NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

A tyúkoktól, nyulaktól azt tanultuk, ügyesen megtalálják, amit ehetnének. A kutyák táplálása tökéletesen emberi. Azaz embertelen. Állati hulladékból készült tápjukba ízfokozót tesznek, így függővé válnak.

Persze, így is a maradékunkon él a kutya, csak azt a maradékot még a csirkegyárban félreteszik neki. Például a zsírzóját, a sárga csizmáját, a felső csőrét, a nyelvéről lehúzott pogánybőrt és persze a belét.

Kiskutyánkra azt mondjuk, pumi, mert a korzón gáz a korcs kölyök. Most a menhelyről kivett öreg, beteg korcs a menő, ha még tud lépni. Egyszerre hozza meg a jótét érzését és a rövid távú elköteleződés szingli trendiségét.

Mi komolyan gondoljuk Bátorral, évtizedeket szeretnénk vele tölteni. Úgyhogy nevelgetjük. Mi, szülők, könnyen boldogulunk vele. A gyerekeknek nehéz. Lilink például az ovisok évődését játssza vele.

Hagyja felugrálni, engedi, hogy harapdálja, aztán egyszer csak fájni kezd, akkor visít. Közbelépnénk, csak hát az ovisoknál a háttérben maradnánk. Dilemma. Mi tudjuk, Bátor le fogja nyomni Lilit.

Egy kedves barátunk mesélte, ha tehette, már a ház kapujában levette a harisnyát, mert saját kutyája letépte volna. Egy ismerősöm egyszer megkért, verjem le a felugráló kutyáját. Egy pumit. Hárítottam.

A jó példát talán Galiba kutyánk adja. Először depressziós lett Bátortól. Elvonult a kert legtávolabbi sarkába, ott búslakodott, mint Füles. Ha hívtuk, nagy kelletlenül cammogott elő. Igyekeztünk hozzá is kedvesnek lenni.

Aztán rá kellett jönnünk: egyértelművé kell tennünk, ki a főnök. Mellé álltunk Bátorral szemben. Majd megszakadt a szívünk a tündéri kis kölyökért. És láss csodát: Galiba elkezdte megvédeni a helyét, ételét, helyzetét.

A két gyermekes családmodell nagy nehézsége, hogy megpróbálunk igazságosak lenni a testvérekhez és egyformán bánni velük. Ahol több gyerek van, ott már eszünkbe sem jut ilyesmi.

A két gyermekes családmodell uralkodó. Van-e más megoldás két testvér kibékítésére, mint hogy csinálunk egy harmadikat? Elég merész ötletnek tűnik, hogy a nagyobb mellé álljunk a kicsivel szemben.

Pedig, ha meggondoljuk, a kicsi gyerek természete szerint kegyetlen. Ráadásul gátlástalan, mert még nem épültek ki nála a viselkedési normák. Ha pedig hatalmat kap, az zavarba hozza és képtelen helyesen élni vele.

Csak hát olyan aranyos a mi kis Bátor kutyánk… a kedves bikfic ugrándozása, a harca a papucsokkal és a lengő gatyaszárakkal… a hálás hempergése a simogató kéz alatt… bátor kiállása a korzón a nagyokkal szemben… Cuki…

A megoldást magunkban kell keresni. Valóban azért kellett nekünk Bátor, mert besurranó tolvajok jártak nálunk, ellopták a telefonjainkat, és az iratainkat?

Meglehet: kicsit hoztunk a házhoz, megoldani a kettőkék civódását?

Lilink gyakran lépdel kihívóan Bátor előtt finom falatokkal a kezében. Most úgy tűnik, mégis jobb, ha hagyjuk megküzdeni őket. A Galiba-modell és a szétszaggatott harisnyák ellenére. Majd szólunk, ha másképp látjuk.

Egy biztos: Bátort nyugodt evésre neveljük. Galibát távol tartva biztosítjuk neki, hogy a csirkenyakát és a többi finomságot zavartalanul falhassa. Így majd csöves csontot is adhatunk neki.

