ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Az Özvegyemberrel csak néhanapján találkozom. A szokásosnál nehezebb és fájóbb tapasztalatok ezek. Mélyre nyúlnak. Előhoznak elfeledett élményeket, kinyitnak lezártnak hitt emlékeket. Lénye, jelenléte a múlttal való szembesülést adja. A visszanézésnél jobban szeretem a jelen és a jövő felé fordulást, de néha, amikor a dolgok – valami titokzatos módon – nehezen mennek, szükség van rá. Meg kell mozgatni egy-egy gyökeret, és megkeresni, hová kapaszkodik a vége…

Akkor tarts velem ezen az úton, ha úgy érzed, valami visszafog, valami akadályoz, valami gátol, s hiába teszel erőfeszítéseket, azok nem hozzák az elvárható eredményt.

Hunyd le a szemed. Öt hosszú be- és kilégzés után indulj el megkeresni az elmédben azt a temetőt, amit gyerekkorodban láttál. Belégzés, kilégzés. Be, ki.

Talán játszottál ott, talán virágot szedtél a barátaiddal, esetleg kamaszként ijesztgettétek egymást.

Belégzés, kilégzés.

Bárhogy volt, nekünk most megfelel, mert az a temető, ami lassan felbukkan az emlékeidből és kirajzolódik a szemed előtt, titokzatos, egyszerre vonzó és taszító.

Belégzés, kilégzés.

Már ott vagy.

Nappal van, hűvös idő. Tél vége     vagy nagyon késő ősz. Vegyél fel egy jó puha kabátot, ami megvéd a hidegtől. Burkolózz bele, dugd mélyen a zsebébe a kezed.

Így most már jó. Érzed az arcodon a levegő csípősségét, de a kabát melegít.

Indulj el, és keresd meg az Özvegyembert. Valahol balra, hátul fogod meglátni, ahogy csendesen álldogál, kezét egy fa törzsének támasztva.

Némán nézi, amint odalépsz hozzá. Ez így van jól. Ő nagyon ritkán beszél. Neked is jó, ha szótlan marad, mert pontosan így mondja a legtöbbet. Persze figyelni kell rá nagyon. A szeme villanása, az arca rezdülései, a teste finom mozdulatai árulják el, amit gondol.

Te is csendben maradhatsz, ha úgy akarod. Ő hall téged mindenképpen. Elmondhatod halk szavakkal, de csupán a gondolataiddal is, mi a gondod, miért jöttél, mi az a kérdés, amire választ keresel. Hamar megérti miről van szó, és megmutatja neked az utat.

Elengedi a fa törzsét, és lassú léptekkel elindul. Tarts vele.

Egy olyan helyre vezet a temetőben, amelyben ott rejlik a válasz a kérdésedre.

Figyeld merre haladtok, mi mellett mentek el, és hol állapodtok meg végül.

Nézd az arcát, és kövesd a tekintetét.

Amit látsz – legyen az akár egy tárgy, akár egy növény, akár egy fénykép vagy felirat – abban ott van a válasz a kérdésedre.

Nézd, amit ő, és hagyd, hogy feljöjjenek az emlékeid. Képek, arcok, szavak, érzések.

Volt a múltadban valaki vagy valami, aminek köze van a mostani nehézségeidhez. Ezt mutatja meg neked az Özvegyember.

Nézd a tárgyat, és engedd, hogy jöjjenek a képek. Talán nehéz lesz, de amíg keresel, ő ott marad melletted.

Ha meglelted a választ, ő jóváhagyólag rád néz, majd hátat fordít és elindul. Nem várja meg, hogy összeálljon neked a kép, csak azt, hogy megfogd a fonalat. Engedd menni. Ő teljesítette a feladatát.

Te még maradhatsz és felfejtheted milyen múltbéli akadály gátol, vagy visszajöhetsz és az álommunkádra bízhatod a többit.

Mielőtt indulnál, küldj egy gondolatbéli köszönömöt az Özvegyember felé, aztán gondolatban is hunyd le a szemed és lélegezz ötöt nyugodtan, mélyen.

Belégzés, kilégzés. Be, ki. Be, ki. Be, ki. Be, ki.

Visszajöttél, kinyithatod a szemed.

Az elkövetkező napokban sokszor eszedbe jut majd a múltad egy időszaka, vagy egy személy, aki egykor lényeges volt. Talán visszautazol egy régi helyszínre, vagy beszélsz valakivel, aki emlékszik azokra az időkre. Ebben már nagy a szabadságod. Haladj úgy, ahogy a legjobb neked.

Most már meg fogod találni, ami a múltból visszafog, és el tudod tőle oldozni magad. Már tudod miről van szó, innentől ismét te vagy a főnök a saját életedben.

Legyen további szép utad!

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Vicces, mert ha reggel ezt a lapot húzom ki, azzal indulok neki a napnak: valami jó fog történni! Figyelem is nagyon az eseményeket, hogy vajon mi lehet az? Aztán többnyire elvisznek a napi dolgok, belefeledkezem valamibe. Csak akkor jut eszembe ismét, amikor váratlan öröm ér. Akkor már tényleg váratlanul! Persze rögtön beugrik, mire is számítottam reggel… Nos, ma éppen így indulok a napnak.

Mielőtt reggel nekiindulsz a világnak, képzeld csak el, ahogy megkevered a kártyapaklit és kihúzod a váratlan öröm lapját.

Végigsuhannak fejedben a nap várható eseményei, és kicsit mindegyikbe belegondolsz. Vajon melyik hoz majd váratlan örömet, és mi módon? Gondold meg kikkel találkozol. Melyikükről feltételezed, hogy kellemes meglepetést hoz számodra?

