Miklós álmában egy kicsi babát dajkált. A baba anyukája látszólag bízott Miklósban, mégis percenként megjelent. Miklós igyekezett elsinkófálni a fürdetést, mert az a meggyőződése, elég kimosni a baba popsiját pelenkacserénél, amúgy csak illatozzon a finom bőre. Anyuci azonban befigyelt, így hát Miklós szépen beletette a babát egy kiskád vízbe. Figyelt rá, és jól tette. Mert a baba bizony buggyant. Ahányszor csak jól teleszívta magát levegővel, lecsúszott a víz alá, s onnan vigyorgott rá. Kievickélni eszébe sem jutott, Miklósnak kellett őt kiemelni, amikor a levegője már fogyni kezdett.

Most bezzeg nem volt ott az anyuka, így Miklós azon gondolkodott, mivel tudja biztosan felhívni a figyelmét erre a veszélyre.

Az előző napi események: 

Júlia 15 éves, élete első divatbemutatóját segítünk szervezni. Mi vagyunk a sajtósok. Édesanyja hol engedi, hol aggódva figyeli. Joggal, mert mi is szorongunk, hogyan fogadják az újságírók a gondolatot.

Egy apuka járt nálunk, aki fürdetésre hazamegy, alig várja, hogy elaludjon a baba, megy is a szeretőjéhez. Anyuka annyira szorongott, hogy senkire sem merte rábízni a gyereket, pedig kapacitáltuk, hogy néha szusszanjon egyet. Egyre növekszik benne a düh és a feszültség, félő, hogy kitör és baj lesz. 

Arról is beszéltünk, milyen fontos GAP szindrómásoknál a megfelelő fürdő. Egyszerűen szólva: olyan vízben fürödjünk, amibe nyugodtan beleihatunk. Tehetünk bele almaecetet, szódabikarbónát vagy főzetet – például illatos citromfűből. 

Végül eszünkbe jutott: Miklós előző este vízilabdázott. Egy volt profi nagyon lenyomta. Ez szabályos, amíg a labdás játékosnál van a labda. Csakhogy Miklós már elpöccintette. Félig tréfából, félig figyelmeztetésből a víz alatt messze elúszott. A játékostársak megzavarodtak.

Lilink rákérdezett, nagyon erős volt-e a bácsi, aki annyira lenyomta apát. 

– Bizony, volt válogatott – mondta Miklós – sőt, világbajnok.

– Nálad is erősebb – döbbent meg Lili.

– Bizony.

– Szerintem azt is csak álmodtad – vigasztalta Lili – Ne is törődj vele, az csak egy gondolat, amit csak az agy lát.

– Igazad van – mondta Miklós elgondolkodva.

– Na, látod, csak gondolj arra álmodban, hogy erős vagy, és akkor erős is leszel, mert tudod, akkor azt látja az agyad.

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett

Fruzsi: Milyen napod volt?

Zsolt: Egy mormonnal tárgyaltunk.

Fruzsi: Egyszer tényleg említetted, hogy mormonok a tulajok.

Zsolt: Ez a főtulaj. Big boss. Nagyfőnök.

Fruzsi: Látom, menni fog az a felsőfok.

Zsolt: Hogy érted?

Fruzsi: Már azt is tudod, hogy a big boss az nagy főnök.

Zsolt: Csak úgy mondtam.

Fruzsi: És fancy restaurantban voltatok?

Zsolt: Képzeld, neki az a heppje, hogy a székek fontosak, nem a Michelin-csillagok.

Fruzsi: Szerintem a borok. Már úgy innék valami finomat. Szerinted megkockáztassam?

Zsolt: A mormonok egyáltalán nem ittak alkoholt. Pedig a bor is jó volt. Bodor Bence.

Fruzsi: Legfeljebb ha éjszaka is kér cicit Beni, akkor jobban elalszik…

Zsolt: Ne hülyéskedj. Szóval semmi alkohol, a szemét viszont legeltette Barbin.

Fruzsi: A szemét. Tényleg, légy szíves vidd le a szemetet!

Zsolt: Talán ezt még elmesélhetem.

Fruzsi: Nagyon ki tud akasztani engem az a legelő.

Zsolt: Barbi?

Fruzsi: Nem, a Skót Felföld. Scottish Highlands you know…

Zsolt: És persze Barbi villogott is a native Englishével.

Fruzsi: Hogyhogy? A mormonoknak meg kell tanulniuk annak a nyelvén, akivel üzletelnek…

Zsolt: Ügyesen kibekkelik. Azt mondják, jobban beszélünk angolul, mint némelyik amerikai.

