ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Az Özvegyemberrel csak néhanapján találkozom. A szokásosnál nehezebb és fájóbb tapasztalatok ezek. Mélyre nyúlnak. Előhoznak elfeledett élményeket, kinyitnak lezártnak hitt emlékeket. Lénye, jelenléte a múlttal való szembesülést adja. A visszanézésnél jobban szeretem a jelen és a jövő felé fordulást, de néha, amikor a dolgok – valami titokzatos módon – nehezen mennek, szükség van rá. Meg kell mozgatni egy-egy gyökeret, és megkeresni, hová kapaszkodik a vége…

Akkor tarts velem ezen az úton, ha úgy érzed, valami visszafog, valami akadályoz, valami gátol, s hiába teszel erőfeszítéseket, azok nem hozzák az elvárható eredményt.

Hunyd le a szemed. Öt hosszú be- és kilégzés után indulj el megkeresni az elmédben azt a temetőt, amit gyerekkorodban láttál. Belégzés, kilégzés. Be, ki.

Talán játszottál ott, talán virágot szedtél a barátaiddal, esetleg kamaszként ijesztgettétek egymást.

Belégzés, kilégzés.

Bárhogy volt, nekünk most megfelel, mert az a temető, ami lassan felbukkan az emlékeidből és kirajzolódik a szemed előtt, titokzatos, egyszerre vonzó és taszító.

Belégzés, kilégzés.

Már ott vagy.

Nappal van, hűvös idő. Tél vége     vagy nagyon késő ősz. Vegyél fel egy jó puha kabátot, ami megvéd a hidegtől. Burkolózz bele, dugd mélyen a zsebébe a kezed.

Így most már jó. Érzed az arcodon a levegő csípősségét, de a kabát melegít.

Indulj el, és keresd meg az Özvegyembert. Valahol balra, hátul fogod meglátni, ahogy csendesen álldogál, kezét egy fa törzsének támasztva.

Némán nézi, amint odalépsz hozzá. Ez így van jól. Ő nagyon ritkán beszél. Neked is jó, ha szótlan marad, mert pontosan így mondja a legtöbbet. Persze figyelni kell rá nagyon. A szeme villanása, az arca rezdülései, a teste finom mozdulatai árulják el, amit gondol.

Te is csendben maradhatsz, ha úgy akarod. Ő hall téged mindenképpen. Elmondhatod halk szavakkal, de csupán a gondolataiddal is, mi a gondod, miért jöttél, mi az a kérdés, amire választ keresel. Hamar megérti miről van szó, és megmutatja neked az utat.

Elengedi a fa törzsét, és lassú léptekkel elindul. Tarts vele.

Egy olyan helyre vezet a temetőben, amelyben ott rejlik a válasz a kérdésedre.

Figyeld merre haladtok, mi mellett mentek el, és hol állapodtok meg végül.

Nézd az arcát, és kövesd a tekintetét.

Amit látsz – legyen az akár egy tárgy, akár egy növény, akár egy fénykép vagy felirat – abban ott van a válasz a kérdésedre.

Nézd, amit ő, és hagyd, hogy feljöjjenek az emlékeid. Képek, arcok, szavak, érzések.

Volt a múltadban valaki vagy valami, aminek köze van a mostani nehézségeidhez. Ezt mutatja meg neked az Özvegyember.

Nézd a tárgyat, és engedd, hogy jöjjenek a képek. Talán nehéz lesz, de amíg keresel, ő ott marad melletted.

Ha meglelted a választ, ő jóváhagyólag rád néz, majd hátat fordít és elindul. Nem várja meg, hogy összeálljon neked a kép, csak azt, hogy megfogd a fonalat. Engedd menni. Ő teljesítette a feladatát.

Te még maradhatsz és felfejtheted milyen múltbéli akadály gátol, vagy visszajöhetsz és az álommunkádra bízhatod a többit.

Mielőtt indulnál, küldj egy gondolatbéli köszönömöt az Özvegyember felé, aztán gondolatban is hunyd le a szemed és lélegezz ötöt nyugodtan, mélyen.

Belégzés, kilégzés. Be, ki. Be, ki. Be, ki. Be, ki.

Visszajöttél, kinyithatod a szemed.

