–Van olyan vitamin, amiben nincsen műcukor? – kérdezik a gyerekek a patikában bizakodó pillantásokat küldve a gyógyszertáros hölgy felé.

– Attól tartok ezekben a szopogatni vagy rágni való tablettákban mind mesterséges édesítő van… – feleli a hölgy, majd Péter és Lili lehervadó mosolyát látva hozzáteszi –, de mindjárt megnézek néhányat.

Felolvasás, fejcsóválás, félretevés, felolvasás, fejcsóválás, félretevés, felolvasás, fejcsóválás, félretevés…

– Esetleg olyan, amiben fruktóz… – próbálok enyhíteni a helyzeten.

További felolvasás, egyre csalódottabb fejcsóválás. A gyógyszertáros hölgy szemének cikázásán látszik, erősen keres fejben, nagyon szeretne segíteni. Végül felderül az arca:

– Aszkorbinsavat tudok adni ki papírzacskóban!

– Kérjük szépen! – örülünk meg mi is.

Azóta otthon:

– Anya, C-vitaminos almalevet kérek!

– Anya, C-vitaminos reszelt almát kérek!

– Anya, tudsz C-vitaminos süteményt sütni?

És igen!

Hozzávalók:

– 10 tojás fehérje (a sárgája úgyis folyton gyorsabban fogy),

– 4 púpos evőkanál finomra őrölt mandula,

– 2 púpos evőkanál darált mák (csak mert szeretem a kanalat jó alaposan belemeríteni a dobozba:-)),

– méz, ízlés szerint (nálunk 3 evőkanálnyi, de ez nem púposan),

– akinél szereti a család, mazsolát is tehet bele (nekünk ezen még dolgozni kell, mert Péter és Lili kimazsolázzák a kalácsokat: nagy gonddal kicsipkedik a mazsolákat a tésztából és félreteszik a tyúkoknak. Okulva a tapasztalatokból egy ideje inkább eleve kispórolom ezt a kört.)

– kevés zsiradék a sütő kikenéséhez (vaj, ghí, disznózsír vagy szárnyas zsír – én most éppen disznózsírt használok, ha már Miklós 500 kilométert utazott azért a vágásért…)

– 2-3 alma hámozva, lereszelve

– 1 teáskanál aszkorbinsav

Készítés:

Amíg a gép felveri a mézes tojásfehérjéket jó kemény habbá, előmelegítem a sütőt (150 fokra) és kikenem a kis piros zománcozott (Bonyhádi!) tepsit zsírral. Az enyhén édes fehérje habba finoman beleforgatom az őrölt mandulát és mákot, majd a masszát a tepsibe öntöm, és habkéssel szép egyenletesen eloszlatom.  25-30 percem van, míg megsül. Ebbe belefér néhány e-mail, egy GAPShabos* kávé, és végül az almák hámozása, reszelése.

A reszelt almát jól összeforgatom az aszkorbinsavval, hogy a gyümölcshús szép sárga színű maradjon, mire a család előkerül.

A bonyhádi zománcos tepsi azért remek, mert a frissen sült forró tészta azon helyben formás kis szeletekre vágható benne. Így is teszek. És a család elégedett:

– Nyami…

– Nagyon finom együtt a frissen sült mákos süti és a vitaminos reszelt alma!

*ezt régebben „pudlingos kávénak” hívtuk, de olyan sok értetlen pillantást kaptunk, hogy az már elgondolkodtatott.

A vércukor-hintáról sokat gondolkoztunk már. A vanília pudingos, tejberizses, bolti joghurtos önbecsapás helyett itt egy olyan cukormentes finomság, amit a nyulainknak köszönhetünk.

1. Hámozott, kimagozott almákat főzök fedő alatt, kis víz hozzáadásával.

2. Amikor az almák megpuhultak, félreteszem hűlni.

3. Egy vajat, két evőkanál mézet és a kihűlt főtt almát beleteszem a turmixgépbe. Addig nyomom neki, amíg finoman krémes lesz.

4. Poharakba töltöm, majd hűtőbe teszem – a gyerekeknek szemmagasságba.

Amíg tart a krém a hűtőben, a cukros édességek felől nyugodt lehetek.

Ezt itt nagyjából egy kiló alma, nyolc pohár mosolykrém alapja…

Most, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, el is szórakozok vele. Például arra gondoltam, mi lenne, ha csak a tepsi alján ellapogatnám, aztán rászórnám a fűszeres almát. Cukorréteg a tetején, hadd karamellizálódjon.

