Most, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, el is szórakozok vele. Például arra gondoltam, mi lenne, ha csak a tepsi alján ellapogatnám, aztán rászórnám a fűszeres almát. Cukorréteg a tetején, hadd karamellizálódjon.

„Frenetikus ez a tatin!” – mondja egyik vendégünk. Tatin? „Ismerem – vágja rá – a franciák kedvence. Állítólag egy házvezetőnő leejtett egy almásrétest, összekaparta, úgy tálalta fel.” Így találták fel…

A mesterszakácsoknak az a titka, hogy receptet adnak szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk, hiszen nekünk legfeljebb olyanra sikerülhet, mint nekik.

Saci kotlósunk három hetet ült a tojásain révületben. Percekre jött le: csipet búza, korty víz, tollászkodás. Amikor megjelent, a többi tyúk bántani kezdte. Saci menekült vissza a kotlás egykedvű merengésébe, módosult tudatállapotába. Huszonegy nap után változatlan volt a helyzet. Adtunk neki néhány nap türelmi időt. Aztán kiderült: záptojásokon ül. Saci tyúk két napig bolyongott, amikor kiszedtük alóla a bűzlő záptojásokat. Bedobtuk a tóba, mert Sanyi bácsi azt mondta, a kotlós lázas, nincs rendesen magánál, de a hideg víztől észhez tér. Saci vizesen lenyugodott, de amint megszáradt, újra csökönyösen ráült mindenre, ami tojás forma volt. A harmadik napon szereztünk neki egy újabb fészekalja szemes tojást.

Öcsi bácsi, aki a tojásokat adta, azt mondta, ne csináljunk, mert ebbe beledöglik a Saci. Azt nem mondta, Öcsi bácsi, hogy mit csináljunk. Mert a Sacinak menedéke volt a kotlás. Különben rászállt a Séró kakas és kergette a Gyöngyi tyúk.

Végül odatettük hát az új tojásokat Saci alá. Újabb huszonegy nap kezdődött. Összesen 1110 órát kotlott, napi öt perc megszakításokkal. Aztán nem akart felkelni, pedig már kikelt a tojások egy része. Egy teljes napig tartogatta a csibéket maga alatt. Ült és kotlott rendületlenül, rezzenéstelen tekintettel. A következő reggel levettük Sacit az öt csibéről és a záptojásokról. A kicsiket mellé raktuk és addig nógattuk Saci, amíg elindult a fészekaljával. A következő napokban már úgy viselkedett kiscsibéivel Saci, ahogyan Cili kotlós az első pillanattól.

Saci keltetőből való tyúk. Kicsit összezavarodtak benne a belső erővonalak.

Nekünk pedig jó érzés, hogy segíthettünk neki. Azon is elgondolkodtunk: lehet, hogy az egész csirkeipari racionalitás a tojásgyár-ketrecrengeteggel pszichológiailag annak az igénynek a szimbóluma, amit így tudunk összefoglalni: „Nehogy má’ a buta tyúk jobban tudja!”

A nevelők is szabályokat adnak a gyerekeknek szemlélet helyett. Ne így, hanem úgy, nem oda, hanem ide, nem ezt, hanem azt… a rétest pedig így kell, a lepényt úgy, a kakaspörköltet csakis amúgy.

Békében hagyom a gyerekeket, úgyis rájuk hallok a konyhából. Sírás ez, vagy nevetés? Mind a három. A vége úgyis sírás lesz. Addig azonban van egy kis időm. Nézzük csak. Sok mostanában a barack…

Foghatnám a receptkönyvet, ilyesmit, de aztán eszembe jut: megdarálom az őszibarackot, azután jégkrém formákban lefagyasztom. Mire elcsitul a veszekedés, már adhatom is nekik, és tessék, a bloggal is kész lettem…

Na jó, az, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, úgy értem, kézfejre tudom fektetni, úgy nyújtani. Bizarr mozdulat, magamtól aligha jöttem volna rá. A jó fogás a rétesnél éppen az, hogy nem fogom is meg…

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A tálalás egyik értelme bizonyára annak feledtetése, miből is készült az étel. A tálalás másik értelme bizonyára annak kihangsúlyozása, miből is készült az étel. A vendéglátó így mutathatja meg, hogy biztonsággal fogyaszthatnak nála.

Előbbire a hortobágyi húsos palacsinta a klasszikus példa, utóbbira a grillcsirkét választanám. A tálalásnak most az az értelme foglalkoztat, ami feledteti majd, hogy Gyöngyi tyúkunkból készült az étel.

Mondhatnánk, Gyöngyi tyúkunk van a fazékban, a tálban, a tányérban.  Egyelőre azonban azon vagyunk, hogyan tálaljuk Gyöngyi tyúkunk sorsát a gyerekeknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Gyöngyi tyúk macska lenne.

Kinek jut eszébe a mi kultúrkörünkben, hogy egy öreg, kövér, mihaszna macska tálalását tálalja?! Pedig hát Gyöngyi tyúknak ugyanaz a funkciója nálunk, mint a cicáknak: elfedni a gyerekek előtt, hol is járnak.

