HÁT(TÉR)KÉP – Amit szem előtt vesztünk, de ott van a hátunk mögött

Mitől van az, hogy a jó napokon a nap is fényesebben süt, amikor pedig zűrbe kerülnünk, az garantáltan bajjal jár? Miért van, hogy optimista hangulatban tisztában vagyunk a magunk értékeivel, de ha valami rossz ér miket, akkor még az sem sikerül, amit máskor becsukott szemmel, egy ujjal odébb pöccintünk?

Ha kedvesen bánnak velünk, mosolygó arcokat látunk, könnyen előjönnek a korábbi jó élmények, ha megbántva érezzük magunkat vagy csalódottak vagyunk, azonnal sorjázni kezdnek régi rossz emlékek, tovább rontva a helyzetet.

Azért húzza a szegény embert még az ág is, mert az emlékezet, a régi élmények felidézése érzelem- és hangulatfüggő.

Hogyan, miért?

Amikor derűsek, vidámak, lendületesek vagyunk, a testünk is derűs, lendületes, vidám állapotban van. Amikor elönt bennünket a düh vagy mélyen elkeseredünk, a testünk is a düh vagy az elkeseredés vegetatív mintázatát mutatja. Valamennyi érzelemnek megvan a maga testi mintája,  mindegyikhez tartozik egy bizonyos élettani állapot, illeszkedő szívritmussal, vérnyomással, bőr-hőmérséklettel, izomtónussal, vércukorszinttel, hormon-reakciókkal.

Ugyanez fordítva is működik: a testi állapotainkhoz érzelmi-hangulati minták illeszkednek. Bizonyos szívritmushoz és vérnyomásértékhez a düh illik jobban, másfajta értékekhez inkább a derűs nyugalom. Előbbihez dühös gondolatok tartoznak, utóbbihoz mosolygósak, vidámak.

Egyszerre csak egyféle testi állapotban bírunk lenni. Ebből most már az is következik, hogy a testi állapothoz kapcsolódó érzelem is egyszerre egyféle: vagy ilyen, vagy amolyan. Meglepő, ha azt mondom, a megjelenő gondolatok is ennek megfelelőek? Tovább megyek: az emlékek és élmények, melyeket felidézünk, szintén illeszkedni fognak a testi/érzelmi/gondolati állapotunkhoz.

Nos, ezért állja meg a helyét az a hasonlat, mely szerint az élmény-emlékek az érzelmek fonalára felfűzött kis csomagocskák. Vannak aranyszálra felfűzött fényes gyöngyöcskéink, csillogó kristályaink, és – sajnos – vannak szurkos-ragacsos madzagon kapaszkodó bűzös-csúf batyuink is. Amikor az aranyszálat mozdítjuk meg, megcsendülnek a kristályok, megcsillannak a gyöngyöcskék. Amikor a szurkos-ragacsos madzagba akadunk, a csúf batyukból rögvest szállni kezd a bűzük.

Hogy a jelenben miként érezzük magunkat, és a jövőt milyennek képzeljük el, az elsősorban annak kérdése, hogy éppen melyik érzelmi fonalat fogjuk, mozgatjuk. Szóval sok igazság van a mondásban, miszerint „Vegyük a kezünkbe az életünk fonalát!”.

S bármily meglepő: az élmények oldaláról sokkal könnyebben és hatékonyabban tudjuk ezt megtenni, mint a gondolataink irányításával.