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Ez a torta évek óta kiemelt szerepet tölt be az édes-derűs pillanatainkban. Születésnapokon és bármely más alkalommal, amikor kívánság-finomság készül, a gyerekek egyöntetűen ilyen tortát kérnek. A recept az Eszterházy-tortából nőtte ki magát. No nem a bárhol kapható dió alapú mű-Eszterházyra gondolok, hanem a csurig mandulás igazira, aminek a leírását majd tizenöt éve a Budapest szakácskönyvben találtuk.

A Baktay-torta azért sokkal jobb, mert az ínycsiklandó ízeit követő utóhatásai is tökéletesek. No cukor-sokk, sehol a másfél-órával későbbi hiszti. Így tényleg még a drágasága is vállalható: a ráfordított temérdek óra a konyhában és a belesütött értékes alapanyagok arányosak az élménnyel:-)

Mit teszünk bele?

200 g hámozott, őrölt mandulát (ebből 50 g liszt finomságúra, a többi darásra őrölve)

6 hideg házi tojást

8 ek mézet

1/2 vanília rudat

300 g szobahőmérsékletű vajat

Hogyan készítjük?

A tojások fehérjét és sárgáját külön választjuk, a fehérjét hűtőszekrénybe tesszük.

A tojások sárgáját 6 ek mézzel és a hosszában felvágott vaníliarúddal habosra keverjük, félretesszük.

A vajat habosra verjük, finoman hozzácsurgatjuk a vaníliás krémet, végül belekeverjük a liszt finomságúra darált 50 g mandulát. A szép simára kevert krémet néhány órára betesszük a hűtőszekrénybe, a fehérje helyére. 

Ugyanis amíg a krém hűl, kényelmesen elkészíthetjük a tortalapokat.

A lehűtött tojásfehérjéből 2 ek mézzel kemény habot verünk, amibe finoman beleforgatjuk a 150 g grízesre őrölt mandulát. A masszából öt lapot sütünk egyenként, kerekre vágott jófajta sütőpapíron, 150 fokosra előmelegített sütőben. Egy-egy lap 10-15 perc alatt lesz kész, de figyelni kell: akkor jó kivenni, amikor a széle picit barnulni kezd.

A már megsült tortalapokat sütőpapírral felfelé fa felületre rakjuk pihenni. Amikor kihűltek, finoman lehúzzuk róluk a sütőpapírt (minél inkább a lappal párhuzamosan haladunk, a papír annál könnyebben lejön, s annál szebb marad a tortalapok felülete).

Amikor az összes tortalappal megvagyunk, jöhet a legjobb rész: a torta összeállítása.

A hűtőből kivett vaníliás krémet hat egyenlő részre osztjuk. A krém 2/3-át egyenletesen elosztva a lapok közé kenjük, a maradék 1/3-ot pedig elkenjük a torta tetején és oldalán.

Látványos dolog a torta oldalát vágott mandulával, a tetejét pedig hámozott mandulaszemekkel díszíteni, de a gyerekeink következetesen a tányérjuk szélére túrták mandulaszemeket, amivel arra tanítottak bennünket, hogy a Baktay-torta simán a krémmel legjobb.

Szeletelés előtt a tortát néhány órára fagyasztóba tesszük (s amíg a finomság tart, ott is tároljuk), mert Miklós a forró vízben előmelegített nagykésével akkor tud igazán formás darabokat szelni, ha a vaníliakrém jó fagyos.

A hideg tortaszeletet ráadásul lassabban esszük, aminek köszönhetően az élmény is tovább tart.

 ***

Boldog születésnapot, Jutka mama!

***

Ági: Az necces volt. Vezessek?

Botond: Csak szólj, ha látszik a tükörjég.

Ági: Jól vagy?

Botond: A vezetés lefoglal. Letisztít. Világossá, egyértelművé teszi a döntéseket.

Ági: Például?

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Itt lesz az esküvőnk.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Két hónap alatt képtelenség áttenni máshová.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Szóval nem lesz esküvő.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Többet nem jössz, mert?

Botond: Ronggyá aláztak.

Ági: Igazából te aláztad magad. Ittál, mint a csutak és kiütött.

Botond: Adott esetben először aláztak. Ott toporogtam a disznó körül, nem engedtek hozzáférni, csak vízért szaladgáltam.