Az elkövetkező napokban sokszor eszedbe jut majd a múltad egy időszaka, vagy egy személy, aki egykor lényeges volt. Talán visszautazol egy régi helyszínre, vagy beszélsz valakivel, aki emlékszik azokra az időkre. Ebben már nagy a szabadságod. Haladj úgy, ahogy a legjobb neked.

Most már meg fogod találni, ami a múltból visszafog, és el tudod tőle oldozni magad. Már tudod miről van szó, innentől ismét te vagy a főnök a saját életedben.

Legyen további szép utad!

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Nap mind nap dolgozom azzal, hogy egy párkapcsolatban mit jelent, mit hoz és mit vihet a féltékenység, ezért szeretnék ma elvonatkoztatni ettől. Egy másik oldalt mutatok meg neked, olyan tapasztalatot, amire magam is rácsodálkoztam, és amit azóta örömmel és eredményesen használok.

Egy egyetemi csoporttársammal záróvizsga után közös munkahelyre kerültünk, és nemcsak hivatalosan, de magánemberként is tartottuk a kapcsolatot. Mindkettőnknek lett felnőtt egzisztenciája, mindketten együtt éltünk a szeretett férfivel.

Jó sorsunknak köszönhetően Miklós és én saját kis otthonunkban, ők akkor még bérelt lakásban. Mikor ez a lány a társával látogatóba jött hozzánk, minden egyes alkalommal órákat késtek, majd nagy szégyenkezve azzal a magyarázattal állítottak be: „Bocsánat, itt voltunk ám időben, csak veszekedtünk az autóban.” 

A régi Skodájukban, amivel többnyire a mi régi Renault-nk mellett parkoltak. Maguk sem értették mi történik velük, mert különben jól megvoltak, derűben, szeretetben éltek, de a hozzánk készülés folyton kihozta a lányból a legrosszabbat, és elkezdte szekálni a fiút. 

Néhány alkalom elég volt, hogy Miklóssal megfejtsük veszekedéseik okát. Mivel hasonló volt az életpályánk, a jövedelmi viszonyaink, ráadásul még a munkánk is, önkéntelenül összehasonlították velünk magukat, mint párt. És ugyan csak apró különbségeket találtak, de ezekből az összehasonlításokból – tudtunkon kívül – rendre mi kerültünk ki nyertesen, ők pedig alulmaradtak. Ez indította be a lányban a féltékenységet, és azért esett neki a fiúnak, mert tőle várta a helyzet megoldását, hogy tegyen végre valamit a jobb autóért, a saját lakásért, sőt, a baba-projektért – amiben még volt esélyük elénk kerülni. A lány elégedetlensége viszont bemozgatta a fiú védelmi vonalait: elkezdett ellenállni, vitatkozni, racionálisan érvelni. Így aztán tényleg órákba került, amíg legyűrték a „zöld szemű szörnyet”, és a parkolóból feljutottak hozzánk a negyedik emeletre.

A történet ennyi volt. A hozzá kapcsolódó élményhez, amit szeretnék ma megosztani veled, két sétára hívlak. Jöhetsz egyedül, de a pároddal is – ahogy inkább szíved szerint való.

Elsőként azt próbáld ki, hogy egy kertes házas környék utcáin sétálsz egy órát. Figyeld meg, milyen gondolataid támadnak (esetleg miről beszélgettek)?

Ahogy mozgás közben a tekinteted kapaszkodót keres, minduntalan egy-egy másik család életének tárgyaiba ütközik. Parkoló autóba, kerítésbe, ház homlokzatba. Sokféle családi lét sokféle élettere kerül eléd. Ez önkéntelenül előhozza belőled az összevetést, a mérlegelést: „Hol tartok én ehhez képest? Melyik dologra nem vágyom? Mi az, amit én is szeretnék? Hogyan lehetne nekem is ilyenem?” 
Mélyen belénk huzalozott reakció a társas összehasonlítás, és bizony nehezen járunk úgy teljes hatvan percen keresztül, hogy ne találnánk közben új elérendő célt, ne ébredne bennünk friss vágy valami iránt.

