A tyúkból a következő részeket adja a macskának Sanyi: a zsírzóját (Ottó sógor kedvenc csemegéje), a sárga csizmáját (szarban tapos vele), a felső csőrét (az alsó finom a cafranggal) a nyelvéről lehúzott pogánybőrt (fujtós, akadós) és persze a belét.

A tolla megy a szemétre, a többi a levesbe. Ezek adják az ízét, állagát. Olyanok, mint a leveskocka. Mint az állományjavító vagy az ízfokozó. E cső. E taraj. E zúza. E láb. E farhát. E máj. E lép. Ennyi.

Sanyi megtanított: a tyúkot gyöngéden, de szorosan vászonba göngyöljük, így előzzük meg vergődését. Egyik kezünkkel hátraszorítjuk a fejét, másikkal kitépegetjük a tollat a nyakáról, majd elvágjuk a torkát.

Letesszük a kést és tálkát tartunk a vér alá. A vér élet. Tele van vassal, a gyerekeknek készítjük el hagymával. A begöngyölt tyúkot könnyen felemeljük, hogy jól kicsöpöghessen.

Mennyit kínlódtam azzal a szárnyra lépős brutalitással.

Manyika örvendezik, mert sok benne a tojás-kezdemény. Jó tyúk – mondja. Annak is örül, ha a kakasnak nagy töke van. Pedig hát mostmár más funkcióba léptek ezek a szárnyasok. Ők már gyógyítanak.

Újdonság, felfedezés, hogy a tyúklevesbe mindennek bele kell kerülni. Láb, zúza, taraj, cafrang, minden kell bele. Szervezetünk minden egyes porcikára igényt tart, különben hiányzik és borul az egyensúly.

Persze, nagyobb üzlet, ha a csirkének csak a fehér mellehúsát esszük, a marhából csak a bélszín érték, a többi megy a kutyáknak. Sokszorosára növeli a forgalmat és a profitot. És a divatbetegségeket.

Manyika és Sanyi mindig is alaposan kiszedték a toklót a tyúk bőréből, mert érzik a bőr finom ízét. Érzik a láb cupákosságát és az agy selymes finomságát. Értik a szemléletet, hogy minden porcika hasznos. Végre valami olyan úri huncutság, aminek van értelme. 

Bámulják őket, akik gyógyulni jönnek hozzájuk összeférhetetlen gyerekükkel, férjükkel, saját magukkal. Csodálják Sanyi odaadását, amivel tisztogatja a csirkelábat, a gondosságot, amivel Manyika megveti a ropogós ágyat.

Manyika azt mondja, a jószágtól tanul a legtöbbet. Gondosságot a kotlóstól, amint bevezeti csibéit a világba, határozottságot is, amivel lerázza őket, ha a nyakára nőnek. Leginkább figyelni tanul a jószágtól.

Manyika szerint az egészség titka a figyelem. Az odaadó figyelem. Szeretettel figyeli a jószágot, a gyerekeket. És az urát – veszi el Manyika Sanyi elől a flaskát. Mi a szavait isszuk és kezdünk egyensúlyba jönni.

A legenda szerint Béres József először tyúkoknak adott nyomelemeket. Mert a ketrecben nevelkedő szerencsétlenek nem tudták felcsipegetni a földről. A másik megoldás, hagyjuk őket csipegetni.

Sanyit követve mindent megtartunk a levesben, amit a tyúkok felcsipegetnek. Szegény Béres doktort is majdnem rács mögé zárták, mert tudta, mi hiányzik nekünk. Ha engedjük, a tyúkok is megadják…

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett

(élményforrás interjú)

A pszichológusok általában törekszenek arra, hogy rendelőjüket minél kellemesebbé tegyék. Azért van erre szükség, mert akik hozzájuk fordulnak, könnyebben megnyílnak a meghitt környezetben. Zelka, hogy van az, hogy számotokra egyszerűen az otthon a rendelő?

