha nagyon sír. Tanítja őket ágon ülni, leszállni. Szó nélkül. Úgy, hogy ágra ül, majd leszáll.

A gyerekekkel többnyire nevelők vannak. A Cili parodizálni akarná az ember-szülőket, akkor folyton kiabálna: Ne szaladj előre! Ne ülj a szoknyámon! Ülj fel az ágra! Szállj le az ágról. Ezt csípd ki magadnak! Itt kaparj!

Mivel a kicsi gyerekek is mindent meg akarnak kóstolni, akár csibék a habszivacsot, mivel veszélyes helyekre járnak, akár Nyakaska a szomszéd bukszusánál, ahol macska lapul, a nevelők folyton tiltják őket.

A gyerekek pedig úgy gondolják, a világ olyan, hogy többnyire azt kell válaszolni, nem, nemszabad, necsináld, engeddel, hagydbékén. Így esnek – abban a korban, amikor felderítenék a világot – hirtelen dackorszakba.

Persze, mondhatná erre Frász néni, a kiscsirkék más arányban élnek túl, mint az ember gyerekek. Hétből hét – mondhatjuk eddig. A körülményeken múlik. Miklós és Péter Pál esténként a kert sarkaiba járnak pisilni, jó a nyest ellen.

Sokszor belőlünk is kijön Frász néni. Segítenénk Cilinek, sápadozunk, ahogy Lili leng a szilvafán és Péter Pál bucskázik a függőágyban. Aztán azt gondoljuk, ez lesz rajtuk az a pörkölt kéreg, ami megóvja őket.

Érdekes, hogy a sok magyaros étel neve alig utal összetartozásukra. Ahogy a mi hozzáállásunkat is nevelési módszernek nevezik, pedig éppen az a poén, hogy eszünk ágában sincs nevelni. Csak együtt lenni a gyerekekkel.

Nevelés az, amikor a nevelő saját viselkedését elrejtve szavakkal irányít.
Jelszava: azt a gyerekeknek még nem szabad. Inni, dohányozni, bizniszezni és a többit – mindazt, amit a megélhetésünk vagy meghaltatásunk ügyében teszünk.

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A tálalás egyik értelme bizonyára annak feledtetése, miből is készült az étel. A tálalás másik értelme bizonyára annak kihangsúlyozása, miből is készült az étel. A vendéglátó így mutathatja meg, hogy biztonsággal fogyaszthatnak nála.

Előbbire a hortobágyi húsos palacsinta a klasszikus példa, utóbbira a grillcsirkét választanám. A tálalásnak most az az értelme foglalkoztat, ami feledteti majd, hogy Gyöngyi tyúkunkból készült az étel.

Mondhatnánk, Gyöngyi tyúkunk van a fazékban, a tálban, a tányérban.  Egyelőre azonban azon vagyunk, hogyan tálaljuk Gyöngyi tyúkunk sorsát a gyerekeknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Gyöngyi tyúk macska lenne.

Kinek jut eszébe a mi kultúrkörünkben, hogy egy öreg, kövér, mihaszna macska tálalását tálalja?! Pedig hát Gyöngyi tyúknak ugyanaz a funkciója nálunk, mint a cicáknak: elfedni a gyerekek előtt, hol is járnak.

Gyöngyi tyúkot azért fogjuk feltálalni, mert lényegében különbözik a cicáktól és a kutyáktól.

Azért javasoljuk, hogy legyen a gyerekeknek saját cicájuk vagy kutyájuk, mert velük tanulják meg a feltétlen szeretetet és a gondoskodást.

Azért javasoljuk, hogy a gyerekeknek cicájuk vagy kutyájuk legyen, mert olyan szerencsés a végső életkoruk.

Amikor a gyerek már képes elfogadni egy cicát vagy kutyust, abban a korban van, hogy éppen vele együtt nő fel és kedvenc pusztulása hozza el a felnőttség élményét.

