STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Ülünk az asztalnál. A tányérokon sült csirkecomb és némi köret. Péter bizakodva Miklósra pillant:

– Nem a Saci, ugye?

– Saci tyúk – feleli Miklós. – Ez itt csirke.

Péter megkönnyebbülten elmosolyodik, Lilivel együtt falatozni kezdenek.

Szemben ülök Péterrel, csilingelnek nyakamban az általa választott kék láncok. A hangjuktól vízivós kedvem támad. Elkérem Miklóstól a mozijárásból asztalra került palackomat. Megtöltöttem, mert fel akartam vinni az emeletre, de itt felejtődött. Most pont jó lesz, ülve maradhatok. Ha keveset pattogok fel, az előnyösen hat a gyerekekre és Miklós is jobban szereti. Lecsavarom a kupakot. Péter a kezét nyújtja a flakonért.

– Olyan vizet kérsz, ami ebben van vagy a csapból valót? – tréfálkozok, hisz ott van előtte a pohara, benne az ananászlé, amit magának töltött evés előtt. – Mert ezt a csapból töltöttem fel…

– Azt szeretném – mondja összezavarhatatlan határozottsággal.

Nekiadom. Jobb kezébe a vizet, balba a kupakot. Iszik, a palackot jobbról a tányérja mellé teszi. Tőle balra ott a fél pohár gyümölcslé. Vannak depói.

Magamnak elpattogok egy pohár vízért.

Eszegetünk, iszogatunk, csevegünk tovább.

– Két porszem repül a sivatag felett – mondja Lili. – Az egyik megszólal: Leszállunk? Mire a másik: Ilyen tömegbe? …Értitek, tömeg – teszi még hozzá tudjátokmirőlvanszó pillantással.

Derűs mosoly. Kissé halványodott már az első alkalomhoz képest, de azért jól esik.

A csirke is. Miklós lassú főzőben konfitálta, csak a végső ropogósításhoz rakta át a forró sütőbe. A bőre roppanósan piros, a húsa leomlik a csontról.

Hopp, billen a palack! Lassított felvételen látom, amint az asztal közepe felé dől a szája és indul belőle kifelé a víz. Reflex-mozdulattal érte nyúlok, felállítom. A fele benne maradt.

Már éppen áradna szét bennem az elégedettség, amikor meglátom a Péter döbbent pillantását és a tányérjába borult ananászlét.

Egyszerre kacagunk fel, ahogy összeakad a tekintetünk. Miklós, Lili is velünk tart. Ez a nap vicce. És a fókuszált látásé. Péter a tányérjára figyelt, nem látta meg mellette a flakont. Nekem a boruló víz ragadta meg a pillantásomat, eltűnt mellette a gyümölcslés pohár.

Spontán megtettem azt, amit a szülőknek a terápián javasolni szoktunk „családi asztali viselkedés” címszó alatt. Ennyire a csuklómban van már nekem a terápia – legalábbis a mit tegyünk, ha a gyerekünk véletlenül kiönt/elmaszatol/összetör/stb.? kérdésköre.

Hát ez a mai Peter-styling:-)

Ismételt köszönet érte, Péter!