Most fordítsunk egy kicsit a dolgon!

Azok az emberek, akik előbb eszedbe jutottak, a te részedről vajon hogyan meglephetők? Milyen váratlan örömet tudnál okozni nekik és hogyan? Mi az az apró, részükről nem várt dolog (tárgy, cselekedet, mondat vagy bármi más), amivel mosolyt csalhatnál az arcukra?

Ahogy gondolatban megleped ezeket az embereket, talán kedved támad a valóságban is megismételni valamelyik meglepetést. Légy hozzá bátor, egyszer érdemes kipróbálni!

Végiggondoltad a napod várható eseményeit és találkozásait? Akkor itt az ideje, hogy azokat a helyzeteket is számba vedd, melyek elsőre nem jutottak eszedbe. Közlekedés, vásárlás, találkozás valakivel az utcán. Így is érhet vidám meglepetés, főleg, ha örömre vagy hangolva. Hisz úgy könnyebben észreveszed, ha kedvesek, figyelmesek, mosolygósak veled.

És vajon milyen ötleted van arra, hogy alig ismert vagy akár idegen embereknek te okozz váratlan örömet? Gondold meg, van-e ezek között megvalósítható elképzelés, olyan cselekvés, melybe bátran és derűsen belemész!

Hiszek abban, hogy az általunk adott és a hozzánk érkező jó folyamatos kiegyensúlyozódásban van. Ha örömet okozol, ha derűt sugárzol, akkor te is részesülsz ebben. Nem pont ott és nem épp attól, akinek adtál. Máshol és mástól kapod vissza. Ez így van rendjén.

A mosoly és a kedvesség ingyen van.
Próbáld ki épp ma, hogyan gyűjthetsz be minél több meleg mosolyt és kedvesen csillogó pillantást.

Ha így indulsz a napnak, estére legalább három váratlan örömet könyvelhetsz be a képzeletbeli mérlegfőkönyvedbe. De inkább többet.

Ezt kívánom neked mára.

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Eszembe jut egy asszony, aki hatvanhét éves korában azt mondta nekem: „Sokat nézegettem a képmásom a tükörben, mire most azt mondhatom, elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. A vékonyodó hajammal, az arcom ráncaival és a szeplősödő kézfejemmel együtt.”.

Nagymamasága ihlette a tükörképével való barátkozást, és az unokái értékítélete segítette önmaga újraértékelésében. Az ő szemükkel kezdte nézni előbb saját magát, de azóta már a környezetét is. Most hetvenkét éves, energikus, derűs, és egy csodálatos tanyát vezet.

Szívesen elviszlek hozzá látogatóba…

Elsőként küldd körbe a tekinteted a környezeteden, és engedd megállapodni valamin. Bármi lehet az, segíteni fog meglátnod, milyen csodás az Öregasszony világa!

Ha a pillantásod megragadta valami, a képét őrizve hunyd be a szemed. Lásd tovább a képet, amit megtaláltál, és az összes többi körülötte levőt engedd elhalványulni. Mintha kiradíroznád, vagy kifakulnának a színek.

Most már csak az a dolgot látod, körülötte üresség.

Nyisd meg most ezt az ürességet az Öregasszony előtt, és hagyd, hogy ez a te képed az ő világában találjon helyet. Egy polcon, egy falon, egy asztalon, egy széken, az udvaron, akár egy bokor alatt a kertben, a kerítés tetején vagy az ólban. Hagyd, hogy a dolog, amit a tekinteted kiválasztott, helyet találjon az Öregasszony tanyáján, és ezzel téged is odavigyen.

Most már látod. Kezd élénkké, színessé válni az egész kép. Ez már az ő világa. Talán meg is mozdul. Te is mozdulhatsz. Szabadságodban áll, érezd otthon magad!

Nézz körül, érints, szagolj, hallgass, kóstolj!

E z a világ a jelen világa, az apró örömök birodalma. Kicsi szépségek, aprócska kedves helyzetek, a pillanat parányi csillanásai várnak itt. Mind szívmelengető, örülni-derülni való. Itt nyugalom van, harmónia és az Élet megannyi apró csodája vár.

Te idehoztál valamit a képzeleteddel, gazdagítottad ezt a világot. Cserébe te is kapsz valamit, ami mosolyt csal az arcodra, ami megmelengeti a szíved.

Csak figyelj jól, és hamarosan észreveszed, mi az a múló pillanatban, ami örömet hoz neked!

Figyeld meg alaposan. Engedd bele magad a pillanatba. Hagyd, hogy hassanak rád a színek, a fények! Hallgasd a hozzá tartozó hangokat! Érezd a mozgást! Valami illatot is érzel? Esetleg egy íz van a szádban, miközben az élménybe feledkezel? A mosolyod jelzi, megtaláltál egy arany pillanatot az Öregasszony világában.

Magaddal hozhatod. Ez már a tiéd. Bármikor felidézheted ismét vagy visszajöhetsz egy újabb apró élményért.

Ahogy lassan kinyitod a szemed, kicsit furcsának hat az a dolog, aminek képe a másik világba vitt. De csak rövid ideig. Aztán újra visszasimul az itteni világba.

Most már tudod az utat az Öregasszonyhoz, és ezzel a szívmelengető apró örömökhöz. Bármikor visszamehetsz, csak engedned kell a tekintetedet megállapodni valamin, lehunyt szemmel lassan elhalványítani a környezetét, és engedni, hogy megjelenjék abban a másik világban. Vele együtt te is odakerülsz, és megkereshetsz egy újabb arany pillanatot. Sosem fogynak el, mindig kicsit mást, mindig újakat találsz.