De vedd észre: ezek a vágyak nem belőled, hanem a külső körülményekből fakadnak. Könnyen kerül így eléd olyan cél, amit magad sosem tűztél volna ki. És mégis ott van, és onnantól befolyásolni, mozgatni, irányítani kezd…

A második órára egy erdei sétára hívlak. Bokrok és fák közötti ösvényen, patakmeder völgyében vagy hegy gerincén vezessen az utad. Figyeld meg: szemed ismét kapaszkodót keres, a lábad elől a távolba szalad tekinteted, majd megpihen egy fa mintázatán, egy bokor levelein vagy egy kis színes virágon.

Vajon mennyiben másak most a gondolataid? Hogyan hat vissza a látvány arra, ami a fejedben jár, amiről az útitársaddal beszélsz?

A természeti környezet, a növények mintázata nem értelmezhető követendő modellként vagy elvetni való példaként. A gondolatatok, melyek itt támadnak, a vágyak, melyek itt ébrednek benned, valóban a tieid. Igaziak. Belülről jövők.

Talán tényleges séta nélkül is el tudod képzelni mindezt, most mégis arra biztatlak, tapasztald meg ezt a két élményt. Ha rászánsz két órát az életedből, azontúl a tested legapróbb porcikájában is tudni fogod: a jövődről gondolkodni, az életedet tervezni, a kapcsolatodat átgondolni az utóbbi módon és helyen szabad. Mert akkor jutsz el az igazi vágyakhoz, melyeket valóban érdemes követned.

Jó utat, szép kirándulást kívánok! Az ünnepi hétvégén talán lesz is rá időd:-))

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Tartós kapcsolatainkban – legyen szó akár szerelmi viszonyról, családi kötelékről vagy baráti kapcsolatról – pillanatnyi cselekvéseinket legritkább esetben határozza meg csupán a jelenlegi helyzet és eseménysor. Viselkedésünk aligha érthető és magyarázható pusztán az aktuális szituáció ismeretében. Jelenbéli reakcióink a múltban gyökereznek: a másik emberhez fűződő élményeink, tapasztalataink, érzelmeink talaján,  közös történetünkbe mélyedve.

A kutya hűsége a gyakorlatban nem sokban különbözik az emberétől, bár létezik városi legenda olyan jószágról, aki a szeretett ember sírjánál maradt.

Mikor akaratunkon kívül elveszítünk valaki fontosat, érzelmileg még sokáig vele maradunk. Kötődünk hozzá akkor is, ha életünk hétköznapjainkban már nincs aktívan jelen. A kapcsolat megszűnése nem szünteti meg a kapcsolódást.

De vajon képes így hatni egy meglévő kapcsolat is? Vagy ami aktív, könnyebben bontja önmagát?

A gazdáját szerető, benne bízó kutyára kevés befolyással van, ha a gazda elkezdi elhanyagolni, figyelmen kívül hagyni, esetleg bántani. A kutya hihetetlenül sokáig hűséges marad, ha egyszer már elköteleződött.

Nálad hogyan van ez? A múltban mélyen kapaszkodó gyökerek meddig tudják tartani a kapcsolataidat, ha a jelen azt már nem indokolja?

Képzeld el, amint simogatod ezt a kutyát! Nyugodtan hever a zöld fűben, de a lélegzése ritmusa kivehető a háta fel-le mozgásából. A szőre selymesen puha, fényes. Jó hozzáérni.

Ahogy végigsimítod a kezeddel, érzed a teste melegét.

Ki jut eszedbe a mozdulat közben, akihez kutyahűséggel ragaszkodsz?

Miben gyökerezik ez a kötődésed? Hogyan alapozódott a múltban a kapcsolatotok?

Képzeld el, amint a jelenből egy-egy szál indaként a múltad felé halad. Milyen élményekbe kapaszkodnak ezek a szálak? Milyen történésekhez, eseményekhez rögzítve tartják a jelent?

Tényleg: mi is a helyzet ezzel a kapcsolattal most? Tudod még jobbá tenni? Képes vagy gazdagítani? Van jelenbéli okod is a kapcsolatban lenni? 

Milyen képed van a jövőtökről? Szeretnél-e valamit változtatni? Kívánsz-e valamit változatlanul tartani? 

