NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Tizennégy éves koromban volt a kezemben először furulya. Abban az órában és azon a helyen tizenöt másik lány is fogta a saját furulyáját. Azért voltunk „csak” tizenhatan, mert az osztály másik tizenhét tagja odaát a rajzteremben éppen a tussal ismerkedett.

Az ének-terem falszomszédságában így is kunkorira röhögték magukat a biológia órán ülő gimnazisták – mind a harmincnégyen. Ugyanis mi tizenhatan, az énektanár irányításával, egyszerre fújtuk vadonatúj C szoprán furulyánkat – és bizony igencsak sokféle hang sikeredett elő belőlük!

Péter fiunk hét évesen kapta meg az első furulyáját. Egy gyönyörű, körtefából készült pentaton csodát. Olyan izgalommal vettem a kezembe, olyan örömmel próbálgattam, milyen hangokat tudok előcsalogatni belőle, mint egy gyerek!

Két évvel később, amikor Zsolt levele megérkezett, éppen azzal gondolattal próbáltam megbarátkozni, hogy a furulyát januárban továbbadjuk – helyet csinálva az új hangszernek padban s lélekben. Azon bánkódtam, mi kerül majd az én szívemben a körtefa-csoda helyére?

Megnyitottam Zsolt levelét. Az állt benne: november második hétvégéjén az iskola fafaragó termében lírát készítünk az elsős gyerekeknek – ez lesz az első hangszerük, s az adventben már el is kezdenek játszani rajta.

Lili és egy líra! Már a gondolattól is elmosolyodtam.

Szombaton reggel gondosan kiválasztottuk, melyik cseresznyefa-szelet mentén csalogassa elő Lili leendő dallamait, aztán ősasszony módjára bunkót, modern anyuka módjára vésőt ragadtam, a cseresznyefa-szeletet beszorítottam a satupadba és nekiláttam faragni. A gyerekek egy darabig áramlottak, aztán lassan elunták, elmentek, engem pedig elkapott a szenvedély.

Faragtam és faragtam még, aztán meg már reszeltem is. Szépen formálódott a cseresznyefa, egyre jobban esett kézbe venni, egyre finomabb érzés volt végigsimítani kerekedő-gömbölyödő ívein. Éppen csiszolni kezdtem, de Zsolt finoman jelezte: elmúlt öt óra, zárná a termet, holnap reggel találkozunk.

Amikor beléptem a kapun, s megláttam az aludni tért tyúkokat és a sétáért epekedő két kutyát, akkor döbbentem rá, hogy nyolc órát töltöttem a satupad mellett állva Lili lírájába feledkezve…

Most, amikor izgalommal és érintésre vágyakozva várom, hogy megérkezzen a felhúrozott hangszer, aminek cseresznyefa testét még egy teljes napon át csiszoltam egyre finomabb vásznakkal, érzem: Lili lírája máris jelentős helyet tölt ki a szívemben.

Miklóssal pedig arra jutottunk: érzelmi okokra hivatkozva Péter furulyáját is megtartjuk. Megkérjük Juditot. Ha elég szépen kérjük, biztosan beleegyezik.

A fotót barátunk, Laci készítette. Eredeti méretben megnézheted itt.