Ági: Engem helyettesítettél. Igazából én szoktam, nekem szokott hozzáfagyni a kezem az öntőhöz…

Botond: Élvezték, hogy kiszorítanak a munkából. Nyomorultul ácsorogtam körülöttük. Ők mondták, legalább igyál. Férfiember iszik. Az első felest akkor nyomták belém, amikor leszúrták a disznót. Éhgyomorra. Azonnal benyomtam tőle. De kellett is.

Ági: Konkrétan miért kellett?

Botond: Az jutott eszembe, a szovjeteknél olyan a kivégzés, hogy leszorítják a szerencsétlent aztán tarkón lövik.

Ági: Hol szebb?

Botond: Aaz volt feladatom, hogy fogjam a két hátsó lábát összehurkoló kötelet.

Ági: Én sem szeretem a disznóvágást.

Botond: Felénk őszintébbek. Disznóölést mondanak. Jön a böllér és a segédje, pár óra alatt elintézik. Még kóstolni sem kell, úgyis tudják, hogyan szeretjük.

Ági: Apu, bátyó és Zoli kifejezetten élvezik.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Lehet, hogy most kiszorultál, majd megtalálod a helyed. Azért ha tízkor már tántorogsz, délben bevered a szunyát, nehéz a kedvedre tenni.

Botond: Éhgyomorra egy lórúgás pálinka, utána még egy, ezzel ölni lehet. Két óra hosszat csak a vad marást éreztem.

Ági: Az esküvőre jönnek majd főző asszonyok…

Botond: … és a sütő asszonyok összegányolják azt a borzalmat, amitől a Zsanették esküvőjén lettem rosszul.

Ági: Zsanették esküvőjén is a pálinkától lettél rosszul.

Botond: A Zsanették esküvőjén konkrétan csak sört ittam.

Ági: Zsanették esküvőjén már délután pálinkáztál.

Botond: A Zsanettkéd esküvőjén szépen elöntöttem a pálinkát.

Ági: Zsanett.

Botond: A Zsanett.

Ági: Zsanett.

Botond: A Zsanett.

Ági: A magyar nyelvben személynév előtt nem használunk határozott névelőt.

Botond: A németben.

Ági: Sem.

Botond: Azt mondtad, a magyar, ami egyben mutató névmás, tehát megkülönböztető.

Ági: jó. Én az mondom Zsanett.

Botond: Zoli.

Ági: Zsanett és Zoli. Megy ez.

Botond: Zoli fasz. Többet nem jövök ide.

Ági: Ez azt jelenti, hogy nem lesz esküvő. Szóval vége.

Botond: Konkrétan igen.

Ági: Mert éhgyomorra benyomtál?

Botond: Mert kurvára idegesít, hogy határozott névelő nélkül modoroskodsz, miközben véded fasz Zolit, hogy pipiskedsz, miközben apád a szart keni, cicomázkodsz, mert anyád trampli.

Ági: Állj meg kiszállok.

Botond: Szálljál.

Ági: A kabátom a csomagtartóban.

Botond: Az enyém is. Sétáljunk egyet. Ennél több van a mi kapcsolatunkban, mint hogy Zoliról vitatkozzunk.

Ági nevet: A Zoliról.

Botond: Pontosan emlékszem, mennyire utáltad te is a disznóvágást. Te magad mesélted.

Ági: Disznóölést.

Botond: Házasodjunk össze úgy, hogy csak Kriszti és Andris a tanúink.

Ági: Tagadjam meg a családomat? Az egész falu erről fog beszélni.

Botond: Egész életemben ki leszek szolgáltatva a gyűlöletüknek.

Ági: Igazából csodálnak.

Botond: Irigyelnek. Nem tudják megbocsátani a sikeremet.

Ági: Klasszikus kérdés. A családodat vagy a szeretődet választod…

Botond: Azért ez itt más helyzet. Itt nem a gyerekeidről van szó. És azért engem sem nevezhetsz szeretődnek.

Ági: Nem. Szüleimről van szó és Marcról.

Botond: Marc? Ki a fasz az a Marc?

Ági: Szerelmes vagyok bele. Dán srác. Azt hittem, csak nászfrász és elmúlik. Azt hittem, nem tehetem meg a szüleimmel, hogy lemondom az esküvőt.