– Valamilyen szinten mindenki ért a pszichológiához, akárcsak a futballhoz és a világpolitikához. Minél ridegebb a környezet, annál inkább sémákba merevednek azok, akik hozzánk fordulnak. Ezért inkább úgy fogadjuk a vendégeinket, mintha egy jó barát érkezne az otthonunkba. Ha éppen ebédidő van, asztalhoz invitáljuk vendégeinket, ha derűs az ég, süt a nap, megkérjük, tartsanak velünk egy sétára, de megesik, hogy épp a kertben hűsölünk. Persze a csukott szobaajtó mögött teázgatva is tudunk jókat beszélgetni, eredményesen dolgozni.

– A kliensek – vagy ahogy te mondtad: vendégek – jöhetnek családostul is?

– Ha a problémájuk úgy kívánja, kifejezetten kérjük ezt. A párkapcsolati problémákkal vagy horkolással küzdők élethelyzetét legjobban úgy tudjuk feltárni, ha társukkal jönnek. Az, gondolom egészen természetes, hogy a családi, nevelési nehézségek megoldásához lehetőség szerint minden érintettet várunk és így van ez táplálkozási, emésztőrendszeri problémákkal küzdő családoknál is.

– A gyerekek hogyan reagálják le, hogy pszichológushoz, terápiára kell jönniük?

– A gyermekkel érkezőket arra szoktuk kérni, mondják azt: „megyünk nyuszit simogatni” vagy „nézünk kiscsibéket” vagy „etetünk halacskákat” vagy „kipróbáljuk milyen ügyesen tudsz az egérkéknek almát szeletelni” vagy „megnézzük hogyan hozza vissza neked a labdát a kutya”, s a többiről hallgassanak. A gyerekek így elkerülik, hogy rossz hírbe kerüljenek az óvodásban, iskolában vagy baráti körben. Mi úgy tudunk nekik legjobban segíteni, ha ők maguk nem is tudják, pontosan hol jártak. Ehhez kiváló fedőtörténet az Élményforrás Ház.

– Nem borítják fel a családi békéteket a betegek?

– Éppen olyan egészséges emberekkel, családokkal foglalkozunk, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Sőt, annyiban kivételesek ezek a felnőttek, amennyiben idejében felismerik, hogy célszerű hozzánk fordulni. Miklóssal nagyon élvezzük, amikor együtt keressük a megoldásokat. Gyerekeink beszűrődő hangjai pedig olyan derűs alaphangulatot adnak, amelyben könnyű megtalálni a saját erőforrásokat.

–­ Mit értesz  saját erőforrásokon?

– Módszerünk lényege, hogy probléma megoldása ott rejlik mindenkiben, csak meg kell találja, ki kell csalogassa. Mi úgy segítünk, akár a bába. Megkeressük mi mindenben jó az a személy, pár vagy család, aki hozzánk fordul, azután ezekről a sikeres területekről kiindulva fordulunk a probléma felé. Az épre, a jó működésre építünk, ezt segítünk gyarapodásnak indítani, hogy a kívánatos kiszoríthassa mindazt, amitől szeretnénk megszabadulni.

– Baráti kapcsolatok is kialakulnak?

– Általában elég négy találkozás. Mivel pedig azok, akik elégedetten távoznak, úgy érzik, maguknak köszönhetik a megoldást, könnyen elengednek bennünket. Ez így is igaz, és így is van rendjén.

A rendelésről további részletek: www.pszichologusok.hu 

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

Napok óta járja a kertet Saci az öt csibéjével, s nekem napokba kerül meglátni, ami első perctől ott van a szemem előtt.

Úgy kezdődött, hogy Saci második kotlásának huszadik napján elzarándokoltunk a terményboltba, és vettünk egy zsák darát a születendő kiscsibéknek.

Mondták, legyen inkább csibetáp, attól hamarabb megindul a növekedésük, de mi beleálltunk a csökönybe, és megvettük azt a darált kukoricát, ami már Cili csibéinek is ízlett.

Az öt fekete négynapos is boldogan csipegeti aznapos kora óta, de Saci ennek ellenére kitartóan tanítgatja őket kapirgálni és csipegetni.

Ahogyan ma reggel is.

Mivel a dara kicsit porosabb és sokkal apróbb, mint kukoricaszem korában, eszembe ötlik, hogy rendes gazdaasszonyként járok el. Markolok a zsákból egy adagot, s beleszórom egy virágalátétbe a fészekalja közelében.