Becsüld meg ezt a világot, vigyázz rá és látogasd gyakran.

Megszépíti az életedet.

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Jó okkal használják büntetés gyanánt a bezárást, a fogva tartást, a személyes tárgyaktól, ruházattól való megfosztást. Azon túl, hogy a szabad mozgás és a kapcsolattartási lehetőségek korlátozódnak ezzel, az önazonosság érzés is csorbul, az identitás is sérül. A hiány viszont az egyik legerősebb jelenlét. Fájdalmasan és sajgón, de világosan jelzi a fontos dolgokat…

Nehéz helyzetbe hívlak, kellemetlen lesz az élmény – legalábbis az eleje –, de annál nagyobb a nyeresége.

Képzeld el, ott ülsz a rovátkás fal túloldalán, ugyanolyan ruhában, ugyanúgy kucogorva, mint a képen látható férfi. Melletted is kopott a fal. Nyirkos minden, érezni a málladozó nedves vakolatot, és még más kellemetlen szagokat.

Már ott vagy.

Hűvös a levegő. Itt folyton dideregni kell, de már ahhoz sincs erőd. Kint sem süt a nap. Amolyan véget nem érő sűrű cseppekben esik, mintha sohasem akarná abbahagyni. Felállhatnál valamire, hogy kinézz az ablakon, de minek. Odakint is csak ugyanazt a szürkeséget látnád, ugyanazt a párás hűvösséget éreznéd. Talán némi frissesség elérne, de már megszokta az orrod a szagot. Tudod, hogy van, de alig érzed.

Csak ülsz, a térdedet átölelve, szótlanul, amikor hallod, hogy a jobb oldaladról léptek közelednek. Kulcs zörög. Megcsikordul egy ajtó zsanérja. Nyílik, dörrenve visszacsukódik. Az eddig üres szomszéd cellába rabot hoztak. Hallod az őr távolodó lépteit. Majd újra a csöndet.

Átkopogsz a falon. Tompán, de jók kivehetően hallatszik, ahogy a mutató és középső ujjad percei a kőhöz ütődnek. Kicsit vársz. A szomszéd visszakopog. Ugyanannyit és ugyanolyan ritmusban, mint te tetted. Kis szünet után még négy kopogás hallatszik, egy hosszabb, két rövid és megint egy hosszabb: tá-ti-ti-tá. Visszakopogod a ritmust, majd újat kezdesz. Ő válaszol.

– Ki vagy? – kérdezed.
– Zelka – válaszolom. – Neked mi a neved?
Megmondod. Furcsa kimondani. Régen kérdezték tőled.
Megismétlem. Még furcsább. Valaki itt a neveden szólít?! Hogy hiányzott! Milyen jó hallani.

Beszélgetni kezdünk.
– Nem fognak kiengedni innen – mondod.
– Tudom – felelem. –Mióta vagy itt?
– Nem tudom – válaszolod. – Az elején számoltam a napokat, de már jó ideje abbahagytam.
– Kezded feladni…
– Azt hiszem – mondod.
– Mondd, mi az a hét dolog, ami legjobban hiányzik? – kérdezem.
Egy kis csönd támad, míg megtalálod a választ. Előbb kettőt mondasz egymás után. Aztán még egyet. Majd a negyedik is eszedbe jut. Hallom, tódulnak az emlékeid, érzem, sorjáznak benned az élmények, az arcok, az érzelmek. Mintha egy gát szakadt volna át: árad belőled mi minden fontos neked. Jönnek vágyak, megvalósult álmok és beteljesülni valók.

Hallom a hangodat a fal mögül.

Te is hallod magad?

Látod, mi az, amire a legsötétebb rabságodban vágysz? Érzed, mi fontos számodra ott, a cella nyirkos kilátástalanságában?

A listád – ha falra kaparod, ha papírra veted, ha bárhogy megörökíted – elég erőd ad neked, hogy kijuss. Segít, hogy újra élni kezdj.

Írd fel ezt a hét dolgot, és használd a listád erejét. A képzeleted segít létrehozni a legsötétebb kilátástalanságban, de a valóságban fog segíteni, amikor elbizonytalanodsz, amikor egyedül találod magad, amikor korlátokat érzel, amikor szűknek tűnik a mozgástered.

Ez az útravalód mára.

Add meg magadnak ezt az erőforrást, és fordítsd hasznodra a szükségben!

Az emberi kapcsolatok egyik kulcsfogalma számomra a másik ember jó szándékára való nyitottság. Még pontosabban az a kérdés: hogyan tudjuk észrevenni és támogatni a másik ember jó szándékát? Ez néha akkor a legnehezebb, amikor a jó szándék felénk irányul, bennünket érint…

Az elfogadás és a kapott figyelmességekért való köszönet kinyilvánítása sokaknak okoz nehézséget. Apám például a mai napig nem tanult meg köszönetet mondani. Amikor neve napján vagy Karácsonykor átadtunk neki egy-egy gondosan kiválasztott ajándékot, férfias zavarában olyasmiket mondott: „Jaj, minek ez? Nem kellett volna erre költeni!”. Anyám sokáig a bókokkal állt hadilábon. Ha megdicsérte valaki a ruháját, rögtön szabadkozni kezdett: „Kedves vagy, de hát ez csak egy amolyan turkálós kis darab.”. Neki mostanra sikerült eljutnia odáig, hogy egy kedves mosoly kíséretében egyszerűen csak annyit mondjon: „Köszönöm!”.
Kis dolognak tűnik, de komoly, nagy változások vannak mögötte.