Vajon a másik fél, akihez kötődsz, hogyan érzi magát, mire számít, milyen elvárásai vannak?

Talán igent mondasz és ő is: Adjatok egymásnak sok örömet!

Talán a nem mellett teszed le a voksot, és valami változni fog: Tégy olyan lépéseket, melyek mindkettőtök önérzetét engedik megőrizni!

Bárhogy legyen is, tudd:

Módodban áll döntést hozni, és képes vagy a döntésednek megfelelően cselekedni.

Ehhez kívánok ma sok erőt és bölcsességet!

Nálunk a vasárnap a viráglocsolásé, a növények gondozásáé és a kapcsolatápolásáé. Vasárnap külön figyelmet szentelünk azoknak a dolgoknak, melyek egész héten megszépítik a napjainkat. Hogy ennek mi köze egy fátylas nőalakhoz, aki bőségszaruból pénzt hint és vörös rózsákat szór? Mindjárt meglátod!

A magyar panaszkodós nemzet. Gyakran akkor is siránkoznak emberek, amikor örvendezniük lehetne. „Jaj, nem is tudod milyen nagy gondban vagyok, teljesen ellepték a hangyák a teraszt” – mondja frissen épült hűvösvölgyi házáról egy fiatalasszony. „Annyira hideg van Hamburgban, el sem tudom képzelni, hogy fogom kibírni ott egy évig”– panaszkodik az egyetemista, aki egy éves ösztöndíjat kapott. „Szörnyű lassú itt az ügyintézés, hogyan fogok így odaérni a következő tárgyalásomra?” – méltatlankodik az üzletember Audi kabriója átvételekor az autószalonban. És valóban: mindhármuk arcán látszik az elkeseredettség, a kétségbeesés, a zaklatott nyugtalanság.

Azért akadnak ellenpéldák, még ha kicsit keresgélni kell is őket. „Olyan szerencsés vagyok a férjemmel, rengeteget dolgozik, mégis mindig megpróbál hazaérni fürdetésre” – mondja egy nyolc hónapos kisfiú anyukája. „Hál’ Istennek, egészségesek vagyunk mindannyian, és a menyem is igyekszik beleszokni a családba” – mosolyog régi ismerősére a buszon egy szatmári néni. „Annyira jó, hogy végül az összes fontos vizsgám sikerült!” – örvendezik a főiskolás, akit két vizsgáztató is visszahívott javítani.
Ők tényleg úgy érzik: dolgaik jól haladnak, életük megfelelő irányba alakul, szerencsés emberek.

Mondd, te hány olyan dolgot tudsz felsorolni egy hétre visszamenőleg, melyben észrevetted a saját szerencsédet? Most vasárnap van, elég hétfőig visszamenned gondolatban. Mik voltak ezek?

És ha úgy igazán, alaposan belegondolsz, vajon találsz-e legalább még egyszer annyi eseményt, helyzetet, kapcsolatot, körülményt, amely távolabbról nézve, nagyobb perspektívában szemlélve szintén szerencsésnek mutat? Nézd meg ezeket is gondolatban.

Talán mesterkéltnek tűnik elsőre, de ha sorra észreveszed az apró kis örömöket, sok helyzetben meglátod a szerencsés körülményeket, észleled és közvetíted a jó történéseket, akkor a derűd és a nyitottságod további pozitívumokat is bevonz az életedbe. Van abban jó, ha süt a Nap, de abban is, ha esik az eső. Aki észreveszi, tud neki örülni. Aki nem látja, nem éli át a jót.

Egy öreg barátnőm anyagilag nagyon nehéz körülmények között él, és krónikus betegsége is évek óta kínozza. Az elmúlt két évben elvesztette a férjét és idős édesanyját, felnőtt lánya pedig a munkája miatt tőle távoli városba költözött. Ez az asszony mégis mindig mosolyogva és derűs pillantással üdvözli azokat, akikkel találkozik. Mikor megkérdeztem tőle, hogyan is van ez, azt felelte: „Tudod, lányom, a síró embert senki sem szereti.”

Ezt én úgy fordítanám át neked:

„Jusson eszedbe, hogy az emberek és a Szerencse egyaránt a mosolygó embert szeretik.”