„Frenetikus ez a tatin!” – mondja egyik vendégünk. Tatin? „Ismerem – vágja rá – a franciák kedvence. Állítólag egy házvezetőnő leejtett egy almásrétest, összekaparta, úgy tálalta fel.” Így találták fel…

A mesterszakácsoknak az a titka, hogy receptet adnak szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk, hiszen nekünk legfeljebb olyanra sikerülhet, mint nekik.

Saci kotlósunk három hetet ült a tojásain révületben. Percekre jött le: csipet búza, korty víz, tollászkodás. Amikor megjelent, a többi tyúk bántani kezdte. Saci menekült vissza a kotlás egykedvű merengésébe, módosult tudatállapotába. Huszonegy nap után változatlan volt a helyzet. Adtunk neki néhány nap türelmi időt. Aztán kiderült: záptojásokon ül. Saci tyúk két napig bolyongott, amikor kiszedtük alóla a bűzlő záptojásokat. Bedobtuk a tóba, mert Sanyi bácsi azt mondta, a kotlós lázas, nincs rendesen magánál, de a hideg víztől észhez tér. Saci vizesen lenyugodott, de amint megszáradt, újra csökönyösen ráült mindenre, ami tojás forma volt. A harmadik napon szereztünk neki egy újabb fészekalja szemes tojást.

Öcsi bácsi, aki a tojásokat adta, azt mondta, ne csináljunk, mert ebbe beledöglik a Saci. Azt nem mondta, Öcsi bácsi, hogy mit csináljunk. Mert a Sacinak menedéke volt a kotlás. Különben rászállt a Séró kakas és kergette a Gyöngyi tyúk.

Végül odatettük hát az új tojásokat Saci alá. Újabb huszonegy nap kezdődött. Összesen 1110 órát kotlott, napi öt perc megszakításokkal. Aztán nem akart felkelni, pedig már kikelt a tojások egy része. Egy teljes napig tartogatta a csibéket maga alatt. Ült és kotlott rendületlenül, rezzenéstelen tekintettel. A következő reggel levettük Sacit az öt csibéről és a záptojásokról. A kicsiket mellé raktuk és addig nógattuk Saci, amíg elindult a fészekaljával. A következő napokban már úgy viselkedett kiscsibéivel Saci, ahogyan Cili kotlós az első pillanattól.

Saci keltetőből való tyúk. Kicsit összezavarodtak benne a belső erővonalak.

Nekünk pedig jó érzés, hogy segíthettünk neki. Azon is elgondolkodtunk: lehet, hogy az egész csirkeipari racionalitás a tojásgyár-ketrecrengeteggel pszichológiailag annak az igénynek a szimbóluma, amit így tudunk összefoglalni: „Nehogy má’ a buta tyúk jobban tudja!”

A nevelők is szabályokat adnak a gyerekeknek szemlélet helyett. Ne így, hanem úgy, nem oda, hanem ide, nem ezt, hanem azt… a rétest pedig így kell, a lepényt úgy, a kakaspörköltet csakis amúgy.

Békében hagyom a gyerekeket, úgyis rájuk hallok a konyhából. Sírás ez, vagy nevetés? Mind a három. A vége úgyis sírás lesz. Addig azonban van egy kis időm. Nézzük csak. Sok mostanában a barack…

Foghatnám a receptkönyvet, ilyesmit, de aztán eszembe jut: megdarálom az őszibarackot, azután jégkrém formákban lefagyasztom. Mire elcsitul a veszekedés, már adhatom is nekik, és tessék, a bloggal is kész lettem…

Na jó, az, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, úgy értem, kézfejre tudom fektetni, úgy nyújtani. Bizarr mozdulat, magamtól aligha jöttem volna rá. A jó fogás a rétesnél éppen az, hogy nem fogom is meg…

Hallatlanság 1. – Anyuka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

Muki szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak.

Hat méterrel odébb, az úton, anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

A szomszéd bácsi elköszön, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

Rövid hajú, de pink kislány halad tovább a járdán. Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire.

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Bucika…

Rövid hajú, de pink kislány almalevelet kínál a nyusziknak.

– Bucika…– toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán. – Bucika, gyere, megyünk tovább!

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

Rövid hajú, de pink kislány a kert irányába fordul.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Galibával hátra indulok.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…

Hallatlanság 2. – Kislány

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog.

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd. A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

Rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába. – Hátjamegyek!