Ha valahol a tejfogak elvesztése idején kaphat a gyerek egy cicust, vagy kutyust, azzal olyan élményvilágot adunk ezzel neki, amely messze többet ér a fáradozásnál.

Persze könnyű azonnal elszúrni a dolgot olyan sugalmazásokkal, mint „Ha nem viszed le pisilni, irány a menhely!”  „Ezzel is csak én fogok kínlódni!”  „Na, kíváncsi vagyok, akkor is így oda leszel-e érte, amikor…”

A dolog éppen arról szól, ha elfogadjuk a cicust, elfogadjuk gyermekünket. Ha vele örülünk, ő is örül. Ha segítünk gondoskodni, megkapja a gondoskodás élményét. A cicussal több élmény adunk, mint amennyit mi magunk adni tudunk.

A képeken látható hat szépség valójában  Zsuzsa barátunk frissen született 6 kismacskája. Elvihetők egyben vagy darabonként, egy zsák búza és/vagy kukorica az áruk…

Gyöngyi tyúk sztrájkol. Egyetlen tojást sem láttunk tőle az utóbbi időben. Elhízott. Elkezdtük a sugalmazásokat: Gyöngyi tyúk már a húsát növeszti. Hamarosan kikelnek Saci csibéi, őket már meg kell védeni Gyöngyi rigolyáitól.

Gyöngyi tyúkot úgy fogjuk feltálalni, hogy bizonyítsuk vele, milyen jó élményvilágot választottunk. Van benne valami ős-természetes. Levest főzünk belőle, mint a régi öregek. Töltelékkel.

Ó, Gyöngyink!

A mai mélázás rendhagyó lesz. Egy történetet mesélek el. Régóta jár hozzám egy fiatalember. Komoly belső küzdelmeket vív, mert szereti a feleségét, nagyon erősen kötődik hozzá, ugyanakkor egyre erősebben él meg bizonyos hiányokat, és egy másik lány után vágyódik…

Tamás, elmondása szerint, számos extra képességgel bír: látja az emberek színét, kiszagolja a lelki és testi változásaikat. Zsigeri szintű empátiájától sokat szenved: egy-egy erősebb belső élménynél gyakran kiabálva vonaglik, mert az érzékletei olyan hevesek és viharosak, hogy fájdalmat okoznak neki. Ami azonban leginkább megnehezíti az életét az, hogy rendkívül erős érintési szükséglete van. Nagyjából az átlagemberek folyadékszükségletéhez mérhető.

Ha nem kapja meg a napi „érintés adagját”, olyasmi testi tünetei keletkeznek, mint egy szomjazó embernek. Előbb diffúz nyugtalanság, aztán koncentrációs zavarok, majd egyre erősebb beszűkültség. Végül – ahogy a szomjazó akár egy pocsolyára is ráveti magát – Tamásban annyira erőssé válik a vágy, hogy akár üzlettársai vagy férfi barátai megérintésével, de igyekszik csillapítani. Alapjában persze női érintésre vágyik, de a helyzet erre gyakran alkalmatlan. Képzelheted, milyen furcsállva reagálnak azok a tárgyalópartnerek vagy üzletfelek, akiknek Tamás kezét, karját, vállát fogdossa. Szokatlan ez még akkor is, ha ezek az érintések cseppet sem erotikusak.

A másik gondot az jelenti, hogy Tamás az erotikus kapcsolataiban egyáltalán nem gyengéd, sőt. Durvaságra, erőszakosságra, kemény érintésekre érez vágyat. A feleségétől, aki kedveskedést, cirógatásokat, finom egymáshoz-éréseket kívánna, éppen ezen a szálon kezdett távolodni. Együttléteik alkalmával vagy Tamás fékezi magát nehezen és szenvedve, vagy felesége él át fájdalmakat és szerez egy-egy erősebb szorítástól kék-zöld foltokat.

Egyszerű megoldásnak tűnhet a válás, Tamás azonban – valamilyen titokzatos okból – újabb meg újabb elszánások és változatos különválási kísérletek után végül mindig feleségével marad.