Azon már biztosan elgondolkoztál, te miként vagy elfogadással és köszönetmondással, így most – a másik jó szándékának segítése kapcsán – inkább az kérdezem tőled:

Hogyan is vagy a kéréssel?

Milyen könnyen és milyen gyakran kérsz valamit magadnak?

Csak részben arra gondolok, szoktál-e olyasféle mondatszerkezeteket vagy szófordulatokat használni, amelyek megfelelek a nyelvünkben szokásos kérési módoknak. Az is fontos persze, hogy kimondj afféle szavakat, mint „légy szíves”, „kérlek”, „szeretném”, „jó lenne”, „örülnék, ha…” és  hasonlók. De most ennél jóval többet kérdezek tőled:

A saját magad számára fontos kéréseidet hogyan tudod célba juttatni?

Tudsz-e tisztán, nyíltan és világosan kérni MAGADNAK?

Amíg ki nem próbálod, nehezen tudod képzelni, milyen csodálatos dolog, milyen jót tesz a kapcsolataidnak.
Kezdetnek néhány apróság is megteszi, hogy kipróbáld az élményt, hogy ráhangold magad és a környezetedet. Teremtsd meg a kommunikációs helyzetet (ellenőrizd, hogy a másik lát-e téged, figyel-e rád, hallja-e, amit mondasz), és kérj egyszerű, könnyen teljesíthető dolgokat. Lehetnek ezek akár álkérések is, elsőként úgyis a tapasztalatszerzés a lényeg:

„Kérem szépen a sótartót!”
„Megszomjaztam, kérlek, tölts nekem egy pohár vizet!”
„Olyan melegem van, nyisd ki légy szíves az ablakot.”
„Idefelé jövet légy szíves vegyél két zsemlét!”
„Kérlek, csörgesd meg a telefonomat, hogy meghalljam hová tettem!”

(Olyankor szabálytalan a kérés, amikor a másik éppen elmélázott valamin, hiszen olyankor aligha nem is jut el hozzá az üzeneted!!!)

Miután kértél, figyeld, hogyan reagál a másik? Mit mond, hogyan változik az arca, milyen a pillantása, miként cselekszik? Ha megteszi, amit kértél, köszönd meg. Csak úgy egyszerűen:
„Köszönöm!”.

Mikor ezt már jól begyakoroltad, kérj valami nagyobbat. Olyat, amire tényleg szükséged van, amire valóban vágysz. Racionálisan persze, de már tágítva a kereteket. Egy közös programot, amire időt kell szánni; egy tárgyat, ami extra kiadást jelent; egy cselekvést, ami a másiknak erőfeszítésébe kerül. Indokold meg a kérésedet olyan személyes okkal, mint:

„…régóta szeretném.”
„…úgy vágyom rá.”
„…örömet szereznél vele.”

Tudom, beletelik egy kis időbe.

De ha megtanulsz kérni, elfogadni és megköszönni, azáltal arra is képes leszel, hogy megtanítsd a számodra fontos személyeket úgy és azt adni neked, hogy valóban örömet szerezzenek, tényleg kedveskedhessenek.

És ezzel az ő jó szándékukat tiszteled meg és ismered el értékesnek.

Szívből kívánom, hogy sikerüljön ily módon is becsülnöd magadat és a szeretteidet!

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Nap mind nap dolgozom azzal, hogy egy párkapcsolatban mit jelent, mit hoz és mit vihet a féltékenység, ezért szeretnék ma elvonatkoztatni ettől. Egy másik oldalt mutatok meg neked, olyan tapasztalatot, amire magam is rácsodálkoztam, és amit azóta örömmel és eredményesen használok.

Egy egyetemi csoporttársammal záróvizsga után közös munkahelyre kerültünk, és nemcsak hivatalosan, de magánemberként is tartottuk a kapcsolatot. Mindkettőnknek lett felnőtt egzisztenciája, mindketten együtt éltünk a szeretett férfivel.

Jó sorsunknak köszönhetően Miklós és én saját kis otthonunkban, ők akkor még bérelt lakásban. Mikor ez a lány a társával látogatóba jött hozzánk, minden egyes alkalommal órákat késtek, majd nagy szégyenkezve azzal a magyarázattal állítottak be: „Bocsánat, itt voltunk ám időben, csak veszekedtünk az autóban.” 

A régi Skodájukban, amivel többnyire a mi régi Renault-nk mellett parkoltak. Maguk sem értették mi történik velük, mert különben jól megvoltak, derűben, szeretetben éltek, de a hozzánk készülés folyton kihozta a lányból a legrosszabbat, és elkezdte szekálni a fiút. 

Néhány alkalom elég volt, hogy Miklóssal megfejtsük veszekedéseik okát. Mivel hasonló volt az életpályánk, a jövedelmi viszonyaink, ráadásul még a munkánk is, önkéntelenül összehasonlították velünk magukat, mint párt. És ugyan csak apró különbségeket találtak, de ezekből az összehasonlításokból – tudtunkon kívül – rendre mi kerültünk ki nyertesen, ők pedig alulmaradtak. Ez indította be a lányban a féltékenységet, és azért esett neki a fiúnak, mert tőle várta a helyzet megoldását, hogy tegyen végre valamit a jobb autóért, a saját lakásért, sőt, a baba-projektért – amiben még volt esélyük elénk kerülni. A lány elégedetlensége viszont bemozgatta a fiú védelmi vonalait: elkezdett ellenállni, vitatkozni, racionálisan érvelni. Így aztán tényleg órákba került, amíg legyűrték a „zöld szemű szörnyet”, és a parkolóból feljutottak hozzánk a negyedik emeletre.