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt. – Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány! – köszönök el, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz.

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.

Hallatlanság 3. – Zelka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Hat méterrel odébb, az úton anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el nagylelkűen a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

– Nem megyek. Itt akajok menni!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd – pillantok az anyuka felé, miközben Galibát simogatom.

Az anyuka nem reagál.

– A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom mindkettőjüknek.

Anyuka nem reagál. Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Bucika…

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

– Bucika…

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Bucika, gyere, megyünk tovább – toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán.

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Hátjamegyek!

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Mindannyian érezzük.

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt.

– Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány – köszönök el tanulva a szomszéd nagylelkűségéből, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz, majd anyukájához fordul:

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…

Hallatlanság 4. – Miklós

A konyhában Miklós azzal fogadott, máskor, ha gyerekek jönnek, mondjuk, hozzanak magukkal szülőt is. A házba csak a kislány hallatszott be, anyuka hallatlan maradt:-))

Ui.: Nagyon érdekel, milyen szempontokat láttok meg. Írjatok!

Ha jól megnézzük, a multik az almára alapozzák a gyümölcsléket. Száz százalék gyümölcs, tizede ribizli, a többi alma. Tanulhatunk tőlük, mert tényleg nagyon jó hordozó az alma. Lekvároknál, dzsemeknél és jameknál is bejön ez az arány.

A kertünkben is nagyjából hasonló az arány. Igaz, az idén az almafák egy kicsit túlvállalták magukat, potyog az éretlen alma. Sebaj, főzésre megpuhul, cukorral megédesül. Tanulunk mi a multiktól…

A roskadozó fákról néha vágunk egy-egy ágat a nyulaknak. Lerágják a levelét, még a kérgét is, egészen fehérre rágják, mint a csontváz, úgy világít, de az éretlen almák ott fityegnek rajta. Próbáltuk felvágni az almát, úgy sem kell nekik.

Majd meg kell nézni a multik nyúltápját, mert abban is biztosan minden benne van, amit az ipar nem tud velünk megetetni. A kutyáknál már kitapasztaltuk, hogy igaz az elmélet, miszerint az ürülékünk miatt szerződött mellénk az ősük.

A régi öregek persze ezt mind tudták. Bódy bácsi, gyerekkori suszter szomszédunk még Bogár kutyája kíséretében ment a kert végébe nagydolgára. Bogár még a papírt is feleslegessé tett. Mennyi Szabad Népet megspórolt!

Amikor költözködtünk, azzal vidítottuk magunkat, mennyi mindent tudtak a régi öregek. Ha egy konnektor jó helyen volt, a régi öregek tudták, hová kell tenni. Amikor találtunk helyet a dupla hűtőnek, a régi öregek beosztását dicsértük.

Ha egy szekrénynek szűk volt a forduló, a régi öregek tudták, mekkora bútort kell készíteni. Pedig Feri a nyolcvanas években épített a házat, a két kezével. Olyan forró napon falazott, hogy az apja vízzel locsolta a hátát. A régi öregek még tudtak valamit.

Meg is fizetjük drágán, hogy elfeledtük a régi öregek bölcsességét. Lilink nemrég például vett zöldborsó főzelék alapot. Zacskóban. Minden volt benne, csak borsó és tej kellett hozzá. A többi – például liszt, cukor, só – ott volt a zacskóban…

Zelkával mostanában úgy teszünk, mint a régi öregek. Esténként olvasgatunk. Összetétel avagy ingredients a mi breviáriumunk. Így csodáljuk, mennyit keresnek azok, akik ellesik a régi öregek titkait.

Azon is törjük a fejünket, miért tették olyan fontos mesehőssé a régi öregek a nyulat.

Kővári Barna Lajos, a nyúlfalu ura cáfolja a mesenyulak lélekrajzát.

Lélektani hiteles leírás szerint nagy dobbantásokkal riogatja a többieket.

Meglehet, suta mozgásukkal a kicsi gyerekre hasonlítanak. Főleg pedig abban, hogy mindent azonnal a szájukba vesznek.

Ez volt megtévesztő az almahéjjal is. Bedobtuk nekik, rácsaptak, aztán otthagyták…

A mi kertünkben olyan a szilva, hogy friss reggeli fényekben a legjobb összeszedni.

Éjszaka kenyérkosárnyi potyog mostanában, s ébredés után a mozgás is jól esik.

A Galiba lépteitől és a tyúkok csőrétől érintetlen, hamvas hullott szilvaszemek a nyulak maradéka mellé kerülnek.