Évek óta rendszeresen megkeres. Sok dolgokban eredményesen sikerült együtt dolgoznunk, legutóbb éppen a sötétségtől való félelmével küzdött meg. De járt már a múltjában homályos arcú, gondoskodó nők között egy nagy víz alatti búra alatt, ahol telepátiával kommunikáltak (ő Atlantisznak nevezte el), és utazott a saját jövőjébe, beszélgetni ötven éves önmagával, tanácsokat nyerni a jelene formálásához.

Ennyi idő és találkozás után tegnap este volt egy újabb olyan alkalom, amely friss szempontokat hozott Tamás érintés-viszonyához.

Az anyjáról beszélgettünk, akivel már régóta megszakította a kapcsolatot, és – csak úgy mellesleg – feljött egy emlék Tamás születése körüli időből. Kiderült: koraszülött volt. Nagyon kicsi súllyal és pocsék paraméterekkel jött világra. Az élete első két hónapját egy inkubátorban töltötte bekötözött végtagokkal (mert a bőre sem volt megfelelően fejlett), miközben az édesanyja életéért egy másik kórházi osztályon küzdöttek. Tamás és ő nem találkoztak. Csak két hónap után érinthették meg egymást.
Később sem alakult ki közöttük igazi kötődés, testük mélyéből jövő érzelmi kapcsolat. Bár az asszony legjobb tudása szerint igyekezett megfelelni anyai szerepének, a reakciói mindig is fejben dőltek el: mérlegelésen és nem beleérzésen alapultak.

Az érintések, melyeket Tamás élete első hónapjaiban kapott, csupán az ápolónők rutinmozdulatai voltak, és bizony gyakran fájdalmat okoztak. Mégis, legalább tudósították arról, hogy nincs a világban egyedül.

A világrajövetel körüli pozitív élmények bevésődését kisfia születésekor élte át Tamás, több mint huszonöt évvel azután, mint ahogyan kellett volna. Újszülött fiát még meztelenül, egy lepedőbe takarva a kezébe adták, és egy teljes órán át nála hagyták.
Az akkori érintések hatása máig meghatározó. Tamás és a kisfia észlelik egymás hangulatait, testi állapotait, érzelmi változásait.

És ki volt még jelen ebben a döntő, testi kötődést kiváltó élményben? Tamás felesége. Tamás nemcsak kisfiával simult össze a születés utáni imprintáló pillanatokban, hanem az asszonnyal is. Az anyával, aki a gyereket világra hozta. Vele tapasztalta meg azt, amit a saját születésekor, a saját anyjával nem állt módjában. Hogyan is hagyná el őt?

– Tamás, ki tud róla, hogy az élete első két hónapját inkubátorban töltötte?
– A mostani életemből senki.
– A felesége?
– Nem.
– A barátai?
– Ők sem.
– A szerelme?
– Nem. De elmondom neki.
– Én sem tudtam. Hány éve is ismerjük egymást?
– Nem jutott eszembe mondani. Nem gondoltam, hogy ez fontos lehet. Most hülyeségnek tűnik… Vajon miért?
– Talán annyira szerette volna, hogy ne legyen fontos. Talán félt szembesülni vele…

Gondolom, nincs szükséged magyarázatra az értelmezéshez. Esetleg még egyetlen apró tényre. Tamás – nagyjából egy órával azután, hogy elköszöntünk egymástól – sms-t küldött a lányról, akivel annyira hasonlónak érezte magát, és akivel úgy egymásra találtak az érintések világában, ahogy a feleségével sosem: „Az gáz, hogy Ő hét és fél hónapra született és öt hétig volt inkubátorban? Ugyanolyan bolondot választottam, mint én… Csók, Tamás”.

Az útravalóm számodra ma csupán egyetlen kérdés:

Tudatában vagy-e annak, hogyan indultál ebbe az életedbe, és miként befolyásol most ez az indulás?

