NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Tizennégy éves koromban volt a kezemben először furulya. Abban az órában és azon a helyen tizenöt másik lány is fogta a saját furulyáját. Azért voltunk „csak” tizenhatan, mert az osztály másik tizenhét tagja odaát a rajzteremben éppen a tussal ismerkedett.

Az ének-terem falszomszédságában így is kunkorira röhögték magukat a biológia órán ülő gimnazisták – mind a harmincnégyen. Ugyanis mi tizenhatan, az énektanár irányításával, egyszerre fújtuk vadonatúj C szoprán furulyánkat – és bizony igencsak sokféle hang sikeredett elő belőlük!

Péter fiunk hét évesen kapta meg az első furulyáját. Egy gyönyörű, körtefából készült pentaton csodát. Olyan izgalommal vettem a kezembe, olyan örömmel próbálgattam, milyen hangokat tudok előcsalogatni belőle, mint egy gyerek!

Két évvel később, amikor Zsolt levele megérkezett, éppen azzal gondolattal próbáltam megbarátkozni, hogy a furulyát januárban továbbadjuk – helyet csinálva az új hangszernek padban s lélekben. Azon bánkódtam, mi kerül majd az én szívemben a körtefa-csoda helyére?

Megnyitottam Zsolt levelét. Az állt benne: november második hétvégéjén az iskola fafaragó termében lírát készítünk az elsős gyerekeknek – ez lesz az első hangszerük, s az adventben már el is kezdenek játszani rajta.

Lili és egy líra! Már a gondolattól is elmosolyodtam.

Szombaton reggel gondosan kiválasztottuk, melyik cseresznyefa-szelet mentén csalogassa elő Lili leendő dallamait, aztán ősasszony módjára bunkót, modern anyuka módjára vésőt ragadtam, a cseresznyefa-szeletet beszorítottam a satupadba és nekiláttam faragni. A gyerekek egy darabig áramlottak, aztán lassan elunták, elmentek, engem pedig elkapott a szenvedély.

Faragtam és faragtam még, aztán meg már reszeltem is. Szépen formálódott a cseresznyefa, egyre jobban esett kézbe venni, egyre finomabb érzés volt végigsimítani kerekedő-gömbölyödő ívein. Éppen csiszolni kezdtem, de Zsolt finoman jelezte: elmúlt öt óra, zárná a termet, holnap reggel találkozunk.

Amikor beléptem a kapun, s megláttam az aludni tért tyúkokat és a sétáért epekedő két kutyát, akkor döbbentem rá, hogy nyolc órát töltöttem a satupad mellett állva Lili lírájába feledkezve…

Most, amikor izgalommal és érintésre vágyakozva várom, hogy megérkezzen a felhúrozott hangszer, aminek cseresznyefa testét még egy teljes napon át csiszoltam egyre finomabb vásznakkal, érzem: Lili lírája máris jelentős helyet tölt ki a szívemben.

Miklóssal pedig arra jutottunk: érzelmi okokra hivatkozva Péter furulyáját is megtartjuk. Megkérjük Juditot. Ha elég szépen kérjük, biztosan beleegyezik.

A fotót barátunk, Laci készítette. Eredeti méretben megnézheted itt.

NAPOS OLDAL

–  Anya, elmondjam neked a fohászt, amit reggel szoktunk Zsolttal az iskolában? – ült fel az ágyban ma reggel fél hatkor Lili.

–  Igen, mondd – mosolyodtam el a sötétben.

Felragyog a nyájas Nap
Ő világít egész nap.
Lélek, szellem, hatalom
Mozdítja lábam, s karom.

A napfényben, Istenem,
Ember erőm tisztelem,
Melyet a te jóságod
A lelkembe beoltott,

Hogy lehessek dolgos,
Tudni vágyó, szorgos.
Fény és erő Tőled ered,
Szeretet és hála Neked.

 Jó volt így ébredni:-)

Nektek is szép napot!

November 26.-án, szombaton 10 és 17 óra között adventi bazár lesz az iskolánkban, erre hívunk benneteket sok szeretettel.

Hozzátok el a gyerekeiteket a bábszínházba!

Gyertek és tízóraizzatok nálunk!

Készítsétek velünk a család adventi koszorúját!

Gyertek koncerteket hallgatni!

Süssetek nálunk mézeskalácsot!

Ugorjatok be egy délutáni teázásra!

Készítsünk együtt gyapjúangyalt és famanócskát!

Válogassatok nálunk karácsonyi ajándéknak valót!

