TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

A Vágó-szakállas reggel-este kihozza egy körre a kutyáit. Van, hogy lassabban haladnak, van, hogy sietnek.

A Vágó-szakállas láthatóan gyönyörködik a füves repülőtér távlatában, a naplementében, a felhőkben.

Kedvesen integet még Mangónak is, pedig az elég alattomos.

A Vágó-szakállas akkor sem gyorsít, ha a pitbull rohan felé, vagy ha nordic walkerek rázzák felé botjukat.

Vágó-szakállas kicsit elkényezteti a kutyáit.

Mindkettő elöl ül a terepjáróban, a kicsi ülésmagasítón.
Láthatóan gyönyörködik a füves repülőtér távlatában, a naplementében, a felhőkben.

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett

(élményforrás interjú)

A pszichológusok általában törekszenek arra, hogy rendelőjüket minél kellemesebbé tegyék. Azért van erre szükség, mert akik hozzájuk fordulnak, könnyebben megnyílnak a meghitt környezetben. Zelka, hogy van az, hogy számotokra egyszerűen az otthon a rendelő?

– Valamilyen szinten mindenki ért a pszichológiához, akárcsak a futballhoz és a világpolitikához. Minél ridegebb a környezet, annál inkább sémákba merevednek azok, akik hozzánk fordulnak. Ezért inkább úgy fogadjuk a vendégeinket, mintha egy jó barát érkezne az otthonunkba. Ha éppen ebédidő van, asztalhoz invitáljuk vendégeinket, ha derűs az ég, süt a nap, megkérjük, tartsanak velünk egy sétára, de megesik, hogy épp a kertben hűsölünk. Persze a csukott szobaajtó mögött teázgatva is tudunk jókat beszélgetni, eredményesen dolgozni.

– A kliensek – vagy ahogy te mondtad: vendégek – jöhetnek családostul is?

– Ha a problémájuk úgy kívánja, kifejezetten kérjük ezt. A párkapcsolati problémákkal vagy horkolással küzdők élethelyzetét legjobban úgy tudjuk feltárni, ha társukkal jönnek. Az, gondolom egészen természetes, hogy a családi, nevelési nehézségek megoldásához lehetőség szerint minden érintettet várunk és így van ez táplálkozási, emésztőrendszeri problémákkal küzdő családoknál is.

– A gyerekek hogyan reagálják le, hogy pszichológushoz, terápiára kell jönniük?

– A gyermekkel érkezőket arra szoktuk kérni, mondják azt: „megyünk nyuszit simogatni” vagy „nézünk kiscsibéket” vagy „etetünk halacskákat” vagy „kipróbáljuk milyen ügyesen tudsz az egérkéknek almát szeletelni” vagy „megnézzük hogyan hozza vissza neked a labdát a kutya”, s a többiről hallgassanak. A gyerekek így elkerülik, hogy rossz hírbe kerüljenek az óvodásban, iskolában vagy baráti körben. Mi úgy tudunk nekik legjobban segíteni, ha ők maguk nem is tudják, pontosan hol jártak. Ehhez kiváló fedőtörténet az Élményforrás Ház.

– Nem borítják fel a családi békéteket a betegek?

– Éppen olyan egészséges emberekkel, családokkal foglalkozunk, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Sőt, annyiban kivételesek ezek a felnőttek, amennyiben idejében felismerik, hogy célszerű hozzánk fordulni. Miklóssal nagyon élvezzük, amikor együtt keressük a megoldásokat. Gyerekeink beszűrődő hangjai pedig olyan derűs alaphangulatot adnak, amelyben könnyű megtalálni a saját erőforrásokat.

–­ Mit értesz  saját erőforrásokon?

– Módszerünk lényege, hogy probléma megoldása ott rejlik mindenkiben, csak meg kell találja, ki kell csalogassa. Mi úgy segítünk, akár a bába. Megkeressük mi mindenben jó az a személy, pár vagy család, aki hozzánk fordul, azután ezekről a sikeres területekről kiindulva fordulunk a probléma felé. Az épre, a jó működésre építünk, ezt segítünk gyarapodásnak indítani, hogy a kívánatos kiszoríthassa mindazt, amitől szeretnénk megszabadulni.

– Baráti kapcsolatok is kialakulnak?

– Általában elég négy találkozás. Mivel pedig azok, akik elégedetten távoznak, úgy érzik, maguknak köszönhetik a megoldást, könnyen elengednek bennünket. Ez így is igaz, és így is van rendjén.