Saci élénken figyeli, mi történik körülöttük. Ezt a csibék fölé gyakran kiterjesztett szárnyain kívül most abból is láthatom, hogy azon nyomban odahívja a csibéit a többiektől már jól ismert „gyereeztkóstoldmeg” hanggal.

A csibék jönnek. Saci kettőt kapar, hármat csippent, s mutatja nekik a darát. A csibék csippentenek a darából. Saci lép néhányat, megint kettőt kapar, hármat csippent és hívja őket. Közben kicsinykét belelép a darás tálba. Sebaj. A csibék szófogadóan szaladgálnak körülötte és ott csipegetnek, ahol a kotlós mutatja. Saci kettőt kapar, a dara nagy része a földre kerül.  Saci hármat csippent, hívja a csibéit.

„Van itt dara, nézzétek, csak rendesen kapirgálni kell. Minél többet kapirgáltok, annál nagyobb helyen van dara. Jó kis hely ezt itt a tuja alatt…”

Amúgy tényleg az. Bármi veszélyt éreznek, néhány lépés és láthatatlanná válnak.

Oké, Saci kicsit túlkotlotta magát. Rendben, úgy kellett levenni a kiscsibéiről, és indulásra noszogatni. De most már jó kotlós Saci. Szárnyai alá veszi, biztonságba viszi a csibéit. Kapirgálni, csipegetni tanítja őket.

Engem meg arra, hogy hagyjam békében lefutni azokat a viselkedésprogramokat, melyek sokkal előbb készen voltak, mint bármiféle virágalátét vagy egyéb csibeetető-edény. És ráadásul jól is működnek.

Most, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, el is szórakozok vele. Például arra gondoltam, mi lenne, ha csak a tepsi alján ellapogatnám, aztán rászórnám a fűszeres almát. Cukorréteg a tetején, hadd karamellizálódjon.

„Frenetikus ez a tatin!” – mondja egyik vendégünk. Tatin? „Ismerem – vágja rá – a franciák kedvence. Állítólag egy házvezetőnő leejtett egy almásrétest, összekaparta, úgy tálalta fel.” Így találták fel…

A mesterszakácsoknak az a titka, hogy receptet adnak szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk, hiszen nekünk legfeljebb olyanra sikerülhet, mint nekik.

Saci kotlósunk három hetet ült a tojásain révületben. Percekre jött le: csipet búza, korty víz, tollászkodás. Amikor megjelent, a többi tyúk bántani kezdte. Saci menekült vissza a kotlás egykedvű merengésébe, módosult tudatállapotába. Huszonegy nap után változatlan volt a helyzet. Adtunk neki néhány nap türelmi időt. Aztán kiderült: záptojásokon ül. Saci tyúk két napig bolyongott, amikor kiszedtük alóla a bűzlő záptojásokat. Bedobtuk a tóba, mert Sanyi bácsi azt mondta, a kotlós lázas, nincs rendesen magánál, de a hideg víztől észhez tér. Saci vizesen lenyugodott, de amint megszáradt, újra csökönyösen ráült mindenre, ami tojás forma volt. A harmadik napon szereztünk neki egy újabb fészekalja szemes tojást.

Öcsi bácsi, aki a tojásokat adta, azt mondta, ne csináljunk, mert ebbe beledöglik a Saci. Azt nem mondta, Öcsi bácsi, hogy mit csináljunk. Mert a Sacinak menedéke volt a kotlás. Különben rászállt a Séró kakas és kergette a Gyöngyi tyúk.

Végül odatettük hát az új tojásokat Saci alá. Újabb huszonegy nap kezdődött. Összesen 1110 órát kotlott, napi öt perc megszakításokkal. Aztán nem akart felkelni, pedig már kikelt a tojások egy része. Egy teljes napig tartogatta a csibéket maga alatt. Ült és kotlott rendületlenül, rezzenéstelen tekintettel. A következő reggel levettük Sacit az öt csibéről és a záptojásokról. A kicsiket mellé raktuk és addig nógattuk Saci, amíg elindult a fészekaljával. A következő napokban már úgy viselkedett kiscsibéivel Saci, ahogyan Cili kotlós az első pillanattól.

Saci keltetőből való tyúk. Kicsit összezavarodtak benne a belső erővonalak.