Gyertek minél többen!

Remek mulatság lesz ínycsiklandó ízekkel, szemgyönyörködtető díszekkel, fülsimogató hangokkal és csodás illatokkal. Derűs arcok között remek élményeket élhettek meg. Mi ezt már alaposan kifigyeltük, évek során tetemes előzetes tapasztalatot gyűjtöttünk, úgyhogy garanciát vállalunk!

Az iskola címe: 1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17.

Zelka, Miklós, Péter és Lili

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Miklós úgy szereti, ha Ottilia tűzön forralja a tejet a vendégek kényeztetésére készített cafe latte- és cappuccino-költeményeihez. Időigényesebb, több figyelmet kíván, de abban hiszünk, a ráfordítást meghálálja magát. Kiérződik Otti gondossága, s ez a mi dolgunkban is sokat segít.

Sűrű hetünk volt a héten, sűrű használatban forgott a tejforraló edény. Tegnap estére – amikor Miklós egyik legcsinosabb hölgyvendége is elköszönt – masszív és vastag sötétbarna réteg jelezte az alján a hétvége időszerűségét.

Miközben odafent a nappaliban épp azt a metaforát boncolgattuk, mit lehet és mit szabad tenni, ha egy házasságban „kifut a tej”, odalent a konyhában a tejes edény aljára alaposan odaégett a metaforikusnak aligha nevezhető folyadék. Ez van. A péntek esti utolsó tejforralásnál nehéz már olyan figyelemmel lenni, mint az összes többinél.

Így került a mosogató jobb oldali medencéjébe vízbe áztatva éjszakára, így találtam meg reggel cseppet sem könnyebben kisúrolható állapotban a mi tejforraló edényünket.

Nekifogtam erővel, támadtam hővel, mert ott járt a fejemben Karcsi barátunk tanítása, miszerint egy dolog a mechanikai erő, a másik az idő, a harmadik a hőmérséklet, a negyedik meg a vegyi hatás. Vagy valami hasonló. A lényeg az, hogy ezt a négyet változtatva többféle módon is elérhetjük, hogy valami koszos újra tiszta legyen. Az idő már játszott, önmagában kevésnek bizonyult, forralni is próbáltam rajta egyet, hátha attól felpuhul a sötétbarna réteg, de minek is. Épp a  súrolóerőmet teszteltem, amikor toporgásaim kipróbált-bevált mentora, Miklós, arra fordult vízilabdára menet.

Szerencsére. Küldött is odébb a leégett edénytől.

Ha azt gondolnád, hogy férfierejét akarta fitogtatni, netán rendhagyó bemelegítésre vágyott, akkor félreismered. Nem azért küldött el, hogy ő odaférjen, hanem azért, mert három lépéssel odébb ott volt a bekapcsolt számítógép a megnyitott böngészővel. Arról élveztem azt a jó kis akusztikus hátteret, amint a sky.fm adott a konyhai sürgölődésemhez.

Gugli néne tanácsa: töltsem meg vízzel az edényt, tegyek bele egy evőkanál szódabikarbónát és forraljam néhány percig.

Éppenséggel volt bennem kétely, de mit veszthetek?

Mire odatettem az edényt gázra, épp hívott Miklós, hogy elmarad a vízilabda, jött is róla e-mail tegnap este, de így legalább hoz nekem habverőt a tegnap tönkrement régi helyett, s holnap már újra a kedvem szerint készíthetem a reggeli családi pudlingokat.

Mire visszafordultam a tűzhelyhez, a lassan melegedő víz tetején valami sötét dolog úszott. Meglehetősen gyanúsan nézett ki. Kicsit ijesztő, kicsit gusztustalan – olyasforma izé, amit az ősember is inkább csak bottal piszkált volna.

Óvatosan megmozgattam egy fakanállal: odébb úszott. Kiemeltem a vízből: az edény aljáról levált jókora darab égett tej volt.

További két perc kellett „csodabirkának” , hogy a kikaparhatatlannak tűnő nyomok az edény aljáról mind a víz színére kerüljenek. Az összidő gulgizással, telefonálással együtt kb. öt percet tett ki, de az élmény maga maximum öt másodperc volt.

Ott kezdődött, hogy megpillantottam azt a sötét úszó valamint és akkor tetőzött, amikor rájöttem mi az.

Ebben a néhány másodpercben valami megmozdult bennem, valami változás történt a testemben. A felismerésre, az örömre, az oldódásra valami odabent is átalakult. Olyasmi mozdult, aminek a leírására elégtelenek a szavak. az enyémek legalábbis. 