A rendelésről további részletek: www.pszichologusok.hu 

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Bátor sok nyikorgás, sivalkodás, nyavalygás és ugatás után végül a teraszon töltötte az éjszakát.

Na jó, volt némi huzakodás. Úgy tizenegyig kint ültem vele a teraszon, ott olvasgattam a hálószoba helyett. De akkor a „ki ki tanít?” kérdést alaposan végiggondolva végül azt a választ találtam megfelelőnek, hogy „mi tanítjuk őt”.  Legalábbis elsősorban.

Önerősítésül még megnéztem az oltási könyvét. Egyetlen sor lehet belőle világosan elolvasni:

Születési idő: 2011. 06.23.

Szóval így állunk!

Bátor már jóval több, mint nyolc hónapja kinti kutya! Mert hogy Pátyon az udvaron lakott, azt a tenyésztői világosan megmondták.

Hogyan is hagynánk ezután meggyőzni magunkat, hogy nálunk viszont feltétlenül bent kell aludnia?

Azért a nagy szakmai hitem mellett némi lelkifurdalás is bujkált bennem, amikor végül nyugovóra tértem.

Végül is kiskutya.

Végül is csak most került távol a családjától.

És olyan bájosan szusszanva kezd neki az alvásnak a lábam mellett abban a percben, ahogy leülök! És olyan fürgén pattan fel, hogy velem jöjjön, amint felemelem a fenekem.

Végül is azzal győztem meg magam, amivel Lilit is nyugtattam este: ott van neki a mi nyugodt és türelmes Galibánk, Bátor biztonságban van vele.

No ez épp annyira volt elég, hogy becsukjam a hátsó ajtót és gyorsan felspurizzak az emeletre. Ha nem hallom, hogy nyüszög, könnyebben bent maradok, s úgy tényleg nem erősítem meg benne azt, hogy érdemes neki sírdogálni az ajtó előtt. Minél következetesebb vagyok, annál hamarabb tanul, annál jobb lesz mindenkinek.

Ez így racionális. Sőt, szakmai.

De hogy az érzelmekről is szóljak: ébredéskor Bátor volt az első gondolatom.

És nagyon-nagyon jól esett a reggeli örömködése, amikor fél hét tájban kinyitottam a hátsó ajtót. Szinte táncra perdült. Muszáj volt percekig dögönyözni, simogatni és a kopasz kis pociját csikizni.

A kutya-lélekben az ilyen örömre való képesség az egyik legkedvesebb dolog számomra. Anélkül, hogy „miért nem jöttél korábban?” pillantásokkal  sértődne, duzzogna, morogna, a kutya egyszerűen a jelen pillanatba hemperedve örül a társaságnak és élvezi a kapott figyelmet.

Ettől aztán éppen ilyen szivárványos, szökdécselni való jókedvem támad, mint amilyenbe Péter öltöztetett!  

Köszi, Péter!

UI: Az még fontos, hogy Bátornak ebből az összeállításból a szőrös táska a kedvence:-)

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Az elsős évnyitóról biciklizünk hazafelé. Lili elöl gurul a lejtőn, én kissé lemaradva óvatoskodom. Barátnője mögöttem, bőszen kapaszkodik a derekamba és nyújtja a lábát, ahogy csak bírja.

Már azt gondoltam, túl vagyunk a gyereküléses időszakon, mindenki tekeri a maga kétkerekűjét. És tényleg.

Épségben hazaérkezünk.

– Első osztályú iskolások vagyunk! – újságolják örvendezve a lányok Ottinak, majd a következő ünneplésbe vetik magukat. Megérkezett hozzánk Bátor, a nyolchetes kiskutya.

Galiba megszaglássza, azután visszamegy az asztal alá hűsölni,onnan figyeli a fejleményeket.

Bátor a teraszon viseli a simogatásokat, időnként hanyatt fordul, csupasz pocakját is odakínálja a kislánykezeknek.

Az udvarra vezető lépcső tetején megáll, türelmesen várja a segítséget.

Leteszem a járdára, jön velünk egy kört új otthonában, aztán felügyeskedik utánunk a lépcsőn.

Újabb simogatások, pocicsiki. Már alig látszik szomorúnak.

Mikor megint lemegyek a lépcsőn, vidám farok-csóválással utánam szökdécsel.

Szóval tudja ő ezt, csak érdeklik a keretek.

Azt hiszem, jó lesz így. Van ünnepelni valónk bőven.

Első osztályú iskolások, első osztályú Bátor kiskutya.

A mai naphoz Lili öltöztetett.

Úgy látom, Bátornak tetszik az összeállítás.

Megfelelő a méltó fogadásához.