Nekünk pedig jó érzés, hogy segíthettünk neki. Azon is elgondolkodtunk: lehet, hogy az egész csirkeipari racionalitás a tojásgyár-ketrecrengeteggel pszichológiailag annak az igénynek a szimbóluma, amit így tudunk összefoglalni: „Nehogy má’ a buta tyúk jobban tudja!”

A nevelők is szabályokat adnak a gyerekeknek szemlélet helyett. Ne így, hanem úgy, nem oda, hanem ide, nem ezt, hanem azt… a rétest pedig így kell, a lepényt úgy, a kakaspörköltet csakis amúgy.

Békében hagyom a gyerekeket, úgyis rájuk hallok a konyhából. Sírás ez, vagy nevetés? Mind a három. A vége úgyis sírás lesz. Addig azonban van egy kis időm. Nézzük csak. Sok mostanában a barack…

Foghatnám a receptkönyvet, ilyesmit, de aztán eszembe jut: megdarálom az őszibarackot, azután jégkrém formákban lefagyasztom. Mire elcsitul a veszekedés, már adhatom is nekik, és tessék, a bloggal is kész lettem…

Na jó, az, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, úgy értem, kézfejre tudom fektetni, úgy nyújtani. Bizarr mozdulat, magamtól aligha jöttem volna rá. A jó fogás a rétesnél éppen az, hogy nem fogom is meg…

STYLING – göncök, amikben bátorkodom
 

Augusztusi romantika. Olyasmi hangulat van rajtam, mintha majálisra indulnék. Vagy valami még ünnepélyesebb eseményre.

Mondjuk keresztelőre. Vagy születést ünnepelni.

Saci kiscsibéi úgy szaladnak az udvaron, mintha gyöngyök gurulnának. Mint sok kicsi pötty a fűben.

Azt hiszem, Lili ennek az emelkedettségére érzett rá a mai költeményével.

Érzem, milyen könnyedek a lépteim, milyen puhán és finoman mozdul ma minden a kertben, mennyire ott van a lélegzetünk visszafogottsága.

Minél inkább csendben vagyunk, annál szebben szól a kiscsibék finom csipogása.

Minél finomabban lebbentjük a levegőt, annál bátrabban iparkodik felénk fészekaljával Saci.

Ebben a ruhában éppen ide való vagyok, éppen ebbe e kertbe, éppen ebbe az életbe (csak a melltartó pántomat kell hozzá megigazítani egy kicsit)…

Hallatlanság 1. – Anyuka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

Muki szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak.

Hat méterrel odébb, az úton, anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

A szomszéd bácsi elköszön, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

Rövid hajú, de pink kislány halad tovább a járdán. Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire.

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Bucika…

Rövid hajú, de pink kislány almalevelet kínál a nyusziknak.

– Bucika…– toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán. – Bucika, gyere, megyünk tovább!

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

Rövid hajú, de pink kislány a kert irányába fordul.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Galibával hátra indulok.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…

Hallatlanság 2. – Kislány

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog.

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd. A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

Rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába. – Hátjamegyek!

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt. – Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány! – köszönök el, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz.

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.

Hallatlanság 3. – Zelka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Hat méterrel odébb, az úton anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el nagylelkűen a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

– Nem megyek. Itt akajok menni!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd – pillantok az anyuka felé, miközben Galibát simogatom.

Az anyuka nem reagál.

– A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom mindkettőjüknek.

Anyuka nem reagál. Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Bucika…

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

– Bucika…

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Bucika, gyere, megyünk tovább – toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán.

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Hátjamegyek!

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Mindannyian érezzük.

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt.

– Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány – köszönök el tanulva a szomszéd nagylelkűségéből, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz, majd anyukájához fordul:

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…

Hallatlanság 4. – Miklós

A konyhában Miklós azzal fogadott, máskor, ha gyerekek jönnek, mondjuk, hozzanak magukkal szülőt is. A házba csak a kislány hallatszott be, anyuka hallatlan maradt:-))

Ui.: Nagyon érdekel, milyen szempontokat láttok meg. Írjatok!