Mosolyogj minél többet, és a Szerencse gyakori vendég lesz nálad

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Bár a nyitott tenyérben érméket látsz a mélység felett, azt javaslom, hagyjuk ma azt, mennyi van a bankszámládon, felejtsük el egy kicsit a jövedelmi viszonyaidat és a vagyonodat. Lényegesek ezek, de a jelentőségük úgyis nap mint nap ott van a tudatodban: irányítja a cselekedeteidet, hatással van a gondolataidra, sőt, nagy eséllyel az érzelmeidet is befolyásolja.

Vannak neked olyan értékeid is, melyeket ritkábban veszel a kezedbe, kevesebbet gondolsz rájuk – annak ellenére, hogy fontosabbak számodra, mint az anyagiak. Igen, arra hívlak ma, hogy az erényeidről, érdemeidről, életed becses dolgairól gondolkodj.

Ahogy a fény értékére akkor csodálkozunk rá, amikor hirtelen sötétben találjuk magunkat, úgy az életünk becses dolgait is gyakran akkor vesszük észre, amikor valami változik velük kapcsolatban.

Ezért arra kérlek, menjünk vissza gondolatban az öt évvel ezelőtti önmagadhoz. Segíthet, ha tovább olvasod a szöveget, vagy az is, ha elindítod a fájl lejátszását és egyszerűen becsukod a szemed.

(A space billentyű lenyomásával bármikor megállíthatod/újraindíthatod a szöveget.)

Vegyél néhány mély lélegzetet. Be, ki, be, ki, be, ki…
Indulj vissza gondolatban ahhoz az önmagadhoz, aki öt évvel ezelőtt voltál. Talán az segít képbe kerülni, ha visszaemlékszel, hol éltél akkor, milyen volt a szoba, ahol reggelente ébredtél. De az is jó, ha felidézed, hol volt akkoriban a munkahelyed, milyen hangok, fények, színek vettek ott körül nap mint nap.

Ha megvan az öt évvel ezelőtti önmagad, keress egy olyan helyzetet az emlékeid között, melyben egy számodra fontos érték – amit te őrizni, óvni akartál – megkérdőjeleződött.

Kik voltak a helyzet szereplői? Mi volt a szituáció? Hogyan érezted magad benne?
Ha a legkifejezőbb képet akarnád megtalálni erről a helyzetről, mi volna az?

Engedd, hogy jöjjenek és menjenek tudatodban az emlékek, és hagyd, hogy az az egy, a leginkább jellemző, kirajzolódjon. Hirtelen, szinte villanásszerűen, vagy lassan, fokozatosan.

Milyenek a kép színei? Milyenek benne a fények? Nézd meg a környezetet, a szereplőket, ismerd fel az arcukon, testtartásukon az érzelmi állapotukat.
Figyelj a hangokra is! Ki szólal meg? Mit mond? Milyen hatást kelt ez?

Ha alaposan körülnéztél, itt az ideje, hogy az akkori magadra figyelj.

Előbb csak arra, milyen a hajad, az öltözéked, a lábbelid? Aztán lassan befelé is: a testtartásodra, az izmaid tónusára, a hőérzetedre.
Végül – a testi emlékek felidézése után – figyelj az öt évvel ezelőtti önmagad érzéseire, gondolataira, vágyaira. Milyen szándék van benned? Mit szeretnél? Mire mondasz igent? Vajon meg tudod-e majd valósítani, ami megfogalmazódik benned?

Amellett az értéked mellett, ami veszélybe került, keress még három másikat, melyek öt éve fontosak voltak neked.

Öt évvel ezelőtti erényeid, érdemeid, az akkori életed becses dolgai közül emelj ki három lényegeset. Ha megvan, gyere vissza a jelenbe, ide, ahol most vagy.

Rövid ideig – két-három nyugodt be- és kilégzés erejéig – tekints rá az egykor megkérdőjelezett értékre. Be, ki, be, ki, be, ki…

Mi a helyzet most? Hogyan jutottál el a jelenlegi helyzethez? Mire vagy belőle büszke? Mit tennél másként? Milyen lehetőségeid vannak a jövőre nézve?

