–Van olyan vitamin, amiben nincsen műcukor? – kérdezik a gyerekek a patikában bizakodó pillantásokat küldve a gyógyszertáros hölgy felé.

– Attól tartok ezekben a szopogatni vagy rágni való tablettákban mind mesterséges édesítő van… – feleli a hölgy, majd Péter és Lili lehervadó mosolyát látva hozzáteszi –, de mindjárt megnézek néhányat.

Felolvasás, fejcsóválás, félretevés, felolvasás, fejcsóválás, félretevés, felolvasás, fejcsóválás, félretevés…

– Esetleg olyan, amiben fruktóz… – próbálok enyhíteni a helyzeten.

További felolvasás, egyre csalódottabb fejcsóválás. A gyógyszertáros hölgy szemének cikázásán látszik, erősen keres fejben, nagyon szeretne segíteni. Végül felderül az arca:

– Aszkorbinsavat tudok adni ki papírzacskóban!

– Kérjük szépen! – örülünk meg mi is.

Azóta otthon:

– Anya, C-vitaminos almalevet kérek!

– Anya, C-vitaminos reszelt almát kérek!

– Anya, tudsz C-vitaminos süteményt sütni?

És igen!

Hozzávalók:

– 10 tojás fehérje (a sárgája úgyis folyton gyorsabban fogy),

– 4 púpos evőkanál finomra őrölt mandula,

– 2 púpos evőkanál darált mák (csak mert szeretem a kanalat jó alaposan belemeríteni a dobozba:-)),

– méz, ízlés szerint (nálunk 3 evőkanálnyi, de ez nem púposan),

– akinél szereti a család, mazsolát is tehet bele (nekünk ezen még dolgozni kell, mert Péter és Lili kimazsolázzák a kalácsokat: nagy gonddal kicsipkedik a mazsolákat a tésztából és félreteszik a tyúkoknak. Okulva a tapasztalatokból egy ideje inkább eleve kispórolom ezt a kört.)

– kevés zsiradék a sütő kikenéséhez (vaj, ghí, disznózsír vagy szárnyas zsír – én most éppen disznózsírt használok, ha már Miklós 500 kilométert utazott azért a vágásért…)

– 2-3 alma hámozva, lereszelve

– 1 teáskanál aszkorbinsav

Készítés:

Amíg a gép felveri a mézes tojásfehérjéket jó kemény habbá, előmelegítem a sütőt (150 fokra) és kikenem a kis piros zománcozott (Bonyhádi!) tepsit zsírral. Az enyhén édes fehérje habba finoman beleforgatom az őrölt mandulát és mákot, majd a masszát a tepsibe öntöm, és habkéssel szép egyenletesen eloszlatom.  25-30 percem van, míg megsül. Ebbe belefér néhány e-mail, egy GAPShabos* kávé, és végül az almák hámozása, reszelése.

A reszelt almát jól összeforgatom az aszkorbinsavval, hogy a gyümölcshús szép sárga színű maradjon, mire a család előkerül.

A bonyhádi zománcos tepsi azért remek, mert a frissen sült forró tészta azon helyben formás kis szeletekre vágható benne. Így is teszek. És a család elégedett:

– Nyami…

– Nagyon finom együtt a frissen sült mákos süti és a vitaminos reszelt alma!

*ezt régebben „pudlingos kávénak” hívtuk, de olyan sok értetlen pillantást kaptunk, hogy az már elgondolkodtatott.

– Anya, láttad a sütit, hogy hogyan meg van zabálva? – kérdezte Lili Kamilla nap estéjén, amikor először készítettünk Kamilla süteményt. Azóta csak néhány nap telt el (igaz, Új Esztendő kezdődött), de a család megevett további két tepsivel.

Miklós szerint ez az „Év Süteménye”. És ezt tegnapelőtt mondta, úgyhogy a díj mára biztosan és véglegesen oda van ítélve! Idén mindkét gyerek ilyet szeretne vinni a szülinapján az iskolába – és ez is eljön hamarosan.

De kezdem a kezdeteknél!

Az úgy volt, hogy Kamilla nap délelőttjén a kedvenc kávézónkban, ahol többnyire vizet vagy frissen facsart narancslevet kortyolgatunk, néha pedig mézes gyümölcsteát rendelünk, Lili meglátta a Marlenka sütemény plakátját.

Előbb felcsillant a szeme (mert régen nagyon szerette ezt a diós-mézes finomságot), majd elsötétült az arca (mert most már csak olyan sütiket eszik szívesen, amikből garantáltan kimarad a liszt és a cukor).

– Anya, tudsz olyan Marlenkát sütni, amiben nincsen cukor és liszt? – kérdezte reménykedve.

