TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Anyunak ötkor kell kelnie, mert a tyúkot levágni, kopasztani, legalább egy óra. A levesnek kell négy óra. Visszaszámolva a déli harangszótól, ez hétórára időzített tyúkfogást jelent. Arra persze már el kell végezni sok egyebet.

Amíg szépen lassú lángon fődögél a leves, addig anyu rántja a húst, süti a piskótát, keveri a krémet, terít. El van foglalva a konyhával. Apu meg a gyerekekkel szöszmötöl. Beállítják a nyerget, mert megint alacsony.

Anyunak Rozi segít, apunak Palkó és Peti. Aztán hármasban kipróbálják a bringákat. Dobálnak a kutyának, hadd ugráljon bele a patakba. Szednek a réten szegfűgombát: ha a harangszó kezdetén belehajítják a levesbe, az utolsó kondulásra már meg is ízesíti.

Megint be kell látnunk egy tradíció zseniális mélységét. Jó ideig mi is beálltunk a sorba, amely vállvetve skandálta, anyu keverjen inkább porból levest, rendeljenek pizzát, csak legyen együtt a család.

Saci kotlósunk kezdte kinyitogatni a szemünket: amíg csibéivel volt, elzavarta Séró kakast. Igenám, csakhogy Séró elkezdett Hermina után koslatni. Az igazi fordulatot Géza és Sári hozta szemléletünkben.

Sári bűnös jószágként, rút kalibánként ráncigálta elénk Gézát: olyan lusta dög, hogy miatta meg is fulladhatnak a gyerekei. Mert míg a kölykök a vízben vergődnek, addig ő a parton szundikál.

Kiderült, Géza jó úszó, a víz nyakig ért a gyerekeknek, hagyta hát őket, hadd szokják a mozdulatokat. Csakhogy Sári ott állt a parton, és valahányszor vergődni kezdtek a gyerekek, ugrasztotta Gézát.

Sári ott, az uszodában kiabált először Gézával. – És utoljára is – mondja Géza. Mindaddig egészen jól megvoltak. A hasonló helyzetekben ugyan volt némi feszültség, de azt elég jól benyelték.

Sárinak eléggé leesett az álla, amikor azt javasoltuk, készítsen egy igazi vasárnapi ebédet. Tyúkleves töltelékkel, rántott hús, petrezselymes krumpli, almás rétes. Elég lesz kettőre, arra ér haza Géza a gyerekekkel.

Sári elvetette fenntartásait az ügyben, hogy Géza élve hozza haza a kölyköket. Helyette azt kérdezte, mikor lesz együtt a család? Mondtuk, délután Géza szundikál egyet, addig ő is összebújhat a két sellővel.

Sári erősködött, ő Gézával is együtt akar lenni. Felháborodott, hogy akkor küldjék át a gyerekeket a szomszédba. – Nem úúúúgy gondoltam! – húzza el az úgy szócskát. – Hanem hogy? Ha nem úúúgy?

Négyesben. – Mint a tévében? – provokáljuk. – Neeem. – Hanem hogyan? – Hát négyesben. Mint egy család. – Mint az uszodában? – provokáljuk. Erre már kitör. Azt mondja, mindenki tudja, hogyan kell egy családnak együtt lennie.

Elmondjuk neki, a gyerekekkel szülőként vannak együtt, két különböző szülői stílus, mint az uszodában. Kettesben pedig az lenne jó, ha párként lennének együtt, mint amikor még „csak jártak”.

–        De hát a család, az egész család, de hát együtt – kapkodta a levegőt Sári, mint egy fuldokló.
–        Nagy rendezői munkával, komoly statisztériával összerakott filmjelenet – nyugtatjuk.
–        Szemfényvesztés? – kérdi csalódottan.
–        Vasárnap kettőkor van esély rá néhány percre. Legkésőbb addig, amíg a rétest is tálalja.
–        Szóval külön-külön, egyedül neveljük a gyerekeinket? – döbben meg újra Sári.
–        Sőt, vonjanak be bárkit, akitől figyelmet és szeretetet kapnak a gyerekeik. Mindannyian szebbé teszik a gyermeki örömök virágos kertjét.

Amit úgy fogalmazunk meg, hogy a gyerekeknek szülőkre van szükségük, hogy együtt legyen a család, az nagyrészt azt jelenti, hogy a gyereknek figyelmes és értő felnőtt jelenlétre van szüksége. 

A vasárnapi ebéd hagyománya arra világít rá, hogy a szülőktől kevésbé együttes jelenlétet, sokkal inkább gondoskodó együttműködést várnak gyermekeik. Együttműködést abban, hogy a gyerek szeretetben és biztonságban érezzék magukat.

A biztonság fontos hordozója a tradíció. Az, hogy vasárnap úgy, akkor és az kerül az asztalra, ahogy azt megszoktuk. Ez a világ rendjébe vetett hitet erősíti meg. Egyhangú? Egy szép hang a hét dallamában.

