NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Ez a torta évek óta kiemelt szerepet tölt be az édes-derűs pillanatainkban. Születésnapokon és bármely más alkalommal, amikor kívánság-finomság készül, a gyerekek egyöntetűen ilyen tortát kérnek. A recept az Eszterházy-tortából nőtte ki magát. No nem a bárhol kapható dió alapú mű-Eszterházyra gondolok, hanem a csurig mandulás igazira, aminek a leírását majd tizenöt éve a Budapest szakácskönyvben találtuk.

A Baktay-torta azért sokkal jobb, mert az ínycsiklandó ízeit követő utóhatásai is tökéletesek. No cukor-sokk, sehol a másfél-órával későbbi hiszti. Így tényleg még a drágasága is vállalható: a ráfordított temérdek óra a konyhában és a belesütött értékes alapanyagok arányosak az élménnyel:-)

Mit teszünk bele?

200 g hámozott, őrölt mandulát (ebből 50 g liszt finomságúra, a többi darásra őrölve)

6 hideg házi tojást

8 ek mézet

1/2 vanília rudat

300 g szobahőmérsékletű vajat

Hogyan készítjük?

A tojások fehérjét és sárgáját külön választjuk, a fehérjét hűtőszekrénybe tesszük.

A tojások sárgáját 6 ek mézzel és a hosszában felvágott vaníliarúddal habosra keverjük, félretesszük.

A vajat habosra verjük, finoman hozzácsurgatjuk a vaníliás krémet, végül belekeverjük a liszt finomságúra darált 50 g mandulát. A szép simára kevert krémet néhány órára betesszük a hűtőszekrénybe, a fehérje helyére. 

Ugyanis amíg a krém hűl, kényelmesen elkészíthetjük a tortalapokat.

A lehűtött tojásfehérjéből 2 ek mézzel kemény habot verünk, amibe finoman beleforgatjuk a 150 g grízesre őrölt mandulát. A masszából öt lapot sütünk egyenként, kerekre vágott jófajta sütőpapíron, 150 fokosra előmelegített sütőben. Egy-egy lap 10-15 perc alatt lesz kész, de figyelni kell: akkor jó kivenni, amikor a széle picit barnulni kezd.

A már megsült tortalapokat sütőpapírral felfelé fa felületre rakjuk pihenni. Amikor kihűltek, finoman lehúzzuk róluk a sütőpapírt (minél inkább a lappal párhuzamosan haladunk, a papír annál könnyebben lejön, s annál szebb marad a tortalapok felülete).

Amikor az összes tortalappal megvagyunk, jöhet a legjobb rész: a torta összeállítása.

A hűtőből kivett vaníliás krémet hat egyenlő részre osztjuk. A krém 2/3-át egyenletesen elosztva a lapok közé kenjük, a maradék 1/3-ot pedig elkenjük a torta tetején és oldalán.

Látványos dolog a torta oldalát vágott mandulával, a tetejét pedig hámozott mandulaszemekkel díszíteni, de a gyerekeink következetesen a tányérjuk szélére túrták mandulaszemeket, amivel arra tanítottak bennünket, hogy a Baktay-torta simán a krémmel legjobb.

Szeletelés előtt a tortát néhány órára fagyasztóba tesszük (s amíg a finomság tart, ott is tároljuk), mert Miklós a forró vízben előmelegített nagykésével akkor tud igazán formás darabokat szelni, ha a vaníliakrém jó fagyos.

A hideg tortaszeletet ráadásul lassabban esszük, aminek köszönhetően az élmény is tovább tart.

 ***

Boldog születésnapot, Jutka mama!

***

A vércukor-hintáról sokat gondolkoztunk már. A vanília pudingos, tejberizses, bolti joghurtos önbecsapás helyett itt egy olyan cukormentes finomság, amit a nyulainknak köszönhetünk.

1. Hámozott, kimagozott almákat főzök fedő alatt, kis víz hozzáadásával.

2. Amikor az almák megpuhultak, félreteszem hűlni.

3. Egy vajat, két evőkanál mézet és a kihűlt főtt almát beleteszem a turmixgépbe. Addig nyomom neki, amíg finoman krémes lesz.

4. Poharakba töltöm, majd hűtőbe teszem – a gyerekeknek szemmagasságba.

Amíg tart a krém a hűtőben, a cukros édességek felől nyugodt lehetek.

Ezt itt nagyjából egy kiló alma, nyolc pohár mosolykrém alapja…

Hallatlanság 1. – Anyuka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

Muki szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak.

