ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Az Özvegyemberrel csak néhanapján találkozom. A szokásosnál nehezebb és fájóbb tapasztalatok ezek. Mélyre nyúlnak. Előhoznak elfeledett élményeket, kinyitnak lezártnak hitt emlékeket. Lénye, jelenléte a múlttal való szembesülést adja. A visszanézésnél jobban szeretem a jelen és a jövő felé fordulást, de néha, amikor a dolgok – valami titokzatos módon – nehezen mennek, szükség van rá. Meg kell mozgatni egy-egy gyökeret, és megkeresni, hová kapaszkodik a vége…

Akkor tarts velem ezen az úton, ha úgy érzed, valami visszafog, valami akadályoz, valami gátol, s hiába teszel erőfeszítéseket, azok nem hozzák az elvárható eredményt.

Hunyd le a szemed. Öt hosszú be- és kilégzés után indulj el megkeresni az elmédben azt a temetőt, amit gyerekkorodban láttál. Belégzés, kilégzés. Be, ki.

Talán játszottál ott, talán virágot szedtél a barátaiddal, esetleg kamaszként ijesztgettétek egymást.

Belégzés, kilégzés.

Bárhogy volt, nekünk most megfelel, mert az a temető, ami lassan felbukkan az emlékeidből és kirajzolódik a szemed előtt, titokzatos, egyszerre vonzó és taszító.

Belégzés, kilégzés.

Már ott vagy.

Nappal van, hűvös idő. Tél vége     vagy nagyon késő ősz. Vegyél fel egy jó puha kabátot, ami megvéd a hidegtől. Burkolózz bele, dugd mélyen a zsebébe a kezed.

Így most már jó. Érzed az arcodon a levegő csípősségét, de a kabát melegít.

Indulj el, és keresd meg az Özvegyembert. Valahol balra, hátul fogod meglátni, ahogy csendesen álldogál, kezét egy fa törzsének támasztva.

Némán nézi, amint odalépsz hozzá. Ez így van jól. Ő nagyon ritkán beszél. Neked is jó, ha szótlan marad, mert pontosan így mondja a legtöbbet. Persze figyelni kell rá nagyon. A szeme villanása, az arca rezdülései, a teste finom mozdulatai árulják el, amit gondol.

Te is csendben maradhatsz, ha úgy akarod. Ő hall téged mindenképpen. Elmondhatod halk szavakkal, de csupán a gondolataiddal is, mi a gondod, miért jöttél, mi az a kérdés, amire választ keresel. Hamar megérti miről van szó, és megmutatja neked az utat.

Elengedi a fa törzsét, és lassú léptekkel elindul. Tarts vele.

Egy olyan helyre vezet a temetőben, amelyben ott rejlik a válasz a kérdésedre.

Figyeld merre haladtok, mi mellett mentek el, és hol állapodtok meg végül.

Nézd az arcát, és kövesd a tekintetét.

Amit látsz – legyen az akár egy tárgy, akár egy növény, akár egy fénykép vagy felirat – abban ott van a válasz a kérdésedre.

Nézd, amit ő, és hagyd, hogy feljöjjenek az emlékeid. Képek, arcok, szavak, érzések.

Volt a múltadban valaki vagy valami, aminek köze van a mostani nehézségeidhez. Ezt mutatja meg neked az Özvegyember.

Nézd a tárgyat, és engedd, hogy jöjjenek a képek. Talán nehéz lesz, de amíg keresel, ő ott marad melletted.

Ha meglelted a választ, ő jóváhagyólag rád néz, majd hátat fordít és elindul. Nem várja meg, hogy összeálljon neked a kép, csak azt, hogy megfogd a fonalat. Engedd menni. Ő teljesítette a feladatát.

Te még maradhatsz és felfejtheted milyen múltbéli akadály gátol, vagy visszajöhetsz és az álommunkádra bízhatod a többit.

Mielőtt indulnál, küldj egy gondolatbéli köszönömöt az Özvegyember felé, aztán gondolatban is hunyd le a szemed és lélegezz ötöt nyugodtan, mélyen.

Belégzés, kilégzés. Be, ki. Be, ki. Be, ki. Be, ki.

Visszajöttél, kinyithatod a szemed.

Az elkövetkező napokban sokszor eszedbe jut majd a múltad egy időszaka, vagy egy személy, aki egykor lényeges volt. Talán visszautazol egy régi helyszínre, vagy beszélsz valakivel, aki emlékszik azokra az időkre. Ebben már nagy a szabadságod. Haladj úgy, ahogy a legjobb neked.

Most már meg fogod találni, ami a múltból visszafog, és el tudod tőle oldozni magad. Már tudod miről van szó, innentől ismét te vagy a főnök a saját életedben.