Fruzsi: Jópofák ezek a hitbéli előírások és a megkerüléseik.

Zsolt: A sabbatra gondolsz?

Fruzsi: Speciel a tisztelendő úrra. Mert ugye a böjt az utazókra nem vonatkozik. Hát ő már húshagyó kedden csomagolta a kolbászt, a szalonnát, másnap vágta bele magát az autóba és alig ért ki a városból, piknikezni kezdett.

Zsolt: Mint a svédek a kompon. Erről is szó volt.

Fruzsi: A nagy erkölcsi fölény.

Zsolt: Ellenkezőleg. Barbi mondta utána, hogy a többnejűség miatt drága lesz a nő.

Fruzsi: Hogyhogy?

Zsolt: Hát, mert ha szexet akarnak, el kell venni feleségül. Az pedig drága dolog.

Fruzsi: Hogyhogy azt mondta utána Barbi.

Zsolt: Úgy értem, az irodában.

Fruzsi: Őséva pedig csak úgy hagyta, hogy a többnejűség költségeiről csevegjetek? Amikor egy sms-t nem küldhettél, amikor Beni…

Zsolt: Jó, leviszem a szemetet. Nyugi.

Fruzsi: És persze arról értekezett az drága Barbi, hogy a feleség drága, a szex olcsó…

Zsolt: Igazából azt mondta, úgy érzi, ezek a mormonok aligha vennék feleségül, viszont egy kis testgyakorlásban annál inkább benne lennének. Tehát a többnejűség sem éri el a célját, mint a drága alkohol a svédeknél, mert alig várják, hogy elinduljon a komp és már lökik is le a felest. Mint a Béke kocsmában Ózdon…

Fruzsi: A Barbi aztán ismeri a férfilelket. Szóval miután és hol mondta a bölcsességeit?

Zsolt: Jaj, hát a taxiban…

Fruzsi: Őséva hagyta szóhoz jutni?

Zsolt: Ő külön ment egy másik tárgyalásra.

Fruzsi: Azzal jöttél haza, hogy hatkor visszaültetett, mert egy 17.49-kor befutott e-mailt még meg kellett válaszolnod.

Zsolt: Arra már visszaért.

Fruzsi: Figyi, miért nem mondod, hogy a többnejűség tilos és drága, Barbi viszont elbír egy kis legelést, oszt le van zárva a dolog.

Zsolt: Hogyhogy le van zárva?

Fruzsi: Akkor játszhatnánk mást. Benivel boldogan ellenne anyám, én visszamennék dolgozni, ahol nem néznek olyan hülyének, hogy le kelljen fordítani nekem a big boss-t, és ha meg akarok inni valakivel egy pohár bort, akkor az ugrik, mert jó nőnek tart.

Zsolt: Te bekattantál!

Fruzsi: Helyemre kattantam. Tudod mit? Most írok a big boss-nak, hogy szeptemberben tudok kezdeni.

Zsolt: Akkor Beni még csak másfél éves lesz!

Fruzsi: Jól eltaláltad a nevét is és az életkorát is. Meglep, hogy ennyit tudsz róla.

Zsolt: A Gerendást hívod fel?

Fruzsi: Igen ő a big boss. Úgyis mint nagyfőnök.

Zsolt: Ez annyit tesz, hogy felajánlkozol neki. Mert ugye nyilván kiderülne, azért térsz vissza, mert rossz a párkapcsolatunk, neki pedig ez terep.

Fruzsi: Legelő. Mint a Bugac-puszta. Like Scottish Highlands you know…

Zsolt: Figyi! Leviszem a szemetet, aztán a konyhában halkan kinyitom az üveg Bodor Bence bort, amit kifejezetten erre az estére hoztam. Csak van egy olyan fixa ideám, hogy Beni a dugó kottyanására a legmélyebb álmából is felébred.

Fruzsi: Láttam a bort a hűtőben. Fél üveg. Elhoztad azt étteremből. Ilyen kis szarrágó vagy te. Csak kíváncsi voltam, mit találsz ki erre. Azt hittem, amikor beájulok az ágyba, szépen megszlopálod.

Zsolt: De a csekket kitetted, hadd fogadjon kedvesen. Na, egy üveg olyan bor éppen annyiba került volna, mint amennyit azon a csekken be kell fizetni.

Fruzsi: Vagy két csomag akciós pelenka. Ott állnak a szekrény tetején, mert az első lemarta Beni popsiját.