Hat méterrel odébb, az úton, anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

A szomszéd bácsi elköszön, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

Rövid hajú, de pink kislány halad tovább a járdán. Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire.

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Bucika…

Rövid hajú, de pink kislány almalevelet kínál a nyusziknak.

– Bucika…– toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán. – Bucika, gyere, megyünk tovább!

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

Rövid hajú, de pink kislány a kert irányába fordul.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Galibával hátra indulok.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…

Hallatlanság 2. – Kislány

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog.

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd. A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

Rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába. – Hátjamegyek!

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt. – Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány! – köszönök el, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz.

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.

Hallatlanság 3. – Zelka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Hat méterrel odébb, az úton anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el nagylelkűen a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

– Nem megyek. Itt akajok menni!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd – pillantok az anyuka felé, miközben Galibát simogatom.

Az anyuka nem reagál.

– A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom mindkettőjüknek.

Anyuka nem reagál. Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Bucika…

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

– Bucika…

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Bucika, gyere, megyünk tovább – toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán.

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Hátjamegyek!

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Mindannyian érezzük.

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt.

– Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány – köszönök el tanulva a szomszéd nagylelkűségéből, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz, majd anyukájához fordul:

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…

Hallatlanság 4. – Miklós

A konyhában Miklós azzal fogadott, máskor, ha gyerekek jönnek, mondjuk, hozzanak magukkal szülőt is. A házba csak a kislány hallatszott be, anyuka hallatlan maradt:-))

Ui.: Nagyon érdekel, milyen szempontokat láttok meg. Írjatok!

HÁT(TÉR)KÉP – Amit szem előtt vesztünk, de ott van a hátunk mögött

A vércukor-hintáról gondolkoztunk és ott tartottunk, hogyan lehet elejét venni a kétségbeesett édességvágynak?

De elejét kell-e venni egyáltalán , ha egyszer az „édesgetés” olyan jó kis állapotot teremt testi-lelki szinten egyaránt?

A vércukor-hinta kicselezésére a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnik, ha a mélypont elérése előtt még idejében visszafelé lendítjük a hintát, azaz óránként nyomunk magunkba is és a gyerekünkbe is egy-egy adag cukrot. Akkor aztán tréfa, jókedv, derű és kacagás lesz az élet!

Csakhogy ezt a kézenfekvő megoldást sajnos nagyon-nagyon sok idővel ezelőtt kellett volna bevezetni, hogy ma működőképes legyen. Ha evolúciós múltunkban elegendő cukor állt volna rendelkezésünkre ahhoz, hogy éber óráinkban folyamatosan nektárt szopogassunk és édes mézecskén éldegéljünk, akkor (ha ki nem pusztultunk volna már réges rég) genetikai állományunk révén bizonyára ennek megfelelően összerakott testet örökölnénk ma.

Mivel azonban akkoriban másként volt, a mi fránya hasnyálmirigyünk manapság komoly korlátokkal bír. Ha el akarjuk kerülni a cukorbetegséget, egyéb anyagcsere-zavarokat és az elhízás szövődményeit, akkor más megoldás után kell néznünk.

Mi volna, ha mondjuk egyszerűen elkerülnénk ezt az egész hinta-dolgot jó messziről? Eleve bele se szállnánk… Ez jó ötletnek tűnik.

Némileg megnehezíti a velünk született édesség preferencia, és az a tény, hogy ha egy teljes héten át meg is álljuk, hogy édességet együnk (vagy etessünk a gyerekünkkel), a nyolcadik nap reggelén elfogyasztott túrós batyutól vagy kakaós csigától ugyanúgy beleng a vércukor-hinta.

Némileg megkönnyíti a dolgot, hogy ha egy teljes héten át édesség evéssel kezdtük is a napot, a nyolcadik nap reggelén akkor is elkerülhetjük a hinta bemozdulását egy jó kis tojás-rántottás reggelivel.

Azért jó, ha megérted a rendszer logikáját, ha látod a szemléletet, mert egyrészt kiveheted a gyerekedet, a családtagjaidat vagy saját magadat ebből a hullámzásból, másrészt elkerülheted, hogy beinduljon a hinta mozgása.