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Azt hiszem, mindenképpen magyaros az, amit paprikával megszórt dinsztelt hagymára szórunk aztán jó tűznél főzni kezdünk. Ha hús, akkor pörkölt, ha tészta, akkor slambuc, ha zöldség, akkor lecsó, ha hal…

Azt hiszem, az lehet a titka, hogy a hagyma illóolaja, a zsiradék és a paprika olyan emulziót képez, ami rátelepszik a falatok kérgére, belsejük pedig ennek védelmében puhul. Sajátos egyensúlyi rendszer.

Cili tyúk is a csibék sajátos erőmezőjében mozog. Nyakaska már nyurgult, hosszú lábain előre szalad, Barbi pedig még mindig a szárnya alatt csipog. A többi öt pedig ötfelé. Ha Cili nevelőnő lenne, megbolondulna.

Cili jó kotlós. Járja a maga útját, megmutatja, hol érdemes csipegetni, hagyja Nyakaskát és bevárja Barbit, ha nagyon sír. Tanítja őket ágon ülni, leszállni. Szó nélkül. Úgy, hogy ágra ül, majd leszáll.

A gyerekekkel többnyire nevelők vannak. A Cili parodizálni akarná az ember-szülőket, akkor folyton kiabálna: Ne szaladj előre! Ne ülj a szoknyámon! Ülj fel az ágra! Szállj le az ágról. Ezt csípd ki magadnak! Itt kaparj!

Mivel a kicsi gyerekek is mindent meg akarnak kóstolni, akár csibék a habszivacsot, mivel veszélyes helyekre járnak, akár Nyakaska a szomszéd bukszusánál, ahol macska lapul, a nevelők folyton tiltják őket.

A gyerekek pedig úgy gondolják, a világ olyan, hogy többnyire azt kell válaszolni, nem, nemszabad, necsináld, engeddel, hagydbékén. Így esnek – abban a korban, amikor felderítenék a világot – hirtelen dackorszakba.

Persze, mondhatná erre Frász néni, a kiscsirkék más arányban élnek túl, mint az ember gyerekek. Hétből hét – mondhatjuk eddig. A körülményeken múlik. Miklós és Péter Pál esténként a kert sarkaiba járnak pisilni, jó a nyest ellen.

Sokszor belőlünk is kijön Frász néni. Segítenénk Cilinek, sápadozunk, ahogy Lili leng a szilvafán és Péter Pál bucskázik a függőágyban. Aztán azt gondoljuk, ez lesz rajtuk az a pörkölt kéreg, ami megóvja őket.

Érdekes, hogy a sok magyaros étel neve alig utal összetartozásukra. Ahogy a mi hozzáállásunkat is nevelési módszernek nevezik, pedig éppen az a poén, hogy eszünk ágában sincs nevelni. Csak együtt lenni a gyerekekkel.

Nevelés az, amikor a nevelő saját viselkedését elrejtve szavakkal irányít.
Jelszava: azt a gyerekeknek még nem szabad. Inni, dohányozni, bizniszezni és a többit – mindazt, amit a megélhetésünk vagy meghaltatásunk ügyében teszünk.

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A tálalás egyik értelme bizonyára annak feledtetése, miből is készült az étel. A tálalás másik értelme bizonyára annak kihangsúlyozása, miből is készült az étel. A vendéglátó így mutathatja meg, hogy biztonsággal fogyaszthatnak nála.

Előbbire a hortobágyi húsos palacsinta a klasszikus példa, utóbbira a grillcsirkét választanám. A tálalásnak most az az értelme foglalkoztat, ami feledteti majd, hogy Gyöngyi tyúkunkból készült az étel.

Mondhatnánk, Gyöngyi tyúkunk van a fazékban, a tálban, a tányérban.  Egyelőre azonban azon vagyunk, hogyan tálaljuk Gyöngyi tyúkunk sorsát a gyerekeknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Gyöngyi tyúk macska lenne.

Kinek jut eszébe a mi kultúrkörünkben, hogy egy öreg, kövér, mihaszna macska tálalását tálalja?! Pedig hát Gyöngyi tyúknak ugyanaz a funkciója nálunk, mint a cicáknak: elfedni a gyerekek előtt, hol is járnak.

Gyöngyi tyúkot azért fogjuk feltálalni, mert lényegében különbözik a cicáktól és a kutyáktól.

Azért javasoljuk, hogy legyen a gyerekeknek saját cicájuk vagy kutyájuk, mert velük tanulják meg a feltétlen szeretetet és a gondoskodást.