A történet ennyi volt. A hozzá kapcsolódó élményhez, amit szeretnék ma megosztani veled, két sétára hívlak. Jöhetsz egyedül, de a pároddal is – ahogy inkább szíved szerint való.

Elsőként azt próbáld ki, hogy egy kertes házas környék utcáin sétálsz egy órát. Figyeld meg, milyen gondolataid támadnak (esetleg miről beszélgettek)?

Ahogy mozgás közben a tekinteted kapaszkodót keres, minduntalan egy-egy másik család életének tárgyaiba ütközik. Parkoló autóba, kerítésbe, ház homlokzatba. Sokféle családi lét sokféle élettere kerül eléd. Ez önkéntelenül előhozza belőled az összevetést, a mérlegelést: „Hol tartok én ehhez képest? Melyik dologra nem vágyom? Mi az, amit én is szeretnék? Hogyan lehetne nekem is ilyenem?” 
Mélyen belénk huzalozott reakció a társas összehasonlítás, és bizony nehezen járunk úgy teljes hatvan percen keresztül, hogy ne találnánk közben új elérendő célt, ne ébredne bennünk friss vágy valami iránt.

De vedd észre: ezek a vágyak nem belőled, hanem a külső körülményekből fakadnak. Könnyen kerül így eléd olyan cél, amit magad sosem tűztél volna ki. És mégis ott van, és onnantól befolyásolni, mozgatni, irányítani kezd…

A második órára egy erdei sétára hívlak. Bokrok és fák közötti ösvényen, patakmeder völgyében vagy hegy gerincén vezessen az utad. Figyeld meg: szemed ismét kapaszkodót keres, a lábad elől a távolba szalad tekinteted, majd megpihen egy fa mintázatán, egy bokor levelein vagy egy kis színes virágon.

Vajon mennyiben másak most a gondolataid? Hogyan hat vissza a látvány arra, ami a fejedben jár, amiről az útitársaddal beszélsz?

A természeti környezet, a növények mintázata nem értelmezhető követendő modellként vagy elvetni való példaként. A gondolatatok, melyek itt támadnak, a vágyak, melyek itt ébrednek benned, valóban a tieid. Igaziak. Belülről jövők.

Talán tényleges séta nélkül is el tudod képzelni mindezt, most mégis arra biztatlak, tapasztald meg ezt a két élményt. Ha rászánsz két órát az életedből, azontúl a tested legapróbb porcikájában is tudni fogod: a jövődről gondolkodni, az életedet tervezni, a kapcsolatodat átgondolni az utóbbi módon és helyen szabad. Mert akkor jutsz el az igazi vágyakhoz, melyeket valóban érdemes követned.

Jó utat, szép kirándulást kívánok! Az ünnepi hétvégén talán lesz is rá időd:-))

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Tartós kapcsolatainkban – legyen szó akár szerelmi viszonyról, családi kötelékről vagy baráti kapcsolatról – pillanatnyi cselekvéseinket legritkább esetben határozza meg csupán a jelenlegi helyzet és eseménysor. Viselkedésünk aligha érthető és magyarázható pusztán az aktuális szituáció ismeretében. Jelenbéli reakcióink a múltban gyökereznek: a másik emberhez fűződő élményeink, tapasztalataink, érzelmeink talaján,  közös történetünkbe mélyedve.

A kutya hűsége a gyakorlatban nem sokban különbözik az emberétől, bár létezik városi legenda olyan jószágról, aki a szeretett ember sírjánál maradt.

Mikor akaratunkon kívül elveszítünk valaki fontosat, érzelmileg még sokáig vele maradunk. Kötődünk hozzá akkor is, ha életünk hétköznapjainkban már nincs aktívan jelen. A kapcsolat megszűnése nem szünteti meg a kapcsolódást.

De vajon képes így hatni egy meglévő kapcsolat is? Vagy ami aktív, könnyebben bontja önmagát?

A gazdáját szerető, benne bízó kutyára kevés befolyással van, ha a gazda elkezdi elhanyagolni, figyelmen kívül hagyni, esetleg bántani. A kutya hihetetlenül sokáig hűséges marad, ha egyszer már elköteleződött.

Nálad hogyan van ez? A múltban mélyen kapaszkodó gyökerek meddig tudják tartani a kapcsolataidat, ha a jelen azt már nem indokolja?

Képzeld el, amint simogatod ezt a kutyát! Nyugodtan hever a zöld fűben, de a lélegzése ritmusa kivehető a háta fel-le mozgásából. A szőre selymesen puha, fényes. Jó hozzáérni.

Ahogy végigsimítod a kezeddel, érzed a teste melegét.

Ki jut eszedbe a mozdulat közben, akihez kutyahűséggel ragaszkodsz?

Miben gyökerezik ez a kötődésed? Hogyan alapozódott a múltban a kapcsolatotok?

Képzeld el, amint a jelenből egy-egy szál indaként a múltad felé halad. Milyen élményekbe kapaszkodnak ezek a szálak? Milyen történésekhez, eseményekhez rögzítve tartják a jelent?

Tényleg: mi is a helyzet ezzel a kapcsolattal most? Tudod még jobbá tenni? Képes vagy gazdagítani? Van jelenbéli okod is a kapcsolatban lenni? 

Milyen képed van a jövőtökről? Szeretnél-e valamit változtatni? Kívánsz-e valamit változatlanul tartani? 

Vajon a másik fél, akihez kötődsz, hogyan érzi magát, mire számít, milyen elvárásai vannak?

Talán igent mondasz és ő is: Adjatok egymásnak sok örömet!

Talán a nem mellett teszed le a voksot, és valami változni fog: Tégy olyan lépéseket, melyek mindkettőtök önérzetét engedik megőrizni!