Hamar elszaladtunk Márk zöldségeshez, vettünk fél kiló diót, aztán spuri haza! A kamrában szerencsére volt sok szép saját tojás, került illatos akác méz és finom friss vaj is jócskán.

A sütőt 150 fokra kapcsoltam, hadd nőjön a hő odabent, amíg elkészül a süti massza, 20 deka vajat meg fölé raktam egy kis tálkában, hadd lágyuljon el legalább úgy, ahogy én Lili vágyakozó pillantásától.

A tojásokat szétválasztottam, a sárgájákat félretettem, a fehérjéket egyenesen a habverőbe. Amíg a robotgép egy kis mézzel habosra verte a tucat tojás fehérjét, gyorsan megdaráltam a diót. A negyedét félretettem a krémbe és díszíteni, a többit óvatosan beleforgattam a tojáshabba. Ezzel kész is volt a „tészta”. A diós habot elterítettem a nagy tepsiben egy sütőpapíron: irány a sütő! A konyhai órát 20 percre programoztam.

Ez az óra nekem nagyon fontos segítség, mert akár négy öt perc alatt is képesek egészen messzire kalandozni a gondolataim, amitől az ételeim fele a kukában, másik fele a tyúkudvarban végezné. Így viszont sokkal jobb a fogyaszthatósági arány, mert az óra csipogását még két emelettel feljebb is meghallom. Amikor mégse, akkor Miklós vagy valamelyik gyerek szól, hogy a konyhai óra szól.

A vaj habosítása előtt öblítettem egyet a habos tálon, és már eresztettem is neki a robotgépet. Milyen jó ez így! Emlékszem, mennyire kézfájdító volt negyedikben a gyakorlati foglalkozáson kézzel habosra kavarni egy egész tortára való vajat!

Amíg a gép dolgozott, a kézi habverővel én a tucat sárgájának estem neki. Ehhez két tojásonként kell egy teáskanál méz kell, de bele lehet tenni csak úgy „gondolom szerint” is. A lényeg, hogy ez a süti nagyon laktató, tehát felesleges túlédesíteni.

Amire a sárgáják egészen fehérek és könnyű habosak lesznek, addigra nagyjából elkészül a vaj is. A kettőt kézzel vagy alacsony fokozaton jó összevegyíteni, különben a két, külön-külön gyönyörű habból egy használhatatlanul folyós löttyöt kapunk – pedig valójában finom könnyű krémre vágyunk. A darált dióból néhány kanál elég lesz a süti megszórására, a többi mind mehet bele a krémbe. Ettől izgalmas lesz az íze és az állaga, és egészen más jelleget kap, mint az amúgy eléggé hasonló jó öreg Baktay-torta krémje.

Ha kisült és kihűlt a süti-lap, felezd el kétszer. Így négy egyforma lapot kapsz, ezek közé rétegezd a diós krémet úgy beosztva, hogy a sütit tetejére is maradjon. Ha kész az összeállítás, hints darált diót a sütit tetejére és oldalára.

Nálunk Lili néhány szem diót is szívesen a tetejére biggyeszt, de ezt Péter szerint nyugodtan el lehetne hagyni.

Nekünk terítéssel együtt negyven perc kellett és már ettük is a csodás Kamilla sütiket. Mézes kamilla teát ittunk hozzá (mi mást?), aztán a maradékot betettük a hűtőbe. Amikor a diós-vajas krém megszilárdul, sokkal szebb szeleteket lehet vágni belőle, ezért az első kóstolásnál inkább csak annyit szeljetek, amit egy ültő helyetekben megesztek.

Vigyázat, nagyon finom!. Figyeld csak meg, fél nap múlva hogyan „meg lesz zabálva”.

U. i. 1: A kényelmesek kedvéért még egyszer a hozzávalók:

– fél kiló darált dió

– 12 tojás

– 20 dkg vaj

– 3-5 evőkanál méz

U. i. 2: Azért neveztük el Kamilla sütinek, mert Kamilla napon készült először. De ezt már biztosan kitaláltad :-))

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A címben szereplő kérdést Péter fiunk osztálytársai teszik fel iskolanapokon tíz óra tájban.

Akkor van ugyanis a tízórai szünet az iskolában.

Péter azért éppen tíz órakor, a tízórai szünetben veszi elő kis dobozkájából a tízóraiját, mert olyankor uzsonnáznak a harmadikosok.

Judit néni következetes ebben.

Péter meg abban, hogy a friss gyümölcs és a gyümölcstea mellé rácsos kenyérből készített szendvicset kér vajjal, szalámival és sajttal.