S vajon miként vagy most a másik három érdemmel, erénnyel, becses dologgal? Fontosak még? Vagy a jelenben másik hármat választanál? Ha igen, melyek ezek? Hogy óvod őket, mit teszel – vagy nem teszel – annak érdekében, hogy megmaradjanak?

Mit gondolsz, öt év múlva hogyan viszonyulsz majd hozzájuk? Akarod még akkor is megtartani őket? Vagy szeretnél addigra valami más, jelentősebb értéket magadénak tudni? Ha igen, mi volna az?

Most gondolatban nézd meg az utat, ami az öt év múlva elképzelt jövődhöz vezet. Mennyit és mit látsz belőle? Vannak-e világos pontok? Hol, melyek? Látsz-e sötét foltokat? Melyik szakaszon? Kanyarok, emelkedők, lejtők?

Képzelj el egy igazi utat! Nézd meg milyen a talaja, mi szegélyezi, milyen ívet ír le?
Képzeld el azt is, milyen érzés haladni rajta. Milyen tempót választanál? Mennyire éreznéd közben jól magad? Ha kell, változtathatsz bármiben.
Alakítsd úgy az utad, hogy vonzó legyen számodra, örömöt jelentsen járnod rajta.

Amikor készen vagy, fogj egy tarisznyát, tedd bele a most fontos értékeket, nézz előre, a távolba – arrafelé, ahol öt év múlva tartani szeretnél – és gondolatban tegyél néhány lépést ezen az úton, amit elképzeltél.

Figyeld meg, milyen érzés! Tapogasd meg a tarisznyádat, barátkoztasd magad azzal, amire készülsz. Ha jó, ha rendben való, akár lassan el is indulhatsz.

Útravalóként annyit még: olyan utat alkoss magadnak, olyan környezetben és olyan tarisznyával a válladon, mely örömet, derűt, jó érzéseket, elégedettséget hoz számodra – így minden méternek örülhetsz, minden kilométerért hálát adhatsz majd.

***

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A tálalás egyik értelme bizonyára annak feledtetése, miből is készült az étel. A tálalás másik értelme bizonyára annak kihangsúlyozása, miből is készült az étel. A vendéglátó így mutathatja meg, hogy biztonsággal fogyaszthatnak nála.

Előbbire a hortobágyi húsos palacsinta a klasszikus példa, utóbbira a grillcsirkét választanám. A tálalásnak most az az értelme foglalkoztat, ami feledteti majd, hogy Gyöngyi tyúkunkból készült az étel.

Mondhatnánk, Gyöngyi tyúkunk van a fazékban, a tálban, a tányérban.  Egyelőre azonban azon vagyunk, hogyan tálaljuk Gyöngyi tyúkunk sorsát a gyerekeknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Gyöngyi tyúk macska lenne.

Kinek jut eszébe a mi kultúrkörünkben, hogy egy öreg, kövér, mihaszna macska tálalását tálalja?! Pedig hát Gyöngyi tyúknak ugyanaz a funkciója nálunk, mint a cicáknak: elfedni a gyerekek előtt, hol is járnak.

Gyöngyi tyúkot azért fogjuk feltálalni, mert lényegében különbözik a cicáktól és a kutyáktól.

Azért javasoljuk, hogy legyen a gyerekeknek saját cicájuk vagy kutyájuk, mert velük tanulják meg a feltétlen szeretetet és a gondoskodást.

Azért javasoljuk, hogy a gyerekeknek cicájuk vagy kutyájuk legyen, mert olyan szerencsés a végső életkoruk.

Amikor a gyerek már képes elfogadni egy cicát vagy kutyust, abban a korban van, hogy éppen vele együtt nő fel és kedvenc pusztulása hozza el a felnőttség élményét.

Ha valahol a tejfogak elvesztése idején kaphat a gyerek egy cicust, vagy kutyust, azzal olyan élményvilágot adunk ezzel neki, amely messze többet ér a fáradozásnál.

Persze könnyű azonnal elszúrni a dolgot olyan sugalmazásokkal, mint „Ha nem viszed le pisilni, irány a menhely!”  „Ezzel is csak én fogok kínlódni!”  „Na, kíváncsi vagyok, akkor is így oda leszel-e érte, amikor…”

A dolog éppen arról szól, ha elfogadjuk a cicust, elfogadjuk gyermekünket. Ha vele örülünk, ő is örül. Ha segítünk gondoskodni, megkapja a gondoskodás élményét. A cicussal több élmény adunk, mint amennyit mi magunk adni tudunk.

