TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A csirkéről főleg az jut eszembe, hogy paprikásan elkészítve jó a szaftjában megfőzni a tarhonyát, így megelőzzük azt, hogy a tányéron kelljen kikeverni ugyanezt. Végül is hasonló a rizibizihez vagy a rizses húshoz.

Megint más a helyzet, ha a kertünkben szaladgáló csirkéket figyelem. Cili, a kotlós, igyekszik ugyancsak szemmel tartani őket. Amikor átbújnak egy iciri-piciri lyukon a szomszédba, hogy ott bogarásszanak, Cili türelmesen vár.

A csirkékről most az jut eszembe, milyen jó elnézegetni őket. Cili kotlós szépen tanítgatja a csibéket kapirgálni, ágon ülni és megbújni biztonságos helyen. Szépen elvannak. Jól megvannak magukban.

A csirkék persze csak fedőtörténet. Azért tartjuk őket, a nyulakat és a többieket, hogy a hozzánk érkező gyerekek elkerülhessék a „pszichológushoz jár” stigmát. Helyette nyuszit simogatnak, pipiknek örülnek.

A gyerekekkel ugyanis többnyire kevés teendő van. A szülők inkább tünethordozóként tolják őket maguk előtt. Például Botondot, akinek az apukája úgy döntött, örömet szerez a fiának és megfog egy kiscsibét.

Cili egy ideig bátran szembeszállt vele, azután menekülőre fogta a dolgot. Apuka végre sarokba szorított egy csibét, megfogta és átadta simogatásra Botondnak. Apukának az jut eszébe a csirkéről, hogy örömet szerezhet vele Botondnak.

Botond apukájával azon voltunk, szerezzen élményt arról, milyen jó elnézegetni Cili kotlóst, amint szépen tanítgatja a csibéket kapirgálni, ágon ülni és megbújni biztonságos helyen. Milyen jó elnézegetni a csibéket, akik szépen elvannak, jól megvannak magukban.

Ha Botond apukája egyszer képes lenne csak úgy elnézegetni Botondot, amint eljátszik társaival vagy elmerül játékaiban, ha egyszer csak úgy elülne megvárni, hogyan old meg Botond egy nehéz helyzetet…

Ha egyszer csak úgy leülnének paprikás csirkét enni, és Botondnak megengedné, hogy csak az uborkát majszolja…

A kakasról az első lassú főzőnk jut eszembe. Miatta vettem. A kakashúst ugyanis konfitálni kell, más néven zsiradékban abálni, esetleg abárolni. Fél napot vagy egész éjszakát. Olyan soká, mint a szilvalekvárt, csak tilos keverni.

Séró kakasunktól félnek a vendégek. Okkal. Védi a területet és a tyúkokat. Amúgy gyengéd, van egy sajátos, gurgulázó, szinte turbékoló hangja, amivel a legjobb falatokhoz hívja a legjobb tyúkokat.

Séró kakas jó kiállású. Ha a tükörben látja meg magát, még jobban kiáll. Ettől a tükörképe is kihúzza magát, ami Séró kakast felbőszíti. Nekiugrik a szemtelen kakasnak, akit imponáló pózával képtelen volt elriasztani.

A tyúkok keveset törődnek a harcoló kakasokkal. Mi kénytelenek vagyunk kimenteni a tükröt a helyzetből, mert Séró egyre vadabb elkeseredéssel támad kemény és hajthatatlan ellenfelére, aki ugyancsak a végsőkig kitart.

A tükrös eset óta felismerjük, ha Séró kakas imponáló pózba vágja magát. Ilyenkor arrébb húzódik Császár, a második kakas is, ilyenkor még a hatalmas, fekete Galiba kutya is kikerüli, ilyenkor félik a vendégek.

A tükrös eset óta felismerjük, milyen sokszor vágják magukat Séró-féle imponáló pózba a férfiak. Döbbenetesen sok meccset játszanak le egy-egy gesztussal, utalással, tekintettel. Ritkán ugranak egymásnak, többnyire akkor is a tükörképüknek.

A nők keveset észlelnek az ilyen csörtékből, ők inkább arra a sajátos, gurgulázó, szinte turbékoló hangra figyelnek, ami nekik szól. Ezért van olyan nagy ribillió, ha egy férfi egy nővel áll ki. Látlelet, ilyesmi.