Én meg abban, hogy a már emlegetett reggeli pudling (ígérem, ezt is megírom majd:-)) maradványaként gyűlő tojásfehérjékből jó kemény habot verek, finoman hozzákeverek fehérjénként egy púpos evőkanál őrölt mandulát, egy csipet sót, és a kivajazott gofrisütőben szép türelmesen megsütöm a tízórai alapjául szolgáló rácsos kenyereket.

Egy kedves anyuka, E. ugrik be reggel, maga is többgyerekes. A konyhaasztalnál üldögélve döbbenten mered becsiszolódott mozdulataimra, majd elgondolkozva megjegyezi:

– Nekem nem volna időm ilyesmire reggelente.

Mivel E. kedves anyuka és jó ember, s mivel az embereknek igencsak közel van az identitásukhoz mindaz, amit megesznek és –isznak (Orsink fejcsóválva mosolyogva csak annyit szokott erre mondani: „azok vagyunk, amit eszünk”), ezért csak annyit felelek:

– Hát igen, tényleg sok idő kell hozzá… – majd átterelem a szót egy egészen más, sokkal semlegesebb témára, olyasmire, mint például az időjárás.

A szórványos reptéri ködök és a nulla körüli hőmérsékleti értékek azért lettek különösen fontosak, mert a legutóbb, amikor E. kisgyereke nálunk délutánozott, negyed órán keresztül torka szakadtából üvöltött, kocsis módjára szitkozódva. A nagyobbik testvére szerint azért, mert nem sikerült neki úgy megcsinálni valamit, ahogy szerette volna. A nagy teljes nyugalommal szemlélte a kicsit. Látszott, megszokta már a műsort.

Szerintem azért üvöltött a kicsi, mert pocsékul érezte magát. Fizikailag (fiziológiásan) volt rosszul. Csak éppen nem tudta megfogalmazni. Nincsenek rá szavai. Az ilyenféle érzésekre legtöbbünknek nincsenek.

Hamar kiderült, ami a nagy nyugalmát látva már felsejlett: a kicsi naponta többször is rosszul van, amit naponta többször hasonlóan kifejező módon kommunikál. Az is világos lett még ugyanaznap, hogy nemcsak rosszul van, de rosszul is eszik.

Na jó.

A „hagyományos” értelemben persze rendesen eszik. Simán betol mindent, amit a szülők sietségükben elé tesznek. De ahogy a mi asztalunknál turkált és kérdezősködött, abból pontosan látszott, hogy bizony ezek csupa olyasmik, amire kevés idő is elég: fagyasztott pizza, gabonagolyók és párnácskák tejcsivel, nutellás kifli, nesquick kakaó, hagymás-tejfölös chips, pilóta keksz, pattogatott kukorica, kakaós csiga, sült krumpli ketchuppal…

Hát jó. A kevés idő is szempont. Egy a szempontok közül.

Péter azon a kísérleten gondolkozik, hogy az iskolában egy edénybe fél órára beáztat egy szép ropogós kiflit, aztán megkérdezi az osztálytársait, szeretné-e valaki megenni? Amire persze szerinte majd mind azt válaszolják, hogy „pfúj, dehogy” , amire ő majd odakínál nekik egy másik szép ropogós kiflit, amit szintén reggel vett ugyanabban a pékségben, és amikor arra majd mind azt mondják, hogy „nyami, ide vele”, akkor ő jól meg/elmondja nekik, hogy az elsőnek kínált gusztustalan massza egy ugyanilyen kifliből volt…

Igen, alig győzöm lebeszélni erről Pétert.

Mert ő még hiszi, hogy a többi gyerek és a szüleik mind örülnének, ha megtanítaná nekik, amit ő tud, hogy értsék, miért eszi ő azt, amit. Vagy ha nem is mind, de legtöbben.

És közben ott ül E., a kedves anyuka a konyhaasztalunknál, és én a reptéri ködökről és a fűcsomók derességéről beszélgetek vele.  

Mert mi azt tanultuk Miklóssal az elmúlt tizenöt év során, hogy nem felelünk olyan kérdésekre, amiket nem tettek fel nekünk, és nem adunk olyan tanácsokat, amiket nem kértek tőlünk. Egyébiránt meg igyekszünk kerülni a „nem”-eket.

Persze ettől még könnyen lehet, hogy Péternek van igaza. Mert egyre az a szegény kisgyerek jár a fejemben, aki napjában többször üvölt kínjában, és akiről az egész családja azt hiszi, hogy azért „szegény”, mert nehezen bírja a frusztrációt…

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Anyunak ötkor kell kelnie, mert a tyúkot levágni, kopasztani, legalább egy óra. A levesnek kell négy óra. Visszaszámolva a déli harangszótól, ez hétórára időzített tyúkfogást jelent. Arra persze már el kell végezni sok egyebet.