Gyöngyi tyúkot azért fogjuk feltálalni, mert lényegében különbözik a cicáktól és a kutyáktól.

Azért javasoljuk, hogy legyen a gyerekeknek saját cicájuk vagy kutyájuk, mert velük tanulják meg a feltétlen szeretetet és a gondoskodást.

Azért javasoljuk, hogy a gyerekeknek cicájuk vagy kutyájuk legyen, mert olyan szerencsés a végső életkoruk.

Amikor a gyerek már képes elfogadni egy cicát vagy kutyust, abban a korban van, hogy éppen vele együtt nő fel és kedvenc pusztulása hozza el a felnőttség élményét.

Ha valahol a tejfogak elvesztése idején kaphat a gyerek egy cicust, vagy kutyust, azzal olyan élményvilágot adunk ezzel neki, amely messze többet ér a fáradozásnál.

Persze könnyű azonnal elszúrni a dolgot olyan sugalmazásokkal, mint „Ha nem viszed le pisilni, irány a menhely!”  „Ezzel is csak én fogok kínlódni!”  „Na, kíváncsi vagyok, akkor is így oda leszel-e érte, amikor…”

A dolog éppen arról szól, ha elfogadjuk a cicust, elfogadjuk gyermekünket. Ha vele örülünk, ő is örül. Ha segítünk gondoskodni, megkapja a gondoskodás élményét. A cicussal több élmény adunk, mint amennyit mi magunk adni tudunk.

A képeken látható hat szépség valójában  Zsuzsa barátunk frissen született 6 kismacskája. Elvihetők egyben vagy darabonként, egy zsák búza és/vagy kukorica az áruk…

Gyöngyi tyúk sztrájkol. Egyetlen tojást sem láttunk tőle az utóbbi időben. Elhízott. Elkezdtük a sugalmazásokat: Gyöngyi tyúk már a húsát növeszti. Hamarosan kikelnek Saci csibéi, őket már meg kell védeni Gyöngyi rigolyáitól.

Gyöngyi tyúkot úgy fogjuk feltálalni, hogy bizonyítsuk vele, milyen jó élményvilágot választottunk. Van benne valami ős-természetes. Levest főzünk belőle, mint a régi öregek. Töltelékkel.

Ó, Gyöngyink!

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett

– Zelka, hogy néz ki a te nézőpontodból az a bizonyos reggel, amit Gyöngyi révén megismerhettünk? Mi a te történeted?

– Nézzük a legutóbbi két hét rendjét: Arany torkú Sérónk vágyai és a szomszédok jogos igényei között egyensúlyozva valamikor hét óra tájban nyitom ki a kisház ajtaját. Elsőnek a fészekalja csibe tódul az ajtó melletti búzás zsákhoz Kormos Cecília kíséretében, azután Séró nagy zajjal lekepeszt a létra negyedik fokáról, maga mögött hagyva Herminát, Császár Morzsát, Sacit és Gyöngyit. Kicsit tágít a zsák sarkán lévő nyíláson, odaengedi csipegetni a csibéket, s közben megpróbálja becserkészni Cili kotlóst. Mostanában egyelőre eredménytelenül. Amúgy is nehéz dolga van, mert Cili japán tyúk, sokkal kisebb nála.
A kotlóst követve a csipogó csibesereg hátravonul a kertbe, Séró pedig kidülleszti begyét és kiereszti arany tokán mindazt, ami csak kifér. Közben változó sorrendben, de annál nagyobb szárnysuhogtatások és huppanások közepette előkerül Császár Morzsa az ötödik és Hermina a harmadik fokról. Hermina fürgén elszalad a felé oldalazó Séró elől, Császár Morzsa meg japános udvariassággal kitér az útjából.
Saci tyúk mindeközben – és a nap folyamán továbbra is – szokásához híven a tojásain üldögél, Gyöngyi pedig rezzenéstelenül gubbaszt a létra legfelső, ötödik fokán. Mint egy tollszobor. Séró, Hermina és Császár Morzsa végigpásztázzák a hátsó kertet, kapirgálnak, kukorékolgatnak a hangról ismerős szomszéd kiskakassal.

– Te mit csinálsz ezalatt?

– Egy jó forró cafe latté-t szép kemény habbal, kis fahéjjal a tetején. Ez kábé két perc negyven. Aztán kiülök a kisház ajtajához és nézem a fejleményeket.

– Mik a fejlemények?

– Gyöngyi kuporog még egy ideig, aztán mocorogni kezd. Egyik lábáról a másikra lépdel, fészkelődik a létra fokán. Ez fontos hanginger lehet Sérónak, mert az udvar legtávolabbi zugából is mindig odakerül valahogy a ház ajtajához, mire Gyöngyi lejön. A szokásos rend szerint Séró abban a pillanatban pattan Gyöngyi hátára, amint a tyúk lába talajt fogott. Gyöngyi reggeli első tollászkodása és a Séró-féle tolldúlás nyomainak elrendezése így egy kosszal megvan. Gyöngyi – feledve a búzás zsákot, ami mellett Séróval a hátán elhaladt – az udvar hátsó része felé orientálódik. Ilyenkor én is átköltözöm a bögrémmel hintaágyba vagy a teraszra, s út közben szórok nekik egy kis magot vagy száraz kenyeret.