Azért javasoljuk, hogy a gyerekeknek cicájuk vagy kutyájuk legyen, mert olyan szerencsés a végső életkoruk.

Amikor a gyerek már képes elfogadni egy cicát vagy kutyust, abban a korban van, hogy éppen vele együtt nő fel és kedvenc pusztulása hozza el a felnőttség élményét.

Ha valahol a tejfogak elvesztése idején kaphat a gyerek egy cicust, vagy kutyust, azzal olyan élményvilágot adunk ezzel neki, amely messze többet ér a fáradozásnál.

Persze könnyű azonnal elszúrni a dolgot olyan sugalmazásokkal, mint „Ha nem viszed le pisilni, irány a menhely!”  „Ezzel is csak én fogok kínlódni!”  „Na, kíváncsi vagyok, akkor is így oda leszel-e érte, amikor…”

A dolog éppen arról szól, ha elfogadjuk a cicust, elfogadjuk gyermekünket. Ha vele örülünk, ő is örül. Ha segítünk gondoskodni, megkapja a gondoskodás élményét. A cicussal több élmény adunk, mint amennyit mi magunk adni tudunk.

A képeken látható hat szépség valójában  Zsuzsa barátunk frissen született 6 kismacskája. Elvihetők egyben vagy darabonként, egy zsák búza és/vagy kukorica az áruk…

Gyöngyi tyúk sztrájkol. Egyetlen tojást sem láttunk tőle az utóbbi időben. Elhízott. Elkezdtük a sugalmazásokat: Gyöngyi tyúk már a húsát növeszti. Hamarosan kikelnek Saci csibéi, őket már meg kell védeni Gyöngyi rigolyáitól.

Gyöngyi tyúkot úgy fogjuk feltálalni, hogy bizonyítsuk vele, milyen jó élményvilágot választottunk. Van benne valami ős-természetes. Levest főzünk belőle, mint a régi öregek. Töltelékkel.

Ó, Gyöngyink!

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett

– Zelka, hogy néz ki a te nézőpontodból az a bizonyos reggel, amit Gyöngyi révén megismerhettünk? Mi a te történeted?

– Nézzük a legutóbbi két hét rendjét: Arany torkú Sérónk vágyai és a szomszédok jogos igényei között egyensúlyozva valamikor hét óra tájban nyitom ki a kisház ajtaját. Elsőnek a fészekalja csibe tódul az ajtó melletti búzás zsákhoz Kormos Cecília kíséretében, azután Séró nagy zajjal lekepeszt a létra negyedik fokáról, maga mögött hagyva Herminát, Császár Morzsát, Sacit és Gyöngyit. Kicsit tágít a zsák sarkán lévő nyíláson, odaengedi csipegetni a csibéket, s közben megpróbálja becserkészni Cili kotlóst. Mostanában egyelőre eredménytelenül. Amúgy is nehéz dolga van, mert Cili japán tyúk, sokkal kisebb nála.
A kotlóst követve a csipogó csibesereg hátravonul a kertbe, Séró pedig kidülleszti begyét és kiereszti arany tokán mindazt, ami csak kifér. Közben változó sorrendben, de annál nagyobb szárnysuhogtatások és huppanások közepette előkerül Császár Morzsa az ötödik és Hermina a harmadik fokról. Hermina fürgén elszalad a felé oldalazó Séró elől, Császár Morzsa meg japános udvariassággal kitér az útjából.
Saci tyúk mindeközben – és a nap folyamán továbbra is – szokásához híven a tojásain üldögél, Gyöngyi pedig rezzenéstelenül gubbaszt a létra legfelső, ötödik fokán. Mint egy tollszobor. Séró, Hermina és Császár Morzsa végigpásztázzák a hátsó kertet, kapirgálnak, kukorékolgatnak a hangról ismerős szomszéd kiskakassal.

– Te mit csinálsz ezalatt?

– Egy jó forró cafe latté-t szép kemény habbal, kis fahéjjal a tetején. Ez kábé két perc negyven. Aztán kiülök a kisház ajtajához és nézem a fejleményeket.

– Mik a fejlemények?