Amíg szépen lassú lángon fődögél a leves, addig anyu rántja a húst, süti a piskótát, keveri a krémet, terít. El van foglalva a konyhával. Apu meg a gyerekekkel szöszmötöl. Beállítják a nyerget, mert megint alacsony.

Anyunak Rozi segít, apunak Palkó és Peti. Aztán hármasban kipróbálják a bringákat. Dobálnak a kutyának, hadd ugráljon bele a patakba. Szednek a réten szegfűgombát: ha a harangszó kezdetén belehajítják a levesbe, az utolsó kondulásra már meg is ízesíti.

Megint be kell látnunk egy tradíció zseniális mélységét. Jó ideig mi is beálltunk a sorba, amely vállvetve skandálta, anyu keverjen inkább porból levest, rendeljenek pizzát, csak legyen együtt a család.

Saci kotlósunk kezdte kinyitogatni a szemünket: amíg csibéivel volt, elzavarta Séró kakast. Igenám, csakhogy Séró elkezdett Hermina után koslatni. Az igazi fordulatot Géza és Sári hozta szemléletünkben.

Sári bűnös jószágként, rút kalibánként ráncigálta elénk Gézát: olyan lusta dög, hogy miatta meg is fulladhatnak a gyerekei. Mert míg a kölykök a vízben vergődnek, addig ő a parton szundikál.

Kiderült, Géza jó úszó, a víz nyakig ért a gyerekeknek, hagyta hát őket, hadd szokják a mozdulatokat. Csakhogy Sári ott állt a parton, és valahányszor vergődni kezdtek a gyerekek, ugrasztotta Gézát.

Sári ott, az uszodában kiabált először Gézával. – És utoljára is – mondja Géza. Mindaddig egészen jól megvoltak. A hasonló helyzetekben ugyan volt némi feszültség, de azt elég jól benyelték.

Sárinak eléggé leesett az álla, amikor azt javasoltuk, készítsen egy igazi vasárnapi ebédet. Tyúkleves töltelékkel, rántott hús, petrezselymes krumpli, almás rétes. Elég lesz kettőre, arra ér haza Géza a gyerekekkel.

Sári elvetette fenntartásait az ügyben, hogy Géza élve hozza haza a kölyköket. Helyette azt kérdezte, mikor lesz együtt a család? Mondtuk, délután Géza szundikál egyet, addig ő is összebújhat a két sellővel.

Sári erősködött, ő Gézával is együtt akar lenni. Felháborodott, hogy akkor küldjék át a gyerekeket a szomszédba. – Nem úúúúgy gondoltam! – húzza el az úgy szócskát. – Hanem hogy? Ha nem úúúgy?

Négyesben. – Mint a tévében? – provokáljuk. – Neeem. – Hanem hogyan? – Hát négyesben. Mint egy család. – Mint az uszodában? – provokáljuk. Erre már kitör. Azt mondja, mindenki tudja, hogyan kell egy családnak együtt lennie.

Elmondjuk neki, a gyerekekkel szülőként vannak együtt, két különböző szülői stílus, mint az uszodában. Kettesben pedig az lenne jó, ha párként lennének együtt, mint amikor még „csak jártak”.

–        De hát a család, az egész család, de hát együtt – kapkodta a levegőt Sári, mint egy fuldokló.
–        Nagy rendezői munkával, komoly statisztériával összerakott filmjelenet – nyugtatjuk.
–        Szemfényvesztés? – kérdi csalódottan.
–        Vasárnap kettőkor van esély rá néhány percre. Legkésőbb addig, amíg a rétest is tálalja.
–        Szóval külön-külön, egyedül neveljük a gyerekeinket? – döbben meg újra Sári.
–        Sőt, vonjanak be bárkit, akitől figyelmet és szeretetet kapnak a gyerekeik. Mindannyian szebbé teszik a gyermeki örömök virágos kertjét.

Amit úgy fogalmazunk meg, hogy a gyerekeknek szülőkre van szükségük, hogy együtt legyen a család, az nagyrészt azt jelenti, hogy a gyereknek figyelmes és értő felnőtt jelenlétre van szüksége. 

A vasárnapi ebéd hagyománya arra világít rá, hogy a szülőktől kevésbé együttes jelenlétet, sokkal inkább gondoskodó együttműködést várnak gyermekeik. Együttműködést abban, hogy a gyerek szeretetben és biztonságban érezzék magukat.

A biztonság fontos hordozója a tradíció. Az, hogy vasárnap úgy, akkor és az kerül az asztalra, ahogy azt megszoktuk. Ez a világ rendjébe vetett hitet erősíti meg. Egyhangú? Egy szép hang a hét dallamában.