Zsolt: Majd Gerendás pénzéből lesz neki bio antiallergén, bizizus axivus hiperpelenkája.

Fruzsi: Úgyis csak egy pohárka bort akartam inni. Na, vidd le azt a szemetet, aztán hozd be azt a híres Bodor Bence bort.

Zsolt: Hagyjuk. Attól felébred bennem a vágy, attól felébred Beni, attól még jobban tönkremegy az este. Leviszem a szemetet, te pedig közben el tudsz készülni a fürdőben.

Fruzsi: Köpött a maci.

Zsolt: Tudod jól, mennyire utálom ezt. Anyádra emlékeztet…

Fruzsi: Na, akkor egy kis jóéjt anyázás.

Zsolt: Jó éjt!

Csilla: Köszi, én is őt.

Laci: Én is!

Kriszta: Reggel mondta a taxiban.

Csilla: De jó, hová mentetek?

Kriszta: Dolgozni. Fél órával korábban kelek, hogy vele taxizhassak. Öt perccel előbb lemegyek a pékségbe. Mire leér, várjuk. A taxi meg én. Ott majszoljuk a péksüteményt a hátsó ülésen. Stikában.

Csilla: Sokat dolgozik?

Laci: Nálad többet aligha…

Csilla: Miért, hol dolgozom én sokat?

Laci: Tegnap mondtad, 72 órát húztál le egyben.

Csilla: De nem egy helyen.

Kriszta: Tudod, hétvégén versenyeken ügyel. Csíptél ki magadnak valami nyurga pasit?

Csilla: Jaj, azok még kölykök. A menedzsereik jók lennének, de inkább csak a tűzoltókkal vagyok…

Laci: Kemény legények…

Kriszta: Andris tegnap előtt tegnap jött haza, hajnali kettőkor, tegnap nagyon sietett, úgyhogy tizenegykor már hazaszólt, hogy mindjárt indul.

Csilla: És ő volt az a pasi, aki éjfélkor befeküdt melléd.

Kriszta: Viszont van már lánynevünk is. Reggel beszéltük a taxiban. Borbála…

Laci összerándul.

Kriszta: …bocs, Bori, illetve Bogi, Boglárka. Na, Boglárka.

Laci: Jól van, semmi baj, miattam lehet Bori is.

Kriszta: Miattam is lehetne akár Anasztázia is, csak már lenne…

Csilla: Az évfolyamból még csak Boriéknak van babájuk…

Laci újra összerándul.

Kriszta: És Botondéknak…

Csilla összerándul.

Laci: Ez mikori hír?

Kriszta: Nem is tudom, honnan vettem.

Csilla pirul.

Laci: Talán azt hallottad, hogy az esküvőt tervezik. Igen, együtt beszéltük, biztosan azért, mert jön a baba.

Kriszta: Én azt mondtam, azért, mert már négy éve együtt vannak.

Csilla: Öt!

Laci: Akkor négy volt. Ennyi is maradt. Szakítottak.

Kriszta: Nem mondod?

Csilla szeme csillogni kezd.

Laci: Ági egy új pasival kavar. Csak úgy hívja, a dán. Botond szerint konkrétan azért, mert dán. Ennyi.

Kriszta: Hallod, Csilla! És Botond?

Csilla: Hallom. De ha reggel Andrissal mész dolgozni, nyolcra meg épphogy beestél ide, akkor te is sokat dolgozol.

Laci: Ti négy éve vagytok együtt Andrissal, ugye?

Kriszta: Ahogy vesszük. Fizetek.

A mai mélázás rendhagyó lesz. Egy történetet mesélek el. Régóta jár hozzám egy fiatalember. Komoly belső küzdelmeket vív, mert szereti a feleségét, nagyon erősen kötődik hozzá, ugyanakkor egyre erősebben él meg bizonyos hiányokat, és egy másik lány után vágyódik…

Tamás, elmondása szerint, számos extra képességgel bír: látja az emberek színét, kiszagolja a lelki és testi változásaikat. Zsigeri szintű empátiájától sokat szenved: egy-egy erősebb belső élménynél gyakran kiabálva vonaglik, mert az érzékletei olyan hevesek és viharosak, hogy fájdalmat okoznak neki. Ami azonban leginkább megnehezíti az életét az, hogy rendkívül erős érintési szükséglete van. Nagyjából az átlagemberek folyadékszükségletéhez mérhető.