A tyúkot is sokáig kell főzni. Mégis, valahogy másképp. A kakasnak az állandó izomtónus szárazzá teszi a húsát, mint a bodysokét szálkásítás, a tyúk pedig azért jó levesbe, mert a rostok között sok a zsír. Aranyló karikákban jelenik meg.

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Első pillantásra ez a téma, inkább illene a „Fények és Remények” rovatba. Mégis itt a helye, mert határozott szándékom, hogy saját élmény adjak vele neked. Kissé borús még a homlokom a kezdés nehézségeitől, de a felhők felett már ott ragyog a nap!

Reménnyel telve és bizakodva indulok ennek a rovatnak, és szívesen írnék is egyszerre öt bejegyzést, de pontosan tudom, milyen nagy szerepe van a türelmes várakozásnak. Azt szeretném, hogy megérezd ezeknek a mélázásoknak az ízét, megtapasztald a „székben utazás” hangulatát, megleld benne a magad örömét – és ehhez legelső sorban időre, s újabb és újabb tapasztalásra van szükséged. Így hát most lehorgonyzom magam, megkeresem a pontot, amelyben megnyugvást lelek, és elképzelem, amint te egy másik helyen és másik időben nézed ezt a rajzot.

Azt is elképzelem, ahogy előkészítesz egy lapot és egy tollat – mert tudod, magadnak teszel jót vele, ha leírod válaszaidat, saját felismeréseidet a kérdéseimre.

Neked milyen reményeid vannak? Vannak-e egyáltalán reményeid? Remélem igen!

Ha egy percre most megállsz és elgondolkozol a saját életedről, saját jelenedről, rá fogsz lelni mi az a dolog, mi az a történés, mi az a fordulat, amiben bízol, amitől – úgy érzed – jobbá, szebbé, boldogabbá válna a jövőd?

Legyen ez a te reményed párkapcsolattal, családdal, egészséggel, anyaiakkal, munkával vagy az életed bármely más területével kapcsolatos – ha megtaláltad –, tedd fel maradnak a kérdést:

Mit tehetek érte, hogy a reményeim valóra váljanak, miként cselekedjek, hogy amiben bízom, teljesüljön?

Talán neked is időre és türelemre van szükséged, mint a képen szereplő nőalaknak?

Esetleg a hitedet kell erősítened? Van-e benned elég hit, ami erőt ad, ami magához vonzza a kívánt jövőt?

Nézd a homokos talajt a képen!

Neked mi adja az alapot a reményedhez, a bizakodásodhoz? Mi az a talaj, amelyen lehorgonyozhatsz, mi az az érték a jelenben, amire támaszkodhatsz? Keresd meg, biztosan van ilyen! Vedd észre, ha aprócska is.

Nézd a felhőt és a vihart!
Vajon nálad milyen veszélyek leselkednek, mik azok a tényezők, amik gátat szabhatnak, amik hátráltathatnak, amik kockázatot jelenhetnek? Hogyan tudsz védekezni ellenük, milyen mozgástered van, miben dönthetsz szabadon?

Gondold meg, hol tart most ezt a te hajód, merre van a nagy vízen, és milyen irányba halad?
Talán azt várnád, hogy jó szél jöjjön, mely a megfelelő irányba segít – de vajon lesz olyan? Vagy szembe fúj a szél? Ha igen, vedd észre a benne rejlő lehetőséget. A szembe szél is jobb, mint a teljes szélcsend, hiszen cikkcakkban haladva lassabban ugyan, de szembe széllel is célhoz érhetsz.

Ha viszont szélcsendet érzel, akkor mindenképp nézd meg a nőalak melletti rózsát!

Neked mi segít hinned, miből merítesz erőt a bizonytalanság idején? Mi az a saját erőd, ami előremozdíthat?

Egy kicsit tedd össze a két kezed, hunyd le a szemed és figyelj a tenyered közepébe! Négy öt lélegzetvételnyit elég lesz. Akkor már megérzed azt az erőt, mely belőled beléd sugárzik! Figyelj a két tenyered közepére, a melegségre, amit érzel. Ez segít meglelned a saját magadban rejlő energiát, mely mindennap ott van, minden helyzetben rendelkezésedre áll.