Zsírszalonnán hagymával megpárolom a májat, fűszerezem, ledarálom. Ennyi. Hamarabb megvan, mint a sorban állás a celebhentesnél, ahol talán megbízható a házi májas, ami úgy ízlik. A miénk jobb. Friss kenyérre kenjük.

Azt hiszem, hurkát is itthon fogunk készíteni. Elegünk van a rizs közé darált micsodából. Már csak a párizsi és a virsli marad bolti. Pedig hát éppen azok a leginkább gyanúsak. Állítólag pépgép kell hozzájuk.

Amikor kiszórok Hermina elé egy marék búzát, azután látom, ahogy elvonul tojni, hallom, amint kotkodál, elveszem a tojását, az egy olyan folyamat, amit tisztán és világosan átlátok. Biztonságban érzem magam.

Mégis, évekig álltam sorban birkaként a celebhentesnél, ahol talán megbízható a házi májas. Sok pénzt kifizettem. Miért? Mert az ismertség felülírta az ismeretet. Arra fókuszáltam, hol kapok jó májast. Ahelyett, hogyan készítsem el magam.

A folyamat első szakasza az, hogy az ismeretség írja felül az ismeretet. Ma már egy felelős munkához annyi ismeret kell, hogy az mind úgysem áll rendelkezésre. Viszont könnyedén megszerezhető.

A döntés ezért inkább a személyiség alapján születik, ismeretség alapján. És bizony gyakran pontosabb, mint a pontokkal dolgozó HR hirtelen döntése. Persze, esetlegesnek is tűnik, még ha valójában nem is az.

Az ismertség kiküszöböli az ismeretség esetlegességét, hiszen egyetlen személy ítélete helyett egy közösség ítéletét testesíti meg. Igaz, a közösség már csak egyetlen címke alapján ítél, így lesz az ismert ember celeb.

Szívlyuk a jukat a fogunkban, valami nem stimmel. Honnan van például Hermina búzája? Hiányosak az ismereteim. Lehet, hogy génmanipulált, tele van növényvédő szerekkel, az meg mégiscsak abszurd lenne, ha bio búzával etetnénk…

Mi az a nagy transzparencia a házi májassal? Honnan valók a hozzávalók? Ismerem az eredetüket? Ismeretségben vagyok a termelővel? Ismert cég gyártja? Azért mégis, olyan jó egy kicsit napirendre térni a celebek fölött.

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Vidám társaság volt nálunk, csülkös pacallal traktáltuk. Maradt egy kis leve, csülök benne, másnap felfőztük babbal, chilis babnak. Kiettük belőle a csülköt, úgyhogy harmadnap csirkecombokat főztük bele.

Megettük a babot, maradt csirkecombból, megsütöttük negyednap, rizzsel tálaltuk. Maradt a rizsből, ötödnap péntek volt, hát grillezett zöldséggel tálaltuk. Szombatra maradt belőle köretnek a resztelt májhoz.

Konyhát vinni annyi, mint a múltat összekötni a jövővel. Megtartani és feltárni az erőforrásokat, jövőképet alkotni az élmények szövedékéből. Tudod, olyan jól esett a múltkor az a zöldbab egy kis pecsenyével…

A mesterszakácsok egyik (másik) titka, hogy nem használnak, és nem hagynak maradékot. Maradéktalanul könnyű receptet adni szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk.

A nyúlfalu életében is állandóan maradékok alakulnak újabb fogásokká. A két kis fekete, akik Lajos és Tappancs nászából születtek, lassan kezd véd- és dacszövetséget alkotni, ezáltal dominálni a falut.

Lajos, az eddigi fő-nyúlúr, immár valahogy társasági lénnyé nőtte ki magát, gesztusai vannak, például Hópihéhez is másképpen közeledik. Azzal, hogy véget ért a zsarnokság, az egész kolónia békében él.

A párkapcsolatoknál gyakori, hogy az egymástól eltávolodó felek úgy gondolják, teljesen új alapokon kell újjáépíteni kettőjük viszonyát. Ahogy a mesterszakácsok kezdenek a főzésbe.

Ami kell, ott van. És csak az.

A házasság pedig olyan, mint a háztartás. Van egy csomó maradék, kompót és lefagyasztott cucc. Amikor főzünk, érdemes ezekre is figyelni.

Valahol itt kezdődik a fenntartható párkapcsolat.

A gyerek is igyekeznek mindenféle viselkedésmódot kipróbálni, ha új helyzetbe kerülnek. Ha megmondjuk nekik a konyhakész receptet, teljesen elsatnyul a kreativitásuk és a problémamegoldó képességük.