A képeken látható hat szépség valójában  Zsuzsa barátunk frissen született 6 kismacskája. Elvihetők egyben vagy darabonként, egy zsák búza és/vagy kukorica az áruk…

Gyöngyi tyúk sztrájkol. Egyetlen tojást sem láttunk tőle az utóbbi időben. Elhízott. Elkezdtük a sugalmazásokat: Gyöngyi tyúk már a húsát növeszti. Hamarosan kikelnek Saci csibéi, őket már meg kell védeni Gyöngyi rigolyáitól.

Gyöngyi tyúkot úgy fogjuk feltálalni, hogy bizonyítsuk vele, milyen jó élményvilágot választottunk. Van benne valami ős-természetes. Levest főzünk belőle, mint a régi öregek. Töltelékkel.

Ó, Gyöngyink!

Tegnap egy olyan házaspárral találkoztam, ahol a férj és feleség több, mint egy évtizede nem értek egymáshoz, és ettől nemcsak ők ketten szenvednek, hanem egyre inkább a gyerekeik is. Hogy bírták ki mégis, mi működtette az együttélésüket?

Belemerülhetnénk abba, te hogyan vagy az érintéssel, de ezt egy másik kép kapcsán szeretném majd megtenni, úgyhogy most egyszerűen csak hagylak róla egyedül gondolkodni – amennyiben ezt akarod.

De ha inkább velem tartanál, akkor másfajta irányba viszlek. Azt kérdezem tőled: Mi az a dolog az életedben, ami a múltadban is jelen volt, most is megvan, és szeretnéd, hogy a jövőben is veled legyen?

Ha van kedved, hunyd le a szemed és haladj a hangom után. Ha úgy esik jobban, akkor egyszerűen csak olvass tovább.

Mi az a dolog az életedben, ami a múltadban is jelen volt, most is megvan, és szeretnéd, hogy a jövőben is veled legyen?

A válasz keresésekor érdemes az emlékeid között kezdeni a kutatást. Csak engedd sorjázni a képeket, haladj képzeletben az életed fonalán, és próbáld illeszteni a felbukkanó emléknyomokat a jelen élményeivel és a jövőbeli vágyaiddal, álmaiddal.

Már régóta veled van, és szeretnéd, hogy ez így is maradjon. Mi ez valójában? Mi az életedben az állandóság megtestesítője? Talán egy érték, talán egy kapcsolat, talán egy szokás vagy viselkedésmód – valami olyan, amit szeretsz, amihez ragaszkodsz, ami hozzád fűződik.

Lélegezz lassan.

Ahogy újra és újra beszívod majd kiengeded a levegőt, hívj elő újabb és újabb képeket. Nyugodtan, de ritmusosan.

Lélegezz, vizsgáld meg, ami felbukkan, majd engedd el.

Aztán fogj újat a következő belégzéssel, és engedd el, ahogy kiengeded a levegőt.

Belégzés. Múlt. Kép. Kilégzés. Kép el.
Belégzés. Jelen. Kép. Kilégzés. Kép el.
Belégzés. Jövő. Kép. Kilégzés. Kép el.

Lélegezz be és ki, amíg csak kell.

Addig, míg végül megállapodsz egynél, amíg végül megáll a képek mozgása. Van időd megvárni, míg végül ugyanaz bukkan fel múltban, jelenben és jövőben…

Most megvan. Az origó. A tengely, ami körül mozogsz. A szál, amelyre felfűződik az életed. Ez nagyon te vagy.

Nézd meg, aztán finoman nyisd ki a szemed és nézz rá újra a képre.

Látni fogod benne az életed fix pontját. Eddig is ott volt, de most látod meg. Már tudod mi az. Tudod, mi a képed, és hogyan van rajta a lapon.

Amikor este lefekszel és behunyod a szemed, vetítsd ki magadnak, egy pillanatra nézd meg újra és adj hálát érte, hogy létezik.

Legyen mindig veled!

***