Botond: Vőlegénycsere. A Marc belép, a Botond lelép. Tudod mit? Adott helyzetben azt is mondhatom, megkönnyebbültem.

Ági: Hát még én. Igazából mindketten hálásak lehetünk Istennek.

Botond: Az istennek, meg fasz Zolinak.

Ági: Induljunk. Hallgassunk zenét. Mindent megbeszéltünk.

Botond: Prince?

Ági: Purple Rain!

HÁT(TÉR)KÉP – Amit szem előtt vesztünk, de ott van a hátunk mögött

Zelka számára azért lehet olyan fontos szimbólum a könnyű, ám egyben maradt szövet és összevarrott vászon közötti különbség, mert nagyon foglalkoztat minket egy eset és annak bátor terápiája.

Pirike először azzal járt nálunk, hogy a lakli gyerekei nem hajlandók elfogadni Marcit, az ő csodás szerelmét. Pedig Marci madárember. A vállára szállnak a galambok, értik bölcs szavát, tenyeréből esznek. A hangja gordonka, az illata tavaszi erdő, a keze arany. Úriember, akinek emberei vannak, ők végzik a minőségi munkát. Ha valahol szépet látunk, azt ő hozta létre, de legalábbis benne van a keze.

Pirike két évvel később, a héten, azzal állított be: masszív piás az ő madárembere, gépezik, mint a gép, és szakmányban nyúlja le a rokonságot azzal az arany kezével. Pirike teljesen ki volt fordulva önmagából: tessék, ő egy semmirekellő gazembert istenített, akinek arany szava ravasz hazugság volt, aki gordonka hangját palimadár fogásra használta. Becsapott ügyfelek elől bujkál, nincs olyan munkás, aki elszegődne hozzá. Minden eszét, amit még meghagyott a pia, hazugságok ravasz szövedékére használta, például arra, hogyan lehet éveken át stikában úgy cigizni, hogy ne lehessen érezni rajta a mosdatlanságon is áthatoló olcsó ukrán csempészdohány mahorkaszagát.

És akkor mi leállítottuk Pirikét. Elmagyaráztuk, mi a priming és a Pygmalion effektus. Megértettük vele: ha most nekiesik Marcinak, mondván, ő rossz ember, akkor Marci végképp rosszá válik, verni fogja, bántalmazni, kisemmizi. Azt teszi jól, ha fenntartja Marciban az úriember, a nagyvonalú vállalkozó önhitét, ha az egész helyzetet ő is a gazdasági válságra fogja, ha lemegy vele gépezni abból a pénzből, ami a számlák és a sürgető adósságok után marad. Ha meghallgatja legújabb bölcs elméletét arról, mikor állnak szépen sorba a cseresznyék, milyen számai jönnek ki a lottón.

Mert már annak idején is ez különböztette meg Pirikét az ő hitetlen gyermekeitől, ez a mély hit, hogy az ő embere jó.

Úgy hívjuk ezt, eredeti jószándék. Ha valakivel kapcsolatban elvetjük, hogy eredeti jószándékot tulajdonítsunk neki, az olyan, mintha elrepesztenénk egy vég vásznat. Nagyon könnyű, hiszen a szálirányban tépve alig kell hozzá erőfeszítés.

A varrás pedig azért lehet olyan fontos szimbólum Zelka számára, azért fényképezgeti a gyerekeket annak a vég vászonnak a könnyed biztonságában, mert a varrás azt jelenti, ha valakit elbizonytalanítottunk önmagában, ha elvitattuk tőle az eredeti jószándékot, ha bántó szándékot tulajdonítunk neki, akkor megváltozik a működése.

Minden figyelme ama szakadásra és varrásra fókuszálódik, beindulnak nála az elhárító- és énvédő mechanizmusok. A legfontosabb az lesz számára, bizonyítsa: valóban van itt hazugság, de a másik a hazug, valóban jelen van a bunkóság, de a másik a bunkó, valóban nincs pénz, de a másik kishitűsége miatt.

Éppen azok a tények válnak a tükrözés tengelyévé, amelyeket Pirike oly megdönthetetlennek tételez. Mert minden ténynél, minden igazságnál mélyebb axióma saját eredeti jószándékunkba vetett hitünk.