A tutinál csak gyengébbek lehetünk. Akik hozzánk fordulnak, a tutit várják.

– Hogyan lehet úgy élni, hogy ne veszekedjünk? – kérdezik, azután gúnyos mosollyal várják a semmitmondó választ. – Na, gurukám, erre köss gombot!

Akárcsak a látványszakácsok, a nagy guruk is kész, vegytiszta megoldásokat adnak. Mi azt mondjuk a párnak, nézzünk körül a házuk táján, nézzük, mi van otthon, abból főzzünk. Valamit csak összeütünk.

Akik úgy gondolkodnak a párkapcsolatról, mint a látványszakácsok, bizony könnyen a rocksztárok és a menzák sorsára jutnak. Folyton ugyanott kezdik újra és ugyanazzal a menüsorral.

Most, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, el is szórakozok vele. Például arra gondoltam, mi lenne, ha csak a tepsi alján ellapogatnám, aztán rászórnám a fűszeres almát. Cukorréteg a tetején, hadd karamellizálódjon.

„Frenetikus ez a tatin!” – mondja egyik vendégünk. Tatin? „Ismerem – vágja rá – a franciák kedvence. Állítólag egy házvezetőnő leejtett egy almásrétest, összekaparta, úgy tálalta fel.” Így találták fel…

A mesterszakácsoknak az a titka, hogy receptet adnak szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk, hiszen nekünk legfeljebb olyanra sikerülhet, mint nekik.

Saci kotlósunk három hetet ült a tojásain révületben. Percekre jött le: csipet búza, korty víz, tollászkodás. Amikor megjelent, a többi tyúk bántani kezdte. Saci menekült vissza a kotlás egykedvű merengésébe, módosult tudatállapotába. Huszonegy nap után változatlan volt a helyzet. Adtunk neki néhány nap türelmi időt. Aztán kiderült: záptojásokon ül. Saci tyúk két napig bolyongott, amikor kiszedtük alóla a bűzlő záptojásokat. Bedobtuk a tóba, mert Sanyi bácsi azt mondta, a kotlós lázas, nincs rendesen magánál, de a hideg víztől észhez tér. Saci vizesen lenyugodott, de amint megszáradt, újra csökönyösen ráült mindenre, ami tojás forma volt. A harmadik napon szereztünk neki egy újabb fészekalja szemes tojást.

Öcsi bácsi, aki a tojásokat adta, azt mondta, ne csináljunk, mert ebbe beledöglik a Saci. Azt nem mondta, Öcsi bácsi, hogy mit csináljunk. Mert a Sacinak menedéke volt a kotlás. Különben rászállt a Séró kakas és kergette a Gyöngyi tyúk.

Végül odatettük hát az új tojásokat Saci alá. Újabb huszonegy nap kezdődött. Összesen 1110 órát kotlott, napi öt perc megszakításokkal. Aztán nem akart felkelni, pedig már kikelt a tojások egy része. Egy teljes napig tartogatta a csibéket maga alatt. Ült és kotlott rendületlenül, rezzenéstelen tekintettel. A következő reggel levettük Sacit az öt csibéről és a záptojásokról. A kicsiket mellé raktuk és addig nógattuk Saci, amíg elindult a fészekaljával. A következő napokban már úgy viselkedett kiscsibéivel Saci, ahogyan Cili kotlós az első pillanattól.

Saci keltetőből való tyúk. Kicsit összezavarodtak benne a belső erővonalak.

Nekünk pedig jó érzés, hogy segíthettünk neki. Azon is elgondolkodtunk: lehet, hogy az egész csirkeipari racionalitás a tojásgyár-ketrecrengeteggel pszichológiailag annak az igénynek a szimbóluma, amit így tudunk összefoglalni: „Nehogy má’ a buta tyúk jobban tudja!”

A nevelők is szabályokat adnak a gyerekeknek szemlélet helyett. Ne így, hanem úgy, nem oda, hanem ide, nem ezt, hanem azt… a rétest pedig így kell, a lepényt úgy, a kakaspörköltet csakis amúgy.

Békében hagyom a gyerekeket, úgyis rájuk hallok a konyhából. Sírás ez, vagy nevetés? Mind a három. A vége úgyis sírás lesz. Addig azonban van egy kis időm. Nézzük csak. Sok mostanában a barack…

Foghatnám a receptkönyvet, ilyesmit, de aztán eszembe jut: megdarálom az őszibarackot, azután jégkrém formákban lefagyasztom. Mire elcsitul a veszekedés, már adhatom is nekik, és tessék, a bloggal is kész lettem…

Na jó, az, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, úgy értem, kézfejre tudom fektetni, úgy nyújtani. Bizarr mozdulat, magamtól aligha jöttem volna rá. A jó fogás a rétesnél éppen az, hogy nem fogom is meg…

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

 – így neveztük el egyik meglepetés-vacsoránkat. Eszünkbe sem jutott nyulat tálalni, hanem a nyulaknak azt a szokását modelleztük, hogy zöld táplálékhoz nem isznak. Kifigyeltük, megmértük a legnagyobb hőségben.