Ha nem kapja meg a napi „érintés adagját”, olyasmi testi tünetei keletkeznek, mint egy szomjazó embernek. Előbb diffúz nyugtalanság, aztán koncentrációs zavarok, majd egyre erősebb beszűkültség. Végül – ahogy a szomjazó akár egy pocsolyára is ráveti magát – Tamásban annyira erőssé válik a vágy, hogy akár üzlettársai vagy férfi barátai megérintésével, de igyekszik csillapítani. Alapjában persze női érintésre vágyik, de a helyzet erre gyakran alkalmatlan. Képzelheted, milyen furcsállva reagálnak azok a tárgyalópartnerek vagy üzletfelek, akiknek Tamás kezét, karját, vállát fogdossa. Szokatlan ez még akkor is, ha ezek az érintések cseppet sem erotikusak.

A másik gondot az jelenti, hogy Tamás az erotikus kapcsolataiban egyáltalán nem gyengéd, sőt. Durvaságra, erőszakosságra, kemény érintésekre érez vágyat. A feleségétől, aki kedveskedést, cirógatásokat, finom egymáshoz-éréseket kívánna, éppen ezen a szálon kezdett távolodni. Együttléteik alkalmával vagy Tamás fékezi magát nehezen és szenvedve, vagy felesége él át fájdalmakat és szerez egy-egy erősebb szorítástól kék-zöld foltokat.

Egyszerű megoldásnak tűnhet a válás, Tamás azonban – valamilyen titokzatos okból – újabb meg újabb elszánások és változatos különválási kísérletek után végül mindig feleségével marad.

Évek óta rendszeresen megkeres. Sok dolgokban eredményesen sikerült együtt dolgoznunk, legutóbb éppen a sötétségtől való félelmével küzdött meg. De járt már a múltjában homályos arcú, gondoskodó nők között egy nagy víz alatti búra alatt, ahol telepátiával kommunikáltak (ő Atlantisznak nevezte el), és utazott a saját jövőjébe, beszélgetni ötven éves önmagával, tanácsokat nyerni a jelene formálásához.

Ennyi idő és találkozás után tegnap este volt egy újabb olyan alkalom, amely friss szempontokat hozott Tamás érintés-viszonyához.

Az anyjáról beszélgettünk, akivel már régóta megszakította a kapcsolatot, és – csak úgy mellesleg – feljött egy emlék Tamás születése körüli időből. Kiderült: koraszülött volt. Nagyon kicsi súllyal és pocsék paraméterekkel jött világra. Az élete első két hónapját egy inkubátorban töltötte bekötözött végtagokkal (mert a bőre sem volt megfelelően fejlett), miközben az édesanyja életéért egy másik kórházi osztályon küzdöttek. Tamás és ő nem találkoztak. Csak két hónap után érinthették meg egymást.
Később sem alakult ki közöttük igazi kötődés, testük mélyéből jövő érzelmi kapcsolat. Bár az asszony legjobb tudása szerint igyekezett megfelelni anyai szerepének, a reakciói mindig is fejben dőltek el: mérlegelésen és nem beleérzésen alapultak.

Az érintések, melyeket Tamás élete első hónapjaiban kapott, csupán az ápolónők rutinmozdulatai voltak, és bizony gyakran fájdalmat okoztak. Mégis, legalább tudósították arról, hogy nincs a világban egyedül.

A világrajövetel körüli pozitív élmények bevésődését kisfia születésekor élte át Tamás, több mint huszonöt évvel azután, mint ahogyan kellett volna. Újszülött fiát még meztelenül, egy lepedőbe takarva a kezébe adták, és egy teljes órán át nála hagyták.
Az akkori érintések hatása máig meghatározó. Tamás és a kisfia észlelik egymás hangulatait, testi állapotait, érzelmi változásait.

És ki volt még jelen ebben a döntő, testi kötődést kiváltó élményben? Tamás felesége. Tamás nemcsak kisfiával simult össze a születés utáni imprintáló pillanatokban, hanem az asszonnyal is. Az anyával, aki a gyereket világra hozta. Vele tapasztalta meg azt, amit a saját születésekor, a saját anyjával nem állt módjában. Hogyan is hagyná el őt?