– De hát lement befizetni a villanyszámlát és elgépezte a pénzt! – tiltakozik Pirike.

– Az eredeti jószándék vezérelte, azt akarta, hogy megduplázza a pénzt és vegyen az ő Pirikéjének még egy szép táskát is.

– De hát a barátnőmtől festékre felvett előleget is elgépezte – csóválja a fejét.

– Meg akarta duplázni, embereket felfogadni és velük megcsináltatni.

– Hát éppen ez az, hogy folyton az embereit emlegette, ő maga meg csak lustálkodott – hitetlenkedik Pirike.

– A vállalkozóknak olyan fontos a látszat, a homlokzat, hogy utoljára válnak meg a luxusatótól. Ha ő maga kezdett volna el festeni…

– Burkolni – vág közbe Pirike

– …az nagy státuszesést jelentett volna.

– Szóval, dugjam a fejemet a homokba, csináljak úgy, mintha mi sem történt volna, nyögjem vele az adósságait, tűrjem a piálását, a cigizését?

Ez a kérdés cseng vissza Zelka fülében, ezért foglalkoztatja annyira az egyben hagyott vég vászon kérdése. Azért ringatja a gyerekeinket a vég vászon erős és biztonságos bölcsőjében, mert az eredeti jószándék egyben a világ igazságosságába vetett hit is. Az a mély meggyőződés, hogy ha Marci eredeti jószándékát sikerül megfelelő irányba terelni, fog ő még játszóteret építeni a gyerekeknek.

Azért cseng vissza Zelka fülében a kérdés, azért foglalkoztatja annyira az egyben hagyott vég vászon kérdése, mert mi van akkor, ha Marci eredeti jószándéka abba az irányba terelődik, hogy valami kemény kötéllel embert faragjon az unokájából? Ha csupa jószándékból elviszi a sörözni a nyolcéves kisfiút? Ha az érdekesség kedvéért elmondja neki, mennyi pénzt lehet nyerni a lottón, és ez hogyan aránylik az ő szülei nyomorúságos keresetéhez…

8+7 Arany Pillanat veled, Apa:

1. Amikor délután sokat aludtunk együtt

2. Amikor tegnap este elaludtam az öledben

3. Amikor viccből kilakkoztad a körmöm Mercinél és gyöngyöket tettél az ujjamra

4. Amikor tavalyi születésnapodon együtt ébresztettünk kapucsival meg egy kis virágcsokorral

5. Amikor elmentünk megnézni a Micimackót

6. Amikor vitorlázó gépen repültünk együtt

7. Amikor elvittél a lovas iskolába

8. Amikor bevittél a nagy vízbe az Anna hotelben és levideóztál

1. Amikor elvittél moziba a Verdákra és a Tron-ra

2. Amikor elmentünk külföldre síelni

3. Amikor biciklin vittél az iskolába

4. Amikor elmondtad, hogy ti vagytok a fogtündér és te vetted nekem a rollert

5. Amikor együtt elsétáltunk és bicikliztünk a CBA-ba

6. Amikor úszni tanítottál Esztergomban

7. Amikor télen elvittél minket Balatonfüredre és sakkoztál velem a medencében

Gyönyörű napokat! Nagyon sok boldogságot! Boldog születésnapot, Apa!

Lili és Péter

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Egy már ideje gondolkozom, hogyan tudok a családról építő és személyes élményt adni. Olyat, ami többet mond annál, mint hogy a család az a folyton változó létforma, melyhez a stabilitást kapcsoljuk gondolatban. Lehetne persze mélázni ezen is, csak hát ez a rovat – elméleti megalapozás helyett – azt vállalta magára, hogy az élet éléséhez adjon élményeket, szempontokat…

Első nekifutásra azt javaslom, nézegesd kicsit a képet.

Engedd, hogy kalandozzon rajta a szemed. Megpihenjen egy-egy színen, erősebben fókuszáljon egy-egy mozdulatra, arckifejezésre, pillantásra. Hagyd, hogy érdeklődés ébredjen benned a család és tagjai iránt.

Ha már megfogalmazódott legalább három kérdésed a viszonyaikra, helyzetükre, hangulatukra vonatkozóan, megpróbálhatod megérezni az őket körülvevő levegő hőmérsékletét, páratartalmát. 