Bárhogy legyen is, tudd:

Módodban áll döntést hozni, és képes vagy a döntésednek megfelelően cselekedni.

Ehhez kívánok ma sok erőt és bölcsességet!

Ez az életerős asszony számomra a megújulás, a nehéz helyzetekben való megoldás találás, a gondokon való felülkerekedés lapja. Ha valamiben elbizonytalanodom, gyakran Hozzá fordulok. Ma megmutatom, hogyan teszem. Ha velem haladsz, a következő nehéz napodon már neked is segítségedre lesz…

Az özvegyasszonnyal találkozni kell ahhoz, hogy megtapasztalhasd az emberi érzelmek iránti érzékenységét, megláthasd határozottsága mögött rejlő finom szelídségét, megérezd életbölcs, mégis üde humorát. A lénye varázslatos, a személye értékes, ezért érdemes elmenni hozzá – még akkor is, ha egy csettintésnyinél tovább tart az út.

A használd a hangfájlt az utazáshoz. Ha szükséged van rá, bármikor leállíthatod vagy újraindíthatod a lejátszást.

A legjobb onnan indulni, ahol éppen vagy. Csak egy kis képzelőerőre van szükséged és néhány mély lélegzetvételre, hogy megteljen a tüdőd levegővel. Mert mikor az özvegyasszonyhoz készülsz, ahogy újabb és újabb adag levegőt lélegzel be, egyre könnyebb és könnyebb lesz a tested – míg végül lebegően könnyűvé alakul.

Hunyd le a szemed és lélegezz mélyeket. Belégzés és kiengedés, be és ki…

Figyeld, ahogy a lélegzésed által egyre könnyedebbé, felszabadultabbá válsz. Be és ki, be, ki…

Mind könnyedebb vagy és lassan, finoman a felemelkedsz.

Vedd észre, mennyire más minden felülről! A hely, ahonnan indultál és a körülötte levő dolgok is. Mások a színek, a fények, az árnyékok. Talán szívesen elidőznél így, de eszedbe jut: menned kell, várnak rád.

Indulj hát!

Néhány lélegzetvétellel emelkedj még magasabbra, fel, a levegőbe. Lélegezz, be és ki, be, ki…

Már magasan vagy.

Pillants körbe, aztán repülj abba az irányba, ahol a legtöbb zöldet látod.

Alattad a táj, és te abban a tempóban haladsz, ahogy számodra a legkellemesebb. Az út maga is öröm. Élvezd a bőrödön a levegőt, éld meg, amint szinte úszol a kék égen.

Hamarosan közelebb érsz, ahhoz a helyhez, ami távolról talán csak egy zöld foltnak tűnt. Most már jól látod. Kirajzolódnak a részletek, és könnyűszerrel megtalálod azt a kis ösvényt, amit kerestél. Itt néhány kilégzéssel csökkentve a magasságodat puhán leszállhatsz, hogy gyalogosan haladj tovább. Lélegezz be és sóhajts: belégzés és sóhaj, be és ki, be, ki …

Indulj el az úton. Az ösvény egy magas kerítéshez visz. Nem látsz keresztül rajta, de a kerítés maga is érdekes. Tapintsd meg, érzed ujjaiddal az anyagát, figyeld meg a mintázatát. Ismerősnek tűnik. Belülről, a mellkasod felől érzed, hogy hamarosan odaérsz egy kapuhoz, melyen keresztül bejutsz a kertbe, a kerítés mögé. Haladj a kerítés mentén és meg fogod találni a kaput…

Itt is van. Éppen olyan, mint vártad. Nyisd ki, lépj be rajta, és halkan csukd be magad mögött.

Máris szereted ezt a kertet. Jó érzések kerítenek hatalmukba: megnyugvás, otthonosság érzés. Mintha haza érkeztél volna. És valóban. Mindig szívesen látott vendég vagy itt.

A növények dúsak és jó az illatuk. Látod rajtuk a gondos kezek nyomát, ahogy azt is: itt szabadon nőhetnek, a kertészük inkább csak segíti a kibontakozásukat, mintsem irányítaná vagy szabályozná. Minden növény azt kapja meg ebben a kertben, amire szüksége van.

Ahogy beljebb haladsz, meglátod őt, az özvegyasszonyt. A fűzfa alatti a padon ül. Fekete ruhájához képest váratlanul fiatal az arca, sudár termetéhez képest meglepően bölcs és nyugodt a pillantása. Örül neked. Már várt rád és most szeretettel fogad, régi ismerősként üdvözöl. Megnyugszol és feloldódsz a társaságában. Biztonságban érzed magad.

Ülj le mellé! Élvezd a kert látványát, illatait, hangjait.

Ez az asszony tudja mi foglalkoztat téged, világos számára, miért jöttél. Mégis: türelmesen végighallgat. Van rád ideje és figyelme.

Mondd el, mit szeretnél. Figyeld közben az arcát. Ő szeret téged, és a legjobbat akarja neked. Elfogadja, ha hibáztál, örül annak, amit jól csináltál. Feltétel nélkül szeret, a te érdekedben cselekszik, érted érez felelősséget, amikor kérdez.

Halld meg a kérdését, mert fontos megértened és pontosan válaszolnod rá. Vele lehetsz őszinte, hisz jobban ismer, pontosabban ért, mélyrehatóbban lát, mint te önmagadat.

A kérdésében ott van a válasz, amit keresel.

Maradj itt vele a kertben, amíg jólesik. Kívül vagy most a hétköznapokból, akár hosszan is időzhetsz. Csak akkor indulj vissza, amikor örömmel teszed.