De ebből az érzésből tudom, hogy a „csodabirka a tejforralóban” igazi ÉLMÉNY, és ennek az öt másodpercnek a fényei, a hangjai, a színei, a mozdulatai véglegesen beégtek a memóriámba, úgy, hogy még egy csodabirka sem tudja többé kiszedni őket.  És azért kellett ezt megírnom, mert az élményt jó megosztani…

Hétfőn pedig jöhetnek a vendégek, hisz a tejforralónk olyan szép, mint új korában!

Hosszas hallgatás és mérlegelés után

ma, 2011. 11. 11,-én, 11 óra 11 perckor,

abban a pillanatban, amikor Miklós másodperc pontos órájának legkisebb mutatója elérte a 11-est,

felengedünk egy hatalmas piros léggömböt a vitorlázó repülőtérről,

rajta kívánságainkkal, vágyainkkal és egy viccel

Miközben emelkedett, a szél nyugat felé sodorta.

Sokáig követtük az útját az égen, aztán hazajöttünk.

Ezt a két video-t találtuk érdekesnek a témában.

Ez itt egy teljesen más hangulatú, hosszabb is, de érdemes megnézni.

A lufi-eregetést jövőre december 12.-én dél után 12 perccel biztosan megismételjük, mert nagyon nagy élmény volt. De lehet, hogy közben is lesz egy-két alkalom.

Csatlakoznál?

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

 
– Megvalósítjuk álmait… – betűzi Péter a negyvenharmadik oldalon található felhívást, majd érdeklődve kinyitja a lapok közé applikált kis felhőforma kartont, ami annak az „ingyenes” reklámmagazinnak a közepén lapul, ami a legutóbb vásárolt Nők Lapja közepén lapult, amit ezúttal – nyilván éppen ezért – befóliázva árultak.

– Hogy visz az közelebb az álmomhoz, hogy iPadot, 1 milliós vásárlási utalványt vagy autót nyerek? – kérdezi Péter – Hogy leszek én ezektől könnyebben képregény-rajzoló?

Ketten ülünk a konyhában, így egyedül csodálom Pétert.

Pedig milyen jó volna, ha itt lenne Miklós és ő is hallaná. Milyen jó volna, ha még itt lenne Lili és ő is hallaná. Miklós örvendezne Péter rendszer-gondolkodása és lényeg-látása felett. Lili pedig talán belátná, megérezné, mire is utal a bátyja.

De Lili már elrohant.

– Akkor nem is érdekel – vágta hozzánk még utoljára felbőszülten, sírásra görbült szájjal, mielőtt felviharzott a szobájába.

Az „ingyenes” reklámmagazin tizenötödik oldalán látható piros bőrszoknyára és a hozzá illő piros bőrdzsekire kívánt rá. Az óriásflitteres miniszoknyán való viccelődésünk okán valószínűleg volt némi sejtése, milyen csekély eséllyel tervezgetem, hogy megvegyem neki a felnőtt nőkre való holmikat. Ezért annak a vágyának adott hangot, hogy majd Karácsonyra hozzon neki ilyen szoknyát és dzsekit a Jézuska.

– Szerinted Jézuska majd bemegy a nő ruhaboltba és megveszi neked ezeket?

A válaszként kapott kérdésből érződő irónia már sok volt Lilinek.

Mi lesz így az ő álmával? Azzal, ami épp most, épp az „ingyenes” reklámmagazin csupa-vörös divatoldalának hatására ébredt benne?

Ki törődik most már az ő vágyaival, ha még Jézuskára sem lehet számítani?

A válasz negyed órával később született meg, amikor egymás között megbeszéltük Miklóssal, hogy a délutáni mozi előtt bevisszük Lilinket a Mangoba, és megengedjük, hogy fölpróbálja a szíve-vágya ragyogó-piros bőrcuccokat.

Mert kell néha egy kis kockázatot vállalni az ÉLMÉNY érdekében…

Főleg, ha ingyen beengedünk efféle magazinokat az otthonunkba.

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

A tyúkoktól, nyulaktól azt tanultuk, ügyesen megtalálják, amit ehetnének. A kutyák táplálása tökéletesen emberi. Azaz embertelen. Állati hulladékból készült tápjukba ízfokozót tesznek, így függővé válnak.

Persze, így is a maradékunkon él a kutya, csak azt a maradékot még a csirkegyárban félreteszik neki. Például a zsírzóját, a sárga csizmáját, a felső csőrét, a nyelvéről lehúzott pogánybőrt és persze a belét.