Szóval mi sem adtunk italt a vacsorához. Helyette sok hersegő zöldséget, szaftos dolgot, és persze levest, minden étkek legmagyar-férfiasabbikát… sabbikát… bikát. Ököruszály levest. Sok zöldséggel.

Rájöttünk: az evéshez ivás nagyjából a sózás szokásával jött divatba, mert amikor a só még drága csemege volt, mélyről bányászott kincs, akkor tettek belőle rendesen, ha kényeztetni kellett a vendéget.

Nemrég kaptuk Szamócát, aki törpe nyúl és sokáig lakásban lakott, tehát ketrecben. Nyúlfaluban kissé magányos, viszont neki van a legtöbb látogatója. Szárított kaját hoznak neki ajándékba.

Szamóca sokat eszik az ajándékozók tenyeréből. Amikor elmennek, alig győz inni a tömény, szárított kajára. A többiek csak lesik. Olyan, mint Zoli katonatársunk, akihez jöttek a szülei, süteménnyel tömték és fogták a kezét.

Zoli nagyon égett. Mi pedig irigyeltük a süteményét és cikiztük. Ő pedig utálta a süteményt, zavarában szétosztotta, mi pedig megzabáltuk. Valami törzsi eseményhez hasonlított az a zabálás.

A Szamóca rajongók látogatásai is annyi szimbólummal terheltek, alig tudunk néhányat felmutatni. Olyasmi, hogy na, azok a maflák (volt gazdái) ide adták nyúlfaluba, ezek a maflák (mink) pedig hogyan tartják.

A vendéglátás legősibb, legmélyebb gyökere, hogy a vendéget a legtartalmasabb étellel kényeztessük. Íz szempontjából a só és a drága fűszerek tettek eleget ennek a szimbolikának, másfelől a tápérték.

Afganisztánban ma is birkafaggyúval kényeztetik a vendéget, amint az ókorban is a „kövérje” volt az igazi csemege. A zsírban van a legnagyobb tápérték. A zsírhoz kell a legtöbb só és fűszer.

Zsír új gondolat: mi lenne, ha a folyadékbevitel kérdését onnan indítanánk, hogy olyasmit tálalunk, ami önmagában is elég vizet tartalmaz.

A továbbgondoláshoz érdemes a kóla-hamburger féle párosokat végigfuttatni.

A sommelier érdekképviselettel még egyeztetünk. Egy sör mellett.

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Azt hiszem, mindenképpen magyaros az, amit paprikával megszórt dinsztelt hagymára szórunk aztán jó tűznél főzni kezdünk. Ha hús, akkor pörkölt, ha tészta, akkor slambuc, ha zöldség, akkor lecsó, ha hal…

Azt hiszem, az lehet a titka, hogy a hagyma illóolaja, a zsiradék és a paprika olyan emulziót képez, ami rátelepszik a falatok kérgére, belsejük pedig ennek védelmében puhul. Sajátos egyensúlyi rendszer.

Cili tyúk is a csibék sajátos erőmezőjében mozog. Nyakaska már nyurgult, hosszú lábain előre szalad, Barbi pedig még mindig a szárnya alatt csipog. A többi öt pedig ötfelé. Ha Cili nevelőnő lenne, megbolondulna.

Cili jó kotlós. Járja a maga útját, megmutatja, hol érdemes csipegetni, hagyja Nyakaskát és bevárja Barbit, ha nagyon sír. Tanítja őket ágon ülni, leszállni. Szó nélkül. Úgy, hogy ágra ül, majd leszáll.

A gyerekekkel többnyire nevelők vannak. A Cili parodizálni akarná az ember-szülőket, akkor folyton kiabálna: Ne szaladj előre! Ne ülj a szoknyámon! Ülj fel az ágra! Szállj le az ágról. Ezt csípd ki magadnak! Itt kaparj!

Mivel a kicsi gyerekek is mindent meg akarnak kóstolni, akár csibék a habszivacsot, mivel veszélyes helyekre járnak, akár Nyakaska a szomszéd bukszusánál, ahol macska lapul, a nevelők folyton tiltják őket.

