NAPOS OLDAL

–  Anya, elmondjam neked a fohászt, amit reggel szoktunk Zsolttal az iskolában? – ült fel az ágyban ma reggel fél hatkor Lili.

–  Igen, mondd – mosolyodtam el a sötétben.

Felragyog a nyájas Nap
Ő világít egész nap.
Lélek, szellem, hatalom
Mozdítja lábam, s karom.

A napfényben, Istenem,
Ember erőm tisztelem,
Melyet a te jóságod
A lelkembe beoltott,

Hogy lehessek dolgos,
Tudni vágyó, szorgos.
Fény és erő Tőled ered,
Szeretet és hála Neked.

 Jó volt így ébredni:-)

Nektek is szép napot!

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Ez a torta évek óta kiemelt szerepet tölt be az édes-derűs pillanatainkban. Születésnapokon és bármely más alkalommal, amikor kívánság-finomság készül, a gyerekek egyöntetűen ilyen tortát kérnek. A recept az Eszterházy-tortából nőtte ki magát. No nem a bárhol kapható dió alapú mű-Eszterházyra gondolok, hanem a csurig mandulás igazira, aminek a leírását majd tizenöt éve a Budapest szakácskönyvben találtuk.

A Baktay-torta azért sokkal jobb, mert az ínycsiklandó ízeit követő utóhatásai is tökéletesek. No cukor-sokk, sehol a másfél-órával későbbi hiszti. Így tényleg még a drágasága is vállalható: a ráfordított temérdek óra a konyhában és a belesütött értékes alapanyagok arányosak az élménnyel:-)

Mit teszünk bele?

200 g hámozott, őrölt mandulát (ebből 50 g liszt finomságúra, a többi darásra őrölve)

6 hideg házi tojást

8 ek mézet

1/2 vanília rudat

300 g szobahőmérsékletű vajat

Hogyan készítjük?

A tojások fehérjét és sárgáját külön választjuk, a fehérjét hűtőszekrénybe tesszük.

A tojások sárgáját 6 ek mézzel és a hosszában felvágott vaníliarúddal habosra keverjük, félretesszük.

A vajat habosra verjük, finoman hozzácsurgatjuk a vaníliás krémet, végül belekeverjük a liszt finomságúra darált 50 g mandulát. A szép simára kevert krémet néhány órára betesszük a hűtőszekrénybe, a fehérje helyére. 

Ugyanis amíg a krém hűl, kényelmesen elkészíthetjük a tortalapokat.

A lehűtött tojásfehérjéből 2 ek mézzel kemény habot verünk, amibe finoman beleforgatjuk a 150 g grízesre őrölt mandulát. A masszából öt lapot sütünk egyenként, kerekre vágott jófajta sütőpapíron, 150 fokosra előmelegített sütőben. Egy-egy lap 10-15 perc alatt lesz kész, de figyelni kell: akkor jó kivenni, amikor a széle picit barnulni kezd.

A már megsült tortalapokat sütőpapírral felfelé fa felületre rakjuk pihenni. Amikor kihűltek, finoman lehúzzuk róluk a sütőpapírt (minél inkább a lappal párhuzamosan haladunk, a papír annál könnyebben lejön, s annál szebb marad a tortalapok felülete).

Amikor az összes tortalappal megvagyunk, jöhet a legjobb rész: a torta összeállítása.

A hűtőből kivett vaníliás krémet hat egyenlő részre osztjuk. A krém 2/3-át egyenletesen elosztva a lapok közé kenjük, a maradék 1/3-ot pedig elkenjük a torta tetején és oldalán.

Látványos dolog a torta oldalát vágott mandulával, a tetejét pedig hámozott mandulaszemekkel díszíteni, de a gyerekeink következetesen a tányérjuk szélére túrták mandulaszemeket, amivel arra tanítottak bennünket, hogy a Baktay-torta simán a krémmel legjobb.

Szeletelés előtt a tortát néhány órára fagyasztóba tesszük (s amíg a finomság tart, ott is tároljuk), mert Miklós a forró vízben előmelegített nagykésével akkor tud igazán formás darabokat szelni, ha a vaníliakrém jó fagyos.

A hideg tortaszeletet ráadásul lassabban esszük, aminek köszönhetően az élmény is tovább tart.

 ***

Boldog születésnapot, Jutka mama!

***

Most, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, el is szórakozok vele. Például arra gondoltam, mi lenne, ha csak a tepsi alján ellapogatnám, aztán rászórnám a fűszeres almát. Cukorréteg a tetején, hadd karamellizálódjon.

„Frenetikus ez a tatin!” – mondja egyik vendégünk. Tatin? „Ismerem – vágja rá – a franciák kedvence. Állítólag egy házvezetőnő leejtett egy almásrétest, összekaparta, úgy tálalta fel.” Így találták fel…

A mesterszakácsoknak az a titka, hogy receptet adnak szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk, hiszen nekünk legfeljebb olyanra sikerülhet, mint nekik.

Saci kotlósunk három hetet ült a tojásain révületben. Percekre jött le: csipet búza, korty víz, tollászkodás. Amikor megjelent, a többi tyúk bántani kezdte. Saci menekült vissza a kotlás egykedvű merengésébe, módosult tudatállapotába. Huszonegy nap után változatlan volt a helyzet. Adtunk neki néhány nap türelmi időt. Aztán kiderült: záptojásokon ül. Saci tyúk két napig bolyongott, amikor kiszedtük alóla a bűzlő záptojásokat. Bedobtuk a tóba, mert Sanyi bácsi azt mondta, a kotlós lázas, nincs rendesen magánál, de a hideg víztől észhez tér. Saci vizesen lenyugodott, de amint megszáradt, újra csökönyösen ráült mindenre, ami tojás forma volt. A harmadik napon szereztünk neki egy újabb fészekalja szemes tojást.