…

Akkor köszönj el, menj a kapuhoz, lépj ki rajta és finoman csukd be magad után.

Előtted az ösvény. Menj végig rajta odáig, ahol földre szálltál. Milyen más a út visszafelé! Talán te is más vagy? Másként érzel, mást gondolsz valamiről?

Néhány lélegzetvétellel megkönnyebbítve magad emelkedj a levegőbe: be és ki, be, ki… Egyre könnyedebb vagy. Be és ki… felemelkedsz.

Repülj vissza oda, ahonnan elindultál.

Suhan alattad a táj, élvezd a látványt, a levegő frissességét! Hamarosan meglátod a helyet, ami felett körülnéztél induláskor. Ha kedved van, most elidőzhetsz kicsit a színek, a fények, az árnyékok szemlélésével.

Aztán néhány kilégzéssel puhán ereszkedj le. Belégzés és kifújás, be és ki, be, ki… Visszaérkeztél. Jó megjönni, jó itt lenni. Megtudtad, amit kellett.

A találkozás emléke veled van. Ő visszavár, és te most már mindig megtalálod a hozzá vezető utat. Bármikor odamehetsz, amikor szükségét érzed. Bárhol is vagy, megtalálod őt. Csak néhány lélegzetvétellel megkönnyítve magadat fel kell emelkedned, körülnézned a magasból, és legnagyobb zöld felé indulnod. A levegőből lepillantva bármikor könnyedén rábukkansz az ösvényre, a kertkapu mindig nyitva lesz számodra, ő pedig ott lesz a kertben.

Szeretettel fogad, és te mindig számíthatsz rá…

Nálunk a vasárnap a viráglocsolásé, a növények gondozásáé és a kapcsolatápolásáé. Vasárnap külön figyelmet szentelünk azoknak a dolgoknak, melyek egész héten megszépítik a napjainkat. Hogy ennek mi köze egy fátylas nőalakhoz, aki bőségszaruból pénzt hint és vörös rózsákat szór? Mindjárt meglátod!

A magyar panaszkodós nemzet. Gyakran akkor is siránkoznak emberek, amikor örvendezniük lehetne. „Jaj, nem is tudod milyen nagy gondban vagyok, teljesen ellepték a hangyák a teraszt” – mondja frissen épült hűvösvölgyi házáról egy fiatalasszony. „Annyira hideg van Hamburgban, el sem tudom képzelni, hogy fogom kibírni ott egy évig”– panaszkodik az egyetemista, aki egy éves ösztöndíjat kapott. „Szörnyű lassú itt az ügyintézés, hogyan fogok így odaérni a következő tárgyalásomra?” – méltatlankodik az üzletember Audi kabriója átvételekor az autószalonban. És valóban: mindhármuk arcán látszik az elkeseredettség, a kétségbeesés, a zaklatott nyugtalanság.

Azért akadnak ellenpéldák, még ha kicsit keresgélni kell is őket. „Olyan szerencsés vagyok a férjemmel, rengeteget dolgozik, mégis mindig megpróbál hazaérni fürdetésre” – mondja egy nyolc hónapos kisfiú anyukája. „Hál’ Istennek, egészségesek vagyunk mindannyian, és a menyem is igyekszik beleszokni a családba” – mosolyog régi ismerősére a buszon egy szatmári néni. „Annyira jó, hogy végül az összes fontos vizsgám sikerült!” – örvendezik a főiskolás, akit két vizsgáztató is visszahívott javítani.
Ők tényleg úgy érzik: dolgaik jól haladnak, életük megfelelő irányba alakul, szerencsés emberek.

Mondd, te hány olyan dolgot tudsz felsorolni egy hétre visszamenőleg, melyben észrevetted a saját szerencsédet? Most vasárnap van, elég hétfőig visszamenned gondolatban. Mik voltak ezek?

És ha úgy igazán, alaposan belegondolsz, vajon találsz-e legalább még egyszer annyi eseményt, helyzetet, kapcsolatot, körülményt, amely távolabbról nézve, nagyobb perspektívában szemlélve szintén szerencsésnek mutat? Nézd meg ezeket is gondolatban.

Talán mesterkéltnek tűnik elsőre, de ha sorra észreveszed az apró kis örömöket, sok helyzetben meglátod a szerencsés körülményeket, észleled és közvetíted a jó történéseket, akkor a derűd és a nyitottságod további pozitívumokat is bevonz az életedbe. Van abban jó, ha süt a Nap, de abban is, ha esik az eső. Aki észreveszi, tud neki örülni. Aki nem látja, nem éli át a jót.

Egy öreg barátnőm anyagilag nagyon nehéz körülmények között él, és krónikus betegsége is évek óta kínozza. Az elmúlt két évben elvesztette a férjét és idős édesanyját, felnőtt lánya pedig a munkája miatt tőle távoli városba költözött. Ez az asszony mégis mindig mosolyogva és derűs pillantással üdvözli azokat, akikkel találkozik. Mikor megkérdeztem tőle, hogyan is van ez, azt felelte: „Tudod, lányom, a síró embert senki sem szereti.”

Ezt én úgy fordítanám át neked:

„Jusson eszedbe, hogy az emberek és a Szerencse egyaránt a mosolygó embert szeretik.”

Mosolyogj minél többet, és a Szerencse gyakori vendég lesz nálad

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Bár a nyitott tenyérben érméket látsz a mélység felett, azt javaslom, hagyjuk ma azt, mennyi van a bankszámládon, felejtsük el egy kicsit a jövedelmi viszonyaidat és a vagyonodat. Lényegesek ezek, de a jelentőségük úgyis nap mint nap ott van a tudatodban: irányítja a cselekedeteidet, hatással van a gondolataidra, sőt, nagy eséllyel az érzelmeidet is befolyásolja.