–  Részletek a Hajbeszéd c. könyvből –

Elöljáróban:

A Hajbeszéd könyvvel jóval nagyobb célt tűztem mi, mint a haj kommunikációs és pszichológiai szerepéről összegyűjtött kutatási- és ismeretanyag átadását. Azt szeretném elérni, hogy akik a könyvet olvassák, élményt szerezve, saját tapasztalataik révén tanulják meg jól beszélni és érteni a Hajbeszéd nyelvét. A könyvből ezért itt csakis olyan részleteket idézek, amelyek élményt adnak, saját tapasztaláshoz segítenek hozzá.
Ha megcsinálod a feladatokat, olyan belátásokhoz jutsz, amik pontosan ehhez szükségesek.
Ha csupán olvasod a bejegyzéseket, remélem, jól szórakozol majd.

Ha legjobb szándékod ellenére még mindig halogatod a paróka üzletes kalandot, mégis szeretnél valamit átélni az élményből, amit egy teljesen új hajviselet hozna számodra, akkor most itt az alkalom. A fantáziád és én segítünk benne.

„…1.b. feladat

Képzeld el, milyen frizurát választanál a paróka kollekcióból, ha az volna a feladat, hogy „keress egy hajat, amilyen a sajátod sosem volt, és biztosan nem is lesz”.

Az instrukció elég nyitott, válogathatsz olyan hajak között, amik vonzók és előnyösek számodra, de – ha elég kíváncsi vagy vagány vagy – felölthetsz olyat is, amilyet nagyon nem szívesen hordanál, vagy ami kifejezetten idegen, távoli tőled.

Kérlek, a lehető legrészletesebben képzelj el egy olyan frizurát, ami megfelel az instrukciónak. Nézd meg gondolatban (és később írd is fel magadnak) mik a haj főbb paraméterei. Milyen a színe, az állaga, a tartása? Milyen a szálak hossza, vastagsága, sűrűsége? Milyen maga a frizura? Mekkora a tömege? Mit enged látni és mit takar el? Milyen mozdulatra hogyan viselkedik ez az elképzelt haj? Hol érnél hozzá a kezeddel és hogyan? Mit jelezne egy ilyen mozdulat? Milyen érzés volna? Kinek tetszene? Akinek nem tetszene, mit nem szeretne benne? Írd föl mindazt, ami erről a hajról az eszedbe jut, és csak azután olvass tovább!

Ha olyan parókát választottál a szalonban vagy a képzelet-játékban, ami előnyös, fokozza a vonzerődet és segíti a pozitív megítélésedet, úgy jártál el, ahogy legtöbbünk teszi, amikor először ilyen feladatot kap.
 

Ha belemenős voltál, és valami idétlen-furi hajat tettél a sajátodra, rontva a saját megjelenésedet, akkor már az első élményből extra nyereségekhez juthattál. A megoldásod merész és kifejezetten rendhagyó.

Miért?

A napi életünk során arra törekszünk, hogy a környezetünkben jó benyomást keltsünk, rokonszenves, vonzó, szerethető, tisztességes, megbízható, vagy egyéb pozitív jelzővel leírható embernek tartsanak bennünket.

Ennek jegyében a saját hajviseletünket illetően kifejezetten fontos számunkra, hogy hajunk a megjelenésünkhöz, mindennapi működésünkhöz lehető legtöbb pozitívumot adja hozzá.

Amikor olyan parókát választasz magadnak, ami nem áll jól, esetleg kifejezetten előnytelen számodra, s ebben figyelgeted, mi történik, hova mozdít, hogyan hat rád, az sokkal közelebb visz a saját hajad személyes előnyeinek és értékeinek felismeréséhez…”

Hamarosan az is kiderül, miért van így.