Legyen további szép utad!

A repülőtéri sétákban az a legjobb, hogy ahányszor végigsétálunk a kifutópálya mentén, és ahányszor hazafelé fordulunk, mindig más és más élményt kapunk.

Azért írom, hogy kapunk, mert elvenni, elvárni, kikövetelni hiába is próbálnánk.

Az egyetlen, ami lehetséges: nyitottnak lenni a pillanatra, a jelen lenni az „itt és most”-ban, meglátni és szeretni éppen annak az órának éppen azt a csodáját, ami elénk tárul.

Van, amikor az erős napsütésben a felmagzott száradó füvek illata dominál, van, amikor a lemenő naptól megvilágított fátyolfelhők színei, van, amikor a réti rovarok röpte.

Ma a szellőt érzem.

Boldogan lobogok a Lili választotta ruhában.

Élvezem, ahogy a lebegő kelme finoman simogat, ahogy a hűs levegő körülöleli a nyakam, ahogy a karom bőrét csiklandozzák a selymes színek.

És hallgatom a szökdécselő gyerekek és kergetőző kutyák felém szálló hangjait.

Éppen olyan ez az élmény, mint a kacskaringózó-tekerő inda-mintáim.

Olyan ívek, olyan lendület, olyan színek.

Varázslatos élmény.

Időtlen és pillanatnyi.

Aprócska és tágas.

Mozdulatlanul is minden ízében vibrálóan él.

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Tartós kapcsolatainkban – legyen szó akár szerelmi viszonyról, családi kötelékről vagy baráti kapcsolatról – pillanatnyi cselekvéseinket legritkább esetben határozza meg csupán a jelenlegi helyzet és eseménysor. Viselkedésünk aligha érthető és magyarázható pusztán az aktuális szituáció ismeretében. Jelenbéli reakcióink a múltban gyökereznek: a másik emberhez fűződő élményeink, tapasztalataink, érzelmeink talaján,  közös történetünkbe mélyedve.

A kutya hűsége a gyakorlatban nem sokban különbözik az emberétől, bár létezik városi legenda olyan jószágról, aki a szeretett ember sírjánál maradt.

Mikor akaratunkon kívül elveszítünk valaki fontosat, érzelmileg még sokáig vele maradunk. Kötődünk hozzá akkor is, ha életünk hétköznapjainkban már nincs aktívan jelen. A kapcsolat megszűnése nem szünteti meg a kapcsolódást.

De vajon képes így hatni egy meglévő kapcsolat is? Vagy ami aktív, könnyebben bontja önmagát?

A gazdáját szerető, benne bízó kutyára kevés befolyással van, ha a gazda elkezdi elhanyagolni, figyelmen kívül hagyni, esetleg bántani. A kutya hihetetlenül sokáig hűséges marad, ha egyszer már elköteleződött.

Nálad hogyan van ez? A múltban mélyen kapaszkodó gyökerek meddig tudják tartani a kapcsolataidat, ha a jelen azt már nem indokolja?

Képzeld el, amint simogatod ezt a kutyát! Nyugodtan hever a zöld fűben, de a lélegzése ritmusa kivehető a háta fel-le mozgásából. A szőre selymesen puha, fényes. Jó hozzáérni.

Ahogy végigsimítod a kezeddel, érzed a teste melegét.

Ki jut eszedbe a mozdulat közben, akihez kutyahűséggel ragaszkodsz?

Miben gyökerezik ez a kötődésed? Hogyan alapozódott a múltban a kapcsolatotok?

Képzeld el, amint a jelenből egy-egy szál indaként a múltad felé halad. Milyen élményekbe kapaszkodnak ezek a szálak? Milyen történésekhez, eseményekhez rögzítve tartják a jelent?

Tényleg: mi is a helyzet ezzel a kapcsolattal most? Tudod még jobbá tenni? Képes vagy gazdagítani? Van jelenbéli okod is a kapcsolatban lenni? 

Milyen képed van a jövőtökről? Szeretnél-e valamit változtatni? Kívánsz-e valamit változatlanul tartani? 

Vajon a másik fél, akihez kötődsz, hogyan érzi magát, mire számít, milyen elvárásai vannak?

Talán igent mondasz és ő is: Adjatok egymásnak sok örömet!

Talán a nem mellett teszed le a voksot, és valami változni fog: Tégy olyan lépéseket, melyek mindkettőtök önérzetét engedik megőrizni!

Bárhogy legyen is, tudd:

Módodban áll döntést hozni, és képes vagy a döntésednek megfelelően cselekedni.

Ehhez kívánok ma sok erőt és bölcsességet!

Csilla: Köszi, én is őt.

Laci: Én is!

Kriszta: Reggel mondta a taxiban.

Csilla: De jó, hová mentetek?