– Mire vonatkozott az a Gyöngyi reggel  B verziójában, hogy „Nekem kínálja a legjobb falatokat”?

– Van Sérónak egy jellegzetes, kotkodácsolás-szerű hangja, amivel enni hívja a tyúkokat. Láthatóan ő dönti el, mikor melyiket. Elsősorban Gyöngyit. Ha finom falatot talál, kiadja ezt a hívogató hangot, majd a falatot felcsippenti a csőrével és a tyúk elé pottyantja. Ha a tyúk nem fogadja rögtön, ez a cselekvéssort kétszer, háromszor is megismétli. Miközben a tyúk csipegeti, amit kínált neki, Séró kihúzott nyakkal körbenéz, mint aki épp biztosítja a nyugodt körülményeket. Kifejezetten önzetlennek és lovagiasnak hat ilyenkor.

– Gondolom azért néha rápattan az elmélyülten csipegető tyúkok hátára…

– Igen, megesik ez is. Főleg Gyöngyi esetén, mert Hermina sokkal óvatosabb. De addigra én már megittam a reggeli tejeskávémat.

– Köszönöm a beszélgetést.

Szép Heléna

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

A.
…sejtelmem sincs, minek kellett nekem már megint felkepeszteni ide legfelülre. El se tudod képzelni, milyen nehéz teljesen elgémberedett tagokkal lejutni innen reggelente. Olyankor vagyok a legvédtelenebb, és ezt ő is pontosan tudja. Ki nem hagyná a lehetőséget. Hetek óta nem volt olyan, hogy békén hagyott volna. A hátam hasogat, a nyakam merev görcsbe rándul, már attól is, ha csak rá gondolok. És persze, hogy rá kell gondolom, amikor már megint hallom a közeledő lépteit. Inkább nem is mozdulok. Gubbasztok itt még egy fél órácskát, addig is békén hagy. Vagy lejöjjek inkább? Ha túl sokáig itt maradok, a végén semmit nem hagynak. Legfeljebb valami vacak maradékot találok. Folyton ez van, minden reggel ugyanez megy! Lerohannak, rácsapnak a reggelire, én meg itt kucorgok. És végül ki jár a legrosszabbul?

Nem is tudom, minek vagyok még itt! Legjobb volna elhúzni, itt hagyni ezt az egészet. Napról napra ugyanazok a falak, ugyanazok a fejek, ugyanazok a mozdulatok. Minden nap mindig ugyanúgy. Annyira elegem van, hogy el sem tudom mondani.

Hermina tegnap délután odavetette, hogy miért nem megyek terápiára? Nem tudom, miből gondolja, hogy pont nekem kellene? Nem velem van baj, hanem vele. Még hogy ő kiáll magáért! Egy nagy francot fogok én magányosan küzdeni, meg olyan helyzetekbe belemenni, amikről fogalmam sincs. Épp elég bajom van így is. És ráadásul még éhes is vagyok…

B.

…az én helyem itt fent a legnyugisabb éjszakánként. Azt is kifigyeltem, akkor járok a legjobban, ha reggelente kicsit tovább maradok fent, mint a többiek. Így van egy fél órácskám az ébredezésre. Szép nyugodtan megvárom, amíg a többiek nagy zajosan kivonulnak, aztán a félhomályban még csendesen mélázok egy kicsit. A bevetülő sugarakból már tudom, hogy odakint ragyogóan süt a nap. Elképzelem, milyen csodás lesz átmelegedni a reggeli fényben a szilvafa alatti napsütötte pihenőhelyen. Míg ezen elábrándozok, finoman átmozgatom a tagjaimat. Előbb a nyakam nyújtóztatom meg jobbra-balra, aztán a hátizmaimat. Az ujjaimat szépen sorban járatom meg. Erősen behajlítom őket, aztán hagyom, hogy ellazuljanak. Olyan jól esnek ezek az ismerős mozdulatok, olyan meghitt ez a zug ilyenkor reggel.

Mire minden tagomban érzem a vérem áramlását, már hallom is a lépteit. Nagyon vár. Hetek óta így megy ez. Toporog. Lesi mikor jövök már. Szeretem megváratni, mert úgy sokkal jobban örül nekem. Alig bírja kivárni, hogy végre hozzám simulhasson. És tényleg, engem igazán becsül. Nekem kínálja a legjobb falatokat, figyel rá, hogy biztonságban, békességben élhessek, és naponta többször kimutatja a vonzalmát – ha érted mire gondolok.

Néha elnézem szegény Herminát. Sejtelme sincs az élet szépségeiről. Cilit kérdeztem is tegnap, látta-e már valaha felszabadultan örülni? Arra jutottunk, hogy el kellene küldeni terápiára…

Szerinted A vagy B?