–  Részletek a Hajbeszéd c. könyvből –

Elöljáróban:

A Hajbeszéd könyvvel jóval nagyobb célt tűztem mi, mint a haj kommunikációs és pszichológiai szerepéről összegyűjtött kutatási- és ismeretanyag átadását. Azt szeretném elérni, hogy akik a könyvet olvassák, élményt szerezve, saját tapasztalataik révén tanulják meg jól beszélni és érteni a Hajbeszéd nyelvét. A könyvből ezért itt csakis olyan részleteket idézek, amelyek élményt adnak, saját tapasztaláshoz segítenek hozzá.
Ha megcsinálod a feladatokat, olyan belátásokhoz jutsz, amik pontosan ehhez szükségesek.
Ha csupán olvasod a bejegyzéseket, remélem, jól szórakozol majd. 

„…A legjobb, ha a gyakorlatokhoz találsz egy nyitott és belevaló partnert, de egyedül is könnyedén végrehajthatod őket és megfigyelheted a hatásukra bekövetkező változásokat, történéseket.

Az a tudat, hogy az élmény nem rólad szól, de veled történik és téged gazdagít, az az érzés, hogy kockázat nélkül belebújhatsz egy másik, sajátodtól gyökeresen eltérő szerepbe, de bármelyik percben le is vetheted, visszaöltve a megszokott, kipróbált-bevált önmagadat, ez az, ami segít elrugaszkodni a szokásostól, a hétköznapitól, ez az, ami lendületbe hoz, felszabadít és így a személyiségnek is új perspektívákat ad. Kockázat nélküli megélés. Vagy legalábbis minimális kockázatú. Ami tetszik, megtarthatod, ami nem, elengeded. Ezzel a hozzáállással fogj az első feladathoz. 

1.a. feladat

Keress egy számodra elérhető távolságban levő paróka üzletet, és telefonon érdeklődd meg, melyik az a fél óra, amikor legkisebb a forgalmuk, s legnagyobb eséllyel lesz idejük foglalkozni veled. A megbeszélt időben menj az üzletbe, s kérd meg az eladót, segítsen egy olyan frizurát találni, ami a lehető legtöbb paraméterében eltér a jelenlegi hajadtól. Mondd el neki, hogy szerepjátékra készülsz a barátaiddal, s szeretnéd a nehezen felismerhetővé alakítani a külsődet. Amikor előkerült már néhány szóba jöhető paróka, kérj tanácsot a figura sminkjét, öltözködését, viselkedését, stílusát illetően is. Próbálgass a különféle parókákban mozdulatokat, keress a hajakhoz illő hanghordozást, pillantást, gesztusokat. Ha találsz olyan parókát, amiről úgy érzed, igazi kihívás számodra, kérd meg az eladót, hogy letét ellenében egy-két napra vagy egy hétvégére elhozhasd az üzletből. Otthon kereshetsz hozzá illő ruhákat, megszellőztetheted a városban sétálva, megfigyelve miként bánnak az új külsőddel az emberek, sőt, akár megviccelheted vele a barátaidat, családtagjaidat.

Megfigyelési szempontok a paróka-kalandhoz: 

– Milyen változásokat hoz a testtartásodban, mozdulataidban az új frizura viselése?

– Hogyan változtatta meg a viselkedésedet, emberekkel való kapcsolatteremtésedet?

– Miben változott az emberek feléd irányuló attitűdje, kommunikációja, milyennek érzed az új figura megítélését?

– Hogyan reagáltak rád idegenek, és hogyan az ismerőseid?

– Milyen új érzés, gondolat jelent benned meg az új frizurát viselve?

– Mi az, amiben a kipróbált szerep eltér a saját viselkedésedtől?

– Mik azok a tulajdonságok, amik mások benned és a parókás frizurádban? 

Ha netán azon izgulnál, hogy az emberek majd látni fogják, paróka van rajtad (volt ilyen tanítványom), azzal tudlak nyugtatni: az élményt azzal is tökéletesen megszerzed, hogy azt figyeled, miként hat rád és a környezeted tagjaira az a tény, hogy parókában jársz-kelsz, tevékenykedsz.

Ha a közeljövőben nehezen jutnál paróka üzletbe, de mégis szeretnél valamit átélni a fentiekből, akkor a fantáziád segítségére lesz szükséged…”