Vannak neked olyan értékeid is, melyeket ritkábban veszel a kezedbe, kevesebbet gondolsz rájuk – annak ellenére, hogy fontosabbak számodra, mint az anyagiak. Igen, arra hívlak ma, hogy az erényeidről, érdemeidről, életed becses dolgairól gondolkodj.

Ahogy a fény értékére akkor csodálkozunk rá, amikor hirtelen sötétben találjuk magunkat, úgy az életünk becses dolgait is gyakran akkor vesszük észre, amikor valami változik velük kapcsolatban.

Ezért arra kérlek, menjünk vissza gondolatban az öt évvel ezelőtti önmagadhoz. Segíthet, ha tovább olvasod a szöveget, vagy az is, ha elindítod a fájl lejátszását és egyszerűen becsukod a szemed.

(A space billentyű lenyomásával bármikor megállíthatod/újraindíthatod a szöveget.)

Vegyél néhány mély lélegzetet. Be, ki, be, ki, be, ki…
Indulj vissza gondolatban ahhoz az önmagadhoz, aki öt évvel ezelőtt voltál. Talán az segít képbe kerülni, ha visszaemlékszel, hol éltél akkor, milyen volt a szoba, ahol reggelente ébredtél. De az is jó, ha felidézed, hol volt akkoriban a munkahelyed, milyen hangok, fények, színek vettek ott körül nap mint nap.

Ha megvan az öt évvel ezelőtti önmagad, keress egy olyan helyzetet az emlékeid között, melyben egy számodra fontos érték – amit te őrizni, óvni akartál – megkérdőjeleződött.

Kik voltak a helyzet szereplői? Mi volt a szituáció? Hogyan érezted magad benne?
Ha a legkifejezőbb képet akarnád megtalálni erről a helyzetről, mi volna az?

Engedd, hogy jöjjenek és menjenek tudatodban az emlékek, és hagyd, hogy az az egy, a leginkább jellemző, kirajzolódjon. Hirtelen, szinte villanásszerűen, vagy lassan, fokozatosan.

Milyenek a kép színei? Milyenek benne a fények? Nézd meg a környezetet, a szereplőket, ismerd fel az arcukon, testtartásukon az érzelmi állapotukat.
Figyelj a hangokra is! Ki szólal meg? Mit mond? Milyen hatást kelt ez?

Ha alaposan körülnéztél, itt az ideje, hogy az akkori magadra figyelj.

Előbb csak arra, milyen a hajad, az öltözéked, a lábbelid? Aztán lassan befelé is: a testtartásodra, az izmaid tónusára, a hőérzetedre.
Végül – a testi emlékek felidézése után – figyelj az öt évvel ezelőtti önmagad érzéseire, gondolataira, vágyaira. Milyen szándék van benned? Mit szeretnél? Mire mondasz igent? Vajon meg tudod-e majd valósítani, ami megfogalmazódik benned?

Amellett az értéked mellett, ami veszélybe került, keress még három másikat, melyek öt éve fontosak voltak neked.

Öt évvel ezelőtti erényeid, érdemeid, az akkori életed becses dolgai közül emelj ki három lényegeset. Ha megvan, gyere vissza a jelenbe, ide, ahol most vagy.

Rövid ideig – két-három nyugodt be- és kilégzés erejéig – tekints rá az egykor megkérdőjelezett értékre. Be, ki, be, ki, be, ki…

Mi a helyzet most? Hogyan jutottál el a jelenlegi helyzethez? Mire vagy belőle büszke? Mit tennél másként? Milyen lehetőségeid vannak a jövőre nézve?

S vajon miként vagy most a másik három érdemmel, erénnyel, becses dologgal? Fontosak még? Vagy a jelenben másik hármat választanál? Ha igen, melyek ezek? Hogy óvod őket, mit teszel – vagy nem teszel – annak érdekében, hogy megmaradjanak?

Mit gondolsz, öt év múlva hogyan viszonyulsz majd hozzájuk? Akarod még akkor is megtartani őket? Vagy szeretnél addigra valami más, jelentősebb értéket magadénak tudni? Ha igen, mi volna az?

Most gondolatban nézd meg az utat, ami az öt év múlva elképzelt jövődhöz vezet. Mennyit és mit látsz belőle? Vannak-e világos pontok? Hol, melyek? Látsz-e sötét foltokat? Melyik szakaszon? Kanyarok, emelkedők, lejtők?

Képzelj el egy igazi utat! Nézd meg milyen a talaja, mi szegélyezi, milyen ívet ír le?
Képzeld el azt is, milyen érzés haladni rajta. Milyen tempót választanál? Mennyire éreznéd közben jól magad? Ha kell, változtathatsz bármiben.
Alakítsd úgy az utad, hogy vonzó legyen számodra, örömöt jelentsen járnod rajta.

Amikor készen vagy, fogj egy tarisznyát, tedd bele a most fontos értékeket, nézz előre, a távolba – arrafelé, ahol öt év múlva tartani szeretnél – és gondolatban tegyél néhány lépést ezen az úton, amit elképzeltél.

Figyeld meg, milyen érzés! Tapogasd meg a tarisznyádat, barátkoztasd magad azzal, amire készülsz. Ha jó, ha rendben való, akár lassan el is indulhatsz.

Útravalóként annyit még: olyan utat alkoss magadnak, olyan környezetben és olyan tarisznyával a válladon, mely örömet, derűt, jó érzéseket, elégedettséget hoz számodra – így minden méternek örülhetsz, minden kilométerért hálát adhatsz majd.

***