Kriszta: Dolgozni. Fél órával korábban kelek, hogy vele taxizhassak. Öt perccel előbb lemegyek a pékségbe. Mire leér, várjuk. A taxi meg én. Ott majszoljuk a péksüteményt a hátsó ülésen. Stikában.

Csilla: Sokat dolgozik?

Laci: Nálad többet aligha…

Csilla: Miért, hol dolgozom én sokat?

Laci: Tegnap mondtad, 72 órát húztál le egyben.

Csilla: De nem egy helyen.

Kriszta: Tudod, hétvégén versenyeken ügyel. Csíptél ki magadnak valami nyurga pasit?

Csilla: Jaj, azok még kölykök. A menedzsereik jók lennének, de inkább csak a tűzoltókkal vagyok…

Laci: Kemény legények…

Kriszta: Andris tegnap előtt tegnap jött haza, hajnali kettőkor, tegnap nagyon sietett, úgyhogy tizenegykor már hazaszólt, hogy mindjárt indul.

Csilla: És ő volt az a pasi, aki éjfélkor befeküdt melléd.

Kriszta: Viszont van már lánynevünk is. Reggel beszéltük a taxiban. Borbála…

Laci összerándul.

Kriszta: …bocs, Bori, illetve Bogi, Boglárka. Na, Boglárka.

Laci: Jól van, semmi baj, miattam lehet Bori is.

Kriszta: Miattam is lehetne akár Anasztázia is, csak már lenne…

Csilla: Az évfolyamból még csak Boriéknak van babájuk…

Laci újra összerándul.

Kriszta: És Botondéknak…

Csilla összerándul.

Laci: Ez mikori hír?

Kriszta: Nem is tudom, honnan vettem.

Csilla pirul.

Laci: Talán azt hallottad, hogy az esküvőt tervezik. Igen, együtt beszéltük, biztosan azért, mert jön a baba.

Kriszta: Én azt mondtam, azért, mert már négy éve együtt vannak.

Csilla: Öt!

Laci: Akkor négy volt. Ennyi is maradt. Szakítottak.

Kriszta: Nem mondod?

Csilla szeme csillogni kezd.

Laci: Ági egy új pasival kavar. Csak úgy hívja, a dán. Botond szerint konkrétan azért, mert dán. Ennyi.

Kriszta: Hallod, Csilla! És Botond?

Csilla: Hallom. De ha reggel Andrissal mész dolgozni, nyolcra meg épphogy beestél ide, akkor te is sokat dolgozol.

Laci: Ti négy éve vagytok együtt Andrissal, ugye?

Kriszta: Ahogy vesszük. Fizetek.

Nálunk a vasárnap a viráglocsolásé, a növények gondozásáé és a kapcsolatápolásáé. Vasárnap külön figyelmet szentelünk azoknak a dolgoknak, melyek egész héten megszépítik a napjainkat. Hogy ennek mi köze egy fátylas nőalakhoz, aki bőségszaruból pénzt hint és vörös rózsákat szór? Mindjárt meglátod!

A magyar panaszkodós nemzet. Gyakran akkor is siránkoznak emberek, amikor örvendezniük lehetne. „Jaj, nem is tudod milyen nagy gondban vagyok, teljesen ellepték a hangyák a teraszt” – mondja frissen épült hűvösvölgyi házáról egy fiatalasszony. „Annyira hideg van Hamburgban, el sem tudom képzelni, hogy fogom kibírni ott egy évig”– panaszkodik az egyetemista, aki egy éves ösztöndíjat kapott. „Szörnyű lassú itt az ügyintézés, hogyan fogok így odaérni a következő tárgyalásomra?” – méltatlankodik az üzletember Audi kabriója átvételekor az autószalonban. És valóban: mindhármuk arcán látszik az elkeseredettség, a kétségbeesés, a zaklatott nyugtalanság.

Azért akadnak ellenpéldák, még ha kicsit keresgélni kell is őket. „Olyan szerencsés vagyok a férjemmel, rengeteget dolgozik, mégis mindig megpróbál hazaérni fürdetésre” – mondja egy nyolc hónapos kisfiú anyukája. „Hál’ Istennek, egészségesek vagyunk mindannyian, és a menyem is igyekszik beleszokni a családba” – mosolyog régi ismerősére a buszon egy szatmári néni. „Annyira jó, hogy végül az összes fontos vizsgám sikerült!” – örvendezik a főiskolás, akit két vizsgáztató is visszahívott javítani.
Ők tényleg úgy érzik: dolgaik jól haladnak, életük megfelelő irányba alakul, szerencsés emberek.

Mondd, te hány olyan dolgot tudsz felsorolni egy hétre visszamenőleg, melyben észrevetted a saját szerencsédet? Most vasárnap van, elég hétfőig visszamenned gondolatban. Mik voltak ezek?