Amikor épp szülői működésed és táplálkozás-tudatosságod csúcsán vagy, akkor az a jó, ha a felismered a mi magyar nyelvünk bölcsességét, mely a cukros ételeket desszertnek hívja, és az ilyen rövidláncú szénhidrátokkal teli kajákat csak akkor engeded saját magad és szeretteid emésztőrendszerébe, amikor vannak már benne hosszabb láncú szénhidrátok, meg fehérjék, meg zsírok is. Ez két szempontból is előnyös. Egyrészt a vércukor szint emelkedés (és emiatt később a süllyedés) nem olyan drasztikus, másrészt a teli gyomorba jóval kevesebb édesség fér, mint az üres-éhesbe – és emiatt a vércukor szint emelkedés (és később a süllyedés) nem olyan drasztikus.

Amikor ennél gyarlóbb-emberibb módon működsz (és ennek igenis szabad megtörténnie, de erről a felelőtlenségről majd később írok), akkor használd a következő szubrutint:

Ha a gyerek nyűgös, sír, hisztizik, indokolatlanul érzékeny, dühös, türelmetlen vagy amit szokásosan tenni szokott, akkor gyorsan pörgesd vissza fejben, mit és mikor evett utoljára, s a cselekvési tervedet ennek megfelelően formáld. Ha kiderül, hogy a vércukor-hintában csücsül, előbb szedd ki belőle, nézd meg mi változik, s ha még mindig hisztis, csak akkor vidd terápiára.

Első hallásra úgy tűnhet, a táplálkozásnak semmi köze sincs a pszichológiához, pedig sok „hisztis gyerek” tényleg csak azért nehezen kezelhető, mert ott csücsül szegény a vércukor-hintában.

A fő-fő pszichológia a dologban az, hogy teljesen más egy olyan gyerekkel együtt élni, aki azért viselkedik idegesítően, mert aktuálisan egy komoly testi diszkomfort érzést él át, mint egy olyannal, aki csak simán, ok nélkül idegesítő. Ráadásul – ha az alapot sikerül rendbe tenni – elkerülhetsz egy sor kellemetlen szituációt, és a gyerekről is leveszed azt a terhet, hogy ő „rossz”. Hiszen nem is az. A benne zajló fiziológiás változások mellett teljesen érthető a viselkedése.

És van még egy szempont, ami miatt célszerű megelőzni az ilyen „jeleneteket”. A gyerekek könnyen rátanulnak arra, melyik viselkedésük eredményes. Még akkor is, ha eredetileg egy fiziológiás folyamat volt az alap: ha kitanulom, hogy egy jó hangos bőgéssel az akaratom szerint tudom mozgatni a nagyokat, akkor olyankor is megéri majd nagyot bőgnöm, ha testileg jól vagyok, csak éppen nagyon akarok valamit…

A testi állapotok és az érzelmek összefüggéséről kicsit gondolkoztunk már. Ideje másik szemszögből is megnézni a dolgot, mert minél pontosabb képünk van, annál nagyobb eséllyel alakítjuk kedvünk szerint a kedvünket.

Néha az élményt követi a testi reakció – ilyen például az, amikor megpillantjuk a szerelmünket, és rögvest felgyorsul a pulzusunk és a légzésünk –, de az is gyakran előfordul, hogy valamilyen testi változás van erős befolyással a viselkedésünkre, közérzetünkre, hangulatunkra.

A táplálkozás kiváló példa arra, hogyan okozhatnak teljesen természetes fiziológiás folyamatok furcsa viselkedést vagy nehezen érthető érzelmi reakciókat. Nemcsak gyerekeknél, hanem nálunk, felnőtteknél is!

Amikor a szülők arra panaszkodnak, hogy a gyerekük nyűgös, nehezen kezelhető, néha furcsán fölpörög, ritkán gondolnak bele, hogy ezekkel a felszíni reakciókkal vajon milyen belső, testi történések járnak együtt? Az meg még ritkábban jut eszükbe, hogy esetleg valamilyen testi változás lehet a gyerek viselkedésének oka.

Azért érdekes ez, mert a szülőséget általában úgy kezdjük, hogy a síró kisbabánkat megetetjük vagy megitatjuk vagy tisztába tesszük… – szóval a gyerek viselkedéséből könnyen és lazán eszünkbe jut, hogy valami testi diszkomfort érzés lehet a bőgés mögött.

Sőt, amikor a gyerekünk beteg, akkor is teljesen elfogadhatónak tartjuk, ha morcosabb, követelőzőbb vagy másként viselkedik, mint általában.

De a hétköznapok normál menetében elvárnánk azt, hogy a gyerek is normálisan viselkedjen. Kedvesen, együttműködően, korának megfelelő érzelmi szinten, stb.