A gyerekek pedig úgy gondolják, a világ olyan, hogy többnyire azt kell válaszolni, nem, nemszabad, necsináld, engeddel, hagydbékén. Így esnek – abban a korban, amikor felderítenék a világot – hirtelen dackorszakba.

Persze, mondhatná erre Frász néni, a kiscsirkék más arányban élnek túl, mint az ember gyerekek. Hétből hét – mondhatjuk eddig. A körülményeken múlik. Miklós és Péter Pál esténként a kert sarkaiba járnak pisilni, jó a nyest ellen.

Sokszor belőlünk is kijön Frász néni. Segítenénk Cilinek, sápadozunk, ahogy Lili leng a szilvafán és Péter Pál bucskázik a függőágyban. Aztán azt gondoljuk, ez lesz rajtuk az a pörkölt kéreg, ami megóvja őket.

Érdekes, hogy a sok magyaros étel neve alig utal összetartozásukra. Ahogy a mi hozzáállásunkat is nevelési módszernek nevezik, pedig éppen az a poén, hogy eszünk ágában sincs nevelni. Csak együtt lenni a gyerekekkel.

Nevelés az, amikor a nevelő saját viselkedését elrejtve szavakkal irányít.
Jelszava: azt a gyerekeknek még nem szabad. Inni, dohányozni, bizniszezni és a többit – mindazt, amit a megélhetésünk vagy meghaltatásunk ügyében teszünk.

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A tálalás egyik értelme bizonyára annak feledtetése, miből is készült az étel. A tálalás másik értelme bizonyára annak kihangsúlyozása, miből is készült az étel. A vendéglátó így mutathatja meg, hogy biztonsággal fogyaszthatnak nála.

Előbbire a hortobágyi húsos palacsinta a klasszikus példa, utóbbira a grillcsirkét választanám. A tálalásnak most az az értelme foglalkoztat, ami feledteti majd, hogy Gyöngyi tyúkunkból készült az étel.

Mondhatnánk, Gyöngyi tyúkunk van a fazékban, a tálban, a tányérban.  Egyelőre azonban azon vagyunk, hogyan tálaljuk Gyöngyi tyúkunk sorsát a gyerekeknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Gyöngyi tyúk macska lenne.

Kinek jut eszébe a mi kultúrkörünkben, hogy egy öreg, kövér, mihaszna macska tálalását tálalja?! Pedig hát Gyöngyi tyúknak ugyanaz a funkciója nálunk, mint a cicáknak: elfedni a gyerekek előtt, hol is járnak.

Gyöngyi tyúkot azért fogjuk feltálalni, mert lényegében különbözik a cicáktól és a kutyáktól.

Azért javasoljuk, hogy legyen a gyerekeknek saját cicájuk vagy kutyájuk, mert velük tanulják meg a feltétlen szeretetet és a gondoskodást.

Azért javasoljuk, hogy a gyerekeknek cicájuk vagy kutyájuk legyen, mert olyan szerencsés a végső életkoruk.

Amikor a gyerek már képes elfogadni egy cicát vagy kutyust, abban a korban van, hogy éppen vele együtt nő fel és kedvenc pusztulása hozza el a felnőttség élményét.

Ha valahol a tejfogak elvesztése idején kaphat a gyerek egy cicust, vagy kutyust, azzal olyan élményvilágot adunk ezzel neki, amely messze többet ér a fáradozásnál.

Persze könnyű azonnal elszúrni a dolgot olyan sugalmazásokkal, mint „Ha nem viszed le pisilni, irány a menhely!”  „Ezzel is csak én fogok kínlódni!”  „Na, kíváncsi vagyok, akkor is így oda leszel-e érte, amikor…”

A dolog éppen arról szól, ha elfogadjuk a cicust, elfogadjuk gyermekünket. Ha vele örülünk, ő is örül. Ha segítünk gondoskodni, megkapja a gondoskodás élményét. A cicussal több élmény adunk, mint amennyit mi magunk adni tudunk.

A képeken látható hat szépség valójában  Zsuzsa barátunk frissen született 6 kismacskája. Elvihetők egyben vagy darabonként, egy zsák búza és/vagy kukorica az áruk…

Gyöngyi tyúk sztrájkol. Egyetlen tojást sem láttunk tőle az utóbbi időben. Elhízott. Elkezdtük a sugalmazásokat: Gyöngyi tyúk már a húsát növeszti. Hamarosan kikelnek Saci csibéi, őket már meg kell védeni Gyöngyi rigolyáitól.

Gyöngyi tyúkot úgy fogjuk feltálalni, hogy bizonyítsuk vele, milyen jó élményvilágot választottunk. Van benne valami ős-természetes. Levest főzünk belőle, mint a régi öregek. Töltelékkel.

Ó, Gyöngyink!