Persze mostanában már cselesek vagyunk, s kifogunk a nyulakon! A roskadozó almaágról, amit Miklós vág nekik csemegéül, előbb gyorsan lekapkodjuk a gyümölcsöt, s csak aztán adjuk a leveles ágat a kifutójukba.

A nyúlvárost megjárt zöld almákat eddig a komposztálóba lapátoltam, a fehérre rágott almaágakat meg hátravittem a fűrészbakhoz, hogy Miklós kötegelhesse őket. Jól jönnek bográcsoláshoz, szalonnasütéshez vagy esti hangulatfénynek.

A frissen vágott ágról leszedett almák a hétvége találmányai, s egy szomszédba átnyúló nagy-nagy ágat fűrészeltünk, erről szedtük le őket először.

Mennyivel nagyobb öröm az almákat egy jó nagy fazékban összefűzni és a reggel kerített szilvával megbolondítani!

„A mi kertünkben olyan a szilva
minden szem meg van puszilva
Éjjel, amikor kúsznak az árnyak
egymásra hajolnak az ágak…”

Főztünk már belőle dzsemet, a legszebb szemeket lefagyasztottuk szilvás gombócba, és most itt ez az almás csodafőzet, aminek még a tetőtérbe is felkúszik az illata, s lecsalja a gyerekeket egy kis kóstolásra!

Miklós reggeli ábrándozásának gyümölcseként olyan finomságra vágyik, amelynek belseje szaftos, külseje illatos-ropogós.

Javasolja, süssek az egyik acéledényben, s félidőben fordítsam át az egész miskulanciát, úgy a ropogósra sült alja majd felülre kerül.

És legyen körben teljesen lezárva a tészta, az oldala is – szól még utánam a konyhába fordultamban.

Bevallom, sunnyogok. Anyósom erre mondaná válaszként: "Egen". Azután tenne a maga feje szerint.

Na igen. Acéledény helyett a kerek tortaformákat veszem elő. Mindkettőt, mert a szilvás alma igencsak kiadós mennyiség lett. Közben kicsit izgulok és nagyon bizakodom, mert ez a sütő felülről nyomja a forróságot.

Anyósom kipróbált-bevált pite tésztája 30-20-10-es szabvány szerint készül. Ennek most a dupláját veszem, hogy mindkét formába jusson elég belőle: 60 dkg liszt, 40 dkg vaj, 20 dkg porcukor. Ehelyett inkább mézre szavazok!

Ahogy kezdem gyúrni eszembe jut: kell bele tojás is! Dupla adagba éppen kettő.

Mindkét kezem csupa tészta, szerencsére arra jár Otti. A házi tojásoknál óvatosságra szoktunk, így a tojást előbb egy kistányérba üti, s onnan adja a masszához, aztán a másikkal teszi ugyanezt. Máris látszik a tésztán a változás: gyönyörűséges sárga lesz a színe, és pillanatok alatt összeáll. A masszát hűteni kell, ez szent szabály!

Közben a költözéskor elrakott nyújtófa is előkerül végre! A hűtőben pihent tésztát felnégyelem, aztán az első darabból a tortaformánál körben jó három centivel nagyobb lapot nyújtok. Izgalmas pillanat, sikerül-e a sodrófára feltekert vékony tésztát épen a helyére tenni!

A széleket egyenletesen a forma oldalára simítom – ezt már tényleg Miklós kedve szerint –, aztán megszórom egy kis morzsával a tésztát. Jöhet a következő!

A két tortaforma éppen felveszi a nagy fazéknyi szilvás-almás finomságot. Az egyiket megszórom őrölt fahéjjal is – izgalmasabb, ha sokfélék az ízek.

Az utolsó két lappal gondosan letakarom a tortaformákba simított gyümölcsöt, a széleket pedig alaposan körbenyomkodom, hogy biztosan belül maradjon a töltelék. A tetejét villával megböködöm, egy tojással megkenem, s megy is az első az előmelegített sütőbe.

Fél óra alatt megsül és a széle gyönyörűen leválik a formáról.

Néhány ügyes vágás, egy sor bravúros emelés, és máris az asztalra kerül hat szelet szaftos szilvás alma ropogós pitében.

Éppen olyanra sikerült, ahogy Miklós megálmodta.

Így merül feledésbe sunnyogásom az acéledény körül, s mire a tányérok kiürülnek, a második adag is éppen megsül.

Csodás az illata!