– Tamás, ki tud róla, hogy az élete első két hónapját inkubátorban töltötte?
– A mostani életemből senki.
– A felesége?
– Nem.
– A barátai?
– Ők sem.
– A szerelme?
– Nem. De elmondom neki.
– Én sem tudtam. Hány éve is ismerjük egymást?
– Nem jutott eszembe mondani. Nem gondoltam, hogy ez fontos lehet. Most hülyeségnek tűnik… Vajon miért?
– Talán annyira szerette volna, hogy ne legyen fontos. Talán félt szembesülni vele…

Gondolom, nincs szükséged magyarázatra az értelmezéshez. Esetleg még egyetlen apró tényre. Tamás – nagyjából egy órával azután, hogy elköszöntünk egymástól – sms-t küldött a lányról, akivel annyira hasonlónak érezte magát, és akivel úgy egymásra találtak az érintések világában, ahogy a feleségével sosem: „Az gáz, hogy Ő hét és fél hónapra született és öt hétig volt inkubátorban? Ugyanolyan bolondot választottam, mint én… Csók, Tamás”.

Az útravalóm számodra ma csupán egyetlen kérdés:

Tudatában vagy-e annak, hogyan indultál ebbe az életedbe, és miként befolyásol most ez az indulás?

A végben maradt vászon csodálatos dolog! Ha eszembe jut bánni vele, mielőtt felszabdalnám vagy tűvel böködném, olyan csodák születnek belőle, amiket egész évben élveznek a gyerekek. Nyáron a kertben, a fákra vagy a fészer gerendájára kötve, télen a szobájukban fellógatva.

Elég a vászonra egy-két csomó, Miklós kis szerszámos kamrájából zugából néhány karabiner vagy kötél darab, és készen is vannak a rögtönzött a függőágyak, -székek. Ráadásul ezek a kis lengő-kuporgók igazi kuckós élményt adnak. Lili szeret teljesen beléjük burkolózni, Péter meg remek tornamutatványokat mutat rajtuk, mint a Cirque du Soleil artistái a magasból függő selymeken. Én a legszívesebben a meggyfa és a szilva között himbálódzok – kicsit hitetlenkedve, hogy az a vékony kis macis pamutvászon még engem is elbír…

Akkor vettünk belőle egy szép formás rolnival, amikor Miklóssal beleszerettünk a baba-kifutó alkotásba.

A fél éves Petyka ott szeretett legjobban időzni, ahol éppen minket látott. Hiába a kitárt dupla szárnyú ajtók, amikor a konyhában tettünk vettünk, ő is oda vágyott, ha a nappaliban, mellénk kívánkozott. Mint egy kis juhászkutya. Épp mint Galiba. A család összes tagját látótávolságban tudva mélázni a világ dolgairól – van-e ennél megnyugtatóbb?

Azokban a percekben tudott Petyka a legjobban elmélyülni, amikor szép nyugodtan tettünk-vettünk a közelében.

Csakhogy a kiságy rácsai által határolt terület hamar szűköcske lett – ráadásul az ágy hordozhatóságának sokat ártott a hozzá rögzített teljességgel haszontalan, de annál tetszetősebb baldachin. Ha viszont Pétert kivettük és a padlóra tettük, az túlontúl tág teret adott. Egyrészt hiányoztak a kapaszkodók közt néhány lépéssel áthidalható biztonságos helyek, másrészt ott voltak a vezetékek, a szobanövények és az alacsony polcokon sorakozó tárgyak.

Miklós óvatosan csodáló pillantásaimat kerülve* apai gondossággal és az érett férfi türelmességével előfúrt nyolc négyszer négyes fenyő lécet tizenkét centinként kettő centiméter mélyen, beléjük illesztett válogatott hetven centi hosszú másfeles tipli rudakat, és a sarkokat ügyesen összefogatta**. A Népszínház utcai matracosnál tett tanulmányút alkalmával kiderítettük, hogy „padlózatként” a négy centi vastag szivacsmatrac a legmegfelelőbb. Erre vettük az első négy és fél méternyi darabot a macis pamutvászonból.

A kilencvenszer két méter belterületű baba-kifutónak hatalmas sikere lett. Vendégeink lelkesedésre Miklósra is visszaszállt, s legyártott még vagy öt hasonló csodát.

Ehhez vettük a macis véget, ebből lett a hordozókendő, amiben Lili babáskodott, s ebből vannak még most, nyolc év után is függőágynak, lengő-kuporgónak való szép hosszú darabok…

Ha egyszer már elvágtam a vásznat, utólag összevarrhatom újból.

De hiába vagyok ügyes, az már úgy sokkal kisebb terhelésre szakad.

Azok az igazán jó alapanyagok, amiket sikerül kezdettől egy darabban tartani.

* Ennek magyarázataként idelinkelem majd Miklós vonatkozó írását.

** Ha szeretnél csodakifutót készíteni, írj egy e-mailt. Szívesen eláruljuk a sarkok titkát is:-)