Ha nehéz megmondanod milyen évszakot érzel, keresd a választ inkább arra:
„Milyen hónapban járhatunk? És vajon milyen napszakban?”

Nyugodtan odaléphetsz gondolatban a füves udvarra, a kép készítője mellé, onnan könnyedén kiszagolhatod, megérezheted a bőrödön. Talán a hangok, a háttérzajok abban is segítenek, hogy a napot megmondd, hiszen egészen mások egy szerda délután, mint egy szombat reggel hangjai. Amiket te hallasz, leginkább melyik naphoz illenek?

Itt vagy ezen az udvaron, látod a családod, hallasz hangokat, a bőrödön érzed a levegő hőmérsékletét és mozgását, az orroddal egy mélyet szippantva a páratartalom mellett talán azt is tudod már, milyen növény virágzik a háttérben.

De vajon mi járhat a kisfiú fejében? Honnan jött ő ebbe a képbe és hová indul utána? Keress csak egyetlen vágyat, amit az övének érzel, de az legyen konkrét! Mit szeretne ő nagyon-nagyon? Tudják ezt a vágyát a nagyobbak? Ha igen, mit szól hozzá a kamasz gyerek? Hogy reagál az apa? Miként viszonyul az anya? Ha nem tudják: mi kellene hozzá, hogy ez megváltozzon?

Ha a kamasz gyereket félrevonnád, és bizalmasan beszélgetve megkérdeznéd az apja életéről, milyen volna válasz közben az arca? Milyen értékeket mondana és milyen kifogásokat emelne?
„Igen, ezek fontos szempontok róla – bólintanál te, – és milyennek látja őt édesanyád?” 

Hogy felelne a kamasz erre a kérdésre? Milyen családra vágyna ő maga felnőttként, szülői szerepben?

Látod, ahogy az anya csípőjére ültetve, karjával támasztva fogja a kicsit? Talán érezni is tudod, mennyire jól megtalálta a stabil testhelyzetet. A lehető legkisebb izommunkával tudja ölben tartani a gyereket. Most egy kicsit ő is elmélázott, egy pillanatra megállt, van rá ideje és alkalma a kicsi mellett, hogy végigfutasson egy rövid gondolatsort. Mik az ő gondolatai? Honnan jöhetnek? Mi van mögöttük? Kiről szólnak?

Ahogy elengedi az anya ezt a gondolatot, úgy elengedheted te is, hogy egy cseppet az apánál időzz. Mit fog tenni ő, miután levette a kezét a középső gyereke válláról és „szaladj” parancsot adott a kutyának? Hová megy? Kihez szól? Mibe kezd? És közben mi jár a fejében?

Mikor lesznek ők öten legközelebb együtt? Mit fognak csinálni akkor? Képzeletben hallgass bele abba a helyzetbe is, aztán hagyd őket magukra…

Mit gondolsz, mi kellene ahhoz, hogy ebben a családban mind az öt családtag elégedett és derűs legyen? Mit tehet ennek érdekében az apa? És mit az anya? Mit tehet a kamasz, mit a kisfiú, és mit a karon-ülő?

Ha komolyan veszed ezt a kérdést, mindegyiküknél találsz olyasmit, amivel hozzájárulhat a többiek elégedett derűjéhez.

Szánj erre egy kis időt. Tudod, négy-öt puha lélegzésnyi elég.

Ha megvagy vele, már alkalmazhatod a modellt. Megkérdezheted a saját családoddal kapcsolatban is ugyanezt, legyenek a családod tagjai bármilyen neműek és korúak. Csakhogy most fordítva kezdd.

Előbb arra a kérdésre válaszolj:

„Mit tehetek én azért, hogy X családtagom derűsebb és elégedettebb legyen?”

Kérdezd meg magadtól külön-külön minden családtagodat illetően, hogy mit tehetsz.

Aztán azt gondold végig valamennyiükre:

„Mit szeretnék, mit tegyen X családtagom azért, hogy én derűsebb és elégedettebb legyek?”

Ha megtaláltad a válaszokat, már csak arra kell rászánnod magad, hogy megtedd a nekik megfelelő első apró lépést.

Azt hiszem, ez több napra is elég mélázni való…