Aztán ehelyett a testvérek szobája felől egyszer csak valami visító-nyávogó hang jön. Vagy a gyerek akaratosan, sírósan, netán hisztisen viselkedik, pedig az előző öt perc történései ezt egyáltalán nem indokolják. Vagy váratlanul rohangálni, ugrabugrálni kezd.

A legtöbbször arra derül fény, hogy ezek mögött a nehezen viselhető és kezelhető furcsaságok mögött a vércukor-hintának nevezett fiziológiás jelenség áll  (még inkább mozog).

De hogyan kerülünk bele a vércukor-hintába? Egyáltalán mi ez?

Amikor cukorral édesített ételeket vagy finomított szénhidrátokat eszünk, a bennük található rövidláncú szénhidrátok már a szánkban elkezdenek fölszívódni, s pillanatok alatt a keringésbe kerülve megemelik a vércukorszintet. A cukor puszta jelenléte viszont még nem elegendő ahhoz, hogy a testünk energiát kapjon. Ahhoz, hogy a cukor a vérből az agyba, a szívbe, az izmokhoz és a többi szervhez jusson, inzulinra van szükség.

Az inzulin a hasnyálmirigy által termelt anyag, amely a szervezet visszacsatolása alapján termelődik. Amikor megemelkedik a vércukorszint, némi kis késéssel, nagyjából a cukor szintjének megfelelő mértékben inzulint állít elő a hasnyálmirigy, és azt ki is löki a vérbe. Az inzulin hozzákapcsolódik a vérben lévő cukorhoz, a keringésből kiviszi a testbe.

Ilyenkor észlelhető a cukor felpörgető hatása: a gyerek jókedvű, rohangál, teli van energiával, kedves, mosolygós, együttműködő.

Pontosan ez az a hatás, amiért „édesgetni” szokták egymást az emberek.

Gondolj csak bele, ki és milyen helyzetben kínált téged legutóbb édességgel? Vagy idézd fel, kinek és milyen helyzetben kínáltál te magad cukortartalmú ételt/italt?

Csakhogy az inzulin hatására a megemelkedett vércukorszint sajnos nem a normál szintre megy vissza. Ó, pedig milyen szép volna úgy a világ! Akkor tényleg nyugodtan bármikor édesgethetnénk egymást.

Sajnos, amikor hirtelen nagyobb mennyiségű cukor kerül a vérbe, a hasnyálmirigy fokozott inzulintermeléssel reagál, s ez a hirtelen vérbe áramló inzulin a normál szintnél jóval alacsonyabbra viszi a vércukor szintet. Minél inkább hirtelen és minél nagyobb mennyiségben kerül be a cukor, annál nagyobbat zuhan a vércukorszint az inzulin túltermelés következtében.

Sajnos nagyjából egy jó óránk van csak ilyen jól felcukrozva, mert aztán leérünk a mélypontra.

A szervezet az alacsonyra lezuhant vércukorszintet vészhelyzetként éli meg, s a vészhelyzetre vészreakciókat ad. Nem szép tőle, de ez van.

Az agynak nem napjában kétszer kell sok cukor, hanem folyamatosan. Feltéve, hogy nem napjában kétszer várunk el tőle rendes működést.

A cukor-mínusz következtében nyugtalanság, ingerültség, dühkitörés, türelmetlenség, hiszti  – és persze édesség utáni vágy jelentkezik. A mélypontot a cukor elfogyasztását követő másfél-két óra múlva érjük el.

Mivel a gyerekek előszeretettel fogyasztanak édes ételeket és cukrozott italokat, gyakran megfigyelhető náluk ez a hullámzás: hatására a kicsik hisztissé, nehezen kezelhetővé válnak.

Ezért fordul elő gyakran, hogy bár a boltba indulás előtt a szülők otthon még megetetik a gyerekeket, de mire végigérnek a hatalmas bevásárlóközponton, és mindent a kocsiba gyűjtenek, ami kell (és azt is, ami nem), addigra a kasszánál a kicsi óriási hisztit rendez a csokiért, cukorkáért, rágóért.

Megjegyzem, a legtöbb hisztiző kisgyerek nem tudja, hogy azért követeli az édességet, mert leesett a vércukorszintje és gyorsan pótlásra van szüksége. Viszont a legtöbb gyereknek van arról pozitív élménye, hogy édesség evés után sokkal jobban érzi magát. És aki épp rosszul van és szeretne jobban lenni, az követeli azt, amiről a teste már tudja, hogy segít…

Hogyan lehet elejét venni az ilyen kétségbeesett édességvágynak?

Vasárnap ezt is megírom