– Gyöngyi kuporog még egy ideig, aztán mocorogni kezd. Egyik lábáról a másikra lépdel, fészkelődik a létra fokán. Ez fontos hanginger lehet Sérónak, mert az udvar legtávolabbi zugából is mindig odakerül valahogy a ház ajtajához, mire Gyöngyi lejön. A szokásos rend szerint Séró abban a pillanatban pattan Gyöngyi hátára, amint a tyúk lába talajt fogott. Gyöngyi reggeli első tollászkodása és a Séró-féle tolldúlás nyomainak elrendezése így egy kosszal megvan. Gyöngyi – feledve a búzás zsákot, ami mellett Séróval a hátán elhaladt – az udvar hátsó része felé orientálódik. Ilyenkor én is átköltözöm a bögrémmel hintaágyba vagy a teraszra, s út közben szórok nekik egy kis magot vagy száraz kenyeret.

– Mire vonatkozott az a Gyöngyi reggel  B verziójában, hogy „Nekem kínálja a legjobb falatokat”?

– Van Sérónak egy jellegzetes, kotkodácsolás-szerű hangja, amivel enni hívja a tyúkokat. Láthatóan ő dönti el, mikor melyiket. Elsősorban Gyöngyit. Ha finom falatot talál, kiadja ezt a hívogató hangot, majd a falatot felcsippenti a csőrével és a tyúk elé pottyantja. Ha a tyúk nem fogadja rögtön, ez a cselekvéssort kétszer, háromszor is megismétli. Miközben a tyúk csipegeti, amit kínált neki, Séró kihúzott nyakkal körbenéz, mint aki épp biztosítja a nyugodt körülményeket. Kifejezetten önzetlennek és lovagiasnak hat ilyenkor.

– Gondolom azért néha rápattan az elmélyülten csipegető tyúkok hátára…

– Igen, megesik ez is. Főleg Gyöngyi esetén, mert Hermina sokkal óvatosabb. De addigra én már megittam a reggeli tejeskávémat.

– Köszönöm a beszélgetést.

Szép Heléna

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A rántott csirke azért van a topon minden ételek között, mert a panír ropogóssága és a hús omlóssága kiegészítik egymást. Ropogós ételekre azért vágyunk, mert frissek. A friss gyümölcs roppanását idézhetik.

Ha tanyasi csirkét hirdetnek, csak mosolygok. Valójában omlós húsú, felfújt, ketrecből vágott csirkét adnak. A tanyasi csirke rántva csak rágóguminak használható. Megmértük, Nyakaska hat hetes korában napi 16 kilométert fut le.

Nyakaska és a többi csibe csak rövid ideig időzik ott, ahol nagy a táplálékbőség, például búza van kiszórva. Folyamatosan mezgerélnek, bejárják a teljes területet. A kotlós vezeti őket erre. A felderítés fontosabb a jóllakásnál.

A kicsi gyerek, ha teheti, mezgerél, bejárja a területet, kipróbál, megkóstol amit lehet. Azt is, amit nem szabad. Nevelői igyekeznek ettől visszatartani, tiltják. Sokszor szólnak rá, hogy ezt nem, azt nem. Így kergetik bele a dackorszakba.

A dackorszakba mi tanítjuk bele a gyereket. Azt gondolja, a világ olyan, hogy ha valaki tesz valamit vagy kérnek tőle valamit, akkor azt kell válaszolni – lehetőleg üvöltve – nem, nem nem, nem nem, nem szabad.

Zsombor anyukája állítja:

– Nem, nem, aztán nem, nem tiltja semmitől Zsombikát.

– Nem, nem – kontrázik rá a nagymama, – csak az apja tiltja mindentől, mi csak attól tiltjuk, amit nem szabad. Nem, nem, nem, nem tiltjuk mi semmitől Zsombikát.

Elmondjuk, a minden, a semmi, az örökké és a soha is tagadás. Azt állítjuk velük, nincs olyan eset, amikor másképpen lenne.

– Nem, mi soha semmitől nem tiltjuk semmitől Zsombikát, mégis örökké ellentmond és sose hallgat ránk – válaszolják.

Szemléltetik a belső ellentmondást. Contradictio in adjecto. Négyszögletes kör. Omlós húsú tanyasi csirke. Én nem mondok ellent neked, hiába is mondod, hogy én mondok ellent neked, én sohasem mondok ellent neked.