Hiszem: a reményeidben a legtöbbet te magad számítasz. A hited, a gondolataid, a hozzáállásod. Az erő, melyet magadból merítesz, a bizakodás, melyet kisugárzol, és a megoldást kereső gondolataid, melyek segítenek meglelni a legjobb utat, a helyes válaszokat, a kedvező módszereket.

Reményem az, hogy az első útravalót ehhez már ott áll saját betűiddel azon a lapon, amit az imént magad mellé készítettél. Remélem, megtartod, s magaddal viszed.

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

A.
…sejtelmem sincs, minek kellett nekem már megint felkepeszteni ide legfelülre. El se tudod képzelni, milyen nehéz teljesen elgémberedett tagokkal lejutni innen reggelente. Olyankor vagyok a legvédtelenebb, és ezt ő is pontosan tudja. Ki nem hagyná a lehetőséget. Hetek óta nem volt olyan, hogy békén hagyott volna. A hátam hasogat, a nyakam merev görcsbe rándul, már attól is, ha csak rá gondolok. És persze, hogy rá kell gondolom, amikor már megint hallom a közeledő lépteit. Inkább nem is mozdulok. Gubbasztok itt még egy fél órácskát, addig is békén hagy. Vagy lejöjjek inkább? Ha túl sokáig itt maradok, a végén semmit nem hagynak. Legfeljebb valami vacak maradékot találok. Folyton ez van, minden reggel ugyanez megy! Lerohannak, rácsapnak a reggelire, én meg itt kucorgok. És végül ki jár a legrosszabbul?

Nem is tudom, minek vagyok még itt! Legjobb volna elhúzni, itt hagyni ezt az egészet. Napról napra ugyanazok a falak, ugyanazok a fejek, ugyanazok a mozdulatok. Minden nap mindig ugyanúgy. Annyira elegem van, hogy el sem tudom mondani.

Hermina tegnap délután odavetette, hogy miért nem megyek terápiára? Nem tudom, miből gondolja, hogy pont nekem kellene? Nem velem van baj, hanem vele. Még hogy ő kiáll magáért! Egy nagy francot fogok én magányosan küzdeni, meg olyan helyzetekbe belemenni, amikről fogalmam sincs. Épp elég bajom van így is. És ráadásul még éhes is vagyok…

B.

…az én helyem itt fent a legnyugisabb éjszakánként. Azt is kifigyeltem, akkor járok a legjobban, ha reggelente kicsit tovább maradok fent, mint a többiek. Így van egy fél órácskám az ébredezésre. Szép nyugodtan megvárom, amíg a többiek nagy zajosan kivonulnak, aztán a félhomályban még csendesen mélázok egy kicsit. A bevetülő sugarakból már tudom, hogy odakint ragyogóan süt a nap. Elképzelem, milyen csodás lesz átmelegedni a reggeli fényben a szilvafa alatti napsütötte pihenőhelyen. Míg ezen elábrándozok, finoman átmozgatom a tagjaimat. Előbb a nyakam nyújtóztatom meg jobbra-balra, aztán a hátizmaimat. Az ujjaimat szépen sorban járatom meg. Erősen behajlítom őket, aztán hagyom, hogy ellazuljanak. Olyan jól esnek ezek az ismerős mozdulatok, olyan meghitt ez a zug ilyenkor reggel.

Mire minden tagomban érzem a vérem áramlását, már hallom is a lépteit. Nagyon vár. Hetek óta így megy ez. Toporog. Lesi mikor jövök már. Szeretem megváratni, mert úgy sokkal jobban örül nekem. Alig bírja kivárni, hogy végre hozzám simulhasson. És tényleg, engem igazán becsül. Nekem kínálja a legjobb falatokat, figyel rá, hogy biztonságban, békességben élhessek, és naponta többször kimutatja a vonzalmát – ha érted mire gondolok.

Néha elnézem szegény Herminát. Sejtelme sincs az élet szépségeiről. Cilit kérdeztem is tegnap, látta-e már valaha felszabadultan örülni? Arra jutottunk, hogy el kellene küldeni terápiára…

Szerinted A vagy B?