SZÖRP RICE – Meglepetések helyett

(élményforrás interjú)

A pszichológusok általában törekszenek arra, hogy rendelőjüket minél kellemesebbé tegyék. Azért van erre szükség, mert akik hozzájuk fordulnak, könnyebben megnyílnak a meghitt környezetben. Zelka, hogy van az, hogy számotokra egyszerűen az otthon a rendelő?

– Valamilyen szinten mindenki ért a pszichológiához, akárcsak a futballhoz és a világpolitikához. Minél ridegebb a környezet, annál inkább sémákba merevednek azok, akik hozzánk fordulnak. Ezért inkább úgy fogadjuk a vendégeinket, mintha egy jó barát érkezne az otthonunkba. Ha éppen ebédidő van, asztalhoz invitáljuk vendégeinket, ha derűs az ég, süt a nap, megkérjük, tartsanak velünk egy sétára, de megesik, hogy épp a kertben hűsölünk. Persze a csukott szobaajtó mögött teázgatva is tudunk jókat beszélgetni, eredményesen dolgozni.

– A kliensek – vagy ahogy te mondtad: vendégek – jöhetnek családostul is?

– Ha a problémájuk úgy kívánja, kifejezetten kérjük ezt. A párkapcsolati problémákkal vagy horkolással küzdők élethelyzetét legjobban úgy tudjuk feltárni, ha társukkal jönnek. Az, gondolom egészen természetes, hogy a családi, nevelési nehézségek megoldásához lehetőség szerint minden érintettet várunk és így van ez táplálkozási, emésztőrendszeri problémákkal küzdő családoknál is.

– A gyerekek hogyan reagálják le, hogy pszichológushoz, terápiára kell jönniük?

– A gyermekkel érkezőket arra szoktuk kérni, mondják azt: „megyünk nyuszit simogatni” vagy „nézünk kiscsibéket” vagy „etetünk halacskákat” vagy „kipróbáljuk milyen ügyesen tudsz az egérkéknek almát szeletelni” vagy „megnézzük hogyan hozza vissza neked a labdát a kutya”, s a többiről hallgassanak. A gyerekek így elkerülik, hogy rossz hírbe kerüljenek az óvodásban, iskolában vagy baráti körben. Mi úgy tudunk nekik legjobban segíteni, ha ők maguk nem is tudják, pontosan hol jártak. Ehhez kiváló fedőtörténet az Élményforrás Ház.

– Nem borítják fel a családi békéteket a betegek?

– Éppen olyan egészséges emberekkel, családokkal foglalkozunk, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Sőt, annyiban kivételesek ezek a felnőttek, amennyiben idejében felismerik, hogy célszerű hozzánk fordulni. Miklóssal nagyon élvezzük, amikor együtt keressük a megoldásokat. Gyerekeink beszűrődő hangjai pedig olyan derűs alaphangulatot adnak, amelyben könnyű megtalálni a saját erőforrásokat.

–­ Mit értesz  saját erőforrásokon?

– Módszerünk lényege, hogy probléma megoldása ott rejlik mindenkiben, csak meg kell találja, ki kell csalogassa. Mi úgy segítünk, akár a bába. Megkeressük mi mindenben jó az a személy, pár vagy család, aki hozzánk fordul, azután ezekről a sikeres területekről kiindulva fordulunk a probléma felé. Az épre, a jó működésre építünk, ezt segítünk gyarapodásnak indítani, hogy a kívánatos kiszoríthassa mindazt, amitől szeretnénk megszabadulni.

– Baráti kapcsolatok is kialakulnak?

– Általában elég négy találkozás. Mivel pedig azok, akik elégedetten távoznak, úgy érzik, maguknak köszönhetik a megoldást, könnyen elengednek bennünket. Ez így is igaz, és így is van rendjén.

A rendelésről további részletek: www.pszichologusok.hu 

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Ülünk az asztalnál. A tányérokon sült csirkecomb és némi köret. Péter bizakodva Miklósra pillant:

– Nem a Saci, ugye?

– Saci tyúk – feleli Miklós. – Ez itt csirke.

Péter megkönnyebbülten elmosolyodik, Lilivel együtt falatozni kezdenek.

Szemben ülök Péterrel, csilingelnek nyakamban az általa választott kék láncok. A hangjuktól vízivós kedvem támad. Elkérem Miklóstól a mozijárásból asztalra került palackomat. Megtöltöttem, mert fel akartam vinni az emeletre, de itt felejtődött. Most pont jó lesz, ülve maradhatok. Ha keveset pattogok fel, az előnyösen hat a gyerekekre és Miklós is jobban szereti. Lecsavarom a kupakot. Péter a kezét nyújtja a flakonért.

– Olyan vizet kérsz, ami ebben van vagy a csapból valót? – tréfálkozok, hisz ott van előtte a pohara, benne az ananászlé, amit magának töltött evés előtt. – Mert ezt a csapból töltöttem fel…

– Azt szeretném – mondja összezavarhatatlan határozottsággal.

Nekiadom. Jobb kezébe a vizet, balba a kupakot. Iszik, a palackot jobbról a tányérja mellé teszi. Tőle balra ott a fél pohár gyümölcslé. Vannak depói.

Magamnak elpattogok egy pohár vízért.

Eszegetünk, iszogatunk, csevegünk tovább.

– Két porszem repül a sivatag felett – mondja Lili. – Az egyik megszólal: Leszállunk? Mire a másik: Ilyen tömegbe? …Értitek, tömeg – teszi még hozzá tudjátokmirőlvanszó pillantással.

Derűs mosoly. Kissé halványodott már az első alkalomhoz képest, de azért jól esik.

A csirke is. Miklós lassú főzőben konfitálta, csak a végső ropogósításhoz rakta át a forró sütőbe. A bőre roppanósan piros, a húsa leomlik a csontról.

Hopp, billen a palack! Lassított felvételen látom, amint az asztal közepe felé dől a szája és indul belőle kifelé a víz. Reflex-mozdulattal érte nyúlok, felállítom. A fele benne maradt.

Már éppen áradna szét bennem az elégedettség, amikor meglátom a Péter döbbent pillantását és a tányérjába borult ananászlét.

Egyszerre kacagunk fel, ahogy összeakad a tekintetünk. Miklós, Lili is velünk tart. Ez a nap vicce. És a fókuszált látásé. Péter a tányérjára figyelt, nem látta meg mellette a flakont. Nekem a boruló víz ragadta meg a pillantásomat, eltűnt mellette a gyümölcslés pohár.

Spontán megtettem azt, amit a szülőknek a terápián javasolni szoktunk „családi asztali viselkedés” címszó alatt. Ennyire a csuklómban van már nekem a terápia – legalábbis a mit tegyünk, ha a gyerekünk véletlenül kiönt/elmaszatol/összetör/stb.? kérdésköre.

Hát ez a mai Peter-styling:-)

Ismételt köszönet érte, Péter!