Öcsi bácsi, aki a tojásokat adta, azt mondta, ne csináljunk, mert ebbe beledöglik a Saci. Azt nem mondta, Öcsi bácsi, hogy mit csináljunk. Mert a Sacinak menedéke volt a kotlás. Különben rászállt a Séró kakas és kergette a Gyöngyi tyúk.

Végül odatettük hát az új tojásokat Saci alá. Újabb huszonegy nap kezdődött. Összesen 1110 órát kotlott, napi öt perc megszakításokkal. Aztán nem akart felkelni, pedig már kikelt a tojások egy része. Egy teljes napig tartogatta a csibéket maga alatt. Ült és kotlott rendületlenül, rezzenéstelen tekintettel. A következő reggel levettük Sacit az öt csibéről és a záptojásokról. A kicsiket mellé raktuk és addig nógattuk Saci, amíg elindult a fészekaljával. A következő napokban már úgy viselkedett kiscsibéivel Saci, ahogyan Cili kotlós az első pillanattól.

Saci keltetőből való tyúk. Kicsit összezavarodtak benne a belső erővonalak.

Nekünk pedig jó érzés, hogy segíthettünk neki. Azon is elgondolkodtunk: lehet, hogy az egész csirkeipari racionalitás a tojásgyár-ketrecrengeteggel pszichológiailag annak az igénynek a szimbóluma, amit így tudunk összefoglalni: „Nehogy má’ a buta tyúk jobban tudja!”

A nevelők is szabályokat adnak a gyerekeknek szemlélet helyett. Ne így, hanem úgy, nem oda, hanem ide, nem ezt, hanem azt… a rétest pedig így kell, a lepényt úgy, a kakaspörköltet csakis amúgy.

Békében hagyom a gyerekeket, úgyis rájuk hallok a konyhából. Sírás ez, vagy nevetés? Mind a három. A vége úgyis sírás lesz. Addig azonban van egy kis időm. Nézzük csak. Sok mostanában a barack…

Foghatnám a receptkönyvet, ilyesmit, de aztán eszembe jut: megdarálom az őszibarackot, azután jégkrém formákban lefagyasztom. Mire elcsitul a veszekedés, már adhatom is nekik, és tessék, a bloggal is kész lettem…

Na jó, az, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, úgy értem, kézfejre tudom fektetni, úgy nyújtani. Bizarr mozdulat, magamtól aligha jöttem volna rá. A jó fogás a rétesnél éppen az, hogy nem fogom is meg…

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Az ízes beszéd is éppúgy hozzá tartozik az ételhez, mint az ízes étel az élethez.

A hagyományos gesztenyesütést azért élveztük legjobban Cákon, mert Józsi bácsi ízes szavakkal kísérte bámulatos mozdulatait.

 „Na, igyunk egy kis bort. Mert aki a bortól elfekszik, az másnap felkel. Aki a víztől fekszik el, az  sose kel fel…
A gesztenyét addig kell sütni, amíg leég a héja. Aztán akkor már csak rázogatni kell, aztán megköpeszti saját magát…”

A tyúktartás is valójában egy hagyomány fenntartása. A tyúkól és a tyúkok által bejárt terület az ő világuk, minél kisebb mértékben avatkozunk be, annál jobban működik. Az elején volt a legtöbb nehézségünk.

Az első tyúkjainkat bottal kellett bever ni az ólukba. Palotájukba. Ők bizony Séró kakas vezérlete alatt a tuján akartak aludni. Több napi kemény munka volt őket beszoktatni. Tanácsot is hiába kértünk.

Az igazán tapasztalt tyúktartók nem tudtak tanácsot adni. Ők már örökölték a baromfi-kolóniát. Most, hogy beszoktak a tyúkok a házukba, már mi is alig emlékszünk küzdelmeinkre.

Most már odabenn vívják saját kis tyúkpöreiket, egymásközt döntik el, kinek hol van a helye a tyúklétrán. Mi csak a hangokból tudjuk, mi zajlik. Helyesebben, mi, kolónia-alapítók már a hangokból is tudjuk, mi zajlik.

A régi világban is úgy volt, hogy a ház régen megvolt, a család régen megvolt, a jövevény, az új asszony csak alkalmazkodhatott. A közös identitás azt jelentette, a férj identitását kényszerítették rá a feleségre.

Így, utólag megállapíthatjuk: nagyon nagy, irigylésre méltóan nagy átfedésű közös identitás volt. Mondhatni ideális. Igaz, az asszonyka még sokáig pityergett, ha eszébe jutott édesanyja és az otthoniak.

Ilyenkor énekelgette a saját kis nótáit és szép lassan beilleszkedett az új életvilágba. Ezt már csak onnan is tudjuk, hogy egy generációval később már ő lett az anyós, aki betörte a menyét.

Meg is pofozta.

Az asztali szokásokat is valahogy úgy próbáljuk megteremteni a gyerekekkel, ahogyan a tyúk-kolóniát. Csak a botot hagyjuk a sarokban. Megpróbáljuk magunkat együtt az asztalhoz terelgetni, hátha…

Hátha sikerül megtalálni az étel és a hozzá való szavak ízét, a közös étkezés stílusát. Ha már nem örököltük, mint mások a tyúkólat. Igyekszünk, dolgozunk keményen, hogy egyszer majd sokkal könnyebb legyen.

A rend, a hagyományok és az őket hordozó szavak azért olyan szépek és megnyugtatók, mert kímélik az idegrendszert. Mert megóvnak attól a rátarti vágytól, hogy helyettük újat, jobbat találjunk ki.

Jaj, Mikikém, kisfiam!…