És ha úgy igazán, alaposan belegondolsz, vajon találsz-e legalább még egyszer annyi eseményt, helyzetet, kapcsolatot, körülményt, amely távolabbról nézve, nagyobb perspektívában szemlélve szintén szerencsésnek mutat? Nézd meg ezeket is gondolatban.

Talán mesterkéltnek tűnik elsőre, de ha sorra észreveszed az apró kis örömöket, sok helyzetben meglátod a szerencsés körülményeket, észleled és közvetíted a jó történéseket, akkor a derűd és a nyitottságod további pozitívumokat is bevonz az életedbe. Van abban jó, ha süt a Nap, de abban is, ha esik az eső. Aki észreveszi, tud neki örülni. Aki nem látja, nem éli át a jót.

Egy öreg barátnőm anyagilag nagyon nehéz körülmények között él, és krónikus betegsége is évek óta kínozza. Az elmúlt két évben elvesztette a férjét és idős édesanyját, felnőtt lánya pedig a munkája miatt tőle távoli városba költözött. Ez az asszony mégis mindig mosolyogva és derűs pillantással üdvözli azokat, akikkel találkozik. Mikor megkérdeztem tőle, hogyan is van ez, azt felelte: „Tudod, lányom, a síró embert senki sem szereti.”

Ezt én úgy fordítanám át neked:

„Jusson eszedbe, hogy az emberek és a Szerencse egyaránt a mosolygó embert szeretik.”

Mosolyogj minél többet, és a Szerencse gyakori vendég lesz nálad

Tegnap egy olyan házaspárral találkoztam, ahol a férj és feleség több, mint egy évtizede nem értek egymáshoz, és ettől nemcsak ők ketten szenvednek, hanem egyre inkább a gyerekeik is. Hogy bírták ki mégis, mi működtette az együttélésüket?

Belemerülhetnénk abba, te hogyan vagy az érintéssel, de ezt egy másik kép kapcsán szeretném majd megtenni, úgyhogy most egyszerűen csak hagylak róla egyedül gondolkodni – amennyiben ezt akarod.

De ha inkább velem tartanál, akkor másfajta irányba viszlek. Azt kérdezem tőled: Mi az a dolog az életedben, ami a múltadban is jelen volt, most is megvan, és szeretnéd, hogy a jövőben is veled legyen?

Ha van kedved, hunyd le a szemed és haladj a hangom után. Ha úgy esik jobban, akkor egyszerűen csak olvass tovább.

Mi az a dolog az életedben, ami a múltadban is jelen volt, most is megvan, és szeretnéd, hogy a jövőben is veled legyen?

A válasz keresésekor érdemes az emlékeid között kezdeni a kutatást. Csak engedd sorjázni a képeket, haladj képzeletben az életed fonalán, és próbáld illeszteni a felbukkanó emléknyomokat a jelen élményeivel és a jövőbeli vágyaiddal, álmaiddal.

Már régóta veled van, és szeretnéd, hogy ez így is maradjon. Mi ez valójában? Mi az életedben az állandóság megtestesítője? Talán egy érték, talán egy kapcsolat, talán egy szokás vagy viselkedésmód – valami olyan, amit szeretsz, amihez ragaszkodsz, ami hozzád fűződik.

Lélegezz lassan.

Ahogy újra és újra beszívod majd kiengeded a levegőt, hívj elő újabb és újabb képeket. Nyugodtan, de ritmusosan.

Lélegezz, vizsgáld meg, ami felbukkan, majd engedd el.

Aztán fogj újat a következő belégzéssel, és engedd el, ahogy kiengeded a levegőt.

Belégzés. Múlt. Kép. Kilégzés. Kép el.
Belégzés. Jelen. Kép. Kilégzés. Kép el.
Belégzés. Jövő. Kép. Kilégzés. Kép el.

Lélegezz be és ki, amíg csak kell.

Addig, míg végül megállapodsz egynél, amíg végül megáll a képek mozgása. Van időd megvárni, míg végül ugyanaz bukkan fel múltban, jelenben és jövőben…

Most megvan. Az origó. A tengely, ami körül mozogsz. A szál, amelyre felfűződik az életed. Ez nagyon te vagy.

Nézd meg, aztán finoman nyisd ki a szemed és nézz rá újra a képre.

Látni fogod benne az életed fix pontját. Eddig is ott volt, de most látod meg. Már tudod mi az. Tudod, mi a képed, és hogyan van rajta a lapon.

Amikor este lefekszel és behunyod a szemed, vetítsd ki magadnak, egy pillanatra nézd meg újra és adj hálát érte, hogy létezik.

Legyen mindig veled!

***