8+7 Arany Pillanat veled, Apa:

1. Amikor délután sokat aludtunk együtt

2. Amikor tegnap este elaludtam az öledben

3. Amikor viccből kilakkoztad a körmöm Mercinél és gyöngyöket tettél az ujjamra

4. Amikor tavalyi születésnapodon együtt ébresztettünk kapucsival meg egy kis virágcsokorral

5. Amikor elmentünk megnézni a Micimackót

6. Amikor vitorlázó gépen repültünk együtt

7. Amikor elvittél a lovas iskolába

8. Amikor bevittél a nagy vízbe az Anna hotelben és levideóztál

1. Amikor elvittél moziba a Verdákra és a Tron-ra

2. Amikor elmentünk külföldre síelni

3. Amikor biciklin vittél az iskolába

4. Amikor elmondtad, hogy ti vagytok a fogtündér és te vetted nekem a rollert

5. Amikor együtt elsétáltunk és bicikliztünk a CBA-ba

6. Amikor úszni tanítottál Esztergomban

7. Amikor télen elvittél minket Balatonfüredre és sakkoztál velem a medencében

Gyönyörű napokat! Nagyon sok boldogságot! Boldog születésnapot, Apa!

Lili és Péter

A végben maradt vászon csodálatos dolog! Ha eszembe jut bánni vele, mielőtt felszabdalnám vagy tűvel böködném, olyan csodák születnek belőle, amiket egész évben élveznek a gyerekek. Nyáron a kertben, a fákra vagy a fészer gerendájára kötve, télen a szobájukban fellógatva.

Elég a vászonra egy-két csomó, Miklós kis szerszámos kamrájából zugából néhány karabiner vagy kötél darab, és készen is vannak a rögtönzött a függőágyak, -székek. Ráadásul ezek a kis lengő-kuporgók igazi kuckós élményt adnak. Lili szeret teljesen beléjük burkolózni, Péter meg remek tornamutatványokat mutat rajtuk, mint a Cirque du Soleil artistái a magasból függő selymeken. Én a legszívesebben a meggyfa és a szilva között himbálódzok – kicsit hitetlenkedve, hogy az a vékony kis macis pamutvászon még engem is elbír…

Akkor vettünk belőle egy szép formás rolnival, amikor Miklóssal beleszerettünk a baba-kifutó alkotásba.

A fél éves Petyka ott szeretett legjobban időzni, ahol éppen minket látott. Hiába a kitárt dupla szárnyú ajtók, amikor a konyhában tettünk vettünk, ő is oda vágyott, ha a nappaliban, mellénk kívánkozott. Mint egy kis juhászkutya. Épp mint Galiba. A család összes tagját látótávolságban tudva mélázni a világ dolgairól – van-e ennél megnyugtatóbb?

Azokban a percekben tudott Petyka a legjobban elmélyülni, amikor szép nyugodtan tettünk-vettünk a közelében.

Csakhogy a kiságy rácsai által határolt terület hamar szűköcske lett – ráadásul az ágy hordozhatóságának sokat ártott a hozzá rögzített teljességgel haszontalan, de annál tetszetősebb baldachin. Ha viszont Pétert kivettük és a padlóra tettük, az túlontúl tág teret adott. Egyrészt hiányoztak a kapaszkodók közt néhány lépéssel áthidalható biztonságos helyek, másrészt ott voltak a vezetékek, a szobanövények és az alacsony polcokon sorakozó tárgyak.

Miklós óvatosan csodáló pillantásaimat kerülve* apai gondossággal és az érett férfi türelmességével előfúrt nyolc négyszer négyes fenyő lécet tizenkét centinként kettő centiméter mélyen, beléjük illesztett válogatott hetven centi hosszú másfeles tipli rudakat, és a sarkokat ügyesen összefogatta**. A Népszínház utcai matracosnál tett tanulmányút alkalmával kiderítettük, hogy „padlózatként” a négy centi vastag szivacsmatrac a legmegfelelőbb. Erre vettük az első négy és fél méternyi darabot a macis pamutvászonból.

A kilencvenszer két méter belterületű baba-kifutónak hatalmas sikere lett. Vendégeink lelkesedésre Miklósra is visszaszállt, s legyártott még vagy öt hasonló csodát.

Ehhez vettük a macis véget, ebből lett a hordozókendő, amiben Lili babáskodott, s ebből vannak még most, nyolc év után is függőágynak, lengő-kuporgónak való szép hosszú darabok…

Ha egyszer már elvágtam a vásznat, utólag összevarrhatom újból.

De hiába vagyok ügyes, az már úgy sokkal kisebb terhelésre szakad.

Azok az igazán jó alapanyagok, amiket sikerül kezdettől egy darabban tartani.

* Ennek magyarázataként idelinkelem majd Miklós vonatkozó írását.

** Ha szeretnél csodakifutót készíteni, írj egy e-mailt. Szívesen eláruljuk a sarkok titkát is:-)