Kiskutyánkra azt mondjuk, pumi, mert a korzón gáz a korcs kölyök. Most a menhelyről kivett öreg, beteg korcs a menő, ha még tud lépni. Egyszerre hozza meg a jótét érzését és a rövid távú elköteleződés szingli trendiségét.

Mi komolyan gondoljuk Bátorral, évtizedeket szeretnénk vele tölteni. Úgyhogy nevelgetjük. Mi, szülők, könnyen boldogulunk vele. A gyerekeknek nehéz. Lilink például az ovisok évődését játssza vele.

Hagyja felugrálni, engedi, hogy harapdálja, aztán egyszer csak fájni kezd, akkor visít. Közbelépnénk, csak hát az ovisoknál a háttérben maradnánk. Dilemma. Mi tudjuk, Bátor le fogja nyomni Lilit.

Egy kedves barátunk mesélte, ha tehette, már a ház kapujában levette a harisnyát, mert saját kutyája letépte volna. Egy ismerősöm egyszer megkért, verjem le a felugráló kutyáját. Egy pumit. Hárítottam.

A jó példát talán Galiba kutyánk adja. Először depressziós lett Bátortól. Elvonult a kert legtávolabbi sarkába, ott búslakodott, mint Füles. Ha hívtuk, nagy kelletlenül cammogott elő. Igyekeztünk hozzá is kedvesnek lenni.

Aztán rá kellett jönnünk: egyértelművé kell tennünk, ki a főnök. Mellé álltunk Bátorral szemben. Majd megszakadt a szívünk a tündéri kis kölyökért. És láss csodát: Galiba elkezdte megvédeni a helyét, ételét, helyzetét.

A két gyermekes családmodell nagy nehézsége, hogy megpróbálunk igazságosak lenni a testvérekhez és egyformán bánni velük. Ahol több gyerek van, ott már eszünkbe sem jut ilyesmi.

A két gyermekes családmodell uralkodó. Van-e más megoldás két testvér kibékítésére, mint hogy csinálunk egy harmadikat? Elég merész ötletnek tűnik, hogy a nagyobb mellé álljunk a kicsivel szemben.

Pedig, ha meggondoljuk, a kicsi gyerek természete szerint kegyetlen. Ráadásul gátlástalan, mert még nem épültek ki nála a viselkedési normák. Ha pedig hatalmat kap, az zavarba hozza és képtelen helyesen élni vele.

Csak hát olyan aranyos a mi kis Bátor kutyánk… a kedves bikfic ugrándozása, a harca a papucsokkal és a lengő gatyaszárakkal… a hálás hempergése a simogató kéz alatt… bátor kiállása a korzón a nagyokkal szemben… Cuki…

A megoldást magunkban kell keresni. Valóban azért kellett nekünk Bátor, mert besurranó tolvajok jártak nálunk, ellopták a telefonjainkat, és az iratainkat?

Meglehet: kicsit hoztunk a házhoz, megoldani a kettőkék civódását?

Lilink gyakran lépdel kihívóan Bátor előtt finom falatokkal a kezében. Most úgy tűnik, mégis jobb, ha hagyjuk megküzdeni őket. A Galiba-modell és a szétszaggatott harisnyák ellenére. Majd szólunk, ha másképp látjuk.

Egy biztos: Bátort nyugodt evésre neveljük. Galibát távol tartva biztosítjuk neki, hogy a csirkenyakát és a többi finomságot zavartalanul falhassa. Így majd csöves csontot is adhatunk neki.

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Ez a torta évek óta kiemelt szerepet tölt be az édes-derűs pillanatainkban. Születésnapokon és bármely más alkalommal, amikor kívánság-finomság készül, a gyerekek egyöntetűen ilyen tortát kérnek. A recept az Eszterházy-tortából nőtte ki magát. No nem a bárhol kapható dió alapú mű-Eszterházyra gondolok, hanem a csurig mandulás igazira, aminek a leírását majd tizenöt éve a Budapest szakácskönyvben találtuk.

A Baktay-torta azért sokkal jobb, mert az ínycsiklandó ízeit követő utóhatásai is tökéletesek. No cukor-sokk, sehol a másfél-órával későbbi hiszti. Így tényleg még a drágasága is vállalható: a ráfordított temérdek óra a konyhában és a belesütött értékes alapanyagok arányosak az élménnyel:-)

Mit teszünk bele?

200 g hámozott, őrölt mandulát (ebből 50 g liszt finomságúra, a többi darásra őrölve)

6 hideg házi tojást

8 ek mézet

1/2 vanília rudat

300 g szobahőmérsékletű vajat

Hogyan készítjük?

A tojások fehérjét és sárgáját külön választjuk, a fehérjét hűtőszekrénybe tesszük.

A tojások sárgáját 6 ek mézzel és a hosszában felvágott vaníliarúddal habosra keverjük, félretesszük.

A vajat habosra verjük, finoman hozzácsurgatjuk a vaníliás krémet, végül belekeverjük a liszt finomságúra darált 50 g mandulát. A szép simára kevert krémet néhány órára betesszük a hűtőszekrénybe, a fehérje helyére. 

Ugyanis amíg a krém hűl, kényelmesen elkészíthetjük a tortalapokat.

A lehűtött tojásfehérjéből 2 ek mézzel kemény habot verünk, amibe finoman beleforgatjuk a 150 g grízesre őrölt mandulát. A masszából öt lapot sütünk egyenként, kerekre vágott jófajta sütőpapíron, 150 fokosra előmelegített sütőben. Egy-egy lap 10-15 perc alatt lesz kész, de figyelni kell: akkor jó kivenni, amikor a széle picit barnulni kezd.

A már megsült tortalapokat sütőpapírral felfelé fa felületre rakjuk pihenni. Amikor kihűltek, finoman lehúzzuk róluk a sütőpapírt (minél inkább a lappal párhuzamosan haladunk, a papír annál könnyebben lejön, s annál szebb marad a tortalapok felülete).

Amikor az összes tortalappal megvagyunk, jöhet a legjobb rész: a torta összeállítása.

A hűtőből kivett vaníliás krémet hat egyenlő részre osztjuk. A krém 2/3-át egyenletesen elosztva a lapok közé kenjük, a maradék 1/3-ot pedig elkenjük a torta tetején és oldalán.

Látványos dolog a torta oldalát vágott mandulával, a tetejét pedig hámozott mandulaszemekkel díszíteni, de a gyerekeink következetesen a tányérjuk szélére túrták mandulaszemeket, amivel arra tanítottak bennünket, hogy a Baktay-torta simán a krémmel legjobb.

Szeletelés előtt a tortát néhány órára fagyasztóba tesszük (s amíg a finomság tart, ott is tároljuk), mert Miklós a forró vízben előmelegített nagykésével akkor tud igazán formás darabokat szelni, ha a vaníliakrém jó fagyos.

A hideg tortaszeletet ráadásul lassabban esszük, aminek köszönhetően az élmény is tovább tart.

 ***

Boldog születésnapot, Jutka mama!

***

A vércukor-hintáról sokat gondolkoztunk már. A vanília pudingos, tejberizses, bolti joghurtos önbecsapás helyett itt egy olyan cukormentes finomság, amit a nyulainknak köszönhetünk.

1. Hámozott, kimagozott almákat főzök fedő alatt, kis víz hozzáadásával.

2. Amikor az almák megpuhultak, félreteszem hűlni.

3. Egy vajat, két evőkanál mézet és a kihűlt főtt almát beleteszem a turmixgépbe. Addig nyomom neki, amíg finoman krémes lesz.

4. Poharakba töltöm, majd hűtőbe teszem – a gyerekeknek szemmagasságba.

Amíg tart a krém a hűtőben, a cukros édességek felől nyugodt lehetek.

Ezt itt nagyjából egy kiló alma, nyolc pohár mosolykrém alapja…

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Belesimulok a fotelbe. Az alkaromat lazán ráengedem a karfára, a hátamat nekiengedem a támlának. A nyakam ellazítom, hátrabillentett fejemet Timi puhán nekiengedi a gallérnak.

A hajszálaim között simogatva-csiklandoz a vízsugár.

Újra érzem Timi ujjait. Körülvesz a hajbalzsam illata.

A masszázs ellazítja a testem és felpezsdíti a gondolataim.

Fejben már éppen készen vagyok a következő fejezettel, amikor meghallom Lili mosolygós hangját:

– Anya, azért jó a kopaszoknak, mert nekik bármikor masszírozzák meg a fejüket, mindig jó marad a frizurájuk.

Timivel felnevetünk, megsimogatom Lili derekát.

„Azért jó, hogy van haj a fejemen” – gondolom magamban, – „mert így van okom Timihez jönni, s olyan arccal ülni a hajmosóban, hogy arról még